Nagy András könyvei a rukkolán

Nagy András - Savonarola-kísérlet
"Kivégzésük ​előtti estén találkozhat azokkal a rendtársaival, akiket ugyancsak halálra ítéltek (Fra Silvestro és fra Domenico) eretnekség, skizma, engedetlenség és világi hatalom felhasználásának vádjával. Az eretnekség vádjában kétségtelenül van valami anakronisztikus, a mozgalmat pejoratívan minősítő. Hosszú szertartás végén akasztják fel, majd égetik el hármukat (előbb feloldozzák, kizárják, megszégyenítik őket), valószínűleg nagy tömeg előtt, bár a fennmaradt metszet (ismeretlen mester munkája) csaknem üres teret ábrázol. A hamvakat az Arnóba szórják. Az ellenforradalmak koreográfiájának megfelelően száműzetések következnek, néhány barát nyíltan megtagadja a priort, a San Marco domonkosai levélben könyörögnek a pápához bocsánatért. Francesco Romolinónak a Signoria zenészei szerenádot adnak (a pontos könyvelés feljegyezte az árát: 111 és fél forintért), a San Marco harangját, a Piagnonát leszerelik, majd megkorbácsolják. A Savonarola meggyilkolását követő első Signoria-választáskor a Nagytanács kétszáz Piagnoni tagját kivezetik a teremből - senki nem tiltakozik, Sándor pápa exkommunikáció terhe mellett tiltja be a prior munkáit, de már X. Leó (Giovanni Medici) elrendel egy vizsgálatot Savonarola eretneksége kérdésében, s XIV. Benedek a kanonizálást is felveti. Luther a Miserere-zsoltár kommentárjait 1524-ben Strassburgban kiadatja - később a Kereszt Diadalát a Propaganda Fidei elfogadja, prédikációs tankönyvként. Savonarola bejut az épülő Szent Székesegyházba - Raffaello és Michelangelo művein keresztül, de ott áll a reformáció emlékművein is. Wormsban, Genfben. Máglyája még nem hamvadt el, amikor az új hatalomhoz sorra érkeznek a gratulációk Európa udvaraiból. Szobor vagy freskó - az más. De előbb pusztuljon el."

Nagy András - Dráma van
Van-e dráma, mai és magyar? Vagy éppen az a "dráma", hogy nincs? Ha van, akkor mitől van, miféle és miként jön létre; ha pedig hiánya "drámai", akkor kezdhetünk-e valamit ezzel a hiánnyal? A kérdések nem csak egy fontos műfaj alapvető dilemmáira vonatkoznak - de rajtuk keresztül egy egész művészeti ágra: a színházra, amely dráma nélkül mégiscsak nehezen képzelhető el; akkor sem, ha éppen a legmaibb drámák mutatnak túl saját műfajukon: a "posztdramatikus" színház felé; de vajon ez újabb szakasza a drámairodalom fejlődéstörténetének, vagy pusztán epilógusa? Amióta létezik magyar dráma, léteznek ezek a kérdések is, amelyeket - Katona József szép szavával - a "játékszíni költőmesterség" egyetlen kis- vagy nagymestere sem kerülhetett meg. Mert valószínűleg éppen innen sejthető meg a felelet maga: a szerzőktől olvasható, a művekből kirajzolódó; nem az elméleti dilemmák, de a nagyon is gyakorlati esélyek felől: hogy mit is mondanak maguk a drámák? Könyvben, színpadon; egész történetükben? Ezért, hogy a kötetbe foglalt írások a kérdések általános felvetése nyomán elsősorban néhány jelentős - drámaírói - arcél felvillantásával fogalmazzák meg ezeket a dilemmákat és kísérleteznek a rájuk adható feleletekkel; amelyek természetesen mindig pillanatnyiak: egy-egy mű, egy-egy bemutató, egy-egy szerzői szándék jelenidejében érvényesek. Hiszen folyamatosan alakuló, változó, gazdagodó vagy éppen kiüresedő univerzumról van szó, amelynek története éppen ezekből a múlhatatlanul fontos epizódokból áll össze - így válik maga a drámatörténet is drámává: eszmélkedésünk, helykeresésünk, töprengésünk konfliktusain keresztül, legyünk magunk drámaszerzők, történészek vagy éppenséggel a szeszélyes és szigorú bíró - a közönség maga. A kiadvány a Vniversitas Pannonica sorozat 4. része.

Nagy András - Szöveg/színház
A kortárs drámairodalom középnemzedékének tagja immár három évtizede van jelen színműveivel a magyarországi és határon túli színpadokon. A kötetben szereplő szövegek egytől egyig színpadra kerültek, de nem feltétlenül oda születtek. Hanem felolvasásra, elgondolkodásra, belső hangok megformálására szolgáltak. Arad, éjjel (botrány) - Véghely (Gyula, 1566) - Knédli (Négy Habsburg recept) - Az élő holttest (Tolsztoj műve alapján) - A Tanner (szövegkollázs Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Török Sophie írásai alapján) - Szerbantalkristóf (szövegkollázs Szerb Antal ifjúkori naplója alapján).

Nagy András - Az ​inkognitó lovagja
Ki ​is volt valójában ez a rejtőzködő zseni, aki egész életművét álnevek útvesztőjében komponálta meg, egymással párbeszédekbe kezdő, ellentmondásokba torkolló, polemikus és mégis egységes szerkezetben, amely sokkal többet árul el a világról és a belé vetett ember dilemmáiról, mint a legbölcsebb monológ árulhatna? Olvasható-e Kierkegaard megannyi műve, naplója, feljegyzése és vallásos írása valamiféle monumentális drámaként, amelynek megannyi szereplője a saját igazát képviselve jut el valamiféle közösen megformálható konklúzió felé? Mit jelentett éppen ennek a folyamatnak modelljeként a színház, amely Kierkegaard számára - miként a korszak számára is - döntő jelentőségű volt, amolyan kezdetleges "tömegmédium", megrendülések színhelye, társasági tér, okulás, katarzis és bámészkodás alkalma? Mindezek nyomán véletlen volna-e, hogy éppen a drámán és színházon keresztül jutottak először Kierkegaard gondolatai a szélesebb közönséghez, és hatástörténete legalább annyiféle drámát tartalmaz, mint életműve? A kötet ezekre a kérdésekre - is - keresi a választ. NAGY ANDRÁS (1956) író, esszéista, a Pannon Egyetem docense és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének kutatója immár évtizedek óta foglalkozik Kierkegaard műveivel, személyiségével, világával és hatásával. Egykor a Kierkegaard Budapesten fesztivál szervezője volt, később kutatóhelyet hozott létre Kierkegaard Cabinet néven, míg folyamatosan foglalkoztatta a dán bölcselő írásainak és életének megannyi titka, amelyek megértésére több tanulmányban és kötetben tett kísérletet. A jelen kötet újabb kutatásainak eredményeit tartalmazza.

Nagy András - A ​sevillai, a kővendég és a szédelgő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Nagy András - Toron, ​1867
Miért ​nem lehet még bűntárs sem a Néró fölgyújtotta Rómában Lucius, bár vállalni akarja bűnét, hogy elkeseredett tehetetlenségében gyútjogat? Hogyan lehet ártatlanság Hamlet naivitása a világ szellemi fővárosában, Wittenbergben - amely megalkuvások, félelmek, gőgök, moccanthatatlan hierarchiák ragályos fészke? Mártírok vagy hősök Calais önfeláldozó polgárai, elítélendő megalkuvók vagy önfeladó túlélni vágyók? És Julio, a szerzetes szobrász hogyan lesz tudathasadott: kiszolgálni akarván a Rendet és az apátot, keze mégis képtelen engedelmeskedni önkínzó akaratának, s a Rend hogyan használja föl Julio tetemét mint egy szent földi maradványait, noha az élő Juliót megalázva kirekesztették a gyónás szentségéből is? Hogyan néz tükörbe a Tízek Társaságából megmaradt Tompa, Jókai, Bérczy, Degré, Pállfy Pákh Albert temetésén - megidézve Petőfit, Obernyiket, Kerényit, Lisznyait? Mi a mentsége az élvemaradtaknak, mentségük-e, hogy valakinek túlélni is kellett, őrizve legalább az életet, ha a forradalmat már nem is? Kisebbíthető-e az elmúlt életek értéke az idő fénytörő prizmájában? 21 éves egyetemista vagyok. Életrajzom eseménytelenségéért kaján vágy kárpótol: talán azok a sóvár pillanatok sem olyan nagyok - talán a mi konszolidát nyugalmunk sem olyan kisszerű. Persze a múlt kútjába csak ennek az égboltnak fényénél mászhatok le - hiába is tagadnám. Hogy ez gyávaság vagy bátorság, azt nem az elindulás dönti el, hanem hogy mit tudok felhozni. Egyenlőre ennyit. Nagy András

Gondos László - Nagy András - Pap Péter - Hatala András - Bálint Ferenc - Magó Károly - Repülőászok ​1914–1918
A ​Nagy Háború százéves évfordulójának kapcsán született meg ez a kötet, amely az Osztrák-Magyar Monarchia repülőászairól szól. Hosszú kutatómunka eredménye, aminek köszönhetően több, évek óta vitatott kérdés nyer választ, és számos új adat áll majd a kutatók és a nagyközönség rendelkezésére. Ebből a könyvből nem pusztán csak az egyes pilóták élettörténetét ismerhetjük meg. A szerzők egyéni szakterületüknek megfelelően bemutatják azokat a repülőgépeket és fegyverzetet, amivel a légi csatákat megvívták, ismertetik a repülőkatonák egyenruháját és felszereléseit, az általuk használt jelvényeket és jelképeket. A téma sokrétű feldolgozásának köszönhetően a kor légi hadviselése iránt érdeklődőkön túl ebben az új szakkönyvben szinte mindenki találhat számára érdekes információkat.

Nagy András - Halálos ​együttérzés
Nagy ​András több mint negyedszázada kutatja, hogy mi történt Nyugaton, főként az ENSZ-ben 1956 őszén és a következő években, hogy kik és hogyan képviselték a magyar forradalom ügyét, s kik voltak ennek ellenfelei. Erről szólt a 2005-ben megjelent, A Bang-Jensen-ügy – ’56 nyugati ellENSZélben című kötete. Az azóta eltelt években rengeteg dokumentum vált hozzférhetővé – ezt a hatalmas forrásanyagot dolgozza fel a szerző új könyvében.

Nagy András - Kedves ​Lukács
1911. ​május 18-án éjszaka egy fiatal nő a Margit-hídról a Dunába vetette magát. Seidler Irma volt az, akinek nevét nem festményei őrízték meg, hanem a fiatal Lukács Györggyel való bonyolult, beteljesületlen, végül is pusztító szerelmi kapcsolata. Nagy András ebben a dokumentumokra s főként saját, szuverén írói fantáziájára támaszkodó, érzékeny megfigyelésekkel, finom, empatikus iróniával átszőtt esszéregényében, a "bűntény" nyomába eredve megkísérli kibogozni az egyszerűnek látszó történet valójában nagyon is bonyolult, kusza szálait, s minden bántó ítélkezés nélkül olyan képet fest - többek között - a művészetfilozófus személyiségfejlődésének ezen döntő mozzanatáról, amelyet az eljövendő Lukács-kutatók bizonnyal nem hagynak majd figyelmen kívül. A Kedves Lukács emellett igazi olvasmányos regény, amelyet azok is nagy élvezettel forgathatnak, akiket maga a szerelmi történet érdekel, s nem annak valódi szereplői.

Nagy András - Savonarola
Goethe ​„fantasztikus, nevetséges szörnyeteg”-nek tartotta Savonarolát, „aki hálátlanul, makacsul és félelmetesen szembehelyezkedik Firenze nagyvonalú, szép és vidám életével”. Vajon így igaz-e a valóság? A XV. századi firenzei — itáliai, európai — élet valóban „nagyvonalú, szép és vidám” volt? És Savonarola „nevetséges szörnyeteg” ? Nagy András feszültséggel teli, erős sodrású regényében választ keres erre a kérdésre. Szándéka azonban több, mint hogy csak új - vagy újabb -megvilágításba helyezze Savonarola ellentmondásokkal teli életét. A kor és a benne élő emberek megjelenítésén túl a mélyben rejlő elvi mozgatórugók és a zűrzavaros helyzetből levonható következtetések is érdeklik Nagy Andrást. Hiszen már a kortárs Machiavelli is összefoglalóan ítélt: „A fegyveres próféták mindannyian győztek, a fegyvertelenek pedig elbuktak. Mert a mondott dolgokon kívül a népek természete is változó; könnyű őket meggyőzni valamiről, de nehéz meggyőződésükben megtartani. Ezért azon kell lenni, hogy amikor már nem hisznek többé, erőszakkal tartsuk meg hitüket. Mózes, Kürosz, Thészeusz, Romulus alkotmányát nem méltányolták volna sokáig, ha fegyvertelenek; mint ahogy ez napjainkban Girolamo Savonarolával történt, aki új rendjével megbukott, mihelyt a tömeg kezdett neki hitelt nem adni, és ő nem tudta híveit megtartani, sem a hitetleneket hitre buzdítani. De sommásan mond véleményt a reneszánsz világnézetről Lukács György is egy fiatalkori írásában, kijelentve, hogy ez a világnézet egyenlő az individualizmussal. („A Savonarola aszketizmusa, a Cesare Borgia vérengzései, a Leonardo, Michelangelo, Raffaello művészete mind ennek megnyilvánulása.") Vagy ha e két megállapításnak nem adunk hitelt - mivel mind a kettő szélsőséges konklúzió -, Thomas Mann ars poetica jellegű vallomását fogadjuk el, amelyet drámájában Savonarolával mondat: „Az én művészetem szent, mert lényege a megismerés és a lángoló ellentmondás. Valamikor, ha elfogott a fájdalom, egy fáklyáról álmodoztam, amely irgalmasan belevilágít a lét minden iszonyú mélységébe, minden szégyenletes, rettenetes szakadékába, egy isteni tűzről, amely felgyújtja a világot, hogy fellobogjon, és minden gyalázatával és kínszenvedésével együtt felolvadjon a megváltó részvétben." Az egymásnak ellentmondó vélekedések talán éreztetik azt is, hogy Nagy András nemcsak az adott kor történelmi valóságát akarta tisztázni; regénye áttételesen korunkhoz szól, a XX. századhoz, amelyben tanúi lehettünk emberirtó fanatizmusnak éppúgy, mint „nagyvonalú, szép és vidám" életnek, s amelyben gyakran találjuk magunkat szembe a „lángoló ellentmondás"-sal, amit Gramsci – Machiavelliről és Savonaroláról szólva – így fogalmaz meg: „A Machiavelli-Savonarola ellentét nem a ,van’ és az ,aminek lennie kell' ellentéte, hanem két ,aminek lennie kell' közötti ellentét; az egyik Savonaroláé, amely elvont, ködös, a másik Machiavellié, amely realista . . .”

Nagy András - „Dráma ​van”
Van-e ​dráma, mai és magyar? Vagy éppen az a „dráma”, hogy nincs? Ha van, akkor mitől van, miféle és miként jön létre; ha pedig hiánya „drámai”, akkor kezdhetünk-e valamit ezzel a hiánnyal? A kérdések nem csak egy fontos műfaj alapvető dilemmáira vonatkoznak – de rajtuk keresztül egy egész művészeti ágra: a színházra, amely dráma nélkül mégiscsak nehezen képzelhető el; akkor sem, ha éppen a legmaibb drámák mutatnak túl saját műfajukon: a „posztdramatikus” színház felé; de vajon ez újabb szakasza a drámairodalom fejlődéstörténetének, vagy pusztán epilógusa? Amióta létezik magyar dráma, léteznek ezek a kérdések is, amelyeket – Katona József szép szavával – a „játékszíni költőmesterség” egyetlen kis- vagy nagymestere sem kerülhetett meg. Mert valószínűleg éppen innen sejthető meg a felelet maga: a szerzőktől olvasható, a művekből kirajzolódó; nem az elméleti dilemmák, de a nagyon is gyakorlati esélyek felől: hogy mit is mondanak maguk a drámák? Könyvben, színpadon; egész történetükben? Ezért, hogy a kötetbe foglalt írások a kérdések általános felvetése nyomán elsősorban néhány jelentős – drámaírói – arcél felvillantásával fogalmazzák meg ezeket a dilemmákat és kísérleteznek a rájuk adható feleletekkel; amelyek természetesen mindig pillanatnyiak: egy-egy mű, egy-egy bemutató, egy-egy szerzői szándék jelenidejében érvényesek. Hiszen folyamatosan alakuló, változó, gazdagodó vagy éppen kiüresedő univerzumról van szó, amelynek története éppen ezekből a múlhatatlanul fontos epizódokból áll össze – így válik maga a drámatörténet is drámává: eszmélkedésünk, helykeresésünk, töprengésünk konfliktusain keresztül, legyünk magunk drámaszerzők, történészek vagy éppenséggel a szeszélyes és szigorú bíró – a közönség maga.

Kállay István - Pusztai László - Stipta István - Bernáth Alex - Dercsényi Balázs - Déri Erzsébet - Nagy András - Bírósági ​épületek Magyarországon / Court Buildings in Hungary / Gerichtsgebäude in Ungarn
Az ​építészet és művészettörténet iránt érdeklődők olyan alkotásokkal találkozhatnak a könyvben, amelyek kevésbé ismertek és méltatlanul maradtak ki az összefoglaló művekből vagy a monografikus feldolgozásokból. A XIX. század utolsó harmadában született bírósági épületek tükrözik azokat a változásokat, amelyek a kiegyezés utáni Magyarországon zajlottak le a jogszolgáltatás területén. Ugyanakkor a koraiak és a XX. századiak egyaránt a mindenkori magyar építészet emelkedett színvonalát képviselik a társművészetekkel egyetemben. Erről győznek meg a jog-és építésztörténeti tanulmányok, ezt bizonyítják a színes felvételek is.

Nagy András - Kis ​szörnyesztétika
Miként ​a civilizáció hajnalának árnyai oly könnyen öltötték magukra a rémek formáit - megismétlődhet ez az alkony látszólag hasonló fényviszonyai között? Vagy aki elhagyta Istent, az nem hihet már a szörnyekben sem? S aki rettegésének formát nem találhat, arra ítéltetik, hogy kifejezésére is képtelen legyen?

Nagy András - Drámák
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Nagy András - Az ​árnyjátékos
„Az ​"árnyjáték" igencsak kedvelt műfaja volt Kierkegaard-nak. Nemcsak Tivoliban – Koppenhága tarka, dinamikusan fejlődő szórakoztatónegyedében – csodálhatta meg ennek különféle változatait, optikai játékosságát és különös "mimézisét", de vásári arcélfestőktől, papírkivágás-készítőktől kezdődően a színházban felbukkanó "sziluettekig" szemlélhette a "Schattenspiel" megannyi fajtáját és sajátosságát. A XIX. század első felében […] mind fontosabbá váltak a korszak gondolkodói, művészei számára a festészetben érzékelhető és visszaadható fény- és árnyviszonyok, különösen Dánia északi részén, Skagenben, de a Kierkegaard kedvelte Gillelejeében a tengerparton, vagy akár apja szülőföldjén, Jütlandon. Az árnyékok sajátos szerepe, viszonyuk a valósághoz, illúziókeltő erejük és forrásukkal való dinamikus kapcsolatuk folyamatosan foglalkoztatta Kierkegaard-t, olykor éppen műfajteremtő következményekkel […] Kierkegaard úgy döntött, hogy rendkívül jelentős életművének csak egy kis részét hozza létre "ő maga", sokszor nem is a legizgalmasabb szövegeket, hanem Johannes de silentio, Vigilius Haufniensis legyen a szerző, vagy éppen Victor Eremita találja a kéziratokat egy szekreterben, netán Constantin Constantinus fogalmazza meg maradandóan – ő csak szerkesztett, kiadott, kommentált, korrigált. A sor nemcsak folytatható, de éppenséggel folytatandó is, mert akkor értjük meg, hogy Kierkegaard nem pusztán szövegeivel teremtett egészen egyedülálló jelentőségű életművet a XIX. század első felének irodalom- és eszmetörténetében,de alkotásmódjával is: nevekkel, maszkokkal, inkognitókkal, szerepekkel – félrevezetésekkel és játékokkal.”

Nagy András - A ​szécsényi rendház historia domusa I.
A ​szécsényi historia domus az 1332-ben alapított ferences kolostor egyik legfontosabb dokumentuma, ugyanakkor pedig a 18. századi történetírásnak is jeles alkotása. A szalvatoriánus rendtartományban (Provincia Hungariae Sanctissimi Salvatoris Ordinis Fratrum Minorum Regularis Observantiae -- 1629-től Strictioris Observantiae), melynek Szécsény is kolostora volt a 18. században, a rendtörténetírás komoly múltra tekint vissza. A historia domus előszavából és záró soraiból, valamint abból, hogy az író, Nagy András következetesen vezette az előző bekezdésben említett feljegyzéseket is, arra következtethetünk, hogy ezt a munkáját mintegy _monográfiaként_ írta meg, még akkor is, ha buzdítja rendtársait a folytatásra. Ezt kéziratának szerkezete is alátámasztja. ___ A szerző a kolostor bemutatását a helység, jelen esetben Szécsény történetének leírásával kezdi, a kolostor és a templom legtágabb értelemben vett jelenének bemutatásával folytatja, végül a kolostor történetének jelesebb eseményeit tárgyalva jut el ismét jelenéhez, és így alkot a saját korához visszatérve kerek egészet... ___ A Historia Domus története az 1950-es feloszlatás után lett izgalmasabb. Állítólag a Budapest Margit körúti rendházból, az oda felvitt anyagokból, még 1950-ben P. Galicz Töhötöm bízta Mizsik András szécsényi helytörténészre azzal a kéréssel, hogy ha a ferencesek visszatérnek Szécsénybe, akkor adja vissza a rendnek. ___ Amikor 1989-ben a kolostorba visszaköltöztek az első szerzetesek, ő valóban át is adta P. Orbán Márk akkori gvardiánnak, és még a kötet restaurálásának költségeihez is hozzájárult. ___ Minthogy ekkoriban kezdődött a kolostor régészeti feltárása és felújítása, a historia domus nagyon fontossá vált. Mivel gyakran kellett őket forgatni, P. Borosgyevi Imre OFM plébános elkezdte magyarra is átültetni Nagy András kéziratát. A munkát folytatta akkor is, amikor 1993-ban elhelyezték Szécsényből, ennek eredményeként készült el a jelen kiadás.

Hoppál Mihály - Szemadám György - Nagy András - Jankovics Marcell - Jelképtár
"Alapvető ​kézikönyv megírására vállalkozott a négy szerző: mintegy félezer címszó segítségével kalauzolják végig az olvasót - támaszkodva az összehasonlító mitológia, a néprajz, a vallástörténet és a szimbólumkutatás legfrissebb eredményeire - jel- és képvilágunk sokszor áthatolhatatlan erdejében. A lexikon közel ötszáz szócikke felöleli a legelemibb ábrázolások, a primitív kultúrák, a népművészet képnyelvét, és eligazít a nagy civilizációk művészeti, vallásos és tudományos kultúrájának - mára sokszor megfejtendő talánnyá vált - jelkészletében. A szerzők - és ez egy úttörő jellegű hazai kézikönyv esetében több mint indokolt - külön is gondot fordítottak a magyarság szellemi hagyományának, jelképi örökségének bemutatására és feltárására. Ízelítőül néhány a címszavakból: ÁG, ALKÍMIA, APA, ARC, ASZTROLÓGIA, BÉKA, BOR, CÉGÉR, CÍMER, CSILLAG, DICSFÉNY, DISZNÓ, EMBER, FA, FÁTYOL, FENÉKBÉLYEG, GÓLYA, HALÁL, KENTAUR, KERESZT, ÖRDÖG, RAGADOZÓ MADARAK, RÓKA, ROVÁSÍRÁS, SÁRKÁNY, SZABADKŐMŰVES SZIMBÓLUMOK, SZAMÁR, SZÁMOK, TEMPLOM, VILLÁM, VIRÁGOK, ZÁSZLÓ. A lexikont a szócikkek világos utalásrendszere és gazdag irodalomjegyzék teszi mindenki számára könnyen forgatható kézikönyvvé, szemléletességét pedig csaknem ezer kísérő ábra biztosítja."

Nagy András - Szöveg ​/ Színház
A ​kortárs drámairodalom középnemzedékének tagja immár három évtizede van jelen színműveivel a magyarországi és határon túli színpadokon. A kötetben szereplő szövegek egytől egyig színpadra kerültek, de nem feltétlenül oda születtek. Hanem felolvasásra, elgondolkodásra, belső hangok megformálására szolgáltak.

Bereményi Géza - Gosztonyi János - Görgey Gábor - Kiss Anna - Nagy András - Pruzsinszky Sándor - Szilágyi Andor - Hét ​szép magyar komédia
"Ez ​a könyv (...) egy pályázat díjnyertes darabjait tartalmazza, és a kötet megrendelői, szponzorálói maguk a pályázat kiírói. Azt is mondhatjuk: a civil társadalom. (...) Mint minden pályázat, ez is egyszerre szolgálja a kiírók szándékait s válik az egész magyar színházi és irodalmi kultúra részévé. Ez a kötet tehát nem csupán ünnepi gesztus, hanem szolgálat is: az egyetemes magyar drámairodalom és színház számára művészileg fontos, jó szövegek. Esztergom és Székesfehérvár önkormányzatának összefogása és minden kicsinyes részérdeket mellőző, együttes akarata révén közkinccsé válhatnak. Követésre méltó példa." (Nánay István, a pályázat bíráló bizottságának elnöke)

Nagy András - Főbenjárás
Az ​író Kierkegaard, Mahler és Lukács szellemi hagyatékával foglalkozó esszéit komponálta önálló művé, bemutatván a háromféle gondolkodói, művészi magatartás sajátosságait, ellenmondásait és hatásait. "Mert hiszen erről lesz itt szó. értésről, olvasásról, hatásról - gondolatok sorsáról elsősorban, mert talán ezt követhetjük egyesegyedül: amivé a gondolat válni tud, amikor megértések lélekvándorlásával önálló életre kel."

Nagy András - Kis ​angyaltan
Az ​angyalábrázolás művészete és filozófiája Kierkegaardtól Rilkén át a XIX. és XX. századi orosz irodalomig, Dosztojevszijig, Bulgakov Mester és Margaritájáig.

Nagy András - Blaszfém
Senkit ​meg a szentségtörésre ezeken a lapo- kon csak annyiban kerül sor, amennyiben elkerülhetetlen -mint ha valaki magára vonatkoztatná azokat a sok ezer éves történeteket, amelyek idején még „tegezni lehetett Istent". De vajon lehet-e ma, például a Moszkva téren újra végiggondolni azt, amit a mítoszok eredettörténetének terein magától értetődő volt? Vagy ez már a téboly kérdése, ami klinikai választ igényel? Ez ugyanis a kötet másik írásában egy gyönyörű, kétségbeesett, megrázó - és valamikor megesett - szerelmi történet utolsó fejezete lett: három évtized az elmegyógyintézetben, ami valóságosan és visszavonhatatlanul zárta le Camille Claudel, zseniális szobrász és szenvedélyes asszony pályáját - így aki önálló fejezet lehetett volna a művészet történetében, az csak a mester és szerető: August Rodin egyik fontos lábjegyzete lehetett. A kötet további két írása hasonló végletek között villantja fel azt a mélységet, ami elválasztja egymástól a szenvedélyeik tériszonyával küzdőket - a Tibet felé vezető hegyi út egyik váratlan állomásán felbukkanó történetben valóságos és mitikus mélységek között; és számunkra ismerősebb európai lankákon, ahol pedig mintha praktikus választ is találnánk az áthidalhatatlan áthidalására -egyszerűt és technikait persze, mint egy érzelmi viadukt. A drámaíró és esszéista Nagy András az elmúlt tizenöt év írásaiból válogatva fűzött kötetté két novellát és két monológot, melyek bár időben és térben távoli vidékekre vezetnek, mégis: mintha egyetlen történetté állnának össze ezeken a lapokon.