Petrovics Emil könyvei a rukkolán

Petrovics Emil - Önarckép ​- álarc nélkül 1967-2007
Megírtam ​a Második könyvet is. Napjainkig idéztem fel negyven év történéseit, úgy, ahogyan én láttam, éreztem, azt, ami fájt s mindazt, aminek örültem. A világ kitágult, a szívem összeszorult, mindenemet odaadtam, mindenfélét kaptam. Indulatos voltam, de (egy-két kivételtől eltekintve) távol állt tőlem a haragtartás; türelemmel viseltem az árulás, a gyűlölet handabandázó, irigykedő fenekedését. A bosszú gondolata sohasem kísértett meg. Megírtam mindazt, amiről volt és van véleményem. Nem ítélkeztem, még kevésbé jósoltam. Megállapítottam. Ha zene - hát legyen. Ha tisztesség, becsület, aljasság, politika, szeretet, szerelem, barátság, világnézet, siker, bukás - hát legyen. Ha szülők, testvérek, barátok, ha azok, akiket legjobban szerettem: a nők, lányok, asszonyok és egy szál gyermekem - hát legyen. A sors azzal tüntetett ki, hogy sokan szerettek. Megrendült boldogsággal fogadtam ezt az ajándékot. Azzal büntetett, hogy sok irigyem volt. Hála égnek. Vélekedésemet a dolgokról harag nélkül, a mások védelmében fogalmaztam meg. A jót is meg a rosszat is. Olykor mélyebbre láttam a kelleténél. Petrovics Emil, Szigliget, 2007. október 20.

Petrovics Emil - Önarckép ​- álarc nélkül 1930-1966
Kalandos, ​izgalmas, gyönyörű, olykor érthetetlenül felizzó haragok, leszámolások világát találja maga körül a felnövekvő emberfia, ha ide született, erre a természeti szépségekben, nyelvekben, szokásokban, kultúrában dúsgazdag tájra. Ide: Délkelet-Európába; a Balkán-félsziget, a görög szigetek, a dalmát tengerpart, a dúsan termő Pannónia, a Duna és Fekete-tenger határolta kiismerhetetlen világba, amely már a Római Birodalom légióinak, majd később a török hódítók moszlimjainak étvágyát is felkeltette. Én is itt váltam emberré, a nyelvek sokasága, a tájak, települések, a határok szüntelen átrajzolása, a városok, hegyek, falvak sokarcúsága, folyamatos névváltoztatása idején. Megtanultam és természetesnek találom, hogy Belgrád az Beográd, de Nándorfehérvár is; hogy én Nagybecskereken, Grossbetschkereken, Veliki Bečkereken, Petrovgrádon, Zrenjaninban születtem; hogy lányom kedves férje Pécs, illetve Pečuj városának szülötte; hogy sokat nyaraltam Dubrovnikban, ami tulajdonképpen Ragusa, és hogy egyik kantátámat a Pontusi levelek írója, a Tomiba, Constanzába száműzött nagy római, Ovidius Metamorphoses című hatalmas művének Pygmalion-epizódjára írtam. A költő tiszteletére a román városban szobrot állítottak éppúgy, mint Beográdban Hunyadi Jánosnak, a nándorfehérvári hősnek. A török nevű várban: a Kalimegdánon. Büszke vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal, vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem. Petrovics Emil, 2006. október 28.

Petrovics Emil - Maurice ​Ravel
A ​magyar zenekedvelő közönség, de a zenésztársadalom is hajlamos Maurice Ravel művészetét Debussy csillogó, de erőtlenebb visszfényének tekinteni. Az impresszionista iskola vezére és tanítványa - így vélekednek általában. Kitűnő és szeretett mesterem, Farkas Ferenc jegyezte meg egyszer nagyon találóan: Debussy zseni volt, Ravel pedig művész. A könyv egyik feladatát abban láttam, hogy ezt a különbséget képességeimhez és lehetőségeimhez mérten megvilágítsam.