Krasznahorkai László könyvei a rukkolán

Krasznahorkai László - Aprómunka ​egy palotáért
Krasznahorkai ​László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak majdnem - névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: ,,az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész." A regény mottója: ,,A valóság nem akadály." És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.

Krasznahorkai László - Báró ​Wenckheim hazatér
A ​Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és országhatáron. Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. Azt mond, amit akar vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő, ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit? A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz. Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Krasznahorkai László - Az ​utolsó farkas
Az ​egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozván, hogy "a nyelv... már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza", ám ez nem akadályozza meg abban, hogy káprázatos részletekből összeálló óriásmonológjában ne mesélje el újra és újra, kicsit mindig másképp és mégis ugyanúgy, hogy miért utazott el a spanyolországi Extremadura tartományába, és miért kezdte kutatni az utolsó farkas történetét, s miként döbbent rá arra, hogy nem érvényes az egyes szám, mert csak utolsó farkasok és történetek vannak. Krasznahorkai László katartikus elbeszélésének egyetlen mondata páratlan művészi érzékenységgel mutat rá a civilizáció és a környezet katasztrofális összefüggéseire, a természet fenségére és a gondolkodás tragikumára; az eredetileg 2009-ben írt, egyszerre ironikus és melankolikus szöveg így lesz napjainkban még aktuálisabb és még fontosabb.

Krasznahorkai László - Max Neumann - ÁllatVanBent
Krasznahorkai ​a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatait. Akár a festmények állata, az áradó szöveg is kitörni készül, vagy legalábbis bekebelezni minden gondolatot, amely írás közben adódik. Nehéz eldönteni, melyik volt előbb, kép vagy a szöveg: viszonyuk szerves egész. A ,,szűk" kis kötet pedig végül mindenkit lenyűgöz túlcsorduló gazdagságával.

Krasznahorkai László - Az ​ellenállás melankóliája
Krasznahorkai ​László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor fokozott érzékenységet és részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már - nem az irodalom” - írta egyik méltatója. Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű _Werckmeister-harmóniák_ című filmjét.

Krasznahorkai László - Herscht ​07769
Herscht ​07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk és időben: Krasznahorkai László új nagyszabású műve, melyet a szerző elbeszélésnek nevez, napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa. Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Türingiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist. Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szólószonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a regényben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról.

Krasznahorkai László - Nem ​kérdez, nem válaszol
A ​cím megtévesztő: Krasznahorkaitól sokan kérdeznek sokat, ő pedig alázattal és nagy körültekintéssel válaszol. A kötet több mint két évtized interjúiból készített gazdag válogatás. Aki ismerős a Krasznahorkai-univerzumban, izgalmas részletkérdésekre, műveken átívelő jelenségekre és problémákra figyelhet fel; aki pedig még csak ennek a misztikus-különleges világnak a bejáratánál tartózkodik, jobb kalauzt nem is kaphatna útitársul. A beszélgetésekben műhelytitkok, keletkezéstörténeti érdekességek ugyanúgy szóba, és Krasznahorkai-mondatba kerülnek, mint a hagyománnyal, a kelettel, a válsággal, a sikerrel kapcsolatos reflexiók. Megismerhetjük az írót és a magánembert is. És Krasznahorkai nemcsak válaszol, hanem kérdez is. Magától és mindnyájunktól. A beszélgetés végtelen.

Krasznahorkai László - Háború ​és háború
A ​mű főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korim György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a "világ közepébe". Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.

Krasznahorkai László - Északról ​hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Halk ​szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. Az állomás - Kyoto délkeleti negyedében - néptelen, csak a peronon álló italautomaták jelzőlámpái villannak meg olykor. Senkit nem látni az állomáson, valaki mégis leszállt a vonatról, valaki mégis ide érkezett: Genji herceg unokája, egy törékeny alkatú, rendkívüli szépségű fiatalember. Nem tud semmi biztosat, valami mégis azt súgja neki, itt megtalálja, amit egész életében, századokon át keresett. Egy kolostort s benne a világ legszebb kertjét... Nyomozni egy kép után, amely valamikor talán már felvillant az ember előtt, csak nem emlékszik rá. Nyomozni egy kép után, amelyről nem szerezhető kétségbevonhatatlan tudomás, csupán a hiánya rettenetes. S aztán a folyamatos hiányérzet, ahogy összekeveredik a reménnyel, hogy ami ennyire hiányzik, az biztosan létezik is, csak meg kell találni. Csak alkalmassá kell válni rá, hogy megtalálja az ember. Ez a kutatás, ennek az egésznek a fölfejtése már maga a történet: Krasznahorkai László új regénye ennek a mindig bennünk kísértő képnek a megrendítő, költői megidézése. Ennek a regénynek nincs első fejezete. Nincs itt, ebben a könyvben. De van, de létezik egy másik térben, s e mű minden mondata ebből a másik térből meríti erejét.

Krasznahorkai László - Sátántangó
".... ​a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. ... A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor "Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika." Balassa Péter

Krasznahorkai László - Megy ​a világ
Megy ​a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_

Krasznahorkai László - Seiobo ​járt odalent
„…rögtön ​tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak.” A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete! Susan Sonntag „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon. Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük – mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.

Krasznahorkai László - Az ​urgai fogoly
"Az ​utolsó, aki valamit is ad magára, az al- vagy túlvilágba indul; és ha tudósításában _úgyszólván_ a külvilágról beszél is, abból egyre csak az derül ki, hogy minden fontos utazás bejárandó »erdejeként« olyasmi sötétlik és tisztul, amit talán nem tiszteletlenség egy léleknéző túra emléklapjának nevezni. K. L. lélekvezetésének tárgyi színhelye Kelet-Ázsia (leginkább: Kína), az út azonban Styx határfolyójának újra meg újra-érintésével olyan körökbe vezet, ahol a testi-szellemi feltámadás nem holmi életbe való visszatérést jelent, hanem egy más minőségű létezés ajándékát. Az ázsiai Urga foglya Európa kultúrájának rabságából menekülve éli és írja meg a Földön élő ember egybeeső menny- és pokoljárását." - Miszoglád Gábor

Krasznahorkai László - Este ​hat; néhány szabad megnyitás
Rövid ​leírás: Krasznahorkai László a Sátántangó, a Háború és háború, elbeszélések és regények szerzője. Tartalom: Az Este hat; néhány szabad megnyitás kiállításokat megnyitó beszédekként hangoztak el. Szilágyi Lenke, feLugossy László, Hegedűs 2 László, Dr. Máriás, TolvaLY Ernő, Medvigy Gábor, Lois Viktor, Gémes Péter, Bukta Imre, Szentjóbi Tamás műveiről, de leginkább művei ürügyén Krasznahorkai életről és halálról, szeretetről, félelemről, fájdalomról, reményről és reménytelenségről szól. A szövegek mellé a művészek alkotásainak reprodukciói kerültek.

Krasznahorkai László - Ornan Rotem - A ​Manhattan-terv
Krasznahorkai ​László még soha nem engedte közel saját személyéhez az olvasót. New Yorkban azonban útja Herman Melville útját keresztezte, s benne olyan alkotóra talált, akinek sorsát csak akkor érthette meg, ha a sajátjáról is nyilatkozik. Felkereste a Moby Dick írójának lakóhelyeit, elkezdte követni mindennapi útvonalait, elmerült életrajzában, hogy végül szembesüljön a drámai ténnyel, Melville mérhetetlen magányával és őrületével. Krasznahorkai László új könyve azokról a véletlenekről és elrendeltetésekről beszél, melyek az embert - ebben az esetben éppen őt - egy létfontosságú döntésig elvezetik. Műve térkép, terek és képek dialógusa, ahol a vallomás radikálisan nyílt szövegét képek ellensúlyozzák, Ornan Rotem intenzív fényképei, amelyek az író New York-i életét és nyomozásának különböző állomásait rögzítik. A Manhattan-terv minden személyes vonatkozása mellett városnapló is. Benne a világ talán legizgalmasabb metropoliszában vagyunk, rejtélyes összefüggések labirintusában, ahonnan a kiutat épp az mutatja meg, akitől a legkevésbé várnánk: a szerző az, maga Krasznahorkai, egy új mű bejelentésével.

Krasznahorkai László - A ​Théseus-általános
A ​Théseus-általános (1993) három fiktív beszédet tartalmaz, amelyek egy nagy előadóteremben, ismeretlen hallgatóközönség előtt hangoznak el. A beszédek köré felépülő történet fokozatosan bomlik ki a szónok célzásaiból: fokozatosan jövünk rá, hogy fogságban van. A fogság körülményeiről sokat elmond az, ha az 50. oldalra elhelyezett pótlappal együtt olvassuk a művet. Enélkül ugyanis úgy vélhetnénk, az őt fogva tartók megegyeztek a hallgatókkal - a pótlappal egybeolvasva viszont kiderül: a hallgatóság is fogoly. A beszédek különböző témájúak és szerkezetűek, mégis összefogja őket, hogy a kiszolgáltatottságról és a hatalommal való visszaélésről szólnak. Az egyes szám első személyű elbeszélő-előadó kiszólásaiból kiderül, hogy a teljes kiszolgáltatottság állapotában egyetlen lehetséges cselekedet marad számára: az előadások megtartása. Mivel a körülmények, az elhangzó három előadás szövegének kontextusa, a hatalmi helyzet viszonyai és a szabadság elérésének lehetséges módozatai sem derülnek ki a könyvből, valójában egy labirintusban bolyongunk, mint Théseus, viszont az olvasót semmiféle fonál nem segíti.

Krasznahorkai László - Rombolás ​és bánat az Ég alatt
Krasznahorkai ​visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle az 1992-es regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "az utolsó ókori birodalomtól": szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Új regénye azonban mindenek előtt azt bizonyítja, hogy ez a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról ad lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszél: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember. A Krasznahorkaitól megszokott rendkívül szuggesztív előadásmód a régi. Az azonban merőben új, ahogy a szerző eme önkínzó, kilátástalannak tetsző utazás labirintusában a kínai kert világhírű helyszínén, Suzhouban, egy filozófussal történt találkozás nyomán végül a remény esélyének megfogalmazásáig jut el.

Krasznahorkai László - Megjött ​Ézsaiás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Krasznahorkai László - Kegyelmi ​viszonyok
"Hőseim ​fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű mondatok írják le az elbeszélésekben, s ugyanezek a mondatok a felidézett sok-sok részletből fizikai tágasságukkal csábító, mégis szorongatóan szűk tereket rajzolnak ki. Mintha a hús-vér valóság minden elemének, a fényeknek-árnyékoknak, sőt a levegőnek is mázsás súlya lenne. a kegyelem talán kézzelfogható közelségben van, de megváltás nincs. A Kegyelmi viszonyok 1986-ban jelent meg először, s a kötet nem egy elbeszélését azóta már a kortárs magyar novellairodalom klasszikusaként tarthatjuk számon."

Krasznahorkai László - Mindig ​Homérosznak
Homéroszi ​meneküléstörténet képekkel és zenével Annak, "aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - olvassuk Krasznahorkai László új könyvében, amely az Odüsszeia s ezen belül a Kalüpszó-mítosz alaptörténetét megidézve áttételesen magának a menekülésnek, az üldöztetésnek, a készenlétnek és a résen-létnek mint univerzális sorsállapotnak a megjelenítése. Folyamatos, a végletekig megfeszített figyelem, rituális örökmozgás jellemzi a mű menekülő hősének stratégiáját, s ez a létmód igencsak hasonlít a Krasznahorkai-mondatok önmagukat hajtó lendületéhez, melynek következtében a történet tárgya és az elbeszélés nyelve természetes fedésbe kerül egymással. Krasznahorkai újkori Homérosz-hommage-ának helyszíne az Adriai-tenger térsége, Polatól Fiumén át Mljet szigetéig. Itt találkozik a menekülő lény, "a pillanat foglya" az örökkévalósággal. A Mindig Homérosznak különleges, többdimenziójú vállalkozás: a szöveghez Max Neumann festett képeket, és Miklós Szilveszter szerzett zenét. Ez utóbbit az olvasók a fejezetek élén elhelyezett QR-kódok vagy a megadott weboldal megnyitásával olvasás közben is elérhetik. A szerzők ajánlata így egy olyan alkotás tehát, ahol az olvasó képnek, zenei hangnak és irodalmi szövegnek az együttállásából visszakövetkeztethet arra a csillagos égre, mely Homérosz idején borult az ember fölé, s érzékelheti, miféle csillagos ég az, amely pedig a miénk.