Ajax-loader

Lanczkor Gábor könyvei a rukkolán


Lanczkor Gábor - Apás ​szülés
Amikor ​otthagytam a feleségemet abban a halottfehér kétágyas szobában, majd a folyosóról visszafordultam, hogy még egyszer ránézzek, akkor nem is a látvány, a feleségem beesett arca, de sokkal inkább e jellegzetesen férfias gesztus tűnt úgy utólag, mint a vereség szörnyű, végleges belátása. A Nyugat-Magyarországon játszódó történet főhőse, Gergely, a rendszerváltás utáni években kezdi meg felnőtt életét. A főiskola elvégzése után hamarosan rájön, hogy a diplomájával nem fogja sokra vinni. Bioboltot nyit Szombathelyen, és a nyugati határ közelségét kihasználva alkoholcsempészéssel egészíti ki keresetét. Így éli életét a kilencvenes évek ifjúsági szubkultúrájának közegében, a háttérben egy szerteágazó családdal, amely a rendszerváltás körüli néhány évtized számos lehetséges életpályáját felvonultatja. Egy napon aztán találkozik Évivel, akivel neveltetésük és életfelfogásuk számtalan különbsége ellenére olyan boldog és harmonikus párt alkotnak, "mint a lajhárok, a boldog lajhárok az állatkertben". Minden úgy alakul, ahogy írva van: templomi esküvő, nyolcvan személyes lakodalom, nászút Szlovéniában, és a gyermekáldás sem várat magára sokáig... Vagy mégsem ilyen egyszerű az élet? Lanczkor Gábor negyedik regénye a részletek iránti figyelem, a visszafogott, pontos helyszín- és jellemrajz, a minden keresettséget nélkülöző előadásmód révén ad emlékezetes képet egy korszak és egy régió létlehetőségeiről.

Lanczkor Gábor - Folyamisten
Napjaink ​Londonjában egy fiatal grafikuslány brutális nemi erőszak áldozatává válik egy ködös éjszakai parkban. A tettes ismeretlen, a rendőrség tehetetlenül nézi a biztonsági kamerák zavaros felvételeit. A lány viszont úgy dönt, megtartja az aktusból fogant gyermeket. Az unokatestvérével, akivel közösen zenélnek az Anarchitecture nevű rockzenekarban, Indiába utazik, hogy kipihenje magát, mit sem sejtve arról, milyen természetfeletti erők tartják kézben sorsának törékeny fonalát. Eközben Gellei János, egy Pest megyei katolikus plébánia papja egy fogyatékos kisfiú és egy Rómába vezető zarándokút kapcsán olyan kérdésekkel kénytelen szembenézni, amik nem csak a hitét, de elméjének épségét is veszélybe sodorják. Ságvári László pedig, aki Szeged és London között ingázva éli a fiatal magyar értelmiségiek vándoréletét, a két város folyóinak titkos életét kutatja, talán egy új világvallás első csíráit, talán csak a saját delíriumos álmait követve. Lanczkor Gábor második regénye igazi XXI. századi, regényes ördöglakat, mely Magyarország lerobbant panelházaitól Anglia fülledt koncerttermeiig, Olaszország árnyas sikátoraitól India ezerszínű forgatagáig járja be a világot egy titokzatos mítosz nyomában, ami talán most, ennek a könyvnek a lapjain születik meg éppen.

Lanczkor Gábor - Hétsarkúkönyv
A ​fiatal magyar líra egyik legtehetségesebb képviselőjének új könyve többször megidézi Berzsenyi Dániel költészetét és lírájának helyszínét, a Balaton-felvidéket és Kemenesalját. Ám ebben a líravilágban mindez archaikus tájként és kihűlő bazaltrétegként jelenik meg: ellenpontjaként Indiának, ahova egy képzeletbeli utazás és valós élettörténet vezeti el az olvasót.

Lanczkor Gábor - Gúfó ​a csillagok között
A ​sorozat negyedik részében Gúfó, egy hullócsillagnak köszönhetően egészen az űrig szárnyal. Odafent megismerkedik a csillagképekkel, akik maguk közé akarják fogadni. Gúfónak gyorsan kell döntenie, hogy marad-e közöttük vagy hazarepül, mert az ég kapuja lassacskán bezárul.

Lanczkor Gábor - A ​mindennapit ma
Lanczkor ​Gábor most prózaíróként mutatkozik be. Különös atmoszférájú, remekül megírt kisregénye Itáliában játszódik: az árvaság és a kiskamaszok megrendítő története elevenedik meg a műben. "Voltak többen is a kölykök között, akik valamely magasrangú egyházi vagy világi méltóság baldachinos ágyából kerültek Fülöp oltalma alá. Ezek leginkább a szegényebb, vagy a külső városnegyedekből való proletárfiúk voltak, akiket könnyen el tudtak csábítani néhány alkalomra, vagy akár huzamosabb időszakokra azok, akiknek volt erre pénzük. A függő helyzet általában addig tartott, míg csak meg nem unták és le nem cserélték őket másokra. Ritkább volt az, hogy ők maguk jöttek el ide a házba az otthoni nyomorra rálicitáló aranyfüstös csábítás elől, a pénz ellenében sem viselve el tovább a testi kényszert. Sem azt, ami otthon visszavárta volna őket. Ez is előfordult már, sőt olyan is, hogy ismerte egymást kettő az egyik nagy palota hálószobájából. Így szedte össze Fülöp a régebb óta nála lévő Giuseppe révén az utcáról a Giancarlo nevű kölyköt. Ez a fiú volt az, aki egy fél éve tűnt el. Akiről azóta sem derült ki, hogy hova lett. Noha Cassio láthatóan más volt, mint emezek itt, az atya mégis esküdni mert volna, hogy ez a csinos, egészen előkelő módon csúnyácska fiú sem olyan romlatlan, amilyennek megszeppentségében tűnik itt."

Lanczkor Gábor - Gúfó ​a fák ünnepén
A ​sorozat második részében Gúfó, a bagolyfióka, ismét izgalmas kalandokba keveredik. A bükk egy titokzatos ünnepre indul meg vele, ahol a Fekete-hegy famatuzsálemei egyetlen éjszaka alatt eljátsszák az évszakok váltakozását. Gúfó akaratlanul is központi szereplővé válik...

Lanczkor Gábor - Vissza ​Londonba
"Ha ​mi, előtte álló emberek / megérthetnénk minden következménnyel, / ezek a köznapi tárgyak és alakok nála mit is jelentenek, / mi minden az, amit e fény magába elnyel, // durva reakcióktól kéne tartani / itt a tizenhatos kiállítóteremben" – olvashatjuk Lanczkor Gábor új kötete egyik versében Johannes Vermeer képének leírását. Pontosabban: e költészet a kép, a képek hatásáról és hatalmáról beszél. Arról, hogy képeket nézni korántsem ártatlan dolog, hiszen azok a festmények, amelyekkel például a National Galleryben és a Tate Modernben találkozhatunk, valamiképpen életünk alapkérdéseivel szembesítenek.

Lanczkor Gábor - Monolit
Nem ​címkének szánom, de azért szögezzük le a földrajzi tények okán, hogy Lanczkor Gábor költészete dunántúli fogantatású. Pannon. Oldottság és derű, félálombeli nyugalom, létezik még ilyen? Egyensúly és ritmikus életigény? Ahogyan a rímekkel bánik a költő, az az eljárás már a védjegye, mégpedig a szabadság jeleként: időnként kellenek neki a sorvégi csengők, de sohasem bármi áron. Lanczkor verseit lapozva fölmerül a kérdés: fontos-e, hogy az olvasó a fölvonultatott műveltséget és háttéranyagot, távoli vonatkoztatási pontokat egytől egyig ismerje? Például Indiát. Amrita Sher-Gil festészetét, Dürer nyulát, Vajda Lajos lovait, Csontváry ölyvét. A kultúrát, amely nem bír abbamaradni. Szerintem nem, vágnám rá kapásból. Azért valljuk be, akkor jársz jól, ha képben vagy. Térey János

Lanczkor Gábor - Tájsebzett ​színház
Archaikus ​torzók, ez a mondat merült fel Lanczkor Gábor drámáit, illetve a szerző pontos meghatározásával, cselekvő verseit olvasva. Ezek az írások a műfajok senkiföldjén születtek, tudatmódosító rítusok a deszki pusztában, a Tisza-Maros torkolatában, a Balaton-felvidéki kőfejtőben. Intellektuális, misztikus és elementáris költészet ez, drámai anarchitektúrával. Ha szereted Pasolini vagy Lynch alkotásait, akkor fogadjunk, hogy lelkesen forgatod majd ezt a könyvet is, nyájas olvasó! Ám nem csak könyvet fogsz a kezedben: Varga Szabolcs többsíkú fotográfiai, a szerzővel közös performanszai, az Anarchitecture nevű zenei formáció finom és zsigeri hangfestményei teszik teljessé ezt a vállalkozást. Számolj vissza tízig, majd kösd meg a lábadon a kothurnust: arcodon egy olyan maszkot érzékelsz, amelyet Te nem, csupán az istenek láthatnak.

Lanczkor Gábor - A ​tiszta ész
Újjáélesztem ​könyvem: tetszahalott — vagy hordják széjjel a kutyák, ahogy a goaiak hordták széjjel Xavéri Szent Ferenc testét. Lanczkor Gábor 1981-ben született Székesfehérváron. Ez az első kötete.

Lanczkor Gábor - Gúfó ​a boszorkányszombaton
A ​sorozat harmadik részében Gúfó, a kíváncsi bagolyfióka, nyomába ered három furcsa, két lábon járó lénynek, akik magukkal hurcolnak egy darabka holdat. Egy tisztásra érve azután Gúfó szemtanúja lesz egy varázslatos szeánsznak, amely majdnem tragédiával zárul...

Lanczkor Gábor - Gúfó ​és a gombák
A ​repülést próbálgató bagolyfióka, Gúfó kiesik a fészkéből. A földből kinövő gombákat követve egy titkos mulatságon találja magát, ahol a gombák a teliholdat ünneplik. A történetből megtudjuk, hogyan mulatnak a gombák, és hogy Gúfó miként tér haza odújába.

Kollekciók