Ajax-loader

Turay Alfréd könyvei a rukkolán


Turay Alfréd - Nyíri Tamás - Bolberitz Pál - A ​filozófia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Turay Alfréd - Bevezetés ​az újszövetségi üdvtörténetbe
A ​keresztény tanítás szerint a történelem üdvtörténet, azaz olyan folyamat, amelyben a Teremtő az ember üdvösségét munkálja: Isten a világ eseményein keresztül újra és újra megszólítja ésszel megáldott teremtményét, és úgy irányítja a történelmet, hogy a hívására válaszoló és útmutatását elfogadó ember szabad döntése alapján eljuthasson abba a boldog világba, amelyet paradicsomi állapotnak, üdvösségnek, mennyországnak nevezünk. (részlet a Bevezetésből)

Turay Alfréd - Bevezetés ​az ószövetségi üdvtörténetbe
A ​keresztény tanítás szerint a teremtő Isten mennyei boldogságot, üdvösséget szánt minden embernek. Az ember azonban történelembe lépésének első pillanatától kezdve elutasította ezt az üdvösséget ígérő isteni tervet. Szembeszegült Isten elgondolásával, eljátszotta a para-dicsomi boldog élet lehetőségét. Teremtője ennek ellenére sem mondott le eredeti tervéről. Az időfolyamban élő ember segítségére sietett. Öröktől fogva elhatározta, hogy a történe-lembe küldi „Fölkentjét”, a Messiást, akinek segítségével szabad teremtménye visszaszerez-heti eljátszott üdvösségét. Az idő fogságában élő ember a történelem eseményein keresztül szerezhetett tudomást az isteni tervről, Isten üdvözítő tevékenységéről, és tapasztalhatta meg a Messiás eljövetelét. Ezért az egész történelmet üdvtörténetnek tekintjük, és hisszük, hogy ez a hatalmas folyamat a végső boldogság állapota, a megdicsőülés felé halad. (részlet a Bevezetésből)

Turay Alfréd - Ismeretelmélet
Bevezetés ​(részlet) Az ismeretelmélet elnevezés önmagában véve is nyilvánvalóvá teszi, hogy jelen esetben a megismeréssel kapcsolatos tudományról lesz szó, melyet a görög gnószisz (ismeret, megismerés) és logosz (tan, tudomány) szavak összetétele alapján gnozeológiának is szokás nevezni. Az episztemológia kifejezés is ismeretelméletet jelent, bár ezen sokan inkább tudományelméletet értenek, mert a görög episztémé szó elsősorban a tudományos megismerést jelenti. Az emberi megismerés természetét kutató filozófiai tudományt Immanuel Kant (1724-1804) munkássága óta szokás a kritika névvel is jelölni. A kritika szó a görög krinó (elkülönítek, elkülönítve világosan látok, ítélek) igéből származik. I. Kant "A tiszta ész kritikája" című munkájában az emberi megismerés természetét, határait és lehetőségi feltételeit kutatta, vagyis a megismerést tette kritika tárgyává. A szóelemzésből mindenesetre láthatunk már annyit, hogy a szóban forgó tudomány az emberi megismeréssel foglalkozik. [...]

Turay Alfréd - Az ​ember és a kozmosz
Ez ​a kozmológiai antropológiai kézikönyv; azok számára készült, akiket érdekel, hogyan értelmezi a kozmosszal foglalkozó filozófiai tudomány az emberi lét megjelenését, fönnmaradását és sikerét. Mint filozófiai tudomány - az ész természetes fényénél kutat és ennyiben különbözik a teológiai természet-értelmezéstől, amelyet a kinyilatkoztatás és a hit megvalósította értelem vezérel. A könyv bevezető részében a szerző név szerint, tárgyilag és transzcendentális módszerrel meghatározza a kozmológiai antropológia fogalmát. Ezután részletesen feldolgozza a megismerésben jelentkező anyagi lét problematikáját (az anyag az empirikus reflexióban; az anyag fenomenológiája; az anyag végső lehetőségi feltétele), továbbá külön-külön fejezetet szentel az élő anyagi létre, az állati létrendre, valamint az önmagára és a kozmosz egészére reflektáló ember gazdag témakörének.

Turay Alfréd - Istent ​kereső filozófusok
A ​teodicea a görög theosz (isten) és dikaiószisz ( igazolás) szavak összetételéből eredően a filozófiai istentant jelenti. A filozófiai istentannak ez a megnevezése G. W. Leibniz (1646-1716) nevéhez fűződik, aki az Essais de théodicée sur la bonté de Dieu (Teodiceai tanulmány Isten jóságáról) című művében a világban fellelhető rossz ellenében próbálta igazolni Isten létét és jóságát. A teodicea elnevezést Chr. Wolff (1679-1754) tette elfogadottá, és a 18. századtól kezdődően általánossá vált a szokás, hogy a skolasztikus filozófiának az Isten létéről és mibenlétéről szóló részét ezzel a kifejezéssel jelöljék. Jóllehet a teodicea név viszonylag új keletű, a filozófiai istentan egyidős a filozófiával. (részlet a Bevezetésből)

Turay Alfréd - Lételmélet
Bevezetés ​(részlet) A lételmélet kifejezés önmagában is utal arra, hogy a szóban forgó filozófiai alaptudomány érdeklődési körébe minden beletartozik, ami egyáltalán van. Azt, ami van, vagyis ami különbözik a semmitől, filozófiai szakkifejezéssel létnek vagy létezőnek nevezzük, a létezők összességével és alapjával foglalkozó filozófiai tudományt pedig általános lételméletnek. Az általános lételméletet görög eredetű szóval ontológiának nevezzük. Ezt az elnevezést J. B. du Hamel használta először a "Philosophia vetus et nova" (1681) című munkájában. Az ontológia összetett szó, amelynek első tagja az "on", és ez a görög einai (lenni) ige melléknévi igeneves alakjaként a létezőt jelenti. Az ontológiai vizsgálódás tehát a létezőre irányul, amint ezt már Arisztotelész (384-322) is megállapította: "amit régen is, meg most is és örökké keresnek és kérdeznek, így fogalmazható meg: micsoda a létező?" (Metaphüszika, 1028 b). A szóösszetétel másik tagja a "logosz", amelynek fontos jelentései a következők: értelem, alap, tudomány, magyarázat. Az ontológia tehát a létezők sajátosságaival és alapjával foglalkozó filozófiai tudomány. [...]

Turay Alfréd - Filozófiatörténeti ​vázlatok
A ​filozófia tárgya mindaz, ami van, ami különbözik a semmitől. Mindazt, ami valamilyen módon megvan, a bölcseletben a létező (gör. on; lat. ens), a létezőség (lat. entitas), a dolog vagy a valóság (lat. res) kifejezéssel jelöljük. Így létező például a plébánosunk, létező a kölni dóm, de létezőnek kell tekintenünk a hétfejű sárkányt is, amennyiben képzeletbeli létezőként különbözik a semmitől. Létező minden, ami érzékelhető, elképzelhető és fogalmilag megragadható. (részlet a Bevezetésből)

Turay Alfréd - Az ​ember és az erkölcs
Az ​etika (erkölcs vagy erkölcstan) kifejezés a görög "éthosz" szóból szár-mazik. E szó alapvető jelentését az ókori Hérakleitosz (Kr. e. 544-484) így világítja meg: éthosz anthrópou daimón (DK 22 B 119). A "daimón" isteni hatalmat, isteni rendelést, illetve isteni rendelkezés megszabta sorsot vagy végzetet jelent. Az ókori görög bölcs mondását tehát így fordíthatjuk: az ember éthosza a sorsa vagy végzete. Az étheó ige egyik jelentése: átszűrök, megvizsgálok valamit. A görög felfogás szerint az ember végzete, illetve sorsának alakulása - vázlatosan és nagy körvonalakban - kiolvasható magából az emberi természetből. Az ige másik jelentése: kifeszülök valami felé, feszítetten törekszem valamire. Ez a jelentés a görög világban arra utal, hogy az emberi lény természetszerűen irányul az életében körvonalazódó vázlatra, arra a tervre, amelyet az istenség "álmodott meg róla", és ezt akarva-akaratlan meg kell valósítania. A zsidó és a keresztény vallás alapján tájékozódó filozófiák lényegesen módosítják ezt a szemléletet, amennyiben az ember szabadságát hangsúlyozva azt állítják, hogy az embernek szabad döntések sorozatában kell megvalósítania a rá vonatkozó "isteni álmot". (részlet a Bevezetésből)

Kollekciók