Anatolij Ribakov könyvei a rukkolán

Anatolij Ribakov - Az ​Arbat gyermekei
Ez ​a hosszú évekre az íróasztalfiók mélyére süllyesztett regény az elmúlt év egyik legfőbb társadalmi eseménye volt a Szovjetunióban. A Nehéz homok szerzőjének új regénye egy csapásra a figyelem középpontjába került, az olvasóközönség nagy része lelkesen üdvözölte, míg mások a múlt meggyalázásával vádolták. Az Arbat gyermekei egy tragédiákkal terhes kort idéz, melynek főszereplője Joszif Visszárionovics Sztálin, a "népek atyja", a "Bölcs Vezér", aki tébolyult hatalomvágyában leszámol a milliószám leskelődő ellenséggel a párton belül és hatalmas országában. A cselekmény időpontja 1933-34, amikor Sztálin valamennyi vélt és valós ellensége leteszi a fegyvert, befejeződik a kolhozosítás, nagy erővel folyik az iparosítás, megkezdődik a moszkvai metró építése, a pártegységet látványosan demonstrálja a "győztesek kongresszusa", összehívják a szovjet írók első kongresszusát... és közben egyre zsúfoltabbak a börtönök, újabb és újabb szibériai falvakat kell kijelölni a száműzötteknek, s végül 1934. december 1-jén merénylet áldozata lesz Kirov, a leningrádi pártbizottság titkára. Az Arbat tér környékén élő fiatalok pedig éli a maguk életét, tanulnak, dolgoznak, szórakoznak, míg egy nap rádöbbennek, hogy a gondtalan ifjúságnak vége...

Anatolij Ribakov - Nehéz ​homok
Hogyan ​született a Nehéz homok? Eredetileg novellát akartam írni. A szerelemről. Egyszer régen, még a háború előtt, volt egy ismerősöm, aki elmesélte nekem a szülei történetét: apja Svájcban született, ellátogatott Szimferopolba, szerelmes lett, és ott maradt. A harmincas években letartóztatták, később aztán szabadlábra helyezték. A háború után megtudtam, hogy ismerősöm szülei - mind a ketten - elpusztultak. Ez a történet bennem élt, de nem nemzetiségi történetként. Ráhel és Jákob szerelmét láttam benne. Egy férfi és egy nő szerelmét, ifjonti és érett korú szerelmét, felhőtlenül boldog szerelmét, és iszonyatos viharok, embertelen szenvedések próbálta szerelmét, olyan emberek szerelmét, akik a legszörnyűbb körülmények között is meg tudták őrizni emberi és nemzeti méltóságukat. 1975 nyarán Jaltában nekiültem, hogy megírjam. Hamarosan rájöttem, hogy nem lesz belőle novella... Más nehézségekkel is szembekerültem. Ismerősöm szülei, mint már említettem, Szimferopolban éltek. Odautaztam. Egy idegen város! Nem ismerem. Semmit sem mond nekem. Itt van ez az én Jakobom. Svájcból jött, és meglátta a ... Mit látott meg? Le kellene írnom, milyen ez a kapu, ez az utca, az itteni légkör. Nem vagyok képes rá. Nem érzem. Holtpont. És ekkor a cselekményt a számomra ismerős környezetbe helyeztem át. Egyszeriben minden élettel telt meg. Működésbe lépett a memóriám, a képzeletem. A történet reális alapokat nyert, a novella családregénnyé terebélyesedett, szereplőimhez is megtaláltam a valóságos prototípusokat: nagyanyámat, nagyapámat, nagybátyáimat, a kisváros lakóit...

Anatolij Ribakov - Az ​ismeretlen katona
Szerjozsa ​hátat fordított Moszkvának a sikertelen felvételi vizsga után - ha nem lehet egyetemista, meglátogatja egy távoli kisvárosban élő nagyapját. És közben hasznosítja magát az útépítésnél, legalább egy kis keresethez jut... És igazán romantikus dolog egy ismeretlen környezetben kemény munkát végezni, szabad tűznél nézni a csillagokat, különös embereket megismerni. Így kezdődött... Majdnem harminc évvel ezelőtt pedig ugyanitt öt szovjet katona csupán egynapi eltávozásra bement a közeli faluba egy kissé tisztálkodni, "kikapcsolódni"... Közülük egynek a sírja most a talajgyalu útjába került - a munkások áthelyezték, az útépítés folyik tovább. Szerjozsa azonban rá akarja írni a fejfára a katona nevét, és nyomozni kezd, nem is sejtve, mit vállal magára - élő és holt emberek erkölcsi tartásáról, a háború egy epizódjának hőseiről, a múlt emlékeinek máig ható szálairól, a mai munkás hétköznapokban élő emberek érzelem- és gondolatvilágáról tár fel megrendítő képet.

Anatolij Ribakov - Kros ​különös vakációja / Kros kalandjai
"Mindenki ​azt tartotta, hogy Smakov jobban dolgozik,mint én. Hogy miért, Én nem voltam képes arra, amire Smakov, hogy csak úgy egyszerűen csavargassam a srófokat. Nekem muszáj volt megtudnom, miféle stróf az illető, és minek kell lecsavaroznom" - ezzel a pár mondattal mutathatjuk be legjellemzőbben kötetünk két kisregényének közös főhősét: Szerojzsa Krasenyinnyikov tizenhat éves gimzanistát, könyebben kimonható diáknevén: Krost. Az iskolában, az autós tanműhelyben, a nyári gyakorlaton és "a művészet vonzásában" eltöltött vakáció alatt mindig ilyen, kicsit naivnak és kicsit nagyképűnek látszó érdeklődéssel keresi "a dolgok lényegét", és mondja ki a maga őszinte véleményét, akár az autóiparról, akár a modern művészetről és "a modern életformáról" van szó.