Ajax-loader

Jevgenyij Popov könyvei a rukkolán


Jevgenyij Popov - A ​hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Fityfiricshez
Ha ​nem is felejthetetlen, de mindenképpen korszakos eseményről szól Jevgenyij Popov regénye: 1982. november 10-én elhunyt Leonyid Brezsnyev, akit a hálátlan utókor már-már elfelejtett, pedig hát emlékezzünk csak, hogy mi mindent neveztek el róla azon melegében: várost, kerületeket, hajókat, hadosztályokat... Emlékezzünk csak - miként Popov írja roppant helytállóan -, hogy "tevékenységének 18 esztendeje alatt minden a megszokott, egyre szilárdabb kerékvágásban ment". Megborzongott akkor, az ő halálának hírére egész Oroszország, a megannyi hazafi, s megborzongott az egész világ: hogy is lesz, miként is lesz ezután? S imigyen borzongva a történelemnek szelétől Jevgenyij Popov, ez a szibériai születésű, szépreményű, bár egynémely irodalmi csínytevései folytán a hivatalos szovjet irodalomból éppen kipenderített író - aki éppen őseiről, pereputtyáról és egyéb hányaveti témákról fogalmaz leveleket Fityfiricsnek (hogy ki ő, ne kérdjük) - gyászbolyongásra indul Moszkva városában költő barátjával, Dmitrij Prigovval. Bolyongtak, borzongtak, meg-megtárgyalták a látottakat, sóhajtoztak a súlyos reménytől (?), félelemtől (?), hogy most talán minden másképpen lesz... a történelem epicentrumába vágytak, de Brezsnyev koporsójáig csak nem jutottak el. Ám gyászbolyongásukat e regényben megörökítve Popov - akit Brezsnyev kultúrcsinovnyikjai kizártak az Írószövetségből, s művei közlését betiltották - mégis csak örök emléket állított ANNAK, AKI VOLT. Mert ilyen ember ez a Popov, ez a szibériai mackó, az orosz irodalomnak ez a nagy mesélője - jóságos ember, akinek szívében nincsen harag és bosszúvágy. S bár a háládatlan utókor, fölocsúdván, a sok várostól, kerülettől, hajótól és hadosztálytól elvette a Brezsnyev nevet, legalább Popov regénye megmaradt, melyet Angliától Kínáig, Spanyolországtól Bulgáriáig olvashat immár az emberiség.

Jevgenyij Popov - Vodkára ​vodkát
"Vigyázat! ​Ha elkezdi, nem tudja abbahagyni! Ő az igazi unortodox! Naiv posztmodern, ez mintha fogalmi ellentmondás volna. Ez az ellentmondás Popov. Éles irónia és természetes mesélőkedv, ez az ellentmondás Popov. Könyveinek igazi főhőse a nyelv. Csoda-e, ha itt sertepertélek? Popov más. Nemcsak, mert Popov, hanem, mert orosz is. (Annál es jobb: szibériai.) Mindkettő önmagában is érdekes, a popovsága is, az oroszsága is. És a dolog természeténél fogva e kettő nem elválasztható egymástól. Változatok oroszra: Van valami mögötte, az írások mögött, egy nehéz dallam, talán a mindenható, örök államgépezet vagy egy nagy barna medve, valami, ami mindenre árnyékot vet, oly súlyosat, hogy igazán nem érteni, mért nem nyom agyon minket, mért élünk és beszélgetünk még, és mely mint a sors, megkérdőjelezhetetlen, kikerülhetetlen. Ezt így Közép-Európából nem ismerhetjük. De azért jobban értjük, mint, mondjuk, egy párizsi. - Így, ahogy Popov, csak az tud optimista lenni, aki mélyen ismeri a sötétet. - Itt tényleg minden nagyobb: a baj bajabb, a remény reményebb, a kurvák kurvábbak, a komcsik nagyon komcsik (és valahogy még mindig valóságosak), a vodka - hát az eleve nagy. - Igazi játékos kedély. De ha egy orosz játszik, ott fű nem terem (gyönyörűszép szívemen - hogy egy magyar is játsszék itt). Ha volna, nincs, hézag, hézagpótló volna e kötet. A legvidámabb anarchista, ezt mondják róla a legtöbbször. Mondjuk mi is. És mondjuk még azt: Jevgenyij Popovot öröm olvasni. De vigyázat. Ha elkezdi..." (Esterházy Péter)

Kollekciók