Nógrádi Gergely könyvei a rukkolán
Jókai Mór - Nógrádi Gergely - Az arany ember
A 19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát - Tímár révén - Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek.
Nógrádi Gergely - Hátborzongató históriák
„…batyumban ott lapulnak a soha meg nem írt történetek. A történetek, amelyek közlésével várnom kellett. Talán, mert amikor újságíróként »találkoztam velük«, sokkoltak.
Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma, évek távolából is beleborzongok némelyikbe...”
Nógrádi Gergely tizenöt novellájának mindegyike olyan hátborzongató történet, amelyről szeretnénk hinni, hogy mese, és nem ilyenek vagyunk mi, emberek. Pedig de. Sőt…
Jókai Mór - Nógrádi Gergely - A kőszívű ember fiai
A három Baradlay fiú és bátor édesanyjuk szenvedélyes története megdobogtatja az olvasók szívét.
A barátjáért a farkasokkal is szembeszálló hűséges Ödön, a heves és férfias Richárd, a félénk, de önfeláldozó Jenő küzdelmét izgalmas és fordulatos regényben tárja elénk „a nemzet mesemondója”.
A gyönyörű Aranka, a hős Edit, és az elvetemülten gonosz Alfonsine pedig a nagy magyar mesemondó imádott vagy gyűlölt nőalakjai közül is kiemelkednek.
Az anyai gondoskodás, és a hazánk iránti szeretet legnagyobb és legismertebb magyar regénye A kőszívű ember fiai.
Mindenkinek szól, legyen hát ez a 21. századivá varázsolt Jókai-mű valóban mindenkié.
Gárdonyi Géza - Nógrádi Gergely - Egri csillagok
Ez az a regény, amelyben egy hétköznapi parasztfiúból törökverő várkapitány válhat, s amelyben kétezer hazaszerető ember legyőzhet kétszázezer könyörtelen támadót.
De vajon visszakapja-e Jumurdzsák a szerencsét hozó gyűrűjét? Vajon Bornemissza Gergőé lesz-e a szépséges Vicuska keze? Sikerül-e kiszabadítani Török Bálintot a szultán börtönéből? Elkapják-e az árulót, aki fel akarja adni a töröknek Eger várát? És meglelik-e szülei az elrabolt kis Bornemissza Jancsikát?
Minderre választ kaphatunk Gárdonyi művéből, amelyet 2005-ben Magyarország legnépszerűbb irodalmi alkotásának választottak.
Ez a remekmű most könnyen olvasható, modern formában, de az eredeti regényt hűséggel és tisztelettel újramesélve kerül az olvasók kezébe.
Mikszáth Kálmán - Nógrádi Gergely - Beszterce ostroma
Hóbortos egy alak ez a Pongrácz gróf! Vajon tényleg megbolondult, hogy egy középkori várúr életét éli a XIX. században, és magánhadsereget tart fenn? No és valóban, annyira tud gyűlölni, hogy ellenfelét lefejeztetné, s annyira tud szeretni, hogy ha kell, belehal?
A zömök, csálé bajszú Mikszáth Kálmán ágrólszakadt ügyvédbojtárból lett az ország ünnepelt írója. Szívbemarkolóan szép regénye most megújult formában varázsolja el a huszonegyedik századi olvasókat.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely hűséggel meséli újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.
Nógrádi Gergely - Misu és a piros kenu
A csöpp bagolyfióka, Guszti messzire téved a családi fészektől. Misu megtalálja, és úgy dönt, visszaviszi a szüleihez. Az ám, de a fióka otthonát, a rejtélyes Bagolytanyát lehetetlenség száraz lábbal megközelíteni. Ezért aztán Misu és barátai, életükben először, elindulnak a folyón egy kenuval - és persze Gusztival. Vajon sikerül-e eljutniuk a sűrű bozóttól ölelt, rejtélyes Bagolytanyára? A csodakosaras című könyv nagy sikerű szerzőpárosa,Nógrádi Gergely és Hajba László ezúttal a barátságról, az állatok iránti felelősségünkről, és az egyik legősibb és legkedveltebb sportról, az evezésről mesél a gyerekeknek.
Victor Hugo - Nógrádi Gergely - A nyomorultak
Victor Hugo huszonkét évig írta mindmáig legolvasottabb művét, A nyomorultakat.
Az embereket ma is felkavarja az irgalmatlan rendőrkopó, Javert, és a szökött fegyenc, Jean Valjean küzdelme. Sokak szerint egyetlen más könyvben sem születtek olyan tiszta lelkű szerelmesek, mint Cosette és Marius; olyan bátor forradalmárok, mint Enjolras és az elhagyott utcakölyök, Gavroche; olyan önfeláldozó angyalok, mint a kislányáért utcanővé lett Fantine, és a szerelméért az életét adó Éponine. De sötétebb gonosztevőket sem találhatunk az irodalomban Victor Hugo alvilági figuráinál.
Most hűséggel újramesélve, csodálatos rajzokkal illusztrálva kerül az olvasók kezébe a regények regénye.
Nógrádi Gergely - Hogyan csináljunk Pavarottit?
"Los Angelesben létezik olyan hot-dog stand, amelynek saját fizetett sajtóügynöke van. Eközben mifelénk még a legnagyobb sztárok is olyan dolgokra fordítják energiájuk nagy részét, amelyek nyugaton a menedzserek feladatkörébe tartoznak. Ez a könyv azért íródott, mert soha többet nem akarom viszontlátni az utóbbi mondatot." (Nógrádi Gergely) Ez a könyv a sztárcsinálóknak szól. És persze a sztároknak is, hogy ráébredjenek: legalább annyira művészet sztárt csinálni, mint sztárnak lenni! Vagy talán van olyan ember, aki elhiszi, hogy immár lassan negyven éve Pavarotti, Carreras és Domingo a világ legjobb énekese? Hát persze, hogy van, hiszen ezt a képzetet építették fel az operaüzlet moguljai. Megcsinálták és kitűnően menedzselték a három sztárt, és ezt az imázst. Ám ha ez igaz, akkor tulajdonképpen bárkiből Pavarottit, vagy éppen Madonnát, Britney Spearst, vagy Justin Timberlake-et lehet varázsolni. Vagy mégsem? Erre a kérdésre (is) választ kaphatunk ebből a könyvből.
Nógrádi Gábor - Nógrádi Gergely - Idenézek, odanézek
Nicsak, mennyi jel van az utakon, a tereken, a házakban és mindenütt! Sárgák, kékek, zöldek, pirosak. Táblák, rajzok, feliratok. Figyelj! Vigyázz! -kiabálják. -Erre gyere! Ne menj arra!
Ez a könyv vidám versekkel és rajzokkal balesetmentes közlekedésre tanítja a legkisebbeket, de szórakoztató olvasmány a felnőttek számára is.
Nógrádi Gergely - Amikor a bosszú angyala sír
Egy lány Magyarországra érkezik, hogy bosszút álljon az egykori nyilasokon, akik megnyomorították a nagyapját. Miközben azonban az agg hóhérok egymás után távoznak a másvilágra, a bosszú angyalát egy új, számára addig ismeretlen érzés keríti hatalmába. Vajon elhamvad a bosszúvágy, ha felizzik a szerelem? Vagy semmi sem lehet fontosabb az igazságtételnél? Sodró lendületű, fordulatos regény.
Arany János - Nógrádi Gergely - Toldi / Toldi estéje / Toldi szerelme
Toldi Miklós - van-e, ki e nevet nem ismeri széles e hazában?
Nemigen akad népszerűbb hőse a 19. század magyar irodalmának a bátor, tisztaszívű ifjúnál, aki kisemmizett szántóvetőből Nagy Lajos király legkedvesebb katonájává válik.
A nemzet költője, Arany János három verses történetben mesél a majd' hét évszázaddal ezelőtt élt csodálatos erejű, nemes érzelmű vitéz kalandjairól. A Toldi, a Toldi szerelme és a Toldi estéje irodalmunk leggyönyörűségesebb trilógiája, mely becsületről, hűségről és hazaszeretetről is tanítást ad a magyarságnak és az egész világnak.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, prózai formában írja újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyen. A sorozat köteteinek különlegessége, hogy az eredeti regényekből kiemelt szövegrészleteket is tartalmaznak, segítve ezzel azok iskolai feldolgozását.
Nógrádi Gergely - Györgyi
A könyvet Nógrádi Gergely, az Albert Györgyi könyvek társszerzője, írója, Albert Györgyi utolsó éveinek legjobb ismerője írta a több évig tartó közös munkáról, a szoros együttműködésről korrekt, hiteles, szeretetteljes hangnemben.
Nógrádi Gergely - Nyau!
A Vau című ifjúsági regény folytatása a Nyau.
Paliék családjába egy Afrikában dolgozó nagynéni jóvoltából kerül Csicsi az árva fekete kislány, akinek a törzsi háborúban megölték a családját.
Csicsi viselkedése, szokásai éles ellentétben állnak a befogadó család szokásaival. A családtagok ennek ellenére elfogadják a kislányt, de a szomszédok és Pali osztálytársai nem.
A kislány varázslatos átváltozási képességével menekül meg, ha bajban van: macskává változik.
Néhány gyerek egy gonosz felnőtt kérésére elrabolja a kislányt, hogy egy showban felléptessék.
Vajon sikerül-e megmenteni Csicsit és mi lesz a további sorsa?
Vajon Csicsi és Pali között szövődhet-e mély, valódi érzelem?
Nógrádi Gergely - A csodakosaras
Ennek a fele se tréfa: Oli büntetésben van!
Sipi bácsi megtiltotta neki, hogy játsszon a karácsonyi kosárlabda döntőn.
Így aztán nélküle futnak ki a Kenguruk a pályára.
Szegény Oli! Rajtad már csak a csoda segíthet! Vagy?...
Vagy egy boszorkány titkos varázsitala!
Úgy ám, Rézi mama sunyi cselt sző, így válik Oli a suli legjobb kosarasává.
Ám de mi lesz, ha fény derül a szélhámosságra?
Vajon meddig tart a rejtélyes csodafőzet hatása?
És visszakapja-e végül a játéktudását Bikács, a nagycsapat sztárja?
Csodálatos mesevilágba repít e lebilincselően izgalmas kisregény, amelyben főszerepet kap a bűbáj, a becsület és a barátság. No meg egy nagyszerű sportág: a kosárlabdázás!
Ismerd meg a Kenguruk legemlékezetesebb kosárlabda mérkőzésének lélegzetelállító történetét, és a világ egyik legkedveltebb labdajátékának legfontosabb szabályait!
Nógrádi Gergely - Mortinfern alkonya
Mátyás király halála után káoszba süllyed a magyarok sokat szenvedett országa. A határokon túl idegen seregek gyülekeznek, a határokon belül a fellángoló trónviszály és a fenyegető éhínség jósol összeomlást.
Budától távol, a Pilis hegység mélyén eközben életre kel a Gonosz. A mortinferni várba új úrnő érkezik, akinek egyetlen célja: feltámasztani poraiból a sátáni Ardon grófot.
Ki veszi védelmébe a hazát? Ki óvhatja meg a magyarságot a pusztulástól?
Majd' háromszáz évvel azután, hogy utoljára látták az öles termetű táltost, a nép a legendás hős, Brunar visszatéréséről suttog. S ahol a rettenthetetlen időutazó felbukkan, ott előbb-utóbb a jövőlátó tükör, az ősi Mirrén is megmutatkozik.
Ádáz csaták, aljas cselvetések, királyságokon átívelő szerelem, káprázatos tündérvilág, lebilincselő izgalmak várják az olvasót a kiapadhatatlan mesélőkedvű szerző legújabb történelmi fantasyeposzában, melynek lapjain megelevenedik a sziklaszilárd jellemű Kinizsi, a könyörtelen Bakócz, a nyíltszívű Corvin János, a Pilis titokzatos törpenövésű szerzetei és a pálosok, a csuhás kémek, akik Mátyás király halálát követően a világ legféltettebb kincsének őrzőivé lépnek elő.A Mirrén titka című első kötet után ismét világteremtő mesterművel gazdagodik Nógrádi Gergely nagysikerű Brunar-sorozata.
Móricz Zsigmond - Nógrádi Gergely - Légy jó mindhalálig
A Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond egyik legjelentősebb és legnépszerűbb műve. A híres társadalmi regény Nyilas Misi, debreceni kollégiumi diák történetén keresztül ad hiteles korrajzot.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely rövidebb formában írja újra a klasszikus irodalom néhány gyöngyszemét, azzal a céllal, hogy a mai fiatalok számára is könnyen befogadható, szerethető olvasmány legyen. A sorozat köteteinek különlegessége, hogy az eredeti regényekből kiemelt szövegrészleteket is tartalmaznak, segítve ezzel a művek iskolai feldolgozását.
Nógrádi Gergely - Hahó, tesó!
Bazsinak nemsokára megszületik a második kistestvére. Marci bácsinak, a postásnak remek ötlete támad, hogyan tudna Bazsi addig is beszélni a kis jövevénnyel, amíg a tesó még anya pocakjában van. Az éppen olvasni tanuló gyerekeknek szeretne segítséget nyújtani a HŐS OLVASÓ! sorozat. Rövid mai magyar mesék, a mai gyerekeknek barátságról,...
Mikszáth Kálmán - Nógrádi Gergely - Szent Péter esernyője / Különös házasság
A Szent Péter esernyője és a Különös házasság című regények Mikszáth
Kálmán életművének talán legjelentősebb és legnépszerűbb alkotásai,
mindkettő élvezetes, fordulatos. izgalmas cselekményű olvasmány,
melyek méltán emelték a ,,nagy mesélőt" halhatatlan szerzőink sorába.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti
cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra a klasszikus
irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok
számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor
a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes
írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti
regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.
Homérosz - Nógrádi Gergely - Odüsszeia
A Homérosznak tulajdonított nagyszerű eposz, az Odüsszeia, Ithaka királyának, Odüsszeusznak a trójai háborúból való viszontagságos hazatérését meséli el, úgy, hogy személyében közben megismerhetjük a kor ideálját: az okos, kíváncsi, leleményes és bátor hőst.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely rövidebb, illetve prózai formában írja újra a klasszikus irodalom néhány gyöngyszemét, azzal a céllal, hogy a mai fiatalok számára is könnyen befogadható, szerethető olvasmány legyen. A sorozat köteteinek különlegessége, hogy az eredeti művekből kiemelt szövegrészleteket is tartalmaznak, segítve ezzel azok iskolai feldolgozását.
Nógrádi Gergely - Balhés Beni naplója
Mondjátok csak, barátocskáim, van-e izgalmasabb annál, mint ha belekukkanthatunk egy kilencéves kölyök titkos naplójába? Különösen, ha az a kilencéves kölyök a világ legbalhésabb gyereke? Pedig higgyétek el, srácok, Beni igazán semmi rosszat nem akar! Pusztán jóindulatból romba dönti a családi otthont, az őrületbe kergeti csínytevéseivel a nővéreit, és természetesen abban is része van, hogy lángokba borul a vidéki kollégium, ahova elkeseredett szülei száműzik. Mindeközben hősünk persze végig meg van győződve róla, hogy nála jobb gyerek még nem született a világon
Zrínyi Miklós - Nógrádi Gergely - Szigeti veszedelem
1566 nyarán a valaha élt leghatalmasabb szultán, Szulejmán a csöpp magyarországi vár ellen fordul legyőzhetetlen hadseregével. Százezer vérszomjas török katona ront kétezer-ötszáz szigeti vitézre. A magyarok nem menekül el, hetekig harcolnak, életüket adják a nemzetért, a hazáért.
A Szigeti veszedelem Zrínyi Miklós verses eposza, melyben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állít emléket.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, prózai formában írja újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyen. A sorozat köteteinek különlegessége, hogy az eredeti regényekből kiemelt szövegrészleteket is tartalmaznak, segítve ezzel azok iskolai feldolgozását.
Nógrádi Gergely - A Mirrén titka
Öles termetű vándor barangol a Magyar Királyság erdeiben. Nyomában rejtély lappang, útitársa egyetlen irdatlan husáng. Senki sem emlékszik rá, mikor és honnan érkezett. Csak előbukkan olykor a fák árnyékából,és igazságot oszt a sűrűbe tévedők között.
Ki tudja, talán ő is a jövőlátó tükröt, az ősi Mirrént oltalmazza a sötét erőktől.
Brunar története nyolcszáz esztendővel röpíti vissza az időben az olvasót. Varázserejű hősök és túlvilági lények járják a Pilis bérceit, titokzatos,törpenövésű szerzetek vonulnak hadba a Mirrén védelmében. Mindeközben Fehérváron András herceg német asszonya, Gertrúd ördögi tervet forral a gyermekkirály ellen. Férje fején kívánja látni a koronát, s ezért bármilyen gazságra képes. Ám színre lép az erényes és tiszta szívű Bánk bán, aki a hazaszeretet örök szimbóluma a magyarság számára...
A közelmúltban A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Követe címmel kitüntetett szerző mesterien ábrázolja a középkori vitézi világ legendás alakjait és a tatárjárás előtti Magyarország hatalmi viszonyait. A Mirrén titka című regénye egyszerre történelmi krónika és akciódús fantasy, valóság és képzelet nagyszerű elegye.
Nógrádi Gergely - Agenor
A súlya ötven elefánté. A szíve akkora, mint egy teherautó. Két hét alatt körbeússza a földet. Boldog, mert a vizek királya. Boldog, mert tudatlan.
De jön egy titkos kísérlet, ami mindent megváltoztat! A kíméletlen megbízók bűnös célokra akarják felhasználni a roppant erejű teremtményt. Okossá teszik. Érzővé teszik. Emberré teszik! Szerelmessé teszik!
Mi történik a titkos tengeri laborban? Lehet-e reménytelenebb vágy egy három kamion nagyságú szürke bálna szerelménél, ha vonzalom tárgya egy tizennyolc esztendős, törékeny kis diáklány?
Az embercet legendája korunk legszívbemarkolóbb írói kalandja.
Charles Dickens - Nógrádi Gergely - Twist Olivér / Karácsonyi ének
A világirodalom legcsodálatosabb történetei:
Az egyikben (Twist Olivér) egy árva kisfiút igyekszik elnyelni a londoni alvilág.
A velejéig romlott Fagin, a kegyetlen Bill Sikes és a sunyi Monks mindent megtesznek, hogy Olivért elveszejtsék.
A másikban (Karácsonyi ének) az önző és boldogtalan Scrooge urat karácsony este meglátogatja halott üzlettársának szelleme, és egy utolsó lehetőséget ajánl neki a megjavulásra, különben fösvénysége miatt örök büntetés vár rá a túlvilágon.
Vajon sikerül-e a talpraesett kis Olivérnek kimenekülnie a bűn és a nyomor sötét bugyraiból?
S vajon a karácsonyi kísértetek segítségével megjavul-e a szívtelen Scrooge úr?
Dickens két remekműve most rövid és könnyen érthető formában várja az izgalmas és szívhez szóló történetek szerelmeseit.
Nógrádi Gergely - Vau!
Vajon létezik-e olyan, hogy egy ember kutyává változzon? Igen, létezik. Ezt bizonyítja Szilas Pál, a tizenkét éves, teljesen átlagos életet élő kisfiú. Egyik este ugyanis kutyává változott! Szülei kikergették a házból az "ismeretlen" ebet, és ezzel kezdetét veszi az éjjeli kutyakalandok sora... Az eset rendszerint megismétlődik, végül Palit egy lány ment meg. Hogy milyen kalandokban lesz része és hogyan szabadul meg a "kutyaéletből" Pali, mind kiderül ebből a mókás, szívderítő regényből.
Vujity Tvrtko - Nógrádi Gergely - Tizenkét pokoli történet
Nem nehéz megjósolni, hogy Vujity Tvrtko és Nógrádi Gergely könyve az év egyik legsikeresebb bestsellere lesz. A tizenkét fejezet a tv2 Pulitzer-emlékdíjas riporterének kalandozásait mutatja be sajátos szemszögből. Az olvasó ellátogathat többek között a még mindig sugárzó Csernobilba, az isten háta mögötti Tatárföldre, a romániai lepratelepre és a háborús Szerbiába. Pokoli utak, de aki kezébe veszi a könyvet, a borzongáson kívül talán könnyezni és nevetni is fog. A kötetben megtalálható mindaz, ami a riportokból kimaradt...
Mikszáth Kálmán - Nógrádi Gergely - Szent Péter esernyője / Beszterce ostroma
Vajon mi a piros esernyő titka, amelyet állítólag maga Szent Péter hozott le a földre, hogy betegeket gyógyítson, és halottakat támasszon fel? S vajon Gregorics Pál vagyona hová lett? Rátalál-e örökségére a fia, Wibra György?
Itt van aztán a Besztercére támadó Pongrácz gróf!
Vajon tényleg megbolondult, hogy egy középkori várúr életét éli a XIX. században, és magánhadsereget tart fenn? S valóban, annyira tud gyűlölni, hogy ellenfelét lefejeztetné, s annyira tud szeretni, hogy ha kell, belehal?
Mikszáth Kálmán két csodálatos regénye választ ad a kérdésekre, és megújult formában varázsolja el a Klasszikusok újramesélve sorozat rajongótáborát.
Nógrádi Gergely - Az emberszerelő
Autónkat, ha elromlik, szerelőhöz visszük.
Szerelőt hívunk, ha tévénk vagy mosógépünk nem úgy működik, ahogy kellene.
De ki ,,szereli meg" az embereket, ha ,,elromlanak"?
Nógrádi Gergely mindennapi valóságunk olykor nagyon is ismerős, máskor kevéssé ismert oldalait erős, kíméletlen fényben felvillantó elbeszéléseiben bármi megeshet. Jó és rossz egyaránt. Az emberi lelkekben éppúgy, mint a környező világban. És hogy melyik kerekedik felül, az rajtunk is múlik. Elsősorban rajtunk. Mindig és mindenkinek adatik egy esély - csak fel kell ismerni és meg kell ragadni. Ezt teszik Nógrádi Gergely sokszínű és sokhangú, hol lírain gyöngéd, hol dokumentarista módon szikár, hol drámain feszült, hol humorral átszőtt vagy éppen groteszkbe hajló, de mindig szívszorító ,,embermeséinek" hősei. És a katarzis soha nem marad el.
A Maflicsek titokzatos őrangyala, A sorsgyűjtő mindenkit türelmesen végighallgató beszélgetőfiúja, A pótvizsga biológiatanára, a Szép vagy, gyönyörű vagy... szomszéd kisfiúra vigyázó Terka nénije, a Győzelem! bebörtönzött Misu bácsija vagy a Füge-novellák hűséges kis yorkshire terrierje embereket, ,,elromlott emberi lelkeket szerel", s így egy kicsit boldogabb hely lehet a világ.
Mégis, mire az olvasó az utolsó novella végére ér, alighanem az a meggyőződés alakul ki benne, hogy az író voltaképp önmagára gondolt, amikor címet adott könyvének.
Nógrádi Gábor - Nógrádi Gergely - A bölcs gyerek könyve
Életrevaló mondások igaz történetekkel és magyarázatokkal gyerekeknek (és felnőtteknek), hogy okosabban, nyugodtabban, harmonikusabban éljenek. Több, mint negyven bölcsesség, két író, apa és fia történeteivel, személyes élményeivel. Gyakran megtapasztalt, néha megszenvedett igazságaink, képességeink kibontakoztatásáról, a bátorság fontosságáról, a barátság, a szeretet felismeréséről és megőrzéséről. Nemcsak életrevaló, de életreszóló /füveskönyv/ a tizenévesek nyelvén. A féltő és segítő szeretet könyvajándéka.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120876
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 13998
- Fantasy 33017
- Felnőtt 18+ 12992
- Gyermek 23856
- Humor 13954
- Ifjúsági 37628
- Kortárs 49438
- Krimi 16089
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16711
- Képregény 21705
- Novellák 13500
- Romantikus 51407
- Sci-fi 14916
- Szórakoztató irodalom 46444
- Tudomány és Természet 29548
- Történelem 16578
- Vallás, mitológia 20210
- Életrajzok, visszaemlékezések 17094