Ajax-loader

Hanna Krall könyvei a rukkolán


Hanna Krall - Egy ​lépéssel az Úristen előtt
Az ​európai zsidóság pusztulásának kivételes fejezete a varsói gettófelkelés. A Zsidó Harci Szövetség néhány száz alig felfegyverzett harcosa három hétnél is tovább tartóztatta fel a páncélosokkal, nehéztüzérséggel megerősített német hadosztályokat. Marek Edelmann, akit e riportkönyv írója most megszólaltat, az ellenállás egyik vezetője volt. Lódzban él, szívspecialista. Évtizedekig nem beszélt a történtekről, most se szívesen teszi. S ha elolvassuk ezt a könyvet, megértjük, miért: alapvető fogalmaink életről, halálról, bátorságról, becsületről akkor és ott érvényüket vesztették. Edelman úgy érzi, tapasztalatai átadhatatlanok, minden közlése félreértést szülhet csak. S mégis, vagy éppen ezért olyasmit sikerül velünk megértetnie, amit az övénél készségesebb kitárulkozás soha. Ami történt, az emberi tudat számára túlélhetetlen. S ha valaki - egy a néhány száz közül, aki a gettó félmilliós tömegéből megmaradt - mégis túlélte, emlékezetében olyan tényeket őriz, olyan ítéletekhez hű, olyan döntésekért felel, melyek sértik az utókor igényeit. Inkább hallgat, s hagyja, hogy cselekedetei beszéljenek helyette a béke hétköznapjain.

Hanna Krall - Na ​wschód od Arbatu
To ​pierwszy zbiór reportaży wydany przez Hannę Krall – jakże inny od pozostałych, bardziej znanych. Podobny w formie – składający się z tekstów podzielonych na niewielkie fragmenty opatrzone celnymi tytułami, napisany językiem odartym z emocji i uczuć zbiór nie dotyka wojny. To opis wędrówek po Sojuzie – otwierany wzruszającym reportażem o polskich emigrantach, którym wydaje się, że ich przodkowie złapali niemal Pana Boga za nogi wyjeżdżając na Syberię.

Kollekciók