Emile M. Cioran könyvei a rukkolán

Emile M. Cioran - A bomlás kézikönyve
A szerző, francia nyelven 1949-ben debütált A bomlás kézikönyve című művével, melyet azóta sokan a huszadik századi nihilizmus egyik klasszikus alkotásának tekintenek. A kritika visszhangja nem sokáig váratott magára: Maurice Nadeu ezekkel a szavakkal fogadta az újonnan feltűnt szerzőt: "íme elérkezett, akire vártunk, a koncentrációs táborok és a kollektív öngyilkosság korának prófétája, akinek eljövetellét a nemlét és az abszurd összes filozófusa készítette elő - elérkezett az átok evangéliumának valódi hirdetője." A bomlás kézikönyve 1950-ben Rivarol-díjban részesült. Ez volt különben az egyetlen olyan irodalmi elismerés, amit Cioran életében elfogadott.

Emile M. Cioran - Kalandozások
Émile ​M. Cioran 1957-ben közölt hosszú fejtegetésének rövid summája az, hogy a magyar született elnyomó nép; gyakori szabadságharcának oka, hogy épp mert oly ádáz elnyomó, ezért nem bírja, hogy mások őt elnyomják. Ezt a tételt a villogó, mélyreható stílusáról ismert író, aki Histoire et utopie című munkájáért nyomós irodalmi díjat is nyert, nem érvekkel, hanem emlékekkel támogatja. Koronatanúként vall; román neveltetés után lett a franciák közül is kiemelkedően párizsi: Erdélyben született, amikor az még magyar volt. Ő maga egy falu román szellemi vezetőjének a fia volt. Gyermekkorának mumusa a csendőr... Ha csak messziről csendőrt egyet is látott, vakrémületbe esett, ez volt az idegen, az ellenség; gyűlölni, csak gyűlölni lehetett. Miatta irtózott utálkozva minden magyartól. Ezt az irtózatos, utálatos alakot én is jól ismerem, mindnyájan ismerjük. Én, egy országban nevelkedvén E. M. Ciorannal, Habsburg-jelmezében... utáltam, bár rettegni kevésbé rettegtem, lévén nem pópák, hanem pusztai pásztorok és kézművesek neveltje; mások a flic, a gardemobile, a hekus, a zsandár, a fekete kozák, vagyis a szörny pandúr változataiban borzadtak tőle ugyanúgy. Beleértve persze a sziguranca, a Vasgárda szörnyeit. Ha valaha szót remélnék érteni a nemzetiségi vitákban, mégis Ciorant választanám vitakezdőül. Nemcsak a mi, mai európai szintünkön beszél. A mi mélységeinkből is. Oly kedvemre valóan hiperkulturált, hogy nem is kell pszichoanalitikai díványra feküdnie, gátlástalanul vall: lelkünkből beszél.