Ajax-loader

Molnár Mária könyvei a rukkolán


Boda Éva - Kapitány Zsuzsa - Kegye Adrienne - Molnár Mária - Rohánszky Magdolna - Pszichoszociális onkológia
A korszerű onkológiai terápiák mellett a kezelés hatékonyságát, sőt a gyógyulási esélyeket is befolyásolja az életminőség, a beteg testi, lelki, szellemi, egzisztenciális és szociális jólléte, sőt a kezelőivel fenntartott viszonya is. Kiemelten fontos tehát, hogy a daganatos beteg kezelését ellátó szakemberek rendelkezzenek pszichoonkológiai ismeretekkel is. A kötet különös erénye, hogy ezt a szerteágazó témát tömör és könnyen áttekinthető, rendkívül gyakorlatias, mégis olvasmányos formában dolgozza fel. Tárgyalja a betegséglefolyás, tünettan és diagnosztika pszichoszociális vonatkozásait, a pszichés támogatás és kezelés formáit, az egyes terápiák kombinálási lehetőségeit, a daganatos fájdalom kezelését, sőt kitér a kiegészítő kezelések témakörére, így a testmozgással és a táplálkozással, továbbá az orvos-beteg kommunikációval és a betegség családra gyakorolt hatásával kapcsolatos aktuális ismeretekre is. Reményünk szerint a kötet nagyban támogatja az onkológiai betegek ellátásában résztvevő onkológus, pszichoonkológus, pszichiáter, háziorvos, pszichológus, egészségügyi szakdolgozó szakemberek munkáját, hogy minél sikeresebben segíthessék betegeiket belső erőforrásaik, tudásuk és képességeik mozgósításában, együttműködésük és bizalmuk fenntartásában a sikeres kezelés érdekében.

Molnár Mária - A ​fény ösvényén
Egy ​olyan ősi, test-lélek kapcsolatépítő tudás jött napvilágra ebben a könyvben, amelyből megértjük a test és a lélek párosának mai emberré fejlődését. Aki a Fény ösvénye tanítását befogadja, abban létrejön a test és a lélek tudatos kapcsolata. Ebben a kapcsolatban az ember megtér, és észrevétlenül átlényegül. Azért fontos ez a tudás, mert az ember test és lélek, így ma még emberként élünk, de eljön a holnap, amikor ismét lélekként létezünk majd, és erre a létformaváltásra tudatosan fel kell készülnünk. Manu történetében a megtérés beavatási útját ismerjük meg. A Fény útján járva az önző, egoista Manu megismeri láthatatlan önmagát, eljut az öntudatra ébredésig, és felemelkedett mesterré válik.

Molnár Mária - Képek ​természetes anyagokból
ÖKO-KÉP ​készítés. A teremtő fantázia és az élő természet anyagai segítségével komponálhatjuk meg képeinket. Az elnevezés abból ered, hogy csak természetes anyagokat használok. Papír alapon, csiriz ragasztással készülnek a képek. Amellett, hogy szebbnél-szebb képeket készíthetünk, az az előnye is megvan ennek a hobbinak, hogy szinte semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel. A képalaphoz szükséges kartonpapírt bármelyik üzletben ingyen beszerezhetjük, a felhasznált anyagoknak pedig szinte mindegyike megtalálható a lakásunkban. Az ajándékba kapott virágcsokrot lepréselhetjük, kirándulásaink alkalmával pedig gyűjthetünk száraz növényeket, illetve terméseket.

Czáka Sarolta - Molnár Mária - Bálint János - A ​növényvédelem ábécéje
Növényeink ​védelme a legkisebb kertben, de még a lakásban, az erkélyen is gondot jelenthet. Hogyan, milyen szerrel, mikor próbáljuk meg kezelni őket, hogy újra viruljanak? Ez a gazdagon illusztrált könyv megismertet növényeken tapasztalható tünetekkel, károsítókkal, az ellenük való legújabb védekezési módszerekkel, növényvédő szerekkel. Az ábécébe szedett növények sora a leggyakoribb cserepes virágokat, a zöldségféléket, a díszfákat és -cserjéket, az örökzöldeket, a gyümölcsféléket és a szőlőt tartalmazza, az afrikai ibolyától kezdve a zellerig. A szerzők felhívják a figyelmet a körültekintő növényvédelemre, megszívlelendő javaslatot adnak a védekezés módjára, mértékére, az óvintézkedések betartására. A könyv végén levő összesítő táblázat tartalmazza a legújabb készítményekkel bővített szerek nevét, a felhasználás módját, és hogy melyik növénykultúrákban alkalmazhatók. A növények és károsítók tudományos nevének listája a szakembereknek nyújt segítséget a gyors keresésben, de a könyv a kezdő kertbarátoknak, a gyakorló kertészeknek is szól, hogy elsajátíthassák a növényvédelem ma már számukra is nélkülözhetetlen ismereteit.

Molnár Mária - Dr. Szent-Miklóssy Ferenc - Növénybetegségek ​és megelőzésük
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Molnár Mária - Képek, ​díszek természetes anyagokból
Anyagok ​és eszközök Alapvető tudnivalók Képek, díszek, képeslapok Zöld keretes virágkép Madárkás képeslap Harangvirág Katicabogarak Ültetőkorongok Kis képek Százszorszép Margarétás térbeli kép Vadvirágos térbeli kép Virágmozaik Vízparton Tulipán Erdőtündér Autó Képeslap anyák napjára Szíves képeslap Csigacsalád Húsvéti üdvözlőkártya Fülesbagoly és éjjeli lepke Tökmagvirágok

Rohánszky Magdolna - Kegye Adrienne - Molnár Mária - Boda Éva - Kapitány Zsuzsa - Pszichoszociális ​onkológia
A ​korszerű onkológiai terápiák mellett a kezelés hatékonyságát, sőt a gyógyulási esélyeket is befolyásolja az életminőség, a beteg testi, lelki, szellemi, egzisztenciális és szociális jólléte, sőt a kezelőivel fenntartott viszonya is. Kiemelten fontos tehát, hogy a daganatos beteg kezelését ellátó szakemberek rendelkezzenek pszichoonkológiai ismeretekkel is. A kötet különös erénye, hogy ezt a szerteágazó témát tömör és könnyen áttekinthető, rendkívül gyakorlatias, mégis olvasmányos formában dolgozza fel. Tárgyalja a betegséglefolyás, tünettan és diagnosztika pszichoszociális vonatkozásait, a pszichés támogatás és kezelés formáit, az egyes terápiák kombinálási lehetőségeit, a daganatos fájdalom kezelését, sőt kitér a kiegészítő kezelések témakörére, így a testmozgással és a táplálkozással, továbbá az orvos-beteg kommunikációval és a betegség családra gyakorolt hatásával kapcsolatos aktuális ismeretekre is. Reményünk szerint a kötet nagyban támogatja az onkológiai betegek ellátásában résztvevő onkológus, pszichoonkológus, pszichiáter, háziorvos, pszichológus, egészségügyi szakdolgozó szakemberek munkáját, hogy minél sikeresebben segíthessék betegeiket belső erőforrásaik, tudásuk és képességeik mozgósításában, együttműködésük és bizalmuk fenntartásában a sikeres kezelés érdekében.

Molnár Mária - Szobalány ​voltam Londonban
...Azok ​a 18 és 30 év közötti középiskolát végzett lányok, akik tökéletesíteni szeretnék angol nyelvtudásukat, angliai tartózkodásuk idején családoknál helyezkedhetnek le. Az a feladatuk, hogy segédkezzenek a háztartásban, de csak a könnyebb házi munkában. Port törölnek, mosogatnak, a gyerekeket sétáltatják stb... ...Vericával nemsokára a Hyde Park északkeleti csücskéhez értünk... Az egyik sétány szélen kisebb csoport készülődött valamilyen előadásra. Fölfordítottak egy szemeteskannát, és fölsegítettek rá egy vézna, gondozatlan külsejű fiút... Ha gyanús csomagot talál a metróban, azonnal jelentse a 999-es telefonszámon a rendőrségnek.

Kollekciók