Ajax-loader

Dienes András könyvei a rukkolán


Farkasles
elérhető
1

Dienes András - Farkasles
Hogyan ​fogta el Jávorka Ocskayt? A neves Petőfi-kutató kisregénye a kuruckor emberpróbáló harcait idézi, de nem a már sokszor megírt kuruc-labanc összecsapásokat, hanem azt a még nehezebb és keményebb harcot, melyet Rákóczi hadseregének néphez hű vitézei vívtak a közéjük furakodott, árulásra mindig kész nagyúri tisztek ellen. Jávorka Ádám főhadnagy, a történet hőse leszámolásra készül Ocskay László brigadérossal, a vitéz, de velejéig romlott, garázda "farkassal", aki egész huszárregimentjét ármányosan az ellenség kezére játszotta. A vitézség és becsület legendássá vált hősének vonzó képét rajzolja meg az író izgalmas kisregényében.

Dienes András - Petőfi ​útján
Hét ​falun - Dunavecsén, Pencen, Borjádon, Nagyaron, Tunyogmatolcson, Koltón, Mezőberényen - és hét városon - Sopronon, Miskolcon, Sárospatakon, Pesten, Szabadszálláson, Székelykeresztúron, Segesváron - fog átvezetni bennünket a szerző, közben két országot is bejárunk, egyre Petőfi nyomában tartva. Ezek a cikkek 1955 és 1959 között keletkeztek, nem a mostani rendjük szerint, nagyobb fele a Magyar Nemzetben jelent meg, a többi más napilapokban és folyóiratokban, nem tudományos szemlékben. Az író leplezetlen célja volt: Petőfiről beszélni, közérthető nyelven, a legszélesebb tömegek számára, de "alászállás" nélkül. A keltezés, mely minden cikk végén ott szerepel, nemcsak az írás maiságát bizonyítja, hanem azt is, hogy az író eredetileg nem gondolt cikksorozatra, arra, hogy ezeket a riportokat bármiféle összefüggő füzérbe rendezze. Amikor hangsúlyozzuk, hogy a cikkeket a kiadók fűzték füzérbe, újból hangsúlyozzuk, hogy ezek nem "kis értekezések" vagy "színes tanulmányok", hanem kétségtelenül - riportok. Írójuk, a százéves Petőfi-irodalom egyetlen "riportertípusú" kutatója, ezeket így vállalja. Aki először olvassa végig ennek a kis gyűjteménynek a darabjait, azt az élménybeszámolások sodró ereje fogja meglepni, akik pedig már találkoztak velük - ez a többség, a százezrek -, azok az egymástól függetlenül írt cikkek életrajzszerűségét fogják felfedezni, azt a tényt, hogy mily pontosan illeszkednek itt össze az eresztékek, sehol egyetlen ellentmondás. Ilyet csak az író személyes közölnivalóinál találunk: "szívem jó, sokáig bírnám a mélységet" - írja egyik helyen; "talán nem fogom látni az Ispánkútnál fellobbanni a tüzet, amelynek egyik hordozója voltam: szívem roncs" - írja más helyen, utolsó cikkében. Ez az öndiagnózis is a riporteré, egy sajátos írói modor tartozéka, a szerző érezhetően jelen van valamennyi cikkében. Valóban kalauz.

Dienes András - Négy ​nap
Ezt ​a szürke címet akár a katonai jelentésirodalom is adhatná valami hadászati összefoglalásnak; utószavában maga az író töpreng, hogy regényt írt, vagy csak elbeszélt egy hadműveletet? - Persze a Négy nap valóságos regény, nem "az életből ellesve", hanem költői látomás. Akkor is az, ha Dienes András - a szabadságharc erdélyi mozzanatainak egyik alapos ismerője - a valóság gerendáiból építi fel annak a monumentális hídnak a lábait, amelyen 1849 télutóján lobbanó ágyútűzben, égig érő füstoszlop alatt menetel a vert sereg "Vízakna és Déva közt...", sebektől gyötörten, fagytól és halálfélelemtől vacogva, halottait és feloldhatatlan ellentéteit magával hurcolva - de egy ölnyire nem tér le, nem térhet le a kijelölt útról, melyet egy politikai, mindenesetre inkább történelmi, mint katonai értelmű parancs korlátai szegélyeznek. A regény a dévai legendás, de nagyon elfeledett visszamars eseményein kalauzol végig; kilencvenhat óra története, négy egyenlő részre osztva - valóban négy naptári napra. A meredek háztetős, jégcsapokkal csipkézett, szép szász városok, füstös boltívű, zömök erdélyi kaputornyok, a Maros-parti kenyérmező széltől sepert havas lankái, a sötétzöld vad hunyadi erdők ennek a történetnek az állomásai. Itt vonulnak el előttünk a vízaknai legyőzöttek - magyarok, lengyelek, osztrák diákok - a molnárszürke huszárok, a borzas szakállú gyalogosok, a lefagyott fülű, kalábriai kalapos, szőke, bécsi légionisták, a hóba merült ágyúik küllőibe káromkodva kapaszkodó tüzérek. Emberek; talán éppen azért, mert az író nem tagadja meg a férfiasságot, sőt, bizonyos fajta tisztességet az ellenségtől sem; nála az erdélyi háború valóban nem a honi erények seregszemléje; pozitív hősei is esendő, ingerült, mindennapi hibákat elkövető frontkatonák - nem kivétel ez alól Bem tábornok sem, akinek tört alakját hívebb emlékként őrzi ez a regény, mint hideg bronzszobrai -, bár az igazi hősi arculat mégsem a nagy egyeseké, hanem a tömegé, a táboré, a fegyveres forradalmi közösségé, "a sereg"-é. De érdekes, hogy az író ott is elkerüli a csábító alkalmat, nem fest képet a piski győzelemről; ezt a történelmi szatiszfakciót egy "függelék"-ként csatolt képzelt levél, rövid, mellékes, magánügyek közé ágyazott mondataiból tudjuk meg. Csak amikor a vert sereg találkozik a felmentő haddal, s a toprongyos elővéd átmenetel a Sztrigy fahídján, pergő dobok, meghajtott zászlók között, megérezzük, hogy így győznek a legyőzöttek.

Dienes András - A ​Petőfi titok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók