Ajax-loader

Vera Mutafcsieva könyvei a rukkolán


Vera Mutafcsieva - Pagane ​jóslata
Valamikor ​a VII. század derekán a tekintélyes uralkodó, Kubrát kán, mielőtt kileheli lelkét, elmondja végakaratát fiainak. Baján, a legidősebb, utolsó leheletéig védje Fanagoriát, Nagy-Bulgária fővárosát, Kotrag és Kuber törzseik élén keressenek új hazát, az onogundurokat a negyedik fiú, a fiatal Aszparuh vezérelje. A tehetséges ifjú vezért és népét a hosszú, gyötrelmes vándorúton elkíséri Belizariosz, aki túszkén maradt a bolgár fejedelmi udvarban, és halálos szerelemre lobbant Aszparuh jegyese, a szépséges és varázserővel áldott Pagane iránt. Pagane pedig megjövendöli, hogy az Aszparuh vezette nép találja meg a bolgárság végleges hazáját. Vajon milyen véget ér ez a nagyszerű teremtés, akinek jóstehetségére oly ádázul féltékeny a főtáltos? Sikerül-e végre a honfoglalóknak szövetkezniük a bizánciak sanyargatta szlávokkal? Síkraszáll-e a gőgös Konsztantinosz Pogonatosz császár a kóbor hordának tartott betolakodók ellen? Erről szól ez a hősmondaként zengő, nagyon érdekes és izgalmas történelmi regény.

Vera Mutafcsieva - Cem ​szultán
A ​fiatal bolgár történész, több népszerű regény szerzője, ezúttal rendhagyó történelmi regényt írt Cem szultán tragikus sorsáról. Egy képzeletbeli bíróság - az idő ítélőszéke - elé idézte meg mindazokat a valódi és képzelt személyeket, akik hősének életében szerepet játszottak: nők és férfiak, honfitársak és idegenek, barátok és ellenségek mondják el egymás után a valóban megtörtént és a képzelt eseményeket. Elbeszélésükből nem csupán Cem szultán alakja éled újjá majdnem ötszáz esztendő távolából, hanem megelevenedik a kor is, a tizenötödik század végének tragikus történelme. A földönfutó költő, aki mindössze tizennyolc napig volt szultán, tizennyolc keserves esztendővel fizet a tűnő dicsőségért, tizennyolc évig fut versenyt a halállal. Mindent feláldoz az életért, az élet illúziójáért, odahagyja szülőföldjét, biztonságot, segítséget keresve, de a halál elől nem tud elmenekülni. Testét lassan ölő méreg pusztítja el, miután lelkét már régen megölte a fogság, s miután mindenki elhagyta, még a jó barát is, aki önként követte a száműzetésbe, és az idegen asszony is, akit tiszta szívvel szeretett.

Vera Mutafcsieva - Nagy ​Alkibiadész
"Ki ​volt valójában Alkibiadész, aki önmagát Nagynak nevezte?" - kérdezi az i. e. 452-404 között élt athéni hadvezérről szóló művet olvasva a 20. század embere. Vera Mutafcsieva történelmi regényében több választ is ad erre a kérdésre. A választ más és más emberek, a Nyugat és Kelet szülöttei, királyok és polgárok, hadvezérek és egyszerű asszonyok adják meg. S az ítélet időpontja is változik, s gyakran az az érzésünk, hogy az idő változásával a szerepek és emberek is helyet cserélnek egymással. S bár a mikrokozmoszt, a görög Hellászt, a világmindenséghez képest oly kicsiny teret, a gondolat ereje a "szellem makrokozmoszává" alakítja át, és a Földközi-tenger hullámai a nyugati kultúra bölcsőjét ringatják, mégis, a választ nem a görögök mondják el, a tanulságot az író nem velük, hanem az egyszerű thrák asszonnyal, Alkibiadész utolsó és voltaképpen egyetlen igazi szerelmével, Timandrával és a Kelet fiával, a perzsa helytartóval, Tisszaphernésszel mondatja ki, és talán az ő szavaik vonják le a tanulságot is. Timandra - Alkibiadésznek: "Ezen a világon nincs »ha«. Csak az létezik, ami van; az szül gyerekeket, és hoz gyümölcsöt... Az emberek élőkre és holtakra oszthatók... Hol látsz helyet egy »ha«-nak? Mi ketten még élünk." Tisszaphernész - Alkibiadésznek: "...Mi itt Keleten bölcsen ítélünk, mert nem hajbókolunk istenek hadának. Mi tudjuk: a világ két véglet, a Jó és a Rossz között feszül, a világ e két őserő küzdőtere. Minden gondolatunk vagy tettünk e két erő valamelyikét szolgálja; harmadik út nincs!"

Kollekciók