Rott József könyvei a rukkolán

Rott József - Katarzis
Hajlamosak ​vagyunk megfeledkezni róla, hogy az autentikus irodalom és filmkultúra csakugyan képes arra, amire hivatott: hogy kiszakítson minket a mindennapi megalkuvásaink - a félelmeink és a gyengeségeink - terepéről. Hogy olyan perspektívával szolgál számunkra, amelyből minden a maga helyén és értékén mutatkozik. Az így megnyert kép tényleg fölemelő, s nem kell hozzá több erőfeszítés, mint legyőznünk a belénk oltott évezredes valláskulturális tiltást: ne kívánkozz a magasba! Utunkat olyan remekművek által fogjuk bejárni, mint Alfred Hithcock Szédülése, David Fincher Játsz/mája, Sarkadi Imre Oszlopos Simeonja és Thornton Wilder regénye, a Szent Lajos király hídja, amelyek egytől egyig szédítő magaslatokra visznek, hogy közben kétféleképpen is megéljük szellemi épülésünket. Előbb fölfelé haladva, megszabadulva a belénk sulykolt világértelmezési sztereotípiáktól, majd visszafelé, a megélt katarzis által: hogy a tisztánlátás képessége és vele együtt a tisztesség elemei és egyetemes erénye mindig is a miénk volt, csak nem mertünk vele élni.

Rott József - Egy ​tömeggyilkos lelkiismerete
„Az ​értelem legnagyobb kihívása az új évezredben is az agresszió kontrollja. Semlegesítése a megértés, a megelőzés és a feldolgozás folyamatában. Az integrációs gyakorlat első számú gátja és buktatója maga a tudatlanság, illetve a ráépült, szimpla szabályudathoz kötött viselkedésformák, amelyek ideológiai támogatottságot élveznek vele szemben. A jól körülírható taburendszer azonban ne csupán ellenérdekeltség, de elszámoltatási alapot is képez a szabálytudattal élők javára. eszköze pedig a tradicionális félelmek fenntartása, a mindennapos félelemkeltés, amely kifelé (a külvilágra) és befelé (a lelki organizációra) egyarát hat: vagyis egyszerre kell agresszióról és önagresszióról beszélnünk.” Részlet az előszóból

Rott József - A ​Kánya-haraszt balladája
Akár ​az Alvilág! De micsoda alvilág! Fordítottan fekete a feketében. Olyan fekete, hogy már szinte narancssárgán dereng, mint egy alkonyatkor lehulló falevél. Ebben az alvilágban nem indigópapírból kivágott, függőlegesen lapos, vagy görbére görnyedt árny-alakok nyüzsögnek, vagy izzanak a mélység vérző szeplőiként, de itt Matildok, Kristófok, Matyik, Rozáliák, Gergelyek élnek, szenvednek, szeretnek, isznak, hánynak, dolgoznak, lakodalmaznak és szívük minden lüktetésében, a vér-robbanásban egy-egy epecsöpp, és keserű ránc a nagyonis létező alvilág-időn, mint egy kitin-ér a szitakötő rezgéshártyaszárnyán. Ez a bányavilág! Ez az üreges, féregjárat-háló szenvedés, ez a gödrös és fűbuckás magány, ez a kiszolgáltatottak csillagfája: befelé a földbe. Ez a mocskos élet! Ez a gyönyörű élet! Ez a világító zene, fénypontsötétség a lenti felvilágban, üregek és fűbuckák emberszép sivatagában. Hullaszag és angyalszag egymás mellett a szenvedélyben, magányban, árva létben. Bányavilág! Fekete habzás. Lenti sors-idő, amely mégis magasan lebeg, mint Arany János balladájában a levegőben lebegő lepedőn a zene, a zenészek az éjszakában. Novelláskönyv, balladáskönyv ez a Rott József-összefoglalás. És valami Sinka Istvánnal rokon lila titok. Tüskés bogáncsvirág a száraz könnytelen köveken alkonyatkor, amin egy darázs alszik szemhéjtalan lakkbársony szemekkel. Több, mint tíz éve olvastam először Rott József rövid írásait. És elkapott az ihlet, mint gyerek a lepkét a réten. Végre egy igazi novellista, végre az írás igazi ragyogása! Végre valami hit az érdemesben, mégha önmagába göngyölve is, mint Rilke zászlója. Mert emberek attól leszünk, ha elhisszük, hogy emberküldetésünk több, mit a létállapotok egésze. Mert a megvalósulás erkölcsi virága nő ki szívünkből.

Rott József - Szikár ​ember lelke
"Rott ​József egyéni látásmódú, szociografikus érdeklődésű, saját útját járó író. (...) A világirodalomban talán a nagy amerikai elbeszélőkkel, Hemingway-vel Faulknerrel rokonítható" - Tüskés Tibor "Rott József az egyik legfontosabb magyar író. S nem is csupán a kortársai közül, hanem mindenestől. (...) Egyszersmind azt is kijelentem, modern író. Olyannyira modern, hogy éppen most éri utol a posztmodernből lassan-lassan kivetkező európai kultúra." - Mányoki Endre "Rott József a félelmetes prózaíró. Úgy értem, hogy félelmetesen jó. Kitűnő. Balladás, szikár, kemény, engesztelhetetlen. (...) Mint a görög sorstragédiák hősei, az ő alakjai is komor, nehéz, konok emberek. Minden súlyos, sötét, kilátástalan - csak a mű, az írás ragyog fényesen." - Száraz Miklós György "Rott József novelláinak nyelvi megformálása kiváló képességű alkotóra vall. Olyanra, aki mérlegelés nélkül is érzi a szavak hangulati és képzeletfelidéző erejét. (...) A gyakori megszemélyesítésekkel, a képszerű, érzékletes hasonlatokkal, a szokatlan szóhasználattal csakúgy, mint az idősíkok hirtelen válogatásaival, a sejtelmek, titkok felidézésével szinte költővé emeli az elbeszélőt - lírizálja a novellát." - Márkus Béla

Rott József - Megszállók ​és megszállottak
Rott ​József az újabb magyar próza egyik - tehetségét már eddig is nyomatékosan bizonyított - , legizgalmasabb alkotója. Olyan realista hajlamú modern író, aki elbeszéléseinek, kisregényeinek világát éppúgy képes konkrét tényekkel, vaskos életanyatokkal hitelesíteni, mint hangsúlyosan atmoszférikus, lírizált nyelvezetével, helyenként balladisztikus szerkesztésmódjával már-már mítoszivá emelni. Kötetben eddig csak tematikus válogatásai jelentek meg, a bányászvilágot, a kemény, embert próbáló bányászsorsot illúziótlanul és a XX. század átívelve megidéz elbeszéléskötetei, a dél-alföldi nehéz sorsú emberek jelenkori, hétköznapi életének és általánosabb érvényű sorsképleteinek mély valóságismeretéről tanúskodó irodalmi igényű tablói. Új kötetében a szerző különböző történelmi korokban és helyeken vizsgálja az ellentétes erők között őrlődő egyén cselekvési lehetőségeit. Úgy jutunk el a hol feszes ívű, hol lassúbb folyású történetek során az azték birodalomból, a második világháborús olasz kisvároson át az ezredforduló Magyarországáig, hogy fokról fokra tartalmat nyer előttünk e két baljós kifejezés: megszállók és megszállottak és a mögéjük gondolt emberek, üldözők és üldözöttek bonyodalmas viszonya. /Elek Tibor/

Rott József - Csaposok, ​cselédek, csavargók
Ha ​volt is valaha köze hozzájuk, hó évszázada messzire elkerülik a romantikus-nosztalgikus képzetek a sárrétet. Hol van már az érintetlen természet ábrándja, s hol a legendákat éltető patriarchális világ? A történelem kevésbé volt ötletes és hangulatos, mint a titkos erőktől, ártó szellemektől félő parasztember babonás fantáziája, viszont sokkal kézzel foghatóbban hagyta ott mindenen a keze nyomát. A szikes, nehezen termő föld, a rideg állattartás, a cselédsors, a háborúk pusztítása, a téeszesítés, a "kaparj kurta" mentalitás eluralkodás, a viszonylagos "jóléttel" járó hagyományvesztés, majd az újabb kisemmizés, a perifériára szorulás mindez alig néhány emberöltő hozadéka. Rott József történeteinek szereplői e táj szülöttei. Alföldiek, de hordoznak magukban valamit a másik őselem, a víz alapelvéből is. Két lábbal állnak a földön, mégis a vízhez hasonlóan tudnak idomulni bármihez, betöltik kínálkozó érseket. Masszívak és mozdíthatatlanok, akár a marasztaló rög, ugyanakkor képesek rombolva elhagyni gátak közép szorított "medrüket" vagy aszály sújtottan kiszáradni. Időnkét olyanok, mint a makacs öszvér, mely a saját feje után akar menni, de mintha az Isten is szoros istrángon tartaná őket... Az író elbeszélései nagy ábrázoló erővel mesélnek erről az emberfajtáról, feltárva lelküknek a külvilágtól - oly jellemzően - elzárva tartott mélyvilágát. Líra és balladai feszültség, dráma és a társas kapcsolatok, az egymás felé fordulás feloldozó és újrakötöző reménye ötvöződik a novellák láncolatában magyar sorstörténetté. Papp Endre

Rott József - Áldozatot ​akartatok
" ​– Lenyelte a nyelvét – mondta, vagy inkább akarta mondani Ödön, mert alig lehetett érteni szavát. – Semmi kárt nem tett benne a fa, de amint a hátára esett…  – Fel kell metszeni a gégéjét – habogta Fényes elvékonyodó szájszéllel. – Vedd elő a bicskát!  Ödön belesápadt a gondolatba. Mindjárt tudtam, hogy képtelenek lesznek a beavatkozásra. Fényes a szavak embere, Ödön meg… gyáva ahhoz, hogy valakinek indulat nélkül elvágja a torkát. Szájhős, mint a társa.  Elvettem Ödöntől a bicskát.  Amikor idáig jutott a főerdész, ismét dörömbölni kezdett a szívem. Megrohantak az emlékek. Újra átéltem, ahogy a kitáguló pupillám felé rohan az összezsugorodó világ, és vele együtt az egyre sűrűsödő félelem és fájdalom formájában a felismerés: a léted foglya vagy…! Ha nem tudsz megbékélni magaddal, a világgal sem lehetsz békességben. Elpusztítod hát magadban az így megtagadott világot. Miképpen képtelen önmaga teljes elfogadására Fényes és Ödön is, akikkel kényszerűen összekötöttem az életemet, ám akik a döntő pillanatban a hátukat mutatták nekem.  Már tudom, hogy a rémület ölt meg akkor. A felismerés fájdalma. Azóta sem merek beszélni a tapasztalatomról. Csak a torkom forradását tapintom meg olykor, hogy elhiggyem: valóban jártam ott."

Rott József - A ​ragaszkodás mámora
„A ​szekérút porát felverő talpak csattogására eszméltem azon a csillagfényes éjszakán. Erzsók néném alatt is megreccsentek az ágydeszkák. Nyöszörgött, közben elhaltak a kinti neszek. Mégis befészkelték magukat a képzeletünkbe, mert tovább forgolódtunk a szalmazsákon. Némán köhögött, vízért nyúlt, aztán felhangzott az a mihez sem fogható, mélyről felszakadó, jajongó dallam. S megint mezítlábas léptek a porban. Egy másik lábtól származó könnyed, ám szapora, egyre gyorsuló léptek zaja, vissza a falu felé. S hozzá az a távolodó, töredezett, torokból fölszakadó dal. Már mindketten ültünk az ágyon. Hasztalan füleltem a nyitott ablakon beszökő énekre: dallama idegen, értelme semmi. Nem úgy Erzsók néném számára. - Boldoggá tette a legényt! - Kicsoda, néném? - A lány. - Aki elszaladt? - Restelli magát. Sóhajokkal mértük a ház csendjét. - Azért ilyen a legény nótája-mondta néném. – A cigánylegényé. - Cigányé? - Mert keserv van abban, ahogy cifrázza. - Miért néném? Soká váratott a válasszal. Az éjszakában elenyésző dalt hallgatta?... Emlékezett?... Dörömbölt a szívem, de nem úgy, mintha a gáton ballagnék. Szaladtában ver így a szíve az embernek. Akárha a poros szekérúton menekülnék az ellenkező irányba, lélekszakadva.” Rott József (1964, Komló) eddig megjelent kötetei: _A Kánya-haraszt balladája_ (1999) _Szikár ember lelke_ (2001) _Sárréti sors_ (2001) _A Pokol orma_ (2003) _Csaposok, cselédek, csavargók_ (2004) _Megszállók és megszállottak_ (2005)

Rott József - Sárréti ​sors
Legendákat ​szülő világ volt valaha a Sárrét és környéket: darvak szállta, kiérdemesült pákászok, garabonciások, füvesasszonyok és szegénylegények járta vidék, ami mára teljesen átalakult. A kitűnő ifjú prózaíró, a Sárrét szívében, Vésztőn élő Rott József leromlottnak, tragédiákkal terhesnek, jövőtlennek ábrázolja a vidéket. Palettája szinte csak sötét színekre fogékony. Kétség nem férhet hozzá, ő, mint a tájon élő, avatott tollú író, tudhatja milyen az élet ezen a vidéken. Keserves és kérdésekkel terhes. A táj és a benne élők tragikusan emléktelenek. Évtizedek múltak el fölöttük, melyek csak romboltak és züllesztettek: földet és közösséget, emléket és ünnepet, egyént és családot. Rott József munkája fontos írás. Fontos, mert felhívja a figyelme az ország keleti végeiben dúló áldatlan állapotokra. Szociográfia, de úgy is mondhatnánk, egyetlen jajkiáltás. Mert az itt élő emberek ereje már kevés arra, hogy magukat - afféle zeredvégi Münchausen báróként - kihúzzák a mocsárból, a reménytelenség örvényeiből.Csak a nagyobb közösség elszántsága tudna segíteni e tájon és lakóin. Hogy Sárrét újra az legyen, ami volt. Szorgos és önfenntaró közösségek élőhelye. (Szepesi Attila)