Penke Botond könyvei a rukkolán
Gergely Pál - Penke Botond - Tóth Gyula - Szerves és bioorganikus kémia
Az orvostanhallgatók számára íródott kötet áttekinti a szerves kémia és a leíró biokémia vagy bioorganikus kémia legfontosabb ismeretanyagát. Az írás során szem előtt tartottuk azt, hogy építsünk a középiskolában megszerzett tudásra és segítsük az orvostudományt napjainkban alapvetően áthatoló molekuláris szintű ismeretek elsajátítását. Meggyőződésünk, hogy a biokémia, az élettan, a molekuláris biológia, a farmakológia és az alkalmazott orvostudományok (pl. virológia, immunológia) eredményei nem érthetők meg a parányitól az óriási szerves molekulákig terjedő anyagok alapos ismerete nélkül. Teljességre azonban nem törekedhettünk, a fejezetek válogatásánál a modern biokémia és a molekuláris biológia ismereteinek megalapozását tartottuk legfőbb célunknak. A könyv első része a szerves kémia legfontosabb vegyületeit mutatja be, utalva lehetséges biológiai szerepükre is. A második rész a bioorganikus kémia (leíró biokémia) anyagát gyűjti össze: aminosavak, fehérjék, szénhidrátok, lipidek, nukleotidok és nukleinsavak kémiai felépítésével és legfontosabb tulajdonságaival ismertet meg. A fejezetek anyagát az egyszerű szénhidrogénektől az oxigént és nitrogént is tartalmazó bonyolultabb molekulákig állítottuk össze. A terjedelem korlátai ellenére bemutatjuk a legfontosabb vegyületcsoportok fizikai és kémiai sajátságait, utalunk a kémia modern eredményeire is. A sűrűn szedett szövegrészek kémiai vagy biológiai érdekességeket tartalmaznak, az ismeretek elmélyítését szolgálják és remélhetőleg továbbolvasásra ösztönöznek. Hálás köszönet illeti Dr. Garzó Tamást (Semmelweis Egyetem I. Kémiai-Biokémiai Intézet), Dr. Szikla Károlyt és Dr. Katona Györgyöt (Semmelweis Egyetem II. Kémiai-Biokémiai Intézet) az első kiadás szakmai lektorálásának igényes elvégzéséért. Köszönettel tartozunk kritikai észrevételeiért Dr. Veréb Györgynek (Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézet) is. A könyv írói mellett a Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének munkatársai is jelentős szerepet vállaltak az anyag összeállításában és magasszintű technikai kivitelezésében. Külön megköszönjük Dr. Murányi Andrea egyetemi tanársegéd önzetlen munkáját a könyv korábbi kiadásainak előkészítésében. Jelentős segítséget nyújtott a kézirat egységes formába öntésében, a kémiai helyesírás alkalmazásában^ szöveg kritikai olvasásában és értékes szakmai javításokban, valamint az ezernél több szerkezeti képlet és reakcióegyenlet megtervezésében. A rajzok, a képletek és a reakcióegyenletek színvonalas kivitelezéséért Czinege Máriának, a kézirat számítógépes változatának elkészítéséért és a szövegszerkesztésért Kovács Évának mondunk köszönetet. Ángyánné Vincze Juditnak köszönjük a tárgymutató szakszerű elkészítését és számos javítási észrevételét. A negyedik kiadásban kijavítottuk az előző kiadás sajtóhibáit és néhány fejezetben kisebb változtatásokat tettünk. A könyv hibái (sajtóhibák és tárgyi tévedések), az összeállítás hiányosságai és a szöveg gyengeségei a szerzők „érdeme". Kérjük, hogy a figyelmes olvasó hozza tudomásunkra (cím: Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézet, 4026 Debrecen, Bem tér 18/B). Debrecen, 2002. március
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14009
- Fantasy 33027
- Felnőtt 18+ 12996
- Gyermek 23860
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49482
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16715
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51419
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46466
- Tudomány és Természet 29567
- Történelem 16583
- Vallás, mitológia 20218
- Életrajzok, visszaemlékezések 17098