Ajax-loader

Boldizsár Iván könyvei a rukkolán


Boldizsár Iván - Don ​- Buda - Párizs
"Ez ​a könyv nem önéletrajzi regény, és nem is emlékirat. Nem azt írtam meg benne, amire ma emlékszem, és nem hallgattam el azt, amire ma nem szívesen emlékszem vissza. Nem az van benne, amit ma tartok érdekesnek, hanem az, ami 1942 és 1947 között vezette a tollamat. Nem mai tudatomon megszűrve írok a háborúról, az ostromról, a felszabadulásról és a Trianont megismétlő Luxembourg-palotai békéről, hanem akkori tudatom termékeit bocsátom az olvasó elé."

Boldizsár Iván - Az ​éjszaka végén
Egy ​kiskatona egyetlen nappala és éjszakája a nácik és nyilasok uralma alatt szenvedő és felszabadulást remélő Budapest egyik külvárosában - erről szól Boldizsár Iván új, átdolgozott kiadásban megjelenő regénye. Hősünket kiégette a hosszú frontszolgálat: valósággal megszokta a háborút, mindaddig, amíg egyszer éjjeli őrségen iszonyú dolgot kell végrehajtania. Attól kezdve csak azon keringett az agya, hogy hazamenni, nem tudni a háborúról, elrejtőzni a világ elől. Sikerül hazajutnia, szeretne elbújni szerelmesénél, de belecsöppen egy fegyveres ellenálló csoportba. Tagja az a lány is. A háború utánajött. A fiúnak választania kell a háború és az ellenállás, a személytelen felelősség és az esetleges emberölés egyéni felelősségvállalása között. Boldizsár Iván gazdag és változatos cselekményű regénye így arra keres választ, miért vállalták oly kevesen az ellenállást. A történetben végül minden másképp alakul, mint a szökött kiskatona elképzelte. Szerelem és barátság, lélektan és politika, gyávaság és hősiesség, a doni visszavonulás még le nem írt emlékképei és a jövő reménysége - mind ott kavarognak a kalandregény érdekességű történetben. Az író mindannak részese volt, ami Budapest felszabadulása előtt, alatt és utána történt, műve ezért nem puszta fikció, hanem - minden izgalmával együtt - hiteles történelmi tudósítás is.

Boldizsár Iván - A ​félelem iskolája
1974-ben ​jelent meg az író nagysikerű novellás könyve, a Halálaim, s ezt a kiadást csakhamar követte a második, 1975-ben. Új kötetében is elmélkedő visszaemlékezéseket gyűjtött össze; egy-egy szeretett arcot idézve föl a családi körből vagy ígéretes, fénylő pillanatokat a felszabadulás - szinte - első óráiból (Utolsó kenet, Az elefántcsont szipka, Kopoltyúval, Iván). Komorabb tárgynál időznek el, a történelem sötétebb színeit idézik föl a személyi kultusz éveit ábrázoló írások: a címadó novella, Baráti beszélgetés, Egy nap anatómiája, Előidőkből címmel néhány korai elbeszéléssel zárul; betegsége válságos óráiban élete nagy kérdéseivel néz szembe a főhős, számot vet önmagával: mit végzett, mit mulasztott, s készül a nehéz próbára: ismerheti-e egy ember halála napját.

Boldizsár Iván - Rokonok ​és idegenek
60-as ​évek eleje, egy öttagú magyar család útnak indul, hogy egy nyár alatt felkeresse a francia feleség rokonait Franciaország különböző pontjain. „Azt is jól tudtam, amikor elindultam, gyermekeimmel, hogy nemcsak édesanyjuk szülőföldjével fognak megismerkedni, hanem az európai múlt nagy bölcsőhelyével is. A mi fiatalságunk óta a nagyvilág fogalma is, határa is kitágult. Világot látni ma égtájban is, eszmében, igényben is sokkal többet jelent, mint a mi nemzedékünknek.”

Boldizsár Iván - Örökké ​élni
Boldizsár ​Iván sokoldalú író: szociográfus, publicista, ír regényeket, úti beszámolóit mindig nagy érdeklődés fogadja, leginkább azonban novelláival tűnik ki. 1950 és 1977 között öt kötet elbeszélése jelent meg. Ennek az öt kötetnek a java terméséből állította össze ezt a reprezentatív gyűjteményt gondos körültekintéssel az író. A novellák gyakori forrása itt a személyes élmény, Boldizsár majd minden írása vallomás. S egy másik állandó főszereplője: a történelem. Korai elbeszélései a második világháborúból merítenek. Alaphangjuk a mélységes, indulatos együttérzés a megszállt orosz falvak lakóival, a másik oldalon: a fegyver nélkül, biztos fagyhalálba hajszolt magyar katonák százezreivel. Erről szól A korocsai asszony, a Pacsima, s a Csizma és szalonna című elbeszélés is. Keletkezési idejük: 1943. Merészen háborúellenes mondanivalójukkal, humanista látásmódjukkal országos feltűnést keltettek annak idején. A Királyalma című ciklus elbeszélései a háború utolsó hónapjaiból az első békeévekbe vezetnek át. A félelem iskolájá-nak írásai a félmúltat kötik össze a jelennel: az ötvenes évek nehéz légkörét idézik, legnagyobb erővel talán a Baráti beszélgetés meg az Egy nap anatómiája. Líra, meleg, s a tragikus helyzeteken átsütő humor jellemzi Boldizsár Iván elbeszéléseit. Az erős érzelmek szálaival kötődik a családhoz is. A féltő szeretet, a megértő jóság s a mosolygós elnézés hatja át a Francia asszony, Az elefántcsont szipka, az Utolsó kenet sorait is. Egy mozgalmas, gazdag életút tapasztalatainak számvető, lírai összegezése ez a kötet.

Boldizsár Iván - A ​lebegők
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Boldizsár Iván - Keser-édes
A ​"keser-édesek" az 1944-gyel kezdődő másfél évtized gyötrődései és fintorai. Az író tömör elbeszélésekben és fájdalmasan őszinte önéletrajzi vallomásokban idézi fel az embert és nemzetet próbáló korszakot. A történelmi-politikai becsületesség, sőt elhivatottság és a személyes félelem bonyolult ellentétei között hányódnak e történetek szereplői. Ismerik és járják a változás útját, ehhez híven akarnak cselekedni, de maguk is esendő emberek révén, azt teszik, amit éppen lehet - vagy annál valamivel többet. Ám ez a "valamivel" nem csekélység a háború és az ellenállás idején, és még keményebb próbatétel a törvénytelenségek éveiben. Az író a keserű helyzeteket olykor az anekdotikus elbeszélés édesebb ízeivel, máskor öniróniával oldja fel. Az olvasó oly kornak lesz tanúja, sőt őszinte átélője, amelyben a történetek hősei és figurái - a kötet utolsó mondatát idézve - "egyszerre érezhették magukat áldozatnak is, bűnsegédi bűnrészesnek is."

Boldizsár Iván - Szépecske ​haza
Európával ​és az Európán túli nagyvilággal is gyakran találkozva és ismerkedve, az író mindig az újjászületés érzésével tér haza, s mint mondja, ilyenkor ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra meg újra útnak induljon a hazán belül is. Ezekről a hazai utazásokról írott beszámolóit (ő naplónak nevezi) veszi itt kézbe az olvasó. A beszámolók nemcsak a magyar tájak rajzát, a falvak, városok képét, műemlékeket, történelmi múltunk emlékjeleit, mai alkotásaink rajzát adják, de az író gondolatait, érzéseit is tolmácsolják. Nem akármilyen szerep, amit az író vállal, tudniillik, hogy vezetőként vigye végig olvasóit az országon.

Boldizsár Iván - Az ​angyal lába
"Az ​utazási vágy a nyugtalanság és az álhatatlanság tünete, de hiszen ezek a legemberibb tulajdonságok" - idézi Boldizsár Iván magyarázatul Montaigne-t, hogy okát adja, miért utazik annyit. Ez a nagyon emberi nyugtalanság csábítja új meg új fölfedező utakra vagy a magának már fölfedezett tájak újra bejárására - nem őserdőbe, sivatagba vagy jégmezőre, hanem legalább annyi izgalmat és meglepetést ígérő szellemi tájakra, a világ szellemi térképének fehér foltjaira vagy már jól megművelt, civilizált vidékeire. Végigvezet bennünket Dél-Amerika nagyvárosain, elkalauzol Karthágó romjaihoz, Spanyolország csodálatos épületeibe és páratlanul gazdag képtáraiba, meginvitál Párizs és London bátran kísérletező színházaiba, Olaszország és Dánia, Franciaország és a Szovjetunió, Belgium és Ausztria sok szépséget és izgalmat kínáló városaiba, színházaiba és múzeumaiba. Boldizsár Ivánnak ezt a színes-izgalmas könyvét két fő törekvés jellemzi, az egyik, hogy hírt adjon a nagyvilág vezérlő eszméiről, a másik, hogy képet adjon a változó magyar társadalom gondjairól és gondolatairól, illetve hogy e gondok és gondolatok helyét megkeresse a világ szellemi térképén. Így is mondhatjuk: Boldizsár Ivánnak ez a gyűjteménye egy évtized eszmeáramlatainak és útkeresésének naplója. Gondolatébresztő és érdekfeszítő könyv, melynek értékét szellemesen fordulatos stílusa, közvetlen és könnyed hangvétele is növeli.

Boldizsár Iván - A ​sétáló szobor
A ​"sétáló szoborral" Amsterdamban találkozik össze Boldizsár Iván. S ez a szobor nemcsak hogy sétál, ráadásul még beszél is: megszólaltatja az írót. Hogy mi a mondanivalója? Erről szól a címadó írás, mely a kötet első ciklusában, a Változó világ-ban kapott helyet. Boldizsár Iván útirajzainak e legújabb kötete ugyanis számok ciklusára oszlik, s az eddigieknél is sokrétűbb, összetettebb. Az író széles körű tájékoztatásra törekszik: arra, hogy a világ minél több tájára vezesse el az olvasót, s a kor legelevenebb kérdéseivel is szembesítse. Közben önmagáról is vall: "Annyira együtt élünk a nagyvilággal egyénekként és főképp magyarokként, egy kis nép előrelépő fiai ezen a történelmileg mindig huzatos vidéken, hogy Európa és a nagyvilág lélegzetvételével együtt ver a szívünk. Ha se a láz hőrohama nem ráz meg, se a hidegháború fagya nem dermeszt, nemcsak kedvünk javul, de mintha egészségünknek is ez volna a doktora. Egyes szám első személyben, természetesen, de nem saját érverésem rakoncátlankodásait és megnyugvásait jegyeztem fel, hanem a világét, kicsiét és nagyét, amelyben élünk.

Boldizsár Iván - New ​York percről percre
Az ​amerikai Ford-alapítvány vendégeként négy hónapot töltött az Egyesült Államokban Boldizsár Iván. Azzal a szándékkal telepedett meg egy New York-i szállodában, hogy úgy éljen, mintha ottani lakos lenne. „Ez a merész szándék elsősorban az életmódra, a mindennapok ritmusára vonatkozik. Igyekeztem az amerikaiak stílusát átvenni, megpróbáltam belülről látni őket. Ugyanakkor minél többet akartam megismerni éppen az életformából, a gondolkozásból, az emberi élet viszonyaiból, társadalmuk működéséről, művészetükről és művészeik, íróik helyzetéről. Minél többet akartam látni városaikból, városi tájaikból, hegyeikből, óceánjaikból és országútjaikból. . ." A napló hangulatát, stílusát egy kitűnő ötlettel határozta meg: utazása elején vett egy zsebmagnót, és segítségével azon melegében rögzítette élményeit. Mintha mi is részesei lettünk volna beszélgetéseinek fehérekkel és feketékkel, U Thanttal és taxisofőrökkel. Részt veszünk vitáiban diákokkal és tanáraikkal az „amerikai álomról" és a fiatalok lázongásairól, a generációs válságról, a tüntetésekről, a gazdagságról és az önbíráskodásról, irodalomról és művészetről; az erőszakról, háborúról és békéről. Az íróval együtt töltünk egy napot a fekete Harlemben és a portoricóiak gettójában, de meg vagyunk híva milliomosokhoz is. Az olvasó valóban percről percre éli át New Yorkot. Útinapló ez, amit anekdoták, valóságos novellák, drámai párbeszédek, leírások és szellemes, Boldizsár Ivánra jellemző elmélkedések tesznek emlékezetes olvasmánnyá.

Boldizsár Iván - A ​korona napja
"Az ​elmúlt másfél évtized alatt ez már az ötödik kötetem, amelyhez előszót írok, mert a műfaj megkívánja és lelkiismeretem megköveteli - írja Boldizsár Iván a könyv bevezetőjében, amelynek címe: Álelőszó egy álműfajhoz. - Ez a műfaj nem-műfaj, semmiféle stilisztikában vagy esztétikában nem taláLható, csak az életben, és szerencsémre, a magyar könyvkiadásban. Ez az álműfaj azért követeli meg az előszót, mert naplók, értekezések, cikkek, vallomások, lírai prózák, emlékezések és memóriarekedések, valódi és állevelek, közéleti aggódások, nemzetközi látóhatár-tapogatások, hazai változások, nagyon személyes ügyek és sokszemélyes kerekasztal-beszámolók között keresi azt az összefoglaló hajtóerőt, ami mindebből könyvet teremt. Ilyen hajtóerő nincs. Ami a kötetet összetartja, az - megmaradok a fizikából vett hasonlatnál - nem hajtóerő, hanem inkább mágneses tér: az író érdeklődése és vérmérséklete. Még mindig minden érdekel. Még mindig: hetven év körül is kétségbeejtően és reményt keltően minden érdekel, mindenütt szeretek jelen lenni, eseményeknél is, a gondolatok megszületésénél és mozgolódássá vagy mozgalommá válásuk folyamatánál is. Jelen voltam A korona napjá-n az Országházban 1977 januárjában, és két és fél évvel később egy októberi reggelen A kápolna napjá-n, Rómában, a Szent Péter-bazilika altemplomában, amikor a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére épített kápolnát felavatta a pápa, Rio de Janeiróban voltam 1964 áprilisában, amikor Goulart elnököt megbuktatták és hatalomra jutott a katonai junta. Erről a napról is olvasható e kötetben, az Utazások és naplók rovatban Dél-Amerika kezdőknek cím alatt." Bécsben voltam 1938 márciusában. Az Anschluss napjá-n, amikor Hitler csapatai bevonultak, és Párizsban 1981 májusában, Miterrand elnökké választásakor, A franciák napjá-n. Így jött létre ennek a könyvnek az első fejezete, a Jeles napok. Utazások és naplók hoznak hírt Európa és a nagyvilág számos országának szellemi életéről; van köztük olyan útinapló formájába öltöztetett eszmefuttatás is, mint A »kisnyelvek« Stockholmban a kevéssé ismert irodalmak nyomorúságáról és azokról a kísérletekről, hogy ez az állapot kevésbé megalázó s - nemzetileg - legalább elviselhető legyen." Az Elevenek és holtak fejezetek kortársakról szól, köztük egy 1937-es nekrológ József Attiláról, találkozások Károlyi Mihállyal, C. P. Snow-val, közös élmények Déryvel, Örkénnyel, Ortutayval, Passuthtal. Mindennapi kenyerünk a címe az elmúlt évtizedben írt könyvkritikáknak, amelyek legtöbbje is egy-egy kortárs életútját méri fel. A Hazai változások fejezet a mai magyar társadalom jelenségeivel és gondjaival foglalkozik, élén mintegy mércéül egy 1936-os falukutató írás: Új jobbágyság Szentgotthárd alatt, és 1963-ból A hagyomány és tisztelete, amely - megint az előszót idézve: "akkoriban meglehetős feltűnést keltett: ön- és közgúnnyal szólva »rehabilitálta« Szent Istvánt..." A kötet zárófejezete Pro domo és pro patria címmel a szerző »kulturális ügyködéseinek« hátterét rajzolja meg.

Boldizsár Iván - Reggeltől ​reggelig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Boldizsár Iván - Zsiráffal ​Angliában
A ​könyv naplószerűen, rendkívül személyes hangon, lírai vallomásokkal, iróniával és öngúnnyal számol be a négyhetes angliai tartózkodás élményeiről. Az apró mozaikok, melyekből a kép összeáll, pontos kézzel rajzolt, remek portrék, szellemes és kerek novellák, esszék.

Boldizsár Iván - Szülőföldünk, ​Európa
Az ​író könyvéről: "Ez a kötet darabokból készült, mégis az a becsvágyam, hogy egészként hasson. Ennek feltétele a lírai töltet, a végigvonuló első személyes igealak, próbája pedig a szerkezet összetartó képessége. Ehhez adnék, önmagamnak segítve, némi sorrendi, tehát építményi magyarázatot - tájékoztat Boldizsár Iván a kötet bevezetőjében. A könyv címének gondolata az Európa mint közös szülőföld eszméje, az európaiság eszménye úgyszólván minden írásban jelen van, éspedig nem úgy, hogy kötetbefűzéskor beleírtam. Ellenkezőleg: azért kapta a kötet ezt a címet, mert a részeket újraolvasva felfedeztem a közös sugalló erőt. De ott is, ahol maga a földrész neve nem szerepel, Európáról van szó. A Naplók és jelenlétek fejezetcímben a jelenlét európai jelenlétre utal. Az Európai hazaszeretet azért következik a naplók után, mert az élmény közvetlen jelentkezését a megírás elvontabb formája elé akartam helyezni. Utópiákat és valóságokat vetek itt össze. Hogy a Honszerelem fejezet az európai szülőföld után következik, a világ legtermészetesebb dolga, hiszen ebben is Európáról írok, ahogyan az Európa fejezetben Magyarországról. A két fejezetet Magyarként a nagyvilágban című cikk köti össze. Azt mondom el benne, hogy annyi balszerencse közt s oly sok viszályl után, miért jó dolog ma magyanak lenni a nagyvilágban. Az olvasó, aki megtisztelt azzal, hogy idáig már elolvasta a könyvemet, magyarázat nélkül is érteni fogja, hogy a békéről szóló fejezetnek miért Az utolsó rákbeteg a címe. Ez a fejezet a háborúval kezdődik, egy közös és személyes háborús élménnyel, de a békéről szól, utolsó írásában pedig arra a közös és személyes kérdésre kísérel meg választ adni: Mi értelme van? Mi értelme a békéről írni, fontosságáról beszédet mondani, mozgalmat fenntartani? Erre a kérdésre igyekeztem végső fokon az egész könyvvel választ adni. Eddig a könyv első részének létrejöttéhez, belső összefüggéseihez próbáltam útmutatást nyújtani, a perc azonnali vagy későbbi ihletéseit keresvén. A második rész még személyesebb, mert személyekről és műveikről szól. Egy egész fejezetben In memoriam címmel Illyés Gyulára emlékezem. Együtt szerepeltünk a »Magyarország felfedezése« könyvsorozat tíz írója között; a Magyar Csillag-ban nehéz időkben közölte rendhagyónak mondható novelláimat, a felszabadulás után a Szabad Szó-ban én adtam le első írásait, az Új Magyarország-ban verseit. A Művek és emberek és az Uneszkóul, emberül fejezetek különböző stílusban, egymáshoz első pillantásra kevéssé hasonlítva, voltaképpen ugyanarról szólnak: a művészet helyéről, szerepéről megváltozott társadalmunkban és a változó világban. Az Unescóról gyakran írtam, ha az 1946-os első közgyűlésről nem is, de az új kezdéstől 1962-től fogva mindig. Az Unescónak köszönhetem, hogy felnőttéletem java részében úgy érezhettem: benne vagyok Európa, a nagyvilág szellemi sodrában."

Boldizsár Iván - A ​filozófus oroszlán
A ​címben szereplő filozófus oroszlán Velencében található. "Az Akadémiai híd lábánál ül, magas és karcsú oszlopon, mint egy sörényes Simeon" - írja Boldizsár Iván, aki ebben a kötetében is úgy ír műemlék oroszlánokról, hogy ugyanakkor egy-egy város vagy táj szellemiségét is megidézi. Boldizsár útinaplói elevenek és izgalmasak: emberekről szólnak, s a korunkat mozgató főbb eszmék hegy- és vízrajzáról is tájékoztatnak. E "világszínház" mellett Boldizsár elvezet London, Párizs és Budapest színházi világába. A velencei oroszlán nem az egyetlen filozófus, akivel beszélget: leírja Sartre önmérkőzését, és részesivé leszünk az irodalmi élet nemzetközi fórumain zajló vitáknak. Ez a kötet Boldizsár Iván egy másik arcát is megmutatja: az esszéíróét. A kötet jelentős része foglalkozik a telekommunikációs foradalommal és a kultúra és a demokrácia új viszonyával. Indulatosabb, redőzöttebb arc néz az olvasóra a Nyugat-németországi találkozások, Az Észak-Íroroszági napló című útinaplókból.

Boldizsár Iván - Fortocska
Fortocska ​oroszul kis ablakot jelent. Boldizsár Iván azért választotta ezt moszkvai naplója címéül, mert ilyen "fortocskán", kis ablakon tekintett bele a Szovjetúnió, elsősorban Moszkva és Sztálingrád mindennapi életébe. Ez a könyv abban különbözik a Szovjetúnióról szóló eddigi beszámolóktól, hogy az emberről, mindennapi munkájáról, szórakozásáról, örömeiről, problémáiról ad hűséges, közvetlen képet. Éppen azokra a kérdésekre ad egyszerű, pontos választ, amelyek a Szovjetúnióval kapcsolatban mindannyiunkat foglalkoztatnak. Azok a moszkvai férfiak és nők, akikről Boldizsár Iván naplója beszámol, baráti és egyszerű hangon adnak feleletet azokra a helyes és helytelen elképzelésekre és balhiedelmekre, amelyekkel az utazó a Szovjetúnióba akarva, akaratlanul megérkezik. A könyv eleven, színes, gyorsan pergő stílusa az a napszólszerű beszélgető forma, amelyet a magyar irodalomba Boldizsár Iván vezetett be.

Boldizsár Iván - Születésnap
Korunk ​legnagyobb emberi gondja, a háború vagy béke kérdése a háttere Boldizsár Iván új regényének, a Születésnapnak, amelyet nemcsak a kérdésfeltevés újszerű bátorsága, hanem a mondanivaló kibontását szolgáló regényforma modern újszerűsége is jellemez. Olyan ember mondja el, milyen különös dolog történt vele negyvenedik születésnapján, akinek a második világháború vége felé imádott feleségét és vele együtt még meg nem született gyermekét megölte egy bombaszilánk, akinek egész életét megrontotta az esetleges atomháború szörnyűségeitől való rettegés, a mindig jelenlevő szorongás, amely már-már felülmúlja második házasságát és idegösszeomlásba kergeti. Ebben a különös állapotában "találkozik" azzal az önmagával, aki húsz év múlva lesz, a megvalósult atomkorban. Kis János mérnök tehát olyan ember, aki talán nincs is a mi valóságos életünkben, környezetünkben, ismerőseink között, ám ennek az elképzelt sorsnak a problémája mint reális gond ott fészkel mindannyiunk hétköznapjaiban. Boldizsár Iván regénye merész kísérlet, érdekes olvasmány és felrázó erejű könyv.

Boldizsár Iván - Téli ​párbaj
Boldizsár ​Iván kisregénye 1943-ban játszódik a Don-kanyarban. Egy visszavonuló magyar csapatot megtámadnak és megszégyenítenek a németek. A legtragikusabb pillanatban a magyar katonák rádöbbennek arra, hogy a magyarság valódi ellensége az, akit eddig szövetségesnek véltek. A Téli párbaj honvédei azon nyomban le is vonják a következtetést és egyetlen megmaradt ágyújukat most már az igazi ellenség ellen fordítják. A nagy feleszmélés óráiban két tartalékos tiszt drámai beszélgetéséből kirajzolódik a Horthy-korszak magyar középosztályának gyengesége, árulása és egy izgalmas szerepet vállaló ukrán partizánlány erős és derűs profilja.

Boldizsár Iván - Királyalma
"Királyalma: ​ez a kötetnek és egyik elbeszélésének a címe. A királyalma csábítóan piros gyümölcs, de ha beleharapsz, összehúzza az ínyedet, mint a timsó. Kérem az olvasót, ne fogja fel jelképnek: a novella hőse valóban beleharap a királyalmába. A jelképes értelem lehetősége nekem is csak most jutott eszembe, hogy a kiadó kérésére fülszöveget írok a kötetemhez. Nem is hinném, hogy elbeszéléseim jelképes értelműek. Amikor írtam őket, csak arra gondoltam, hogy elmesélek egy történetet. Most, hogy újraolvasom őket, és még az utolsó pillanatban is száz helyen szeretnék javítani, fölfedezem, hogy a történetek szándékom ellenére két részre oszlanak. Az egyik: elmesélni, hogyan cselekszenek az emberek, én, te, ő a rendkívüli helyzetek váratlan, tengerfenéki nyomása alatt. A rendkívüli helyzeteket nem kellett kitalálnom, az elmúlt emberöltőnek úgyszólván minden napja ilyen helyzetek elé állított bennünket. Egyik novellám a háború első napján játszódik, de hőse még nem tudja, micsoda dátum az. Egy másikban nem a doni háború harminchat fokos fagya a rendkívüli, hanem egy öregasszony embersége. Egy harmadikban letartóztatják egy ember legjobb barátját, és az tudja, hogy ártatlan, de hogyan bizonyítsa be? Egy negyedikben egy asszony legboldogabb napjának azt a napot vallja, amelyről azt képzelnők, hogy a legszerencsésebb. A novellák másik felének külön címet is adtam: Az emlékezet játékai. Hogyan élnek emlékezetünkben azok a rendkívüli napok, amelyekről annak idején nem vettük észre, hogy nem mindennapjaink? Az ember jobban emlékszik a gondolatára, mint arra, amit kimondott; jobban arra, amit szeretett volna cselekedni, mint arra, amit végül gyengeségből megtett; jobban a királyalma ízére, mint színére."

Boldizsár Iván - Halálos ​felhők
Az ​Országos Béketanács Külpolitikai Füzetei - 1957 szeptember

Boldizsár Iván - Balatoni ​kaland
A ​mai élet összeütközései és szerelmei, kalandjai és merész vállalkozásai, nevetései és sírásai: erről szól Boldizsár Iván elbeszélésének javarésze. Szereplői: egy kalandos fiatal munkás, aki beleugrik a Balatonba; egy mérnök, aki vidékre megy és a felesége elhúzza az orrát; egy öreg kosárfonó, akivel az író a Balaton partján találkozik; egy háziasszony, aki csudálatosan tud vesepecsenyét sütni; egy szövőlány, aki Brüsszelbe kerül sajtóattasénak; egy okosabb szerelmesénél; egy öreg, mesélőkedvű szobrász és egy hallgatag betonkeverő-munkás; egy bányászból lett tervosztályvezető és felesége, aki nem jár dolgozni. Csupa "ismeretlen ismerős", mindennap látott ember, nem mindennap látott titkaival, problémáival, kalandjaival és szépségeivel. Az elbeszélések színhelye: a Balaton partja és a Balaton vize, a csopaki hegyoldal, Eger ódon utcácskái, a 1-es autóbusz és a Vörösmarty tér, a Lánchíd melletti úszó vendéglő és a Tisza menti kis falu, amelyet egy asszony "Afrikának" nevez, a párisi Rue Royale és a brüsszeli piactér, egy exportvállalat ebédlője és egy Egresy úti kis ház. E mai tárgyú elbeszéléseket kiegészíti egy hosszabb novella a harmincas évek "falukutatóiról" - címe: "Lakoma a Rózsadombon" - és néhány elbeszélés a második világháborúból, köztük "A korocsai asszony".

Boldizsár Iván - A ​szárnyas ló
A ​szárnyas ló - az újfajta Pegazus. Az a táltosparipa, mely az emberiséget a rádió, a televízió hullámhosszain eddig ismeretlen távlatokba ragadja, s újfajta kapcsolatok megteremtésére teszi alkalmassá. A kötet egyik ciklusában, a Kultúra és életformában ezeknek a nemrégiben nyílt távlatoknak, a kultúra új lehetőségeinek dimenzióit elemzi, közvetlen, könnyed stílusban, a tárgykörben jártasok biztonságával az író. Kortársak közt címmel meleghangú méltatásokat, emlékezéseket foglal egybe, a legkedvesebb tájakról szóló feljegyzéseket tartalmazza a Napló a szülőhelyekről című ciklus, Írás és színjáték címen új és merész színházi kísérletekről esik szó. Útirajzokat, naplókat tartalmaz a könyv egy másik része. "Elindulni annyi, mint kissé megszületni" - fordítja meg Boldizsár Iván a régi mondást. És valóban: kettős az élmény, aki elindul, búcsúzik is, s búcsúzni fájdalom, de elindulni: ígéret és öröm. Boldizsár Iván, a "magyar kultúra nagykövete" magas szinten tájékozódik a világban, mindig arról tudósít, ami a világ közvéleményét leginkább foglalkoztatja, s a legjobbak, legilletékesebbek állásfoglalását ismertetheti. Ennek is köszönhető, hogy a kaland izgalmát, a tájékozódás tanulságait nyújtja a kötet minden írása.

Boldizsár Iván - Halálaim
- ​Egész életemben mindig komolyan vettem azt, amit csinálok, de magamat sohasem tudtam komolyan venni - mondja Medvei Gábor, a kötet több írásának főszereplője. De mondhatná Boldizsár Iván is. Mert már kezdő íróként sem latolgatta, hogy írásaival mennyi parazsat rak saját fejére, mennyi borsot tör a hatalom orra alá. Ezt dokumentálják a harmincas-negyvenes évek folyóirataiban - Válasz, Magyar Csillag stb. - megjelent írásai. De ezt bizonyítja a szerkesztésében megjelent szociográfiai sorozat is. (Szolgálat és Írás) s abban Tiborc című kötete. 1939-ben jelent meg a Gazdag parasztok országa című "nemes ponyva" könyve. Sokrétű tehetsége a felszabadulás után bontakozott ki igazán. Egymás után jelennek meg regényei, elbeszélései, útirajzai. Mi adja meg változatos munkáságának magas hőfokát? - Én mindig szépprózát írók - feleli Boldizsár Iván -, minden útinaplómhoz, folyóirat-tanulmányhoz, esszéhez, újságcikkhez, sőt tévéelőadásaihoz olyan szellemi feszültségben, olyan lelki összpontosításában, olyan révületben ülök le, mint amikor elbeszélést írok... Ugyanúgy keresem leírván a valóságot s annak égi mását. Munkásságnak gyújtópontja az elbeszélés. Ezekből kap most egy kötetre valót az olvasó.

Boldizsár Iván - Magyarországi ​napló
Napló ​ez a könyv és ezt nemcsak műfaji magyarázatként, de némi mentegetőzésképen is mondom. Napló, tehát nem tanulmány, de nem is riportsorozat. Most, hogy ezeket a szavakat leírtam, egyszerre nagyon ismerősöknek tűnnek. Igen, ugyanígy magyarázgattam és mentegetőztem három évvel ezelőtt, történetesen ugyanezen a májusi napon, 26-án, amikor moszkvai naplóm, a Fortocska előszavát fogalmaztam. Mivel nem tagadom, hogy hazai naplóm megírásához és kiadásához a Fortocska adta az indítékot, az egyszer megtalált és elfogadott napló-forma pedig a műfajt, talán szabad lényegében megismételnem, amit akkor írtam. Napló, tehát nem tanulmány és nem is riportsorozat. Szigorúan ragaszkodtam ahhoz, hogy csak az legyen a könyvben, amit a magam szemével láttam, a magam fülével hallottam, feljegyzéseimhez semmit hozzá nem tettem és belőle semmit el nem hagytam, legfeljebb a helyszínen odavetett rövidítéseket egészítettem ki szavakká, a kurta emlékeztetőket mondatokká, a tömör notesz-utalásokat párbeszédekké, tájleírásokká, épületképekké és újra meg újra, mindenekelőtt, a fölfedezés megrendítő izgalmával, a honban meglelt haza boldogságával emberi arcokká, sorsokká.

Kollekciók