Ajax-loader

Fekete István könyvei a rukkolán


Fekete István - Ballagó ​idő
"Közel ​jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló." Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.

Fekete István - Régi ​karácsony
Részlet ​Sinkó Ferenc utószavából: "Varázslatos az Ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött."

Fekete_bogancs
elérhető
23

Fekete István - Bogáncs
Fekete ​István regényének hőse Bogáncs, a filmről is ismert, hányatott életű juhászkutya. Bogáncs szülőhazája a puszta, az öreg Galamb Máté számadó birodalma, ahol a kis puli nagy becsületet szerez magának mint a falka terelője. Egy napon azonban nyoma vész.... Kalandos útja előbb egy cirkusz porondjára vezet: terelőkutyából rövidesen "csodakutya" lesz. De a dicsőség nem tart örökké, a kiskutyát ellopják, s egyre messzebb kerül a falkától, az otthontól, míg végre vándorútja visszakanyarodik a szülőföldhöz, s Bogáncs újra meghallja a kolomp hívó szavát. Megszökik ideiglenes tulajdonosától, hogy visszatérhessen egyetlen igazi, ősi gazdájához: az öreg juhászhoz.

Fekete István - A ​koppányi aga testamentuma
Oglu ​aga, a koppányi vár ura párviadalban megöli Babocsai Gáspárt. László, a megölt magyar vitéz fia viadalra hívja ki Oglut. A halálra sebzett török tiszt utolsó perceiben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásba. Így kezdődik a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a fiatal olvasóknak a dunántúli végvári harcok hétköznapjait.

821995_5
elérhető
9

Fekete István - Tüskevár
Egy ​vakáció története elvenedik meg a regény lapjain, mégpedig egy olyan vakációé, amilyenről minden fiú álmodik. Két pesti diák -Tutajos és Bütyök - a Kis-Balaton sás- és nádrengetegében tölti a szünidőt, Matula Gergelyt, az öreg pákászt bízzák meg a fiúk nevelésével. Gergő bácsi, aki úgy ismeri a nádak, sások, tocsogók és tavak vadregényes vidékét, mint a tenyerét, szárnya alá veszi a városi gyerekeket, és kijáratja velük a természet és valóság nehéz, de sok örömet, igaz élményt tartogató nyári iskoláját. Halászat, vadászat, egy kis híján tragikus kimenetelű nyári vihar, a török időkbeli Tüskevár felfedezése, egy leheletfinoman bontakozó gyerekszerelem - csak úgy rohannak a napok. Mire a vakáció véget ér, a két fiút szinte kicserélték, búcsújuk a berektől fájó, de nem végleges: a téli szünidőben visszajönnek. A két fiú története az író Téli berek című regényében folytatódik.

Fekete István - karácsony éjjel
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Juhász Gyula - Fekete István - Sebeők János - Horváth J. Benő - Tears for the Tisza
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fekete István - Éjfél ​után
Fekete ​István műveinek egy része kizárólag folyóirat-közleményként látott napvilágot, később pedig számos szöveg került pontatlanul, sőt csonkán az olvasók kezébe. Újabb kiadványunk részben e hézagpótló munkának, részben az életmű gazdagságát bemutató tevékenységnek folytatása. A kötet kisregényeket és filmnovellákat tartalmaz.

Fekete István - Almárium
,,Elfelejtjük, ​hogy emberek mennek el mellőlünk - örökre -, elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket; mindent elfelejtünk - de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat." Orvosságos könyv? Valami olyasmi. Rövid szövegekből szőtt, őszinte vallomás. Bármikor fellapozható barát. Olyan könyv, ami Fekete Istvánnak újabb olvasókat toboroz, de a régieknek is örömére szolgál.

Fekete István - Gregorics Tibor - Nagy Sára - Bevezetés ​a mesterséges intelligenciába
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fekete István - Állattörténetek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fekete István - Három ​karácsony
Alcím: ​Színmű három felvonásban

Fekete István - Karácsonyi ​látogatók
Olvadásszagú ​tavaszban hazalátogat szülőfalujába a már húsz éve távol élő író, és találkozik öreg dajkájával, Rozi nénivel. Régi húsvétok emléke kavarodik fel a múltból, nagy harangozások története, amikor a padlás résein át ájtatos vénasszonyokat riogatott a rosszcsont kölyök. A kezdő borkóstolók csodálatos élmények részesei a pinceszerben egy bátor és lehetetlen délutánon. Szépséges, ragyogó őszidőkön szárnyakat kap az elmenekült szúrt disznó, s a gazda meg a böllér meglöveti a vadásszal a szomszédék kocáját, a gazdasszony mélységes kétségbeesésére. Hogyan akadt össze nagymama kislánykorában Király Ferkóval, a környék leghíresebb betyárjával? Hogyan szerezte meg előnevét „Könyves” Berta Jancsi? Erről és még sok más érdekes és szívmelengetően szép, megható vagy vidám eseményről szól a híres író új novellagyűjteménye, amelyben csupa kötetben még napvilágot nem látott elbeszélés jelenik meg.

Fekete István - Az ​erdő ébredése
Fekete ​István színes és változatos életművének másokéval össze nem téveszthető, jellegzetes elbeszélései azok, amelyekben a növények és a tárgyak, valamint a természet jelenségei beszélnek. Az író nemcsak az állatvilágot képes szóra bírni, hanem mindazt, ami a lehető legtágabb értelemben a környezetet jelenti. Hatásosan érzékeltetve ezzel, hogy semmi nem áll önmagában, azaz minden, ami van, a létezés összefüggésrendszerének része. Tündéri, és nem mágikus a világképe, hiszen varázslat helyett éppen hogy a valóság teljességének bemutatására törekedett „az anyag és a lélek szép harmóniájá”-ban. Nála nem kizökken az Idő, hanem azokat a pillanatokat jeleníti meg, amelyeket az eltompult érzékszervű városi ember nem láthat. A Fekete István által "élő víziók"-nak nevezett látomások éppen ezért, és nem a boszorkányosságuk miatt csodálatosak. Mintha tisztulna a szem és élesedne a hallás, melyek hatására a létezés addig észre sem vett jelzései immáron értelmezhető és emberi nyelvre fordítható üzenetekké válnának. Az évszakok a kalendáriumok illusztrációiként tűnnek fel a hónapsoroló elbeszélésekben. Az író – a régi nyomatkészítőkhöz hasonlóan – a közérthetőség miatt szükségszerűen antropomorfizál, amikor a természet folyton változó díszletei között a hónapokat olyan nők és férfiak képében lépteti színre, akiknek jelmeze, viselkedése és beszéde egyaránt a lényegüket jeleníti meg. A találkozások színhelye az erdő, mely látványosan érzékelteti a természet változását. Ezekben a helyenként kifejezetten áhítatos lírai elbeszélésekben szinte organikus templomot alkotnak a fák, ahol a megkonduló harangvirágok „mintha az egész világot hívták volna az erdei Csend és Béke ünnepére”. Sorozatunk legújabb kötete a Fekete István tündéri realizmusát szemléltető lírai elbeszélések gyűjteménye.

Fekete István - Egy ​szem kukorica
Az _Egy ​szem kukorica_ című elbeszélésgyűjtemény először 1944 húsvétján került a könyvesboltok kirakatába. A megjelentetést vállaló Új Idők Irodalmi Intézet azzal a leplezetlen szándékkal adta ki egyik legnépszerűbb szerzőjének újabb válogatását, hogy feledhetővé tegye a Fekete István számára kényelmetlennek érzett vadászirodalom-skatulyát. A harmincnégy elbeszélés közül csak néhánynak témája a vadászat, de ezekben sem dörren a fegyver. Ebből következően nem a _Nimród_ közleményeiből szemezgetett a szerző, hanem mindannak javát sorolta egymás mellé, ami 1936 és 1943 között az _Új Idők_ben, az _Esti Újság _tárcarovatában, valamint néhány más folyóirat és napilap hasábjain napvilágot látott. Az elbeszélésmódok változatossága, a szerteágazó figyelem és az erőteljes nyelvezet gazdagsága érett, sokoldalú írónak mutatja Fekete Istvánt. A nyilvánvaló szerzői-kiadói szándékból következően vitathatatlan az _Egy szem kukorica_ eklektikussága, amit azonban sajátos harmóniává old az emlékezés és a közösségvállalás. Bármiről legyen szó – a természetről, a szülőföldről, a családról vagy a barátságról –, az aprólékosan részletező ábrázolást hatékonyan időtleníti a tűnődő hangulat és az érzelmesség vállalása. Mindezek alapján a kortárs kritikusok költészetet emlegetve méltatták az _Egy szem kukoricá_t, de talán pontosabb lenne ahhoz a _tündéri realizmus_hoz sorolni, amelyet éppen ez idő tájt emlegetett elismerően az író. Ez a modernizált népiesség számos világirodalmi forrásból táplálkozó, bukolikus hangulatú, stilizált és folklorizált Fekete István-i változata, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene. Hatvanöt esztendő telt el az _Egy szem kukorica_ első megjelenése óta, és az elbeszélései ismerősnek tűnhetnek az elmúlt évtizedek különböző válogatásaiból. Így, együtt azonban azt szemléltetik hatásosan, hogy a pályája elején - amikor még senki sem gondolta ifjúsági írónak - milyennek akarta mutatni önmagát Fekete István. Ráadásul nemcsak gépelési figyelmetlenségek és a stilisztikai javítások mutatnak eltérést az első közlésekhez képest, hanem esetenként mondatnyi törlések és betoldások, valamint néveltérések is. Mindezek egyértelmű jelzései annak, hogy az _Egy szem kukorica_ szerkesztésekor a szerző fontosnak érezte a saját kezű változtatást.

Fekete István - 21 ​nap
Az ​öreg pajta kívülről még a búcsúzó nap vörös lángo­lásában sem volt szép. De belül! Belül bizony álmodóan szép és csendes volt minden. Ezt persze nem lehetett látni, mert belül homály volt ál­landóan; de tudta ezt mindenki. Tudták a verebek, akiknek fészke úgy buggyant ki a szalufa mellől, mint a koldustarisznya; tudták a darazsak, akik­nek nagy fészke a falhoz volt ragasztva, mint sziklához a rablólovagok vára; tudták az öngyilkos legyek és szúnyo­gok, hogy itt száz pókháló van kifeszítve, de azért úgy jaj­gattak, ha megjelent a szőrös hóhér, mintha nem tudták volna; tudták az egerek, tehát tudta a macska is, és tudta a kutya is, aki nyári délutánokon néha itt aludta ki a szol­gálat fáradalmait; tudták az átmeneti vendégek: egy-egy menyét, görény, patkány, de ezek hamarosan távoztak, mert az öreg pajtában sok minden volt ugyan, de enniva­ló alig akadt De elsősorban tudta ezt az öreg kocsi, amely rúd nélkül és három keréken is első volt a csend és öregség ezen békés társadalmában; és végül — úgy látszik — tudta Kata is, a vén tyúk, aki egyik kora tavaszi délutánon betotyogott a pajta I homályába, vaksin körülnézett, megállt a kocsi mellett és * vakaródzott, mintha odakint nem vakaródzhatott volna. Aztán kinyújtotta nyakát, méregette a távolságot, és nehéz­kesen felhuppant a kocsi saroglyájára..

Fekete István - Tűz ​mellett
1948/49 ​fordulóján Fekete István élete is gyökeresen megváltozott. Erdőgazdasági, illetve oktatófilmes állását elvesztette, apácalánya elhagyta az országot, az addigi irodalmi kapcsolatai pedig csaknem teljesen felszámolódtak. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle. Az Új Ember és a Vigilia közönsége viszont szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték. A korábbi Kísértést folytató "Tűz mellett" című válogatást ezekből állítottuk össze, kiegészítve néhány, kötetbe még sohasem került, illetve kéziratban maradt szöveggel. A keletkezésük időrendjét ezúttal is szem előtt tartottuk, miként azt is, hogy ezek az elbeszélések így együtt még ugyancsak sohasem kerültek gyűjteménybe.

Fekete István - Tíz ​szál gyertya
Valóban ​tíz szál gyertya történetéről beszél ez a könyv. Az elsőt akkor gyújtják meg, amikor a novellafüzér egyik szereplőjét keresztelik, az utolsót akkor, amikor ez az ember éltes korában meghal. És minden egyes elbeszélésben meggyullad egy-egy szál gyertya. A gyűjtemény egységét természetesen nemcsak ez biztosítja, hanem főként az, hogy jelentős írói egyéniség szól a magyarság életének akkori sokféle arculatáról. Parasztfiatalok, öregek, vidéki vasutasok, vasúti igazgatók, kisvárosi vénasszonykák, eladó lányok, anyás kedélyű özvegyasszonyok, élhetetlen, de goromba pesti "naccságák" megkapóan természetes összevisszaságban keverednek a mű lapjain. Az új kiadást új rajzok díszítik.

Fekete István - Összegyűjtött ​versek
Fekete ​István kiskamaszkorától egészen a haláláig verselt, mégsem tartotta magát költőnek. Időről időre azonban rímes formákban is hangot adott mindannak, ami íróként leginkább foglalkoztatta. Verseinek a hangulatfestés, a tájleírás és a vizualitás a legfőbb jellemzőik. Rendszerint a természet valamely jelensége vagy látványa inspirálta őket, kifejezőjeként a nyugalmas élet, a csendes elmúlás és a békesség utáni vágyakozásnak. A részletek rendkívül fontosak, amit ábrázol, többnyire valóságos, és nem költői képek, így az olvasó szinte észrevétlenül azonosulni képes a szerző hol elégikus, hol pedig rezignált hangulatával. Költeményeinek java vallomás. Egy érzékeny és sebezhető személyiség megannyi leplezetlen kitárulkozása, figyelemre méltó illusztrációjaként egy jelentős életműnek. Költészetében szintén mesterét, a rajongva tisztelt Gárdonyi Gézát követte, és ahogyan a prózában, a költészetben ugyancsak szorosan a nyomában járt, sőt, túl is lépett rajta, abba az irányba, amerre Ápriliy Lajos elindult. Fekete István verseinek eddigi legteljesebb gyűjteményét tartja kezében az olvasó.

Fekete István - Gyeplő ​nélkül
A ​közelmúlt emlékei és a megírás idejének élményei egyaránt rányomták bélyegüket Fekete István 1946-ban keletkezett regényének hangulatára. A témaválasztást a csaknem tizenöt esztendős gazdatiszti múlt inspirálta, melynek keserű tapasztalatait a mezőgazdaságban 1945 óta történtek folyamatosan eszébe juttatták a Földmívelésügyi Minisztérium tisztviselőjének. Ráadásul az író a regény tervezése idején vakult meg egyik szemére, és ez a tragédia alapjaiban befolyásolta szemléletmódját. Ekkoriban írta egyik levelében, hogy „az ostrom és a következmények az én idegeimet is alaposan megreszelték, és derengést még az elveszett szememmel se látok, pedig azzal sok mindent meglátok, amit eddig nem láttam”. A _Gyeplő nélkül_ ispánnak nevezett főszereplője is hasonlóképpen tanácstalan. Egy dunántúli nagy uradalom intézőjeként keserűen tapasztalja, hogy nem „csupán” a természet pusztító erőivel és a gazdasági élet kiszámíthatatlan tényezőivel kell megküzdenie, hanem az emberek korlátoltságával is. Köztes helyzetben tevékenykedik: munkaadói és beosztottjai egyaránt gyanakvással figyelik, gyakorta megkérdőjelezve szakértelmét és becsületességét. Ebben a jelképes esztendőben játszódó történetben az ispán szereti a földet és a munkáját, így – akárcsak a gazdatiszt Fekete István – nehezen fogadja el a felismerést: mennie kell. Az életrajzi olvasattal ezért éppen úgy célszerű számolni, mint azzal, hogy a szerzői szándék szerint emlékeztető és intés kívánt lenni a múltból látszólag semmit sem tanuló jelen számára. S ez utóbbiak különösen figyelemreméltóvá teszik a regényt, mivel a felvetett problémák – mai színezettel – változatlanul időszerűek. A _Gyeplő nélkül_t is a manapság már nehezen beszerezhető első kiadás alapján rendeztük sajtó alá.

Fekete István - Örökség
Az ​elmúlt években következetesen törekedtünk arra, hogy egyeztetve az örökösökkel, végre hozzáférhetővé tegyük Fekete István gazdag – szerteágazó és színes – életművét. Ezért folyamatosan sajtó alá rendeztük, amitől az író hagyományos budapesti kiadója mindeddig eltekintett. Előbb a nem ifjúsági regényeket, majd a kisprózákat szerkesztettük tematikus kötetekbe, mindvégig a készülő bibliográfia és a pályaképet feltáró kutatások eredményeire támaszkodva. Ez utóbbiak nyomán mára vált egyértelművé, hogy mi minden maradt ki az életműsorozat eddigi darabjaiból: elgondolkodtató töredékek és elfeledett – rejtőzködő, kéziratos, valamint a figyelmünket elkerülő – befejezett szövegek. Hagyományos elbeszélései, különösen az 1949 előttiek, hatásosan szemléltetik, hogy a kortársai milyennek látták azt a Fekete Istvánt, akit az idő tájt még senkinek sem jutott eszébe ifjúsági írónak tekinteni. Nem egy szövege most lát először nyomdafestéket. Az önéletrajzi írások viszont megannyi példái annak, hogy szerzőnk mindenekelőtt akkor alkotott maradandót, ha első személyben szólalt meg. Ilyenkor elmosódik a határ képzelet és valóság, műfaji értelemben: krónika és novella között. Szülőföldjéről, családjáról és a saját tapasztalatairól beszél, de olyan magától értetődő közvetlenséggel, mintha valamennyiünk közös élményét akarta volna megörökíteni. Végezetül, mintegy bevezetőjeként a majdani ismeretterjesztő publicisztikáknak, a Kittenberger Kálmánt idéző írásokat vettük számba. Emlékidéző írásaival Fekete István az atyai jó barát iránti háláját és múlhatatlan fiúi ragaszkodását kívánta kifejezni és időtlenné tenni. Örökségét részletezte, az olvasók nemzedékei pedig újra és újra rácsodálkozhatnak egy megunhatatlanul változatos életműre.

Fekete István - Halászat
Tudományos ​munka: a tankönyv, melyből még ma is tanítanak a szakemberek.

Fekete István - Tűnődések
A ​harmincas évek közepétől Kittenberger Kálmán és barátai elismeréssel fogadták Fekete István írásait, és ez megerősítette önbizalmát. Ennek félreérthetetlen jele, hogy nemcsak elbeszéléseket kezdett publikálni a vadászújságban, hanem arról is egyre-másra kifejtette véleményét, ami a vadászat kapcsán valamennyiüket - így a Nimród olvasóit is - érdekelte. Élete utolsó évtizedében aztán megint kedvet érzett ahhoz, hogy erről az őt minden bizonnyal leginkább foglalkoztató témáról nyilvánosan is megszólaljon. Az íróként pályakezdő Fekete István egy jelentős ajkai uradalom vezető gazdatisztje volt. Kenyérkereső tevékenységének nehézségei és eredményei szintén arra késztették, hogy a munkakörének időszerű kérdéseiről is rendszeresen értekezzen a foglalkozásának szakfolyóirataiban. S ugyancsak ezt tette, amikor az ötvenes években átmenetileg halászmesterséget oktatott Kunszentmártonban. Vadászattal kapcsolatos fejtegetéseinek egy része és csaknem valamennyi gazdatiszti írása kifejezetten ingerült vagy türelmetlen. A harmincas évek második felében nyilvánvalóan hatalmas indulatok fortyogtak benne, és a vállaltan személyes érintettségű megszólalásaival a tehetetlenségén próbált enyhíteni. A negyvenes évek elejétől már Budapesten élt, és bár minisztériumi tisztviselő volt, íróként vált közismertté. Ettől kezdve időről időre felkérték, hogy egy-egy frissen megjelent könyvről, illetve neves szerzőkről nyilatkozzon. Fekete István igyekezett megfelelni a szerkesztők elvárásainak, miközben természetesen nem akart sem kritikusnak, sem irodalomtörténésznek látszani. Hozzászólásainak, tanulmányainak és bírálatainak ciklusokba rendezett gyűjteménye Fekete István érdeklődésének, gondolkodásmódjának és műveltségének egyaránt fontos dokumentuma. Jelentős hányaduk most kerül először kötetbe, köztük számos olyan szöveg, amelynek eddig csupán a kézirata volt ismert. Ezek a tűnődések nemcsak érdekes olvasmányok, de tanulságos kiegészítői-magyarázói is a huszadik századi magyar irodalom egyik sajátos életművének.

Fekete István - Járányi György - Használjuk ​ki jobban öntöző berendezéseinket
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fekete István - A ​magam erdeiben
„...a ​magam vizein horgászgattam, a magam erdeiben vadászgattam, ahova másnak nem volt sem horgászengedélye, sem vadászjegye, és most már nem is lehet soha, mert ezek a vizek elapadtak, ezek az erdők elmúltak, és csak álmaimban és írásaimban élnek, ha nem is »örökké«, de talán sokáig, nagyon sokáig." E gondolatokkal tekintett vissza írói tevékenységére a hatvanas évek végén az idén száz esztendeje született Fekete István, aki 1970-ben bekövetkezett halála óta is folyamatosan jelen van a hazai irodalmi életben. Mindmáig népszerű regényei, elbeszélései újra meg újra napvilágot látnak, a műveit szeretők és jól ismerők örömére. A jeles évforduló alkalmából nekik is újdonságnak számító ajándékot szeretnénk adni olvasóinknak: a szerző azon írásaiból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót, amelyek önálló kötetben még nem jelentek meg - eddig csak régi folyóiratokban, újságokban vagy kézirat formájában lehetett őket megtalálni. Szereplőik hosszú évtizedekig tartó álmuk után most lépnek ki Fekete István emlékeinek erdejéből az olvasók elé.

Fekete István - Cönde
Cönde: ​Nagy, tágas mező, az író gyermekkorának színhelye madárvilágával, a Kácsalja szelíd patakjával élményvilágának is kiapadhatatlan forrása. Csend: A régi öreg padlás titokzatos világa, ahol ezúttal a tárgyak szólalnak meg, s beszélik el a család igaz történetét, olyan félelmetes dolgokat, amelyekről a család tagjai még maguk között sem beszélnek. Az író két kisregényét, amelyek régen nem jelentek meg, együtt veheti kézbe az olvasó.

Fekete István - Névtelen ​katona
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fekete István - Barangolások
Sok-sok ​év vadászcserkészéseinek és halászkalandjainak gazdag élményvilágából merítette elbeszéléskötetét Fekete István. "Barangolások közel negyven év alatt - vallja ő maga előszavában -, éjjel és nappal, esőben-fagyban, napsütésben és borulásban, hajnalok hajnalán, éjjelek éjjelén, nehéz zsákmánnyal és üres tarisznyával, vidám gondolatok és elment, drága Emberek emlékárnyai között... Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban... Barangolások az Idő és az Emberek erdejében, amely lassan emlékké válik, mint az elszállt füst és az ódon kalendáriumok, amelyekben már megfakult a betű..." - A természet és a múlt áhítatos szeretetével írt, finom lírájú könyv hangulatát ízlésesen elevenítik meg Csergezán Pál mélyen átélt illusztrációi.

Fekete István - Első ​uhuzásom
A ​természethez gyermekkorától vonzódó Fekete Istvánt különösen érdekelte a madárvilág. Már szülőfalujában, Göllén megismerte és tanulmányozta a madarakat, télen etette őket, de kalitkában is tartott belőlük. Mindez folytatódott, és szinte életformává vált Kaposváron. Később, a gazdatiszti munkája idején már dokumentálta megfigyeléseit és rendszeresen olvasta a magyar nyelvű ornitológiai szakirodalmat. A harmincas évektől elkötelezetten népszerűsítette a hazai madár megfigyelést országosan szervező Magyar Madártani Intézetet és kiadványait a Nimródban, ahol időről időre táplálkozási és vonulási adatokat is közölt. Néhány neves fővárosi madarásszal pedig rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Ekkoriban különösen a ragadozók érdekelték, mivel azokat, amelyek a rágcsálókat irtották, hasznosnak tekintette, míg a többit közömbösnek vagy kifejezetten károsnak tartotta. Az előbbieket védte, és mindent megtett, hogy a vadőrei se lőjék le őket, míg a károsakat, ha tehette, maga is puskavégre kapta. Saját etológiai tapasztalatai, valamint a felelőtlen puskahasználat, a korlátlan madárbefogás és a mezőgazdasági növényvédelem mérhető károkozásainak hatására azonban már a harmincas években az általános madárvédelem egyik leghangosabb szószólójává vált. Baglyok, ölyvek, gólyák és varjak a legtöbbet emlegetett szereplői Fekete István első madaras írásainak. Az uhuval szívesen vadászott, az ölyvekkel kapcsolatos félreértések különösen bosszantották, a gólyákat és varjakat pedig nemcsak közismert madaraknak, de a magyarság emblematikus állatainak is tekintette. A valamennyiük hathatós védelme mellett érvelő szenvedélyes hangú, ugyanakkor következetesen tárgyilagos publicisztikák meggyőzően szemléltetik azt a tudományos felkészültséget és hiteles szemléletmódot, amelyek Fekete István vaskos állatregényeinek sorozatát világirodalmi rangúvá teszik.

Fekete István - Magasles
1937 ​óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a "váltást". A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének.

Fekete István - Csend ​/ 21 nap
Fekete ​István két kisregényét egy kötetben kapja kézhez az olvasó. Az első, a Csend, az író gyermekkorába, egy mélyen emlékekbe süllyedt nyári nagyvakációba vezet el. Költőien és érzékletesen idézi fel a falusi gyerek önfeledt játékait, a vakációs szabadság boldogságát. Hogyan fejti meg ez az álmodozó lelkű kisfiú egy nyári padlás fülledt, zárt magányában családjának rejtett történetét - ez a Csend mélyebb mondanivalója. A 21 nap színes elbeszélések füzére, érzékeny kézzel festett természeti jelentek egymásutánja.

Fekete István - Őszi ​vásár
Az ​Őszi vásár, az író, Fekete István által összeállított novelláskötet. A könyv Gölle című nagyobbik fele a gyermekkort idézi, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot, a történetek első személyben mesélő gyermekhőse tökéletes zavartalanságban él együtt a természettel. Az Erdő-mező című második rész novelláiban a természet elevenedik meg, a fák, füvek és állatok világa.

Kollekciók