Ajax-loader

Tandori Dezső könyvei a rukkolán


Tandori Dezső - Az ​evidenciatörténetek
Valóságos ​kis Tandori-enciklopédiáról van szó, egy csak látszólag gátlástalan önbemutatásról, önkitárulásról. Tandori egy Wittgensteinre utaló (őt folytatni hivatott) gondolattal indítja a könyvet, és a könyv egésze tulajdonképpen válasz a wittgensteini hallgatás-parancsra, de egyúttal derűs-ironikus válasz Leibniz és Heidegger semmi-koncepciójára is. Talán a legjobb Tandori-könyv, de csak úgy érthető-élvezhető, ha az olvasó a korábbiakat is, legalább módjával ismeri. Mindenesetre a magyar posztmodern irodalom egyik csúcsműve, ha a szerzőnek egyébként igencsak sajátos és sajátosan kifejtett nézetei is vannak a posztmodernről - ezek szellemében érdemes ajánlani.

Tandori Dezső - Helyből ​távol
Az ​író és felesége nyaralni készülnek, játék mackóikat benaftalinozzák, verebeik azonban nagy gondot okoznak nekik, ezért a szomszédban lakó Schlachtoczky úrékra bízzák őket, részletes "használati utasítást" adva a madarakhoz. Miközben az olvasó effélékről értesül, egyre többet tud meg az író gyerekkoráról is, egyre inkább beavatást nyer különös jellemébe és világába, kezdi megérteni, hogyan él, hogyan dolgozik: "... szó sincs róla, láthatóan, hogy azt mondaná a szerző: helyből (= nekifutás nélkül is) távol vagyok én ettől-attól, mindenfélétől; s nincs viszont sem oly nagyralátó szándéka, miszerint helyből is a messzeségekig érhet, a szép szó erejével netán, ravaszkodó szerkesztéssel, ön-életírással; a könyvét írja, azt írja, ahogy ír, kívül saját anyagán, helyben s így mégis távol, ha tetszik, rálátással; ennyit közvetít, ezt próbálja elmondani: hogyan lesz íróvá megint - egy könyv erejéig. A többi - jó csend."

Tandori Dezső - A felhúzható medveorr
Minden tárgyhoz emlék és érzés kötődik. A játékmackókból is szeretet árad, báj és mosoly. A bűvös kis társulat - az író előző mesekönyveihez hasonlóan - itt is egy boldog család érzetét kelti, ahol könnyed, kellemes hangulatú költeményekbe szőve történik "a Dolgok Kutyagolása". Gondokkal-bajokkal teleültetett létezés-kertünkben üdítően hat e melegség, játékosság, amely néhol káprázatosan költői. A nyelvi találékonyság még fordulatosabbá, olvasmányosabbá teszi a verebek és medvék közötti párbeszédet.

Tandori Dezső - Medvék ​és más verebek
Másról ​van szó. "A posztóképző szót keresem." "A MIIIIIT...?" Aztán belekapok az eszembe. A hajamba. Nem oly dús, mint Dömi fehér haja. Fehér haja és lila mellénye van Főmedvémnek. "Egyik legkedvesebb szavam keresem..." Eddig úgy tudtam, hogy csak legkedvesebb mondása van. Mégpedig: "Lila mellényem van..." "A posztóképzőt", mondom. És kapcsolok. Felkapcsolom a kis Tudományos Lámpát, hátha annak fényében megtaláljuk a szót. Mert Dömi úgy jött a világra, hogy előbb POSZTÓT KÉPEZTEK. "Én legalább pontosan tudom az Eredemetet." "Az eredetedet." (Így igazítom ki.) "Nem tudom. Ha a Demeter szót veszed..." Kicsit türelmetlen leszek. A medve néha így hat. "Hét", találja ki a gondolataimat. "Öt és hét közt. Fogadjunk." "Miért?" "Fogadóóra 5-7 közt", mondja, ábrázata zord. "Nincs benne a posztóképző szó." Persze, Dömi posztómedve. Posztót képeztek, abból készül ő. A posztóképzőből került ki az anyaga. Tanácstalanul ülök a Szótárral. "Ebben a szótárban minden benne van?"

Tandori Dezső - Sár ​és vér és játék
„Aki ​valami nagyon egyszerű történetet keresne: itt találja meg vajon? Megtaláltuink egy madarat… 1979. májusában megtaláltuk Tilit… Tili 1980. áprilisában tojni kezd: nem vagyunk eléggé gondosak és szerencsések: már későn látunk a megmentéséhez: balszerencse is kísér minket: Tili meghal…” Ebből a – talán – „valami nagyon egyszerű történetből” alakul ki a Sár és vér és játék tényfolyamata, illetve tényfolyama. Tandori Dezső ugyanis ki akarja nyomozni Tili halálának körülményeit és okait. Az ezekre vonatkozó tény- és adatrengeteg, és a nyomok, a feltevések sok irányba, sok okhoz vezetnek vagy vezethetnek. Éppen ezért az anyag ismételten, sokszor ismételten előkerül, megforgatódik, feltételeződik, más szóval: állandóan újból megtörténik. „Talán a könyv, ha bemásolom ezeket az önismétléseket, éppen így ad valami képet erről a szerencsétlen ügyről és a mi állapotunkról utána, és sokan rá fognak ismerni a sajátjukra, ilyen s más esetekben…” – írja ezzel kapcsolatban Tandori Dezső. A regény azonban nemcsak a „szerencsétlen ügyről” ad így képet, hanem arról is, hogyan kell élnünk és bánnunk azzal, amit nélkülözhetetlennek érzünk, aminek örülni tudunk. Aktívan kell tevékenykedni érte, hogy ne veszítsük el. De nem elég tevékenységünkhöz az együttérzés, a jóakarat, a lelkesedés, a szenvedés és a még oly nagy ragaszkodás és szeretet sem. Valami plusz szükséges hozzá: a pontosság, a lehető legnagyobb „profi” pontosság. értenünk kell, nagyon kell értenünk ahhoz, ami van: „…mindent jól tettünk, csak hinni nem lett volna szabad abban, hogy bárki megmondhatja, mi van, nyomozni kellett volna szakadatlan, nyomozni mániákusan, amikor jó az eredmény, akkor is, tovább kellemetlenkedni a jó ügy érdekében, egyetlen pillanatig sem pihenve, ahogyan ennek elvben a világban is lennie kéne…” A minél nagyobb pontosság keresése és annak megfogalmazása ez a könyv, létfontosságúnak érzett megfogalmazása, mert eme bizonyos többlet nélkül nem tudjuk megtartani azt, ami a miénk, ami megmutat minket. Mert: „Talán nem beszélhetünk önmagunkról. Talán nincs ilyen kifejezés. Talán ezért vannak a kártyabajnokságok. Talán ezért vannak – életre-halálra már – a madarak”, mert nélkülük kifejezéstelenek vagyunk, kifejezhetetlen az örömünk, a szomorúságunk, a szeretetünk, mert önmagunk kifejezése nem bennünk van, hanem a világunkban.

Tandori Dezső - A ​meghívás fennáll
1977. ​július 9-én, egy szombati napon azzal a kéréssel ébredtem, hogy ha lehet, engem úgy most egy darabig ne nagyon keressenek az események, a dolgok pedig hagyjanak békén. Még aznap, 1977. július 9-én délelőtt aztán máskép alakult, s azóta is egyfolytában és homlokegyenest ellenkezőleg zajlik minden. Kérésemnek, keveset mondok, nem lehetett meg a címzettje. Hozzátehetném: szerencsére. De a szerencsével vigyáznék. Hiszen ahogy kérésemet a reggelizőasztalnál kifejtettem, hallanom kellett - és hallottuk is - három emelet mélységből azt a bizonyos hangjelenséget vagy zajt. Kitartóan szólt a hang, egészen addig, amíg végül tőle teljesen függetlenül lementünk, és akkor megkezdődött. De hát itt kezdődött-e, vagy már az előző napi halottal? Vagy még pár héttel korábban? Amikor valaki ott kapaszkodott fölfelé, reménytelenül, egy fa törzsén, aztán leszedtük, s mert nem bíztunk magunkban, keresztültaxiztunk vele a városon, a legjobb helyre, így hittük, ahol azután még három napot élt? Vagy tavaly indult mindez, az akasztott madárral? S az a haláltusa egy papírkosárban? 1977. július 12-e hajnalán, pár karnyújtásnyira onnét, félálomban, ébredezés zajainak véltem. Itt kezdődött? Vagy azzal inkább, hogy nem és nem akartam feladni; valahogy olyan középkoriasan nekivágtam, és akkor tényleg akartam, hogy történjenek az események, és jöjjenek a dolgok, és ezt kérni könnyebb? Pedig ott ezt a kérést teljesíthette nehezebben és bajosabban a címzett. És mégis. És nekem újra alkalmam lett nyugtalannak lenni és írni. Egyelőre csak a következőket: Kövi veréb, vagy énekes veréb, nyugtom fölébe fogsz-e lengeni! Vagy más-hont kéne e merengeni ily messzi kérdés fél-közeleképp? Hanem ha épp így jó ha-mily vidék! Ember-vidék; hol nyakonönteni, fagylalásul, nem fog a helybeli, ha meg nem trolykolom vállát-fejét. Ha kő, ha ének, nem hat el odáig, hol a fagy idején leslágozott barátokkal együtt nyugszom; fölébem virágtolvaj hajol, köz-rokon ásít, agyag-részeg sírásó tántorog; se ember, se veréb felem nem érzem.

Tandori Dezső - Bűnös-szent ​lófogadás
Tandori ​legújabb könyve a lófogadás teljes spektrumát mutatja be: bevezet a fogadási rendszerek, a praktikák és esélylatolgatások világába, megismerjük a pályákat, a lovat és lovasát, és beavat minket abba, hogyan lehet itthonról - szigorúan a nagy, külföldi világversenyekre koncentrálva - lóversenyezni. Megtudhatjuk, mi olvasható a szaklapokban, mit jelentenek a zsokék neve előtt és után felsorakozó számok, milyen felsőbb "súgások" ér(het)ik a fogadót.

Tandori Dezső - Még ​így sem
Rengeteg ​nagyszerű vers Ottliktól Charlie Parkerig. 1978

Tandori Dezső - Ködös ​iker
A ​szerző megindítóan őszinte, drámai erejű rövidebb írásokat és hangjátékokat (irgalmatlan történeteket — amint ő fogalmaz) kínál olvasóinak. Ő maga is jelen van a megírt történetekben, de mesterien rejtőzik el a sorok között. Apró napi — főleg gondolati — helyzetjelentések gazdagítják az írásokat. Ezek a művek jól példázzák Tandori senkiéhez sem hasonlítható, némiképp szabad asszociációs, mégis a való világ eseményeire épülő művészetét. A kötetben szereplő rajzokat Tandori Dezső készítette.

Tandori Dezső - A ​becsomagolt vízpart
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tandori Dezső - Csodakedd, ​rémszerda
"Schillerről ​írta Goethe, hogy mögötte eltűnt mind -a mi közegünk-, az alanti. Nem jó magyarítás. Az alantas, az alantabb, ez a megfelelő. De én nem vagyok Schiller, senkihez nem is hasonlítgatom magam. Nem tolakszom fel, nem adom alább. A kettő közt azonban semmi sincs, ott sem lehet leledzeni. Ezt tudom. Ebben vagyok, ez vagyok. És nincs időpont, nincs hely, nincs találkozás. Abban találkozzunk, amit rajzoltam, írtam. Nekem: elég." (Tandori Dezső)

Tandori Dezső - Torlandó ​szörfpóker
"A ​Zombi után Tandori Dezső meglépte, ami várható volt: sakkjának középjátékában a pokoli kombináció bevezetését! A regény két szinten játszódik, az egyik a virtuális - egy "világkönyv" züllötten rémes története -, a másik a könyvvel foglalkozó, megfertőzött (boldog?) emberek, olvasók sztorija... hamar összekeveredik a kettő, és amaz is, ez is röhejes tragikumba fúl. Valóság és virtuális játékvalóság ábrázolásával Tandori az efféle regények mai határát jelöli ki. De már halljuk, megint lép tovább..."

Tandori Dezső - Az ​éj felé
… ​verseiben tetten érhető a klasszicizálódó, személyes-lírai elmélyülés. A kötetet négy ciklusra osztja (Te sohase-jövő; Így látlak mindig én…; Kérlek kiáltozván; Te a halálé vagy;), a ciklusok nem elsősorban szervesen egymás mellé illeszkedő verseket foglalnak keretbe, inkább a ciklusokon átívelő hangulatok, képek ismétlődése teszi szervessé a szerkezetet. Ezt az „összetartozást” erősítik Kosztolányi Dezső Csáth Gézának c. verséből kiemelt részletek, melyek a ciklusok bevezető szólamai, és mintegy meghatározzák, megelőlegezik a soron következő versek hangulati, érzelmi töltését. Tandori költészetében ma is tetten érhető a versért való küzdelem, a harc a „mindent elmondani” kísértése ellen…

Tandori Dezső - Koppar ​köldüs
Koppenhága, ​Párizs, Köln, Düsseldorf. Négy városnevet rejt a cím, s egyben négy utazást. A versek alanya amúgy kiüresedetten, "kopár koldus"-ként tévelyeg az idegen környezetben, mindent egy ötödik helyszínre vonatkoztatva: Budapestre. Budapest jelenti a szeretetet, az otthont, az értelmes tevékenységet. Az utazás élményei (múzeumok, kiállítások, szállodák, templomok) korántsem megnyugtatóak, inkább tovább tördelik a lélek még ép területeit. Ezt a tördeltséget fejezi ki a szövegek sajátos nyelve is. A helyesírás és a nyelvhelyesség szabályait felrúgva Tandori egy magyarból transzformált, ám idegenül csengő nyelvet konstruált, amely állandó távolságtartásra kényszeríti az olvasót, míg különös zenéjével ámulatba ejti. Mégsem a nyelvi játék, ami rendhagyóvá, avantgárddá teszi ezt a kötetet. A sversek egytől egyig "érthetőek", "értelmezhetőek". Az újdonság a világot "mikro"-vá változtató szemléletmódban rejlik, amely nyílt ellentmondásban áll az "utazás" felfedezés-jellegével. Hanyattzúdulás csomagokkal egy mozgólépcsőn... guberálás egy városban... értekezés a kutyák fogorvosi kezeléséről az Isar partján... Csavargók és műlovarok ugyanazon a sétányon... és mind ennek "Nagy Értelmetlensége" - mégis vigasz, hogy a jelen koldus-kopárságát távolból nézhetjük, bár közben épp önmagunktól, saját valóságunkból nem szabadulhatunk.

Tandori Dezső - Nincs ​beszédülés
Tandori ​Dezső új könyve nem­csak kiegészítése és folytatása a szer­ző korábbi műveinek, de összeg­zése és bizonyos értelemben tagadása, ha nem is megtagadása mindannak, amit Tandorinak a be­széd megbűvölt terében tartózkodó munkái megosztottak velünk. Nincs beszédülés: hozza nyilvá­nos­­ságra tudatosan vállalt kény­szer­helyzetét, a beszédről - mint legfontosabb írói eszközről - való le­mondás paradox gesztusát mind­járt a cím. Talán csak azért, hogy a könyv, ez a kivitelezésének kö­vet­ke­zetességében még a Tandori-élet­mű darabjai közt is példát­lan­nak mondható kísérlet már ténylegesen a szó felmentő aka­dálya - szokásos akadály­mente­sí­tése? - nélkül, a tárgyára való utalás egyértelműségével, sőt, a szimpla rá­mutatás kérdéstelen evidenciájával jelezze a kommunikáció Tandori számára végérvényesen gyanússá vált működésének problémáit, a be­széd szakadékos-megszakadt tör­té­netét. Igen, a Nincs beszédülés tele­raj­zolt (teleírt?) lapjain legalább két­féle történet nyomon követésére vál­lal­kozhat az olvasó-szemlélő. Egy­részről visszatérés, emlékeztető megállás ez, még egyszer, az életmű nagy, ihlető tartalmainál, a Tandori-mű állandóan idézet-közelben idő­ző tanúi, Ottlik, Mándy, Csehov vagy Simenon "szobrainak" elő­teré­ben, erőterében. A felrajzolás itt a szembenézés megszólítás - elemzés és analízis - nélküli lehetőségének aján­latát tartogatja. Másrészről, e raj­zok, e kinyilatkoztatás-előtti némaságukat felénk fordító arcok so­ro­zatai az elmondás jelenkori le­he­tő­ségeivel való számvetés ta­nul­ságát is hordozzák. Igaz, minden kö­vetelőző konklúzió, a visszavonulás kollektív érvényű jelentése helyett és mellett az egzisztencia "emberi hívás" (T. S. Eliot) előtti magára ta­lá­lásának esélye válik a könyv igazi, önfeledt élményévé. Tandori, a mű tematizálatlansága felé vezető hosszú útján - aforisztikus mon­dá­saiban, ideogrammáiban, és most, a portré kvázi-közvetlenségével - leg­­­főbb ambíciója, a semmit-mo­n­­dás korántsem semmitmondó le­hetőségeit vázolja előttünk. Akár az eddigi pálya jósolhatatlan, de vá­lasztásait később mindig vissza­igazoló dinamikájára, akár az alkotó felmérhetetlen ezirányú tar­ta­lé­kaira gondolunk, egyszerre je­lent­hetjük ki a jövőre vonatkozó vára­ko­zással és biztatással, valamint a kivételes művet illető mostani, friss elismeréssel, hogy mindez: nem semmi!

Tandori Dezső - „Itt ​éjszaka koalák járnak”
"E ​könyv címét látva nem szabad mindjárt rejtelmes dolgokra gondolnunk. Sőt, a cím jócskán útszéli. Egy út szélén, Queenslandben, Ausztráliában, egy táblán olvasható nagyjából ugyanez a szöveg. Ezen a helyen nyolc év alatt harminc koalát gázoltak halálra a járművek. Ezért állította fel az ausztrál közlekedésrendészet ezt a különös figyelmeztető táblát: ITT ESETENKÉNT KOALÁK MÁSZNAK ÁT AZ ÚTON. Az "esetenként" az biztosan "esténként" akar lenni. De mit akarunk mi? Mit akarunk, mit akarunk. Szó lesz ebben a könyvben bizonyos helyről, tengerparton, ahol egészen mulatságosnak ígérkezne az örökfekvés... már így elgondolva, persze; de hát ez aligha lehetséges. És szó lesz azokról, akik miatt feltétlenül örökké kellene élnem; és ez is aligha lehetséges..." - írja legújabb könyvéről a szerző. A különös játékossággal és humorral "mesélő" tizenegy történet szereplői koalák meg sok más kicsi medve: Aloysius, Alacsony, Titusz, Blinkey Bill, Dömi, Bulmár - megannyi Micimackó; kedvesek, ártatlanok, okosak. Azért ilyenek, azért vannak, hogy az emberek érzelmei tisztán, őszintén és érintetlenül mutatkozhassanak meg bennük. Az a világ, amit ők teremtenek, nem egzakt, hanem lírai - és gyermekien bölcs, meseszerűen meghitt. Éppen ezért mondja Tandori Dezső: "Itt tartunk tehát; nem tudjuk jól megfogalmazni, hogy nem kell kérdezgetni erről a könyvről, meg ami benne van, mert ez itt... Ezt nem tudjuk jól megfogalmazni. Ahogy a vers is mondja: Ha a városban járkálok, S medvét vagy ilyesmit látok, Kire gondolok? Könnyű dolog! Csak rátok, rátok, rátok. Ti meg otthon "ültök az ágyon", Nyugodtak vagytok: Játszom... Kire gondoltok? Könnyebb dolgot Kérdezzek? Jó, belátom..."

Tandori Dezső - Mesélj ​rólam, ha tudsz
Köztudomású, ​hogy Micimackó nem nagyon okos, udvariasabban mondva: okos, de nem nagyon. Ezzel Róbert Gida természetesen tisztában van, Micimackót mégis nagyon szereti, nem ennek ellenére hanem ezért, ezzel a - mondanánk mi, okosak - fogyatékossággal, illetve tulajdonsággal együtt. Tradoni, aki felügyelő ugyan, bár sosem él a felügyelői címe biztosította jogokkal, előnyökkel - ha léteznek ilyenek -, pontosan ilyen viszonyban van Dömötör nevű barátjával. Dömi hasonlít Micimackóra, már csak azért is, mert ő is medve, s mert ő is gyakorta eltéved képzelet és valóság útvesztőiben. A felügyelő tapintatosan segítségére siet ilyenkor, mi több, tisztelettudó - csak befelé kuncogni, Tradoni! - udvariassággal.

Tandori Dezső - Játék-történet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tandori Dezső - Medvetavasz ​és Medvenyár
"Medvék ​minden mennyiségben!"- kiáltott fel egyszer Tandori Dezső, amikor nagyobb gyerekeknek jelentetett meg egy egész kis verseskönyvet, játék mackóiról. Úgy látszik, valóban "minden mennyiségben" élnek ezek a játékmackók Tandori képzeletvilágában - talán a költő íróasztala melletti sarokban-, s most épp a legkisebbekhez fordultak. Ebben a kötetben kirándulunk, világot látunk, fagylaltot eszünk, és mindenféle tréfákban benne vagyunk a költő kedves mackóival együtt.

Tandori Dezső - Madárzsoké
Birodalmat ​nyit a madárzsoké. Szárnyai kirajzolják a vidéket, ami bejárható, s jelzik mindazt, ami azon túl van, amit a HATÁR tábla elrekeszt (vagy talán mégsem:). Tandori utóbbi években írt remek elbeszélésfutamai zsokékat keresnek. Íme hát vállalkozzunk: Belefutni vagy befutni!

Tandori Dezső - Zombi
A ​Zombi önéletrajzi utalásokkal teli mű, mely kortárs és klasszikus világirodalmi művek sokaságával mutat rokonságot, pl. Bret Easton Ellis legújabb regényével (Holdpark): a "történet" hátterében maga Tandori áll, aki ismer valakit, aki a kéziratot írta. A személyiség megtöbbszöröződik, a léttel, annak valóságával kapcsolatban megoldhatatlannak tetsző filozófiai kérdések foglalkoztatják a főszereplőt. A történetet ezen a szálon kapcsolódik a Chandler-féle amerikai krimi, illetve inkább a thriller világához. A főszereplő nem képes sorsát irányítani, átláthatatlan és felfoghatatlan események és döntések vették át az irányítást; a valóság szülte összevisszaságban elkeseredetten próbálja előkeríteni gyerekeivel Dél-Amerikába szökött feleségét, és megfejteni, hogy új barátjával, a mackóval csak gondolati szinten kommunikál-e, a medve tényleg létezik, vagy párbeszédeiket csak a képzelete szülte.

Tandori Dezső - Szép ​Ernő
"Ismerkedéseim ​szerint Szép Ernő a huszadik századi világköltészet fontos, nemes, sajátosan kiemelkedő alakja volt és marad. Döbbenetes emberközelség, egyetemes világlátás a legapróbb részletecskék révén is: íme a prózaíró Szép Ernő." (A szerző)

Tandori Dezső - Döblingi ​befutó
"Magyarországon ​most szinte mindannyiunk élete változásban, ha nem éppen válságban van. Az a stabilitás is megingott, amely az én életemet tulajdonképpen fura módon Széchenyi jegyében határozta meg:ötvenkettedik éve élek a Lánchíd és az Alagút mellett, látom az Akadémiát-a nagy gróf művei érintenek meg naponta. Az emberélet stabilitását semmi sem helyettesítheti:mégis, valami váratlan fordulat segítséget hozhat, amolyan bírjátok ki valahogy péntekig jelleggel. Bécsben, Széchenyi István utolsó lakhelye környékén, Döblingben járva nem is sejtettem, hogy még ugyanaznap délután szenvedélyesen meg fog ragadni a nevezett nagy magyar egy további műve-mármint az általa nálunk meghonosított mű-, a lóverseny. Igaz, megannyi szeretett madaram pusztulása után kezdtek jönni a lovak. S rájöttem, mestereim-Ottlik, Pilinszky, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes-műveiből a lovak már rég-rég szólnak hozzám. Bécset Párizs, majd a Rajna-Ruhr vidék lóversenypályái követték. Találtam egy különös, bódító szenvedélyességű lételemet, amely pótcselekvés is, nem is...erről a kavargásról, nagyon valósághűen és csupa hiteles mozzanatot sorakoztatva, tárgyszerű hűséggel is, szól ez a regény. Kopott szó:mégis a túlélés, a kibírás folyamatosságát keresem benne, ill. számolok be arról, hogyan lett meg a számomra, most átmenetileg, ez"

Tandori Dezső - Medvetalp ​és barátai
Pogácsás, ​a pirinyó habszivacs mackó egyenesen egy trafik kirakatából került Medvetalpékhoz. Medvetalp, a felnőtt, az író elválaszthatatlan barátságban él vele és a többi medvével, koalákkal meg másokkal, Patti doktornővel, aki az egész társaságra felügyel. Pogácsás nagyon szereti a pogácsamorzsákat, s bőségesen részesül is belőlük, de még jobban szeret kérdezni, megismerni a világ dolgait. A Lány, Medvetalp társa, talán még a mackóknál is jobban szereti a madarakat. Odaszállnak hivatala ablakába, s annyira barátkozik velük, hogy még a játék madár is átváltozik igazivá a kedvükért, ő lesz ezután Csiripovics Csiprip, a Madárújság nevezetes riportere. Lipton, a kedves, bölcs teásdoboz, Elefántos, a szorgos radírgumi egészíti ki a vidám kompániát, akikkel rengeteg minden történik - többek között egy óriási készülődés, hogy majd a trafik kirakatában ugyancsak fellelhető gőzhajóval, a későbbi KORMOS PISTÁ-val, világ körüli útra induljanak. Tandori tüneményesen melegszívű, emberi, mese-játék-tréfa-valóság világa minden gyerek számára ismerős, természetes és mégis izgalmakkal teli. Ezt a nagyszerű kis világot teszik még elevenebbé Szántó Piroska magával ragadóan humoros rajzai.

Tandori Dezső - Vissza ​a sírból
"Kemény ​idegekkel vedd kezedbe ezt a könyvet, Olvasó...!" Szoktak ilyen hangzatos szavakkal ajánlani a Már-Már-Megszokott-Izgalom (Akció) könyvei közül egyet-egyet. Ám itt a szerzőnek voltak talán erős idegsodronyai, hogy négy - legalább négy! - Nagy Londoni Lókalandot átélve vissza tudott jönni a sírból. A lovak "rémtörténetei", Hong-Kong, Barátok Nélkül, Promalee (anyja neve Oralee) és a többi: remélhetőleg karizmatikus szobrok, az én emlékezetemben feltétlenül. Rejtélyesen odakerültek az Életembe. De - ezzel a vallomással tartozom - be is végezték egy kalandos korszakomat. Csalódásodra leszek, Olvasó, de a Nagy Utazás históriája nálam ezzel végetért.

Tandori Dezső - A ​mennyezet és a padló
„Képzeljük ​el azt a szerencsés kezet, mely egy tűrhető gonddal kaleidoszkópszerűen összeállított művet ‒ az egyszerűség kedvéért: egy kaleidoszkópot! ‒ felületesen megpöccint, és csodák csodája, a bonyolult alakzatokból az alábbi sima mondatkezdet formálódik: 19.. december havának egy száraz hétköznap délelőttjén ‒ és így tovább. Sajnos én ilyen szerencsés kéz nem vagyok. A »kaleidoszkóp« marad, ahogy van, legfeljebb azzal vigasztalódhatom, hogy a helyes lehetőségre rájöttem már, és legközelebb most aztán csakugyan… A tréfa ott van, hogy én ezt komolyan gondolom. Meggyőződésem, hogy nagyon egyszerű és fontos dolgokat nagyon egyszerűen és fontoskodás nélkül s el lehet mondani. Törekedni egyébre nem érdemes. Persze aztán… Bevallom, egyelőre itt tartok. Ahogy azonban a »lengő teher alá ne állj« vagy más hasonló figyelmeztetések kiírása a munkálatban lévő dolgozókra a munkálatvégzők elengedhetetlen kötelessége, engedtessék meg nekem is, hogy a fentebb jelzett tágasabb határidejű tevékenység épp ki tudja, mely szakaszában járván, annyit csak megjegyezzek: Ha a közlés hatásfoka szerény is, megtoldani ezt semmiképpen sem szükséges azzal, hogy kedvünkre olyasmit látunk bele a sorokba, amihez a szerzőnek se tehetsége, se ‒ kedve. Legnagyobb örömemre az szolgálna, ha minél többen azt gondolnák: ez és ez »történt« vele (ez én volnék), most elmondta, és… (ez a három pont is én volnék). Azt kérem csak tehát, hogy ami nekem nem sikerülhetett, próbálják meg helyettem. Én is ezt próbálom mindig ‒ magam helyett. Közhelyszerűen létezünk, és mégis mennyi furcsaság történik velünk.”

Tandori Dezső - A ​járóbeteg
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tandori Dezső - Új ​nagy gombfocikönyv
Gombfoci!... ​G o m b f o c i !... GOMBFOCI! A Lánchíd utca egyik toronyházában több mint egy éven át újra ez volt a jelszó - és megpezsdült az élet. Gombfociélet, új nagy nemzetközi Torna zajlott a Vízivárosban. Hajózni muszáj, mondták már az ókorban, és azóta mennyi mindenről kiderült ugyanez - a gombfocitornákat is folytatni kell, a babérokon senki sem pihenhet. Minyutti főfelügyelő és barátai, köztük a legnevezetesebb külföldi szövetségi kapitányok, régi nagy magyar labdarúgók - Puskás, Czibor, Tichy, Albert - , híres játékmedvék és Tudós Madarak szervezték meg a korábbit is felülmúló Szuperbajnokságot, mely a Liverpoolt, a Manchester Unitedot s a többi legendás szigetországit hozta el hozzánk megint, s a világsztárokat. Megismétli-e bajnoki sikerét a vörös ördögök csapata? Sikerül-e a vízivárosi helytállás? Megint olyan páratlanul szoros, izgalmas küzdelemben dől-e el az első hely sorsa, mint a múltkor? A téli fordulók Sötét Alagútjaiból milyen lendülettel kanyarodik ki a bajnokság "szerelvénye" a tavaszi fénybe? Ki örül majd, ki lesz szomorú? Tandori Dezső, azaz Minyutti főfelügyelő Új Nagy Gombfocikönyve talán még az igazi labdarúgás világának is feladja a leckét: "Ti, ott a zöld gyepen, próbáljatok ti is ilyen izgalmasnak lenni...". Kezdődjék hát a játék!!!

Tandori Dezső - Celsius
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tandori Dezső - Kilobbant ​sejtcsomók
Tandori ​Dezső jelenléte a kortárs magyar szépirodalom palettáján állandó, méghozzá többféle minőségben is, hisz publicisztikáit hónapról hónapra olvashatjuk, rendszeresen jelentkezik a hazai posztmodern líra és próza különlegességeinek számító írásokkal, valamint - szinte hihetetlen mennyiségben - fordításokkal. Ez utóbbi tevékenysége adta az apropóját a jelen mű megírásának, amely a maga nemében (hasonlóan Tandori egyéb műveihez) unikumnak számít, hisz a szerző a fordítói munka műhelytitkaiba kínál bepillantást az olvasónak - természetesen a maga finoman szólva egyéni szemszögéből, Virginia Woolf életművének apropóján, amelyből hét könyv magyar nyelvre való átültetését jegyzi. Kötete azonban nem valamiféle irodalomtörténeti, kritikai vagy életrajzi jellegű elemzés, hanem teljes egészében Tandori szubjektív reflexióiból, személyes hangvételű meglátásaiból szövődő gondolatfolyamok áradata, amelyet Woolf művei, s nem utolsó sorban az írónő személyes karizmája ihlettek. Az elsősorban a Woolf-életmű alapos ismerőinek, illetve a posztmodern szépprózára fogékony olvasóknak ajánlható kötetet versrészletek és Tandori Dezső grafikái gazdagítják.

Tandori Dezső - Kolárik ​légvárai
"Igazi ​esszék"-et ígér Tandori Dezső legújabb kötetében. Miközben állítja, meggyőződéssel vallja, hogy minden elemző hamisítatlan légvár-építő. Ha Tandori Dezső nem verset ír, akkor is költő. Nem hihetjük, hogy tud úgy is írni, hogy egy idő után ne lenne egyértelmű: költő sorait olvassuk. Együtt van a magyar és a világirodalom, s közvetlen közelükben a képzőművészet. Tandori mindig csak olyan művészekről ír, akikhez erős köze van, akik számára egészen személyes élményt, már-már közeli ismerőst jelentenek. Irodalomról és képzőművészetről született elemzései két vonulatban követik egymást: egyik a személyesebb-önéletrajzi, a másik a tárgyszerűbb, elemző típusú tanulmány.

Tandori Dezső - Lábon ​vett filozófia - Zen vagy sem
A ​neves költő már korábban elárulta műveiben vonzalmát a keleti filozófiák iránt. Új kötetében prózában, de a költészet eszközeinek segítségével próbálja értelmezni a zen buddhizmus tanításait és magatartásformáit a nyugati ember szkepticizmusával és a keleti gondolkodók meditatív szellemi erejével. A zen filozófia a kicsi és nagy kérdéseire irányítja figyelmét, melyekre virtuóz játékossággal és eredeti bölcsességgel fogalmazza meg mindig saját élményein alapuló válaszait. „Igen különböző műfajú írások sajátos gyűjteménye Tandori Dezső új kötete. Találhatók benne versek (legtöbbször igen rövid, epigrammaszerű, ám mégsem poénre kihegyezett, hanem ún. nyitott, többféle értelmezést lehetővé tevő, sőt megkívánó költemények), rajzok, amelyek önmagukban is megállnak, ám legtöbbször (kézírásos) kommentár is csatlakozik hozzájuk (ez a kommentár gyakorta mintha nem is magyarázná, hanem "tagadná', egy másik síkon újraértelmezné a grafikát), kisebb elbeszélések, valamint koanok (a zen buddhizmusra jellemző kicsiny történetek, példabeszédek). Ráadásul ezek a szórt, egymással laza, vagy éppen semmilyen kapcsolatban nem álló műfajok mégiscsak "rímelnek" egymásra, együttesük valami olyanfélét ad ki, ami - igen távolról - a regényre emlékeztet. Egy önmagával beszélgető művész (és állatbarát, lóversenyrajongó stb. művészről van szó) vallomás-regénye a munka, amely az igazán tandoris műformák és -alakzatok gazdag tárháza is. - A posztmodern irodalomban otthonos, „vájtfülű” olvasóknak ajánlható munka.”

Kollekciók