Ajax-loader

Cathy Gillen Thacker könyvei a rukkolán


Cathy Gillen Thacker - Erőnek ​erejével
Nick ​nemcsak sikeres autóversenyző, de egy hatalmas textilvállalat reménybeli tulajdonosának is mondhatja magát. Eddig egyetlen nő sem tudott ellenállni a vonzerejének, s természetesen akkor is gyönyörteli kalandról álmodik, amikor megismerkedik a csodaszép Robynnal. A lány egy kis kirándulásra hívja, és Nick boldogan indul útnak vele. Hamarosan azonban rádöbben: Robyn erőszakkal Mexikóba akarja vinni…

Muriel Jensen - Cathy Gillen Thacker - Lindsay Armstrong - Aranykulcs - Táncoló hópelyhek - A szőke istennő
Aranykulcs Ajándékküldő céget tart fönn a csinos Jade, segítője azonban folyton összecseréli a csomagokat, ezzel számtalan bonyodalmat okozva. Ez történik a vonzó megrendelő, Frank esetében is, aki feldúltan állít be a lányhoz, és felelősségre vonja. Jade nyomban felajánlja, hogy kártalanítja az ügyfelet, sőt később még együtt is vacsoráznak... Táncoló hópelyhek Egy elhagyatott birtokon él Ryan, s az a feladata, hogy rejtekhelyéről figyelje a szomszéd tanyát. Hindale, a tulajdonos, ugyanis fegyveres bandájával támadásra készül, s az ügynök mindent megtesz, hogy leleplezze. Számításait azonban keresztülhúzza egy csapat diáklány és a tanárnőjük, akiknek elakadt a kisbusza a közelben... A szőke istennő Egy vadidegen férfi arra kéri Georgiát, kísérje el Sydneybe egy súlyosan sérült fiatalemberhez, aki látni szeretné élete nagy szerelmét, a "szőke istennőt". A sebesült Neil naplóbejegyzései alapján William arra a következtetésre jutott, hogy ez a hölgy nem lehet más, mint Georgia. Az út azonban hosszú a nagyvárosig...

Gina Wilkins - Abigail Gordon - Cathy Gillen Thacker - Újrakezdés ​Little Rockban / Közel a mennyország / A legszebb ünnep
Szívhang ​különszám 49. Gina Wilkins: Újrakezdés Little Rockban Már hét éve, hogy motorbalesetben meghalt a férje, és Renata azóta anyósa segítségével neveli ikergyerekeit. Amikor betoppan az életébe Evan, hosszú idő után ismét csinos és kívánatos nőnek érzi magát. Egyre gyakrabban találkozgatnak, ám az asszony nem meri felvállalni a kapcsolatot, mert tudja, hogy az anyósa, aki együtt él vele, hevesen ellenezné… Cathy Gillen Thacker: Közel a mennyország Karácsony előtt dr. Riley McCabe nyakába szakad három kisgyerek minden gondja-baja, de a férfiban egy pillanatra sem merül fel, hogy cserbenhagyná őket. Szerencsére – nem egészen önként – segítséget kap egykori osztálytársától, Amandától, akivel annak idején folyton bosszantották egymást. Most azonban együtt próbálnak szép ünnepet varázsolni a három gyereknek, s remélik, hogy a Mikulás az ő kívánságukat is teljesíti… Abigail Gordon: A legszebb ünnep A karácsony az év legszomorúbb időszaka a magányosok számára, gondolja Melissa. A lány nemrég kezdett új életet egy angliai kisvárosban, és már úgy érezte, hogy otthonra lelt, és az igaz szerelmet is megtalálta a kórház főorvosának személyében, de aztán keservesen csalódnia kellett. Az ünnep reggelén azonban csodálatos meglepetésben van része…

Kara Lennox - Cathy Gillen Thacker - Ki ​mint veti ágyát / VIP ügyfél
Kara ​Lennox: Ki mint veti ágyát A szép szemű Julié Polk egy lepukkant kocsmát örököl a nagybátyjától, amelynek helyén elegáns teázót akar nyitni. Az üzletet valaki bosszúból felgyújtja, és mivel a lánynak nincs hová lehajtania a fejét, a jóképű tűzoltó, Tony felajánlja neki a saját ágyát... Cathy Gillen Thacker: VIP ügyfél Alexis az orokszerelem.com társkereső ügynökség legjobb tanácsadója. Főnökei hozzá irányítják a legfontosabb ügyfelet, a milliárdos Gradyt. A férfi ugyanis nem hisz a szerelemben, csak anyukát szeretne az ötéves kislányának...

Cathy Gillen Thacker - Kate Hoffmann - Dixie Browning - Erőnek ​erejével / Mindenki párra lel / A nagy feladvány
Cathy ​Gillen Thacker: Erőnek erejével Egyedül az autóversenyzés és a nők érdeklik Nicket, a családi vállalat sorsa látszólag hidegen hagyja. Amikor azonban özvegy édesanyja kinevezi új férjét a cég élére, Nickben gyanú ébred, mi lehet mostohaapja szándéka. Hamarosan megtudja, ugyanis a cég egyik alkalmazottja, a csinos Robyn felső utasításra elrabolja Nicket… Kate Hoffmann: Mindenki párra lel Az előkelő és gazdag Colin szilveszteréjjel szándékozik bejelenteni eljegyzését Maggie-vel, ám a liftben ragad jövendőbelije legjobb barátnőjével. Isabelle pillanatok alatt összekuszálja az életét, és másnap Colin már Las Vegasban ébred a férjeként. Egyetlen helyen válhatnak el gyorsan: Mexikóban… Dixie Browning: A nagy feladvány Daisy és Gerald ugyanabban a mexikói szállodában „telelnek”, s a férfi egyre gyakrabban keresztezi az ékszertervezőnő útját. Bátortalanul udvarol neki, hiszen remélni sem meri, hogy egy olyan öntudatos, határozott üzletasszony, mint Daisy, érdeklődhet iránta…

Marion Smith Collins - Barbara Bretton - Cathy Gillen Thacker - Pótpapa ​/ A láthatatlan kérő / Neked énekelek
Marion ​Smith Collins: Pótpapa Allie tizennégy éves fia rajong az új szomszédért, Luke-ért, a mama azonban túl merevnek, komolynak tartja az ügyvédet. A férfi és a kamasz fiú mégis hamar összebarátkozik. S bár Allie félti nagy harcok árán kivívott függetlenségét, idővel kénytelen belátni, hogy Luke remek ember, főleg amikor megmenti a fiát az emberrablók karmai közül… Barbara Bretton: A láthatatlan kérő A szívtelen szoknyavadászt, Chase-t évszázados átok láthatatlanságra ítélte. Úgy térhet csak vissza az érzékelhető világba, ha feleségül veszi Jenna Greyt. A melegszívű lány hajlandó is az egykori bűvésszel oltár elé állni, de hamarosan kiderül, hogy a férfit a házasság sem menti meg a gonosz igézettől. Egyedül a szerelem csodája segíthet rajta… Cathy Gillen Thacker: Neked énekelek A melegszívű Libby gondját viseli a hammondi nevelőintézet valamennyi lakójának, Bobby azonban különösen közel áll hozzá. Amíg a fiú kórházban fekszik, ő elrepül Los Angelesbe, hogy rábeszélje a híres rocksztárt, Josh Donovant, menjen el fiatal rajongójához, és öntsön lelket belé. Ám a férfinak semmi kedve visszatérni gyermekkora színhelyére…

Diana Palmer - Cathy Gillen Thacker - Nyomoz ​a páros / Emily megoldja
Bianca ​285–286. Diana Palmer: Nyomoz a páros Rick Marquez nyomozó már akkor felfigyel az új kolléganőre, amikor az szemüveg nélkül csetlik-botlik egy gyilkosság helyszínén, veszélyeztetve a nyomokat. Gwenről azonban hamarosan kiderül, hogy remekül céloz, okos és szexi – valamint az FBI ügynöke. Kettejükre még a legfrissebb bűnügy felderítésénél is nagyobb feladat vár: a kormány megbízásából rá kell venniük egy volt dél-amerikai diktátort, hogy működjön együtt velük… Cathy Gillen Thacker: Emily megoldja Dan sikeres építész – viszont elvált, és egyedül neveli három gyermekét, ebből kifolyólag pedig az élete maga a káosz. Sürgősen segítségre van szüksége, ezért úgy dönt, hogy szakácsnőt vesz fel. Ám a csinos és kedves Emily jóval többre képes annál, mint hogy finom ételeket varázsoljon az asztalra: Dan hamarosan úgy érzi, képtelen lenne a lány nélkül élni…

Cathy Gillen Thacker - Tisztesség ​ne essék
Dillon ​Gallagher, az ismert tévériporter felelősnek érzi magát egyik munkatársa haláláért. Felkeresi az özvegyet, aki egyedül él kislányával, és anyagi nehézségekkel küzd. Már az első pillanatban lenyűgözi a törékeny asszony. Hayley Alexander azonban a legszívesebben kidobná a hívatlan látogatót, ha nem kapna tőle remek állásajánlatot…

Cathy Gillen Thacker - A ​jövendőbeli
A ​gyönyörű fotómodell, Maggie úgy érzi, ideje otthagynia a divatvilágot, hogy végre családot alapítson. Egy régi jóslat szerint a férje cowboy lesz, ezért a lány visszatér szülőföldjére Texasba, hogy ott keresse meg az igazit..... A harmincéves Maggie úgy véli, kiöregedett már a manökenkedésből, inkább szerető férjre, családra vágyik. Gyermekkorában a jövendőmodó Sabrina azt jósolta neki, hogy egy cowboy mellett leli majd meg az örök boldogságot. Most hát egy lista alapján kitartóan kutatni kezdi élete párját. Texas állam számos gazdag agglegénye szerepel a névsorban, de őt csak James MacIntyre nyűgözi le.... Évekkel ezelőtt James megözvegyült, s elveszítette újszülött kislányát is. A jóképű cowboy azóta magányosan él, minden figyelmét birtokának és virágzó üzleteinek szenteli. Nyugodt hétköznapjait alaposan felkavarja Maggie felbukkanása. A lány nemcsak csodaszép, de igen elszánt is, ha arról van szó, hogy férjet szerezzen magának....

Cathy Gillen Thacker - Lilian Darcy - Egy ​cseppnyi romantika / Kényes téma
Cathy ​Gillen Thacker: Egy cseppnyi romantika Mindig mások álmait váltja valóra Caroline, a csinos esküvőszervező. Régóta vágyik már saját családra, de a boldogság eddig elkerülte. Ám egy napon megismerkedik egyik ügyfele fiával, a vonzó Jackkel, aki egyedül neveli tündéri kislányát. Caro szívét hamar rabul ejti apa és gyermeke, csakhogy a férfi nem hisz a romantikus érzésekben… Lilian Darcy: Kényes téma Lannie a New York-i elit tagja, a Harvardon tanult, és bejárta szinte az egész világot. Nathan alulról küzdötte fel magát a szállodaigazgatóságig, és az élet minden területén felelősségteljes, már-már túlzottan is aggodalmas. Amikor a lány rádöbben, hogy babát vár, számít rá, hogy a férfi nem fogadja majd kitörő örömmel a hírt…

Bonnie K. Winn - Cathy Gillen Thacker - Muriel Jensen - Férjet, ​de rögtön! / A jövendőbeli / Édes ébredés
Bonnie ​K. Winn: Férjet, de rögtön! Egy osztálytalálkozón Amanda megállapodik a barátnőivel, hogy tíz év múlva mindenki a párjával jön majd el. Az idő leteltével a lány még mindig szingli, és úgy érzi, feltétlenül kerítenie kell egy férfit, akivel megjelenhet a nagy eseményen. A véletlen Ryant sodorja az útjába, aki – bizonyos feltételek mellett – hajlandó a színjátékra… Cathy Gillen Thacker: A jövendőbeli Évekkel ezelőtt James megözvegyült, és elveszítette újszülött kislányát is. A jóképű férfi azóta magányosan él, minden figyelmét birtokának és virágzó üzleteinek szenteli. Nyugodt hétköznapjait alaposan felkavarja Maggie felbukkanása. A lány nemcsak csodaszép, de igen elszánt is, ha arról van szó, hogy férjet szerezzen magának… Muriel Jensen: Édes ébredés Mintha tíz éve lenne már, hogy Libby a gondját viselte két kisgyermeknek. Azóta is bánja, hogy nem fogadhatta örökbe az elárvult Savannah-t és Zacharyt, mert váratlanul megjelent a keresztapa, Jared, és elvitte a kicsiket. Amikor Libbyt újabb baleset éri, és a kórházban magához tér, döbbenten jön rá, hogy az utolsó, gyötrelmesen magányos tíz év nem is létezett…

Cathy Gillen Thacker - Christine Rimmer - Trisha Ale - Derült ​égből / Csodás átváltozás / Álljon meg a nászmenet!
Cathy ​Gillen Thacker: Derült égből A csinos Abby és Ted már első pillantásra olyan heves szerelemre lobbannak, hogy hanyatt-homlok összeházasodnak. Abbyt azonban kétségek kezdik kínozni, hiszen rendkívül fontos számára a hivatása. Amikor megtudja, hogy a férje egy kisvárosban vásárolt új otthont, mélységesen felháborodik. Őt senki sem fogja arra kényszeríteni, hogy feladja a New York-i munkáját! Christine Rimmer: Csodás átváltozás A tapasztalatlan Lynn még sohasem érezte magát ennyire szépnek, kívánatosak és érzékinek. A jóképű ügyvéd, Ross karjában átéli élete első szenvedélyes éjszakáját. Csakhogy Whitehorn városka lakói meglehetősen rossz szemmel néznek rá emiatt. Ross ezért előáll a javaslattal: játsszák el, hogy jegyesek. Házasság azonban szóba sem jöhet, mert a férfi nem hisz az érzelmekben, különösen Lynn odaadó szerelmében nem… Trisha Alexander: Álljon meg a nászmenet! A jó családból való Kristin és Douglas Llewellyn eljegyzését tudató közlemény teljesen egyértelművé teszi a szegény sorból származó, de mára dúsgazdag bróker, Nick Petrillo számára, hogy eltemetheti az álmait. Tizenkét éve már, hogy a lány apja kidobatta a városból, mert ellenezte a szerelmüket. Ám Nick most visszatér Green Riverbe, és elkezd udvarolni Kristinnek. Ha a lány végül igent mond valakinek, akkor az csak ő lehet…

Annette Broadrick - JoAnn Ross - Cathy Gillen Thacker - Az ​elnök lánya / Ösvény a dzsungelben / A hó nem akadály
Annette ​Broadrick: Az elnök lánya Nick Logan ügynök kétségbeesetten próbálja elfojtani magában az égető vágyat, amelyet elbűvölő védence ébreszt benne. Nem szerethet bele, hiszen Ashley az elnök lánya, ő pedig csupán a testőre! Aztán hirtelen minden a feje tetejére áll: az elnöki családot elrabolják... JoAnn Ross: Ösvény a dzsungelben A népszerű könyvkiadó megbízza csinos munkatársát, Kate-et, hogy kutassa fel a híres Alec Mackenzie-t. A fiatal nő kínosabb feladatot nem is kaphatott volna, senki sem sejti ugyanis, hogy ők ketten házasok. Csakhogy annak idején, a csodálatos nászéjszakát követően összevesztek... Cathy Gillen Thacker: A hó nem akadály Nora, a szökött menyasszony egy kisvárosban talál menedéket apja és elhagyott vőlegénye elől. Hamarosan rabul ejti a városka szépsége, lakóinak kedvessége s nem utolsósorban a jóképű seriff. A közeledő hóvihar miatt kénytelen igénybe venni a férfi vendégszeretetét...

Cathy Gillen Thacker - Neked ​énekelek
A ​világhírű zeneszerző és énekes, Josh Donovan nemigen lelkesedik, amikor meglátogatja őt gyermekkori barátja, az azóta gyönyörű nővé érett Libby Forsythe. Úgy gondolja, a lány ugyanolyan, mint a többi rajongója, ráadásul megjelenése Joshban fájó emlékeket ébreszt; hiszen egy ideig együtt nevelkedtek a hammondi árvaházban. A múltja elől azonban senki sem menekülhet…

Cathy Gillen Thacker - Rosemary Carter - Ruth Jean Dale - A ​baba karácsonya / Pretoria csillagai / I love juh
A ​baba karácsonya Kate Montgomery nem akar tovább várni a tökéletes férfira. Egyedül - bár fölöttébb szokatlan módon - vállalja a rég óhajtott várandósságot: spermabank útján akar anyává lenni. Michael Sloane doktor maga is nagyon vágyik gyermekre, de csak boldog házasságban élve szeretne családot alapítani. Vajon a klinika laboratóriumában elcserélt fiolák meghozhatják-e mindkettejüknek a babát, a házasságot és a boldog szerelmet is? Pretoria csillagai Az ifjú Jenny Malloy bátran vállalja azt a kockázatot, hogy átvegye apjának pretoriai nagyvadparkját. Csakhogy az Amerikából való jóképű Jack Adamsnek az a meggyőződése, hogy Jenny még nem elég érett ehhez az óriási feladathoz. Minden erejét latba vetve igyekszik is eltéríteni a butának tűnő tervtől. A késhegyig menő viták közepette Jenny egyszer csak rádöbben, milyen rendkívül jóképű férfit hozott elé a sors. Aztán egyre többet gondol arra, mennyivel jobb lenne, ha a szájukat nem vitára, hanem csókolózásra használnák... I love juh A komolyságára oly büszke Thalia szerint jobb elfeledni azt az éretlen, tizenhat éves fruskát, aki egykoron volt. Akkoriban még azt hitte, ha "évakosztümben" áll Luke elé, a fiú képtelen lesz uralkodni magán, és ettől kezdve azt tehet vele, amit csak akar. Az utolsó pillanatban azonban inába szállt a bátorsága és reszketve csavarta maga köré a zuhanyzó függönyét. Csakhogy Luke nem felejt, és már nem is az a szégyenlős szomszéd srác, hanem felnőtt férfi, aki ráadásul ugyanott akarja folytatni, ahol annál a bizonyos fürdőszobai jelenetnél abbahagyták...

Cathy Gillen Thacker - Anne McAllister - Rebecca Flanders - Mivel ​szolgálhatok? / Eget-földet rengető / Szülinapi szerelem
Cathy ​Gillen Thacker: Mivel szolgálhatok? Mit tehet egy pincér, ha egy estélyen arra kéri a házigazda lánya, hogy csókolja meg? És mihez kezd akkor, ha a lány ráadásul meseszép is, akár egy hercegnő? Ricknek nem marad más választása, mint hogy teljesítse a furcsa kérést, bármi legyen is a következmény. Nem sejti, hogy Caroline még aznap este a vőlegényeként fogja bemutatni… Rebecca Flanders: Eget-földet rengető Mitch, a sikeres krimiíró és Diana házassága alig egy évet bírt ki. A gazdag családból származó lány képtelen volt elviselni, hogy férje félvállról veszi a társadalmi érintkezés szabályait. Aznap azonban, amikor Mitch felbukkan a luxusszállodában, ahol Diana munkát talált, kezdődik minden elölről: az asszony képtelen megszabadulni a szenvedélytől, amely a férjéhez vonzza… Anne McAllister: Szülinapi szerelem Amióta Carter Annabel szomszédságába költözött, naponta kénytelen igénybe venni a megértő asszony segítségét. Annabel rájön, hogy tizenhét éves lánya fülig szerelmes a férfiba, és azonnal ellenlépéseket tesz: átadja a magányos Carternek a kisvárosi szingli nők listáját. A férfi engedelmesen végiglátogatja az ajánlott hölgyeket, és eleinte úgy érzi, hogy a vonzó külsejű Marilee-ben meglelte álmai asszonyát…

Kate Hardy - Cathy Gillen Thacker - Marie Ferrarella - James ​Bond fehér köpenyben / Hát nem édes? / Szép is, okos is
Kate ​Hardy: James Bond fehér köpenyben Hát ezt jól megcsinálta! A kórházi bálon Jane, a szakvizsga előtt álló doktornő egy pohár pezsgővel véletlenül leönt egy férfit. Zavartan elnézést kér, de aztán még a lélegzete is elakad: mintha személyesen James Bond állna előtte. Még aznap este felmegy a férfi szállodai szobájába, majd reggel sietve távozik, anélkül hogy tudná, kivel töltötte az éjszakát. Hamarosan kiderül, hogy az új főorvos az illető… Cathy Gillen Thacker: Hát nem édes? Thad Garner doktor érthető módon megdöbben, amikor a szomszéd lány, Michelle becsönget hozzá, és a kezébe nyomja a férfi küszöbén talált újszülöttet. A jóképű orvos eddig nagykanállal falta az életet, de a hirtelen rászakadt felelősség megváltoztatja. Ráadásul napról napra elbűvölőbbnek tartja a babát és Michelle-t is… Marie Ferrarella: Szép is, okos is Maizie minden vágya, hogy végre unokája szülessen. Sehogy sem érti, hogy csinos és sikeres lánya miért nem akar férjhez menni. Nikki azonban néhány kudarccal végződött kapcsolatot követően kizárólag az orvosi hivatásának él. Anyukája nem hagyja annyiban a dolgot, hanem keres egy megfelelőnek tűnő vőjelöltet…

Kollekciók