Ajax-loader

Kiss Ottó könyvei a rukkolán


Kiss Ottó - Angyal ​és Tsa
"Én ​sose jártam a tengernél, neked elárulom, nem is hiányzik a látványa, mert a testemben érzem, amikor csak akarom. A gyomromban, a tüdőmben, a gerincemben érzem a hullámok vigasztalását. Hét-nyolc éve, kislánykoromban vettem észre, hogy ha akarom, ring bennem a tenger. Nyárestéken, amikor a régi házunk udvarán a fűben feküdtem, és hagytam, hogy a hasamon tücsök ciripeljen, vagy tavasszal a nagyréten a pitypangok között, meg az őszi avarban a kiserdőn. Gyerekkoromban a többiek kinevettek érte, elnyel a tenger, Soperla Eszter, kiabálták kórusban. Később már nem érdekelt. Tudod, a szabadban jó, nemcsak a tenger miatt, hanem mert itt könnyebben tud figyelni ránk a szemével az Úristen." Kiss Ottó 1963-ban született Battonyán. Gyulán él. Ismertebb könyvei: Visszafelé hull a hó (Tevan, 1997) Szövetek (JAK füzetek, 1999) Csillagszedő Márió (Móra, 2002)

Kiss Ottó - Szövetek
Kiss ​Ottó regénye egy intézeti-falusi gyermek- és kamaszkor világát, a szereplők életének és halálának néhány évét idézi fel. Az elbeszélés azonban nem összefüggő: egy egyes szövegek egy-egy pillanat köré szerveződnek, mintegy e pillanat kisugárzásaiként, s a szövegek (pillatanok) időrendje így szinte helyreállíthatatlanul összekeveredik, miközben a fontos események nem csak egyszer esnek meg, hanem folyamatosan történnek, történésben vannak. A regény az események és idősíkok összefűzésével, a szereplők szinte alig észrevehető, nosztalgikus mitizálásával egységes, művészileg következetes, emlékezetes világot hoz létre. Kiss Ottó 1963-ban született Battonyán. Visszafelé hull a hó címen 1997-ben jelent meg gyerekverskötete a Tevan Kiadónál.

Kiss Ottó - Léghajó ​a Bodza utcában
„Élt ​egyszer két jó barát. Az egyiket Dodinak hívták, a másikat Szálkának. Dodi kövér volt, a hasa gömbölyű, akár egy léggömb. Szálka viszont vékony, magas és szögletes.” A két jó barát néhány egyszerű, hétköznapi tárgy segítségével meghódítja a földet, a vizet és a levegőt, végül a szépséges, de akaratos lány, Fáber Lili szívét is. Kiss Ottó izgalmas, fanyar humorú történetét Kárpáti Tibor minimalista rajzaival kezdő olvasóknak is ajánljuk!

Kiss Ottó - Tegzesek ​- Trichoptera
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Ottó - Visszafelé ​hull a hó
Svéd ​gyerekversek? No igen, játszódhatnának Stockholmban, csakhogy éppúgy Rómában vagy Madridban, netán Kirgeramdamban is. Kirgeramdam különben eddig nem volt, ebben a pillanatban találtam ki, tehát most már van. Ezeket a kedves-szomorú svéd gyerekverseket azonban Gyulán írták, vagyis svéd gyerekverset bárhol és bármikor lehet írni; a svéd gyerekversekhez most már egyáltalán nem kellenek a svédek, csupán toll, papír, lélek, és valaminő gyermeki bölcsesség szükségeltetik. Kiss Ottó, e könyvecske írója sem svéd, hanem inkább gyerekes felnőtt. És nagyon helyes, hogy az. A felnőttekkel az a baj többnyire, hogy csak felnőttek, azaz nagyok és erősek tudnak lenni, mindig megeszik a tökfőzeléket és nem másznak fel a fára, hanem kivágják azt. Kiss Ottó talált egy másik gyerekes felnőttet, Kukár Istvánt, aki megrajzolta ezeket a verseket. Elég gyerekes rajzok, azt hiszem. Tetszettek már arra gondolni, hogy nincs is vers, versike, amit ne lehetne megrajzolni?! E versek nemcsak önmagukban álló rácsodálkozások és bölcselkedések, hanem egy összefüggő történet állomásai is, nagyon egyszerűen szólva e könyv egy család szétesésének gyermeki krónikája. Én nagyon átéltem ezt a szomorú, de mégis kedves történetet, mert Kirgeramdamban is pontosan így szokott lenni. _Szív Ernő_ _Kirgeramdam, 1997. november 13._

Kiss Ottó - Az ​elmerült kert
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Ottó - Állatos ​album
Hűsöl ​a nagy hal a vízben, kúszik a parton a kígyó, gólya vadásza a békát, ugrik a béka - ez így jó. Kiss Ottó gyerekversei színes lapozón, a legkisebbeknek.

Kiss Ottó - Barni ​világot lát
Volt ​egy bocs, úgy hívták: Barni, ruhákat tudott facsarni. Mondott egy fabulát, facsarta a ruhát, mert mosómedve volt Barni. Kiss Ottó gyerekversei színes lapozón, a legkisebbeknek.

Kiss Ottó - Szilveszteri ​Kaland
A ​szavakkal van dolgom; a volt, van, lesz szócskákat elfogadni mint igéket, feltételezni és - a lehetőségekhez mérten - megélni bennük a cselekvést. Keresni a változóban az állandót, Istent tehát, az állandóban a változót, a szubjektív igazságot. Tetten érni a költészet idejét, mely megfoghatatlan, ám örök: egy posztumusz verseskötet, dedikálva. A mondható és mondhatatlan határán állva figyelni, tulajdonképpen csak ennyi, figyelni, s olykor átmenteni azt a néhány mondatot, melyekért érdemes (?) ott lennem, itt lennem. Kiss Ottó

Kiss Ottó - Ne ​félj, apa!
A ​ruhásszekrény tartalma, a porhó, vagy a szánkózás éppúgy varázslatos jelenség egy gyermek szemében, mint az öregedés és az elmúlás. A rácsodálkozás naivitásából sok szépség és humor fakad. Kiss Ottó legújabb gyerekversei egyszerű, hétköznapi megfigyeléseken alapulnak, főhőse lassan cseperedik, és a világ egyre szélesebbre tágul körülötte. Apa, Anya és a nagyszülők, a játékok, a természet, az élet és a halál is belefér ebbe a táguló világba. "Amióta megszülettem, eléggé megváltoztam. De nemcsak én, apa is. Szegény nem tudja, hol lakik bennünk az álom, nem tudja, hová lesz a szivárvány a tócsa tetejéről, hogy porhóból nem lehet hóembert gyúrni, és nem tudja, milyen finom a habcsókos lecsó. Ne félj, apa! Ezek csak versek. Pont olyanok, mint a mesék." „Mindenki gyűjt valamit. Én például sebeket gyűjtök a térdemen. Már elég sok van.”

Kiss Ottó - Csillagszedő ​Márió
Márió ​megfigyelte, hogy a csillagok mindig ugyanabban a messzi távolban maradnak. Mégis megígéri a szomszéd kislánynak, hogy kihalássza őket a tóból, nappal üvegszekrényben őrzi, és éjszakára újra felrakja mindet az égre. A kislány gyermeki hangján bizalom és csalódás, szeretet és fájdalom, bölcsesség és naivitás egyszerre szólal meg. Az apró gondolattöredékek versfüzére egy család történetét tárja elénk. Az utóbbi évek magyar gyermekköltészetének kiemelkedő alkotása elnyerte az Év könyve díjat, számos feldolgozása született, és több nyelvre is lefordították.

Kiss Ottó - Lopott ​levegő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Ottó - Szusi ​apó erdőt jár
Kiss ​Ottó legújabb mesehőse, Szusi apó kedvencévé válhat kicsiknek és nagyoknak. A bölcs erdei remete elvonultan él a világtól. Sok derűvel és bölcsességgel szemléli, hogy a modern technika éppen az élet legfontosabb pillanataiban a legfölöslegesebb.

Kiss Ottó - Javrik ​könyve
Egy ​alföldi kisváros - de lehetne Hegyeshalomtól Záhonyig bárhol Magyarországon. Ott él Javrik, aki sorsának meghatározó mozzanatalt meséli el a kisregény fejezeteiben. Nem fejlődésregény, hanem alakulásrajz: hogyan épül föl egy kamasz fiú számára a világ. Javrik baráti és szerelmi kapcsolatain keresztül ismerjük meg a vidék kissé melankolikus, kissé lepattant, zártságában is sokszínű, sorsformáló közegét. A Javrik könyve a tavaly Év könyvedíjat kapott szerző pazar írói leleménnyel megírt új regénye.

Kiss Ottó - Ati ​a tükör mögött
Amit ​látunk, az nem biztos, hogy van, és ez fordítva is igaz: nem mindent látunk, ami létezik - mondja Ati keresztapja. A fiú nagyon szeret náluk lenni, ráadásul abban a házban egy valódi rejtekajtós búvóhely lapul. Egy téli napon, amikor Ati visszaemlékezik a családi legendákkal és játékkal teli vidéki nyárra, ráébred, hogy keresztapja megállapítása nemcsak a rejtekhelyről szólt. Legalább annyira a Svájcban élő Géza bácsiról és Erikáról, Ati unokatestvéréről is. Múlt és jelen, emlékek és tükörképek fonódnak egybe a fiú titkokkal teli világában, ahol a boldog befejezés csak valaminek a kezdete. Az Ati-trilógia záró kötete Hanga Réka illusztrációival vágyott gyerekkorunk bensőséges, mesébe illő tereibe vezet vissza.

Kiss Ottó - Liliputi ​trónkövetelők
Kiss ​Ottó rövid mesenovellái egészen különlegesek: abszurdak és ironikusak, mint egy felnőtt szöveg, ugyanakkor egyszerűek, akár az igazi gyermekmesék. Meghökkentő és továbbgondolásra érdemes történetek valódi gyerektémákról: repülő emberről, űrlényekről, királyokról, varázsbabszemekről, időutazásról, fociról - és persze még tanulság is kiolvasható belőlük. Például az, hogy a költészet nem hiábavaló, vagy hogy a legfontosabb híreket mindig az összkirályi konferencián lehet megtudni. Kárpáti Tibor letisztult, élénk színű illusztrációkat készített, erősítve a szövegek abszurdan varázslatos világát.

Kiss Ottó - Ati ​repülni tanul
Ati ​nagyon szeretne repülni. Álmában már sokszor előfordult, és a valóságban is majdnem felemelte őt a szél, de az valahogy mégsem volt az igazi. Lehet-e repülni egy esernyővel vagy egy papírsárkánnyal? És vajon mi köze van a padláson talált, pilótasapkás férfi fotójának Ati ábrándjaihoz és vágyaihoz? Nagyapa alakja rejtélyes módon kapcsolja össze múlt és jelen, álom és valóság történéseit, és Ati végül tényleg felszállhat! Hanga Réka szárnyaló tereket és álombeli dimenziókat teremtett Kiss Ottó új Ati történetéhez. Varázslatos mesekönyv született.

Kiss Ottó - A ​terepasztal lovagjai
"Most, ​hogy ti is a terepasztal lovagjai lettetek, elárulom a legnagyobb titkomat. A városban többen tudni vélik, hogy azért élek itt egyedül, mert valami titkot őrzök. És ebben van is igazság. De ezt soha senki más nem tudhatja meg, csak a beavatottak. Szigorúan csak a beavatottak. Vagyis a lovagok. Ezért mielőtt megmutatnám nektek a titkot, meg kell ígérnetek, hogy soha senkinek nem beszéltek róla. De még csak célzást sem tehettek rá. Még egymás közt sem hozhatjátok szóba soha."

Kiss Ottó - Csillagszedő ​Márió / Emese almája
_Csillagszedő ​Márió, versek gyerekhangra_, tudhatjuk meg az alcímből. A verselő kislánynak kifejezetten határozott és nagyon is találó véleménye van szüleiről, a szomszéd kisfiúról, a világról. Az _Emese almája_ nem más, mint a _Csillagszedő Márió_ párja – egy kisfiú frappáns megjegyzései által szórakozhatunk a gyerekszáj telitalálatain. Kiss Ottó „svéd gyermekverses” költészete egyedülálló nyelvi élmény. A _Csillagszedő Márió_t a szakma 2003-ban az „Év könyve” díjjal jutalmazta. Az _Emese almájá_-ért és sokoldalúságáért a szerző Artisjus Irodalmi Díjban részesült.

Kiss Ottó - Focisták ​kézikönyve
Minden ​kisfiú focizik. És mind izgatottan várja a foci EB-t. De vajon tudják-e pontosan, hogy mi az a gólvonal? Hogy mikor jár szöglet, és hogyan kell szabályosan bedobni a labdát? Kiss Ottó könyvében néhány iskolás gyerek tanul meg focizni, és velük együtt az olvasó is sok mindent megtud a fociról. Ebben segítik Baranyai András egész oldalas rajzai, amelyek vizuálisan is elmagyarázzák a foci összes fontos szabályát. Ez a kis könyv ideális ajándék kezdő focizó fiúknak és lányoknak, ráadásul éppen a foci EB első napjára jelenik meg, úgyhogy a meccsek mellé ajánljuk a könyv nézegetését is!

Kiss Ottó - Régi ​kincsek
Ülök ​a szőnyegen, dudorászom, ölemben kincses doboz. Emlékek, fényképek, ékszerek, játékok, mesék és persze versek akadnak a kezembe, csupa-csupa kincs. Képek anyukámról, rólam és a tortámról egy régi születésnapon, képek a nagypapáról és a kertről. Belelapozok az állatos albumba, megsimogatom a világjáró Barni medvét, nevetek a vicces rímeken, elképzelem, milyen lehet a falon élő képmadár. Gyere, ülj mellém, válogassunk együtt!

Kiss Ottó - Ati ​és a holdvilág
Ati ​egy nyaraláson ismerkedik meg Ármin bácsival, aki érdekes dolgokat mesél neki a Holdról. De vajon honnan tud ilyen sok mindent róla? És vajon honnan ismeri azt a lányt, aki fent él a Holdon? Ármin bácsi azt is elárulja, hogy egyszer járt már Hanna kisasszonynál, és nemsokára megint menni fog. A garázsban épp egy különleges autót épít, olyat, amilyennel annak idején a Holdra utazott. Már majdnem teljesen összeszerelte, és most megmutatja Atinak is. Kiss Ottó könyve a klasszikus mesekönyvek hagyományát eleveníti fel: a főszereplő kisfiú és egy öregember megismerkedésének története hétköznapinak tűnik, de valójában tele van varázslattal. Hanga Réka derűs színvilágú, részletgazdag, varázslatos illusztációjával a kiadvány megjelenésében is a régi, hagyományos, böngészésre, gyönyörködtetésre alkalmas mesekönyvek világát idézi.

Kiss Ottó - Emese ​almája
Sokan ​emlékezhetnek még Kiss Ottó Csillagszedő Márió című verseskönyvére. Most itt az új könyv, az Emese almája, ami, ha tetszik, a Márió párjának is tekinthető. A versek a szerzőtől megszokott, szellemes és ötletes, „svéd gyerekverses” hangnemben, ezúttal egy kisfiú hangján szólnak. Versek A-tól Zs-ig, ősztől nyárig, az élet kis és nagy, komoly és komolytalan, jó és rossz dolgairól – és közben egy szerelem is kibontakozik…

Kiss Ottó - Szinay Miklós - Csaba Levente - Vermes László - Hígtrágya-hasznosítás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Ottó - Szerintem ​mindenki maradjon otthon vasárnap délután
Vajon ​ki lehetne bölcsebb Hálló Istvánnál, e könyv főszereplőjénél? Senki. És senki sem adhatna jobb tanácsot a gyakorló apáknak, mint éppen ő, Hálló István, aki a saját kárán tanult. Ám a kötet címében a főhőssel kimondatott aranyigazság nemcsak egyszerű jó tanács, de a történetet megismerve bizony tanulságként is szolgál.

Kiss Ottó - A ​nagypapa távcsöve
Kiss ​Ottó költészete a svéd gyerekversek világával rokon: gyerekhangon, de nem gyerekesen szól a gyerekek gondjairól, örömeiről és bánatairól. A nagypapa távcsöve című új kötetben a gyerek „főhős” távolról érkezett nagyszülei látogatását, és a látogatás apró eseményeit meséli el. Az olvasó számára ismerős érzéseket keltenek a versek a fizikai és a lelki távolságról, amely az egymástól távol élőket, a gyerekeket és az öregeket elválasztja, de ami az együttlét során fokozatosan összezsugorodik, majd eltűnik. A távolságot felváltja a közelség, és egyre fényesebben ragyog az összetartozó felnőtteket és a gyereket összekötő szeretet. Hétköznapi szeretet ez: a nagymama elnézi, hogy a nagypapa nem hisz Istenben, és úgy gondolja, ezt Isten is megbocsátja, apa meg nagy sportember, de a súlyzózásban úgy elfárad, hogy a súlyzókat már anyának kell az ágy alá visszatenni. A nagypapa távcsöve varázslatos eszköz, belenézve közel kerül a múlt, az emlékek, nagy lesz a kicsiből és kicsi a nagyból. A kötet egyik fő vonzereje a szemszögéből adódó sok-sok humoros felvillanás, amelyet a gyerekolvasók biztosan szívesen fogadnak majd.

Kiss Ottó - A ​másik ország
Az ​olvasóközönség az utóbbi években az új gyerekirodalom kiemelkedő alkotójaként tartja számon Kiss Ottót, aki most lenyűgöző felnőtt regénnyel jelentkezik. Főhőse a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországában, az ólmos változatlanság idején cseperedik felnőtté a változatlanságban is megrendítő csodák és fölfedezések élményeivel. Hogyan érte meg egy fiatalember a rendszerváltás pillanatát? Kiss Ottó megírta nemzedéke egyik történelemkönyvét, s egyúttal balladát írt, az első szerelem gyönyörű balladáját.

Kiss Ottó - Szusi ​apó álmot lát
Szusi ​apó, a bölcs erdei remete egy napon álmot lát: az álom azt sugallja neki, menjen a fővárosba, ott hirdesse a bölcsességet az embereknek. Felkerekedik hát, még uzsonnát is csomagol magának, de már a vonaton kiderül, hogy könyvekből származó bölcsességének nem mindig látja hasznát. Azokban sosem esett szó elektronikus könyvről meg okostelefonról, metróról és jegyellenőrről. Szusi apó elveszetten téblábol a nagyvárosi tömegben koldusok, taxisok és utasok között, amíg egyszerre csak megpillantja saját képmását az ezerforintos bankjegyen. Hirtelen minden világos lesz... Vagy csak ő hiszi azt?

Kollekciók