Ajax-loader

Dr. David R. Hawkins könyvei a rukkolán


Dr. David R. Hawkins - A tudatszintek meghaladása
Ez a könyv a tudatszinteket kimondottan az elkötelezet spirituális tanítvány, valamint az önfejlesztésben érdekelt olvasó kedvéért tanulmányozza. Azoknak a különféle akadályoknak és szinteknek az elemzése révén, amelyeken felül kell emelkednünk, automatikusan mutatkoznak meg a spirituális fejlődést elősegítő alapelvek. Ez a mű tehát inkább gyakorlati útmutató, nem pedig egy olyan széles körű elemzés, mint amilyen dr. Hawkins eddig megjelent könyveiben került bemutatásra, bár az alapelveket újra taglalja. Az olyan csalódott kereső is talál benne neki való anyagot, aki már „mindent elolvasott, mindenhová elment”, mindenféle tanfolyamon részt vett, de úgy tűnik, mégis „elakadt”. A könyv az egyénre összpontosít, és a tudatszint-emelkedésnek azokat a szubjektíven megtapasztalható akadályait vizsgálja, amelyekkel spirituális tudatosságunk fokozatos fejlődésének útján találkozunk. A könyv anyagának forrása többrétű: ötven év pszichiátriai és pszichoanalízisben szerzet gyakorlatát, huszonöt év tudatkutatási munkáját és a már leírt átalakító hatású, egyéni spirituális élményeket öleli fel. Részletek a könyvből „A pártatlanság szintjén az ember hálás, amiért az elengedés és önátadás segítségével kiszabadult a belső tükrökkel teli elvarázsolt kastélyból. A „kell” kényszere nincs többé. Nem kell többé „győztesnek” vagy „sikeresnek” lennünk, nem kell többé elismerésre vagy elfogadásra törekednünk. Nem szükséges, hogy „igazunk” legyen, és nem érezzük többé, hogy „tennünk kell valamit” a világ gondjainak megoldásáért. Végül azonban a spirituális alapelvekre való ráhangolódás miatt a tudat tovább fejlődik az inspiráció hatására, és az Isteni Akarat jóváhagyására várva.” (205.-206. oldal) „A meghaladás szó valójában csak nyelvi megfogalmazás, mert a nemlineáris tartományban inkább csak egymást követő dimenziók vannak, nem pedig tényleges szintek. Találóbb hasonlattal élve az átmenet olyan, mint a nap, ami a felhők szertefoszlása után bukkan fel az égen. … A tudat fejlődésének útja olyan, mintha a Forrása vonzaná magához, amelyhez visszatérni igyekszik. Minden előrelépés tágítja a tudatosság paradigmáját, és átmenetileg a „hazaérkezés” érzetét kelti.” (294. oldal) „Isten Jelenléte olyan, mint a nap szíve. Nem lehet mással összetéveszteni, mert felismerjük benne a Szeretetet, ami elsődleges Énünk Forrásának legbelső lényege.” (302. oldal)

Dr. David R. Hawkins - A ​megvilágosodás útján
Mi ​akadályozza a spirituális fejlődést, és hogyan lehet ezeken az akadályokon felülemelkedni?David R. Hawkinsnak a tudat, a lélek és az ego természetéről szóló tanításait világszerte ismerik tanítványai, akik a spirituális igazság megértésére törekednek. Dr. Hawkins misztikusként a nyugati vallás felfogását a keleti filozófiák lényegével ötvözi, hidat verve a megszokott fizikai világ és a nemlineáris spirituális világ között. Ez az idézetgyűjtemény, amelyet Dr. Hawkins írásaiból válogattunk össze, minden napra egy gondolatot kínál az elmélkedő olvasó számára. Ezek bármelyikének teljes megértése emelheti tudatszintünket. Fedezze fel egy valódi spirituális mester tanításait! DR. DAVID R. HAWKINS nemzetközi szinten elismert pszichiáter, tudatkutató, spirituális előadó és misztikus. Több mint 8 kötet szerzője, többek közt a nagy népszerűségnek örvendő Erő kontra erő című könyvé. Műveit több mint 17 nyelvre lefordították. SCOTT JEFFREY számos könyv, például a Creativity Revealed: Discovering the Source of Inspiration szerzője.

Dr. David R. Hawkins - Isten ​jelenlétének felfedezése
A ​szerző sorozatban megjelent könyvei közül e hatodikban végső formába önti, és még világosabbá teszi a „Megvilágosodás” állapotának valódi mibenlétét, lényegét. Bár a magyarázat és a kontextusba helyezés végett az író a tudatkutatáshoz folyamodik, ez elsősorban a komoly spirituális keresőnek szánt tankönyv. Olyan információkat fed fel, amelyekről csak azok tudnak, akik az egón felülemelkedve megvilágosodtak. Nem más ez, mint az „én”-től az „Én”-ig vezető belső út, és az egymást követő állapotok leírása az olvasó Megvilágosodását szolgálja. A misztikus szubjektív állapotait mindig nagy érdeklődés övezte, de a történelem során eddig még nem tisztázták annyira, amennyire ez a félig-meddig önéletrajzi beszámoló teszi. Ez a leírás egyben kezünkbe adja azt az eszközt is, amellyel e ritka állapotok azonosíthatók, és bemutatja a Spirituális Igazság alapvető sajátosságait. Egyházi doktrínák és vallásos hitrendszerek nélkül, példátlanul világosan fedi fel a teljes Spirituális Igazság színtiszta, őseredeti esszenciáját. Tisztázódik, hogy csak azt „ismerjük” igazán, „amik vagyunk”, nem azt, „amiről tudunk”. Az is nyilvánvalóvá válik, miért kezdődik és végződik Dr. Hawkins minden könyve azzal, hogy Gloria in excelsis Deo! Dr. David R. Hawkins (1927-2012) a Megvilágosodás útjának világszerte elismert tanítója. Ötvenévnyi pszichiáteri tapasztalattal a háta mögött a tudatkutatás egyik vezető egyénisége, aki világszerte tartott előadásokat. Saját spirituális fejlődését előző műveiben már leírta, ennek rövid összefoglalása pedig e könyv zárófejezetében is olvasható.

Dr. David R. Hawkins - Az ​ego feloldása, ráébredés az Énre
Hogyan ​haladjunk végig a spiritualitás útján úgy, hogy a szenvedést magunk mögött hagyva megtapasztaljuk Isten szeretetének békéjét, hogy az illúzión felülemelkedve elérjük a megvilágosodást? Ez a gyűjteményes kötet, amely David R. Hawkins műveiből tartalmaz inspiráló szemelvényeket, az ego csalóka természetére hívja fel az olvasó figyelmét, és azt is megtudjuk, hogyan kerülhetők ki az ego csapdái. Ez a zsebkönyv főként napjaink mindig elfoglalt spirituális tanítványának szól, és megbízható társnak bizonyul a felsőbb igazság keresésének útján. Sir David R. Hawkins világszerte ismert pszichiáter, tudatkutató, spirituális előadó és misztikus. Több mint nyolc kötet, köztük a nagy közönségsikert elért Erő kontra erő szerzője. Műveit több mint 17 nyelvre fordították le. Scott Jeffrey számos könyv, például a Creativity Revealed: Discovering the Source of Inspiration szerzője.

Dr. David R. Hawkins - A ​tudatszintek meghaladása
A ​ma már széles körben ismert tudattérképet az 1995-ben megjelent Erőkontra erő című könyv mutatta be először, amit a világ számos nyelvére lefordítottak. Ezt követtel A Mindenség szeme/A valódi Én hatalma (2001), az I: Reality and subjektivity (2003), és a Truth vs. Falsehood (2005), amely az igazság szintjeit vizsgálja a társadalom vonatkozásaiban. A tudatszintek meghaladása című könyv visszatér, az ego megnyilvánulásainak és eredendő korlátainak feltárására,valamint részletes magyarázattal és útmutatással szolgál ezek meghaladásának mikéntjére. Amint azt Dr Hawkins előző könyveinek olvasásakor is megtapasztalhattuk, az olvasó tudatszintjét már magával az információval való találkozás is megemeli. Ezzel megnyílik az út a saját és mások szenvedésének enyhítése előtt, ami ennek a műnek az egyik célja. Emellett az a szándék is megvalósul, hogy megkönnyítse az olvasó megvilágosodását.

Dr. David R. Hawkins - A ​Valódi Én hatalma
Az ​Erő kontra erő című kötet folytatása, Dr. Hawkins könyve roppant nagy területet ölel fel. Nem csak a hagyományosan megvilágosodásnak nevezett állapot részletes leírását tartalmazza, hanem elsőként mutatja be és helyezi új megvilágításba az ilyen jellegű ismeretek összefüggéseit az elme és az értelem számára is megragadható formában. Noha a megvilágosodás nagy talánya - amit hagyományosan a "kettősség és nem-kettősség ellentétének meghaladásaként" fogalmaznak meg - homályosan hangzik, a könyv elolvasása után a rejtély önmagától megoldódik. Kísérletek bizonyítják, hogy jelentős mértékben fejlődött és magasabb lett mindazoknak a tudatszintje, akik kapcsolatba kerültek ezzel az írással. A kötet nem csak a spirituális fejlődést segíti elő, hanem bevezet a misztikusok és szentek világába is. A mindannyiunkban benne élő szellemi keresőhöz szól.

Dr. David R. Hawkins - A ​mindenség szeme
Dr. ​Hawkins ebben a könyvében az emberi tapasztalásnak arról a legbelső, misztikus szentélyéről ad beszámolót, amely szavakkal szinte kifejezhetetlen. Mindazoknak, akik valóban keresik az igazságot, és akiket saját élettapasztalataik késztetnek, kényszerítenek emberi létük mélyebb megértésére, ez a könyv a maga tiszta világosságával felbecsülhetetlen bátorítást jelent.

Dr. David R. Hawkins - Erő ​kontra erő
Vajon ​milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem érdemes hazudni? Nem érdemes, mert bárki ellenőrizheti, hogy az adott állítás igaz-e vagy sem. Könyvével a világhírű, megvilágosodott, amerikai orvos pontosan erre ad lehetőséget! Mostantól kezdve tehát - a történelemben először - bármely állításról kideríthető, hogy az igaz-e vagy sem, és lemérhető bármely személy, szervezet vagy eszme valódi értéke. (Parlamenti választások idején nélkülözhetetlen segítség...) Nem véletlen hát, hogy dr. David Hawkins művét világszerte történelmi sarokkőnek tekintik

Dr. David R. Hawkins - Én
Hawkins ​doktor a megvilágosodott tudatállapotot és az ehhez vezető utat olyan kontextusban írja le, amely a tanítvány számára megkönnyíti ezt a spirituális folyamatot, és amely a racionális elme számára is érthetővé teszi a megvilágosult bölcs nemlineáris valóságát. A megvilágosult állapotnak ez a bemutatása abból a szempontból is egyedülálló, hogy a klasszikus spirituális irodalommal ellentétben a konkrétumokat nem bújtatja spirituális általánosságok köntösébe, hanem az emberi gondolkodás és az ego alapvető jellegzetességeit elemezve az író bárki számára lehetővé teszi, hogy a leírt akadályokat eltávolítva akár a legmagasabb tudatszintekig eljusson. Én összefoglalja az ember vizsgálódó tudásában bekövetkezett óriási haladást. Megmagyarázza és leírja a tudat alapját és lényegét, ahogy fejlődése a földi élet első formáinak megjelenésétől az emberi ego kialakulásán át egészen az ego meghaladásáig, a Megvilágosodásig és Isten Jelenlétének spirituális Valóságáig vezetett. A könyvben található tudatskálán, ami az Igazság szintjeit 1-től 1000-ig méri, a A Mindenség szeme 980-as, végül pedig a trilógia záró kötete, az 999,8-as értéken kalibrál. Ahogy az A Mindenség szeme olvasásakor is történt, az olvasó tudatszintje mérhető módon növekszik ennek a katalizáló kifejtéssel, erőteljes összefüggésrendszerben bemutatott anyagnak a hatására is. Az újraértelmezés megszünteti a tanítvány elméjében az ellentmondásokat, megoldja a dilemmát. A viták és ellentétek megoldhatók, ha azonosítjuk az ego állásfoglalásait, amelyek az emberi szenvedés alapját képezik.

Dr. David R. Hawkins - Elengedés
A ​dr. Hawkins által részletezett elengedés egy olyan egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével felszámolhatjuk a szeretet, az öröm, a siker, az egészség, sőt még a megvilágosodás belső gátjait is. Bár dr. Hawkins gyakran nevezi az elengedést „technikának”, mégis inkább egy az emberi természetbe kódolt, gyakran öntudatlanul is megélt belső elmozdulásról van szó. Ha ezt egyszer tudatosan végigkísérjük, olyan eszközzé alakíthatjuk, amelynek az élet bármely területén hasznát vehetjük, legyen az fizikai vagy érzelmi egyensúly, kreativitás, pénzügyi siker, szakmai előmenetel, kapcsolatok, nemiség vagy spirituális növekedés.

Kollekciók