Ajax-loader

Dr. Ed Wheat könyvei a rukkolán


Dr. Ed Wheat - Gaye Wheat - Örömre ​teremtve
Házaspárok ​meglepően nagy száma hagyja figyelmen kívül mind a mai napig Istennek a házasságukra vonatkozó terveit. Vannak ugyan, akik felismerik, hogy házastársi kapcsolataik nem olyan teljes, mint amilyen lehetne, s ezért aktívan keresik a válaszokat; sokan viszont szinte tudomást sem vesznek arról, hogy szexuális közösségük az öröm és a kielégülés forrása lehetne. Manapság az emberek teljesen nyíltan beszélnek a szexről, de valójában kevés pontos információ található a házaséletről, és ezen belül arról, hogy mit várhat a férj és a feleség a házastársával folytatott intim kapcsolattól. A világi médiában ritkán hallunk bármit is arról, hogyan kell szeretettel betölteni házastársunk szükségeit, vagy arról, hogy a szex csak az egyik alkotóeleme a társunkkal fenntartott összetett elkötelezettségi viszonyrendszernek. A legtöbb keresztyént soha nem tanították meg arra, hogy mit mond a Biblia a szexről, hogyan élvezzük azt, amit Isten tervezett el a férjnek és a feleségnek, mint ahogy arra sem, hogy mi erről az orvosi álláspont. Azok a tények és adatok, melyeket az orvos és házassági tanácsadó szerző felsorol, a mai napig is aktuálisak. Olyan információkat ismertet meg az Olvasóval, melyek minden házas vagy házasság előtt álló személynek fontosak, akik keresik a szexualitás bibliai keretekbe foglalt orvosi magyarázatát. Noha mondanivalóját nyíltan és orvosi precizitással fejti ki, igyekszik mindezt olyan szent és bölcs módon tenni, ahogyan a Biblia teszi. A szexuális beteljesülés ígérete mindazon férjek és feleségek életében valósággá válhat, akik elhatározzák, hogy házasságukban Isten tervét hagyják érvényesülni. Könyvünk témája ennek a beteljesüléshez vezető útnak a megmutatása.

Dr. Ed Wheat - Gaye Wheat - A ​boldogság titkai
Szexuális ​életről házasoknak A legtöbb keresztényt soha nem tanították meg arra, hogy mit mond a Biblia a szexről, hogyan élvezzük azt, amit Isten tervezett el a férjnek és a feleségnek, mint ahogy arra sem, hogy mi erről az orvosi álláspont. A könyv olyan információkkal ismertet meg, melyek minden házas vagy házasság előtt álló személynek fontosak, akik keresik a szexualitás bibliai keretekbe foglalt orvosi magyarázatát. A szexuális beteljesülés ígérete mindazon férjek és feleségek életében valósággá válhat, akik elhatározták, hogy házasságukban Isten tervét hagyják érvényesülni. A könyv témája az e beteljesüléshez vezető út megmutatása.

Dr. Ed Wheat - Gloria Okes Perkins - Szerelemről ​minden házaspárnak
Szerelembe ​esni, Szerelmesnek maradni, Újra lángra lobbanni, De hogyan? Dr. Ed Wheat, orvos és házassági tanácsadó, egyedülálló lelkigondozói módszereivel több ezer gondokkal küszködő házaspárt segített abban, hogy megoldják problémáikat és boldogabb házastársi kapcsolatot építsenek ki. A _Szerelemről minden házaspárnak_ című könyvében a házasságon belüli konfliktusok forrásait tényszerűen tárja elénk, különös tekintettel arra, hogy a házaspárok életében miért jelentkezik a frusztráció és a boldogtalanság érzése.

Kollekciók