Ajax-loader

Mandel Tamás könyvei a rukkolán


Bálint Sándor - Mandel Tamás - Autók
Az első benzin-üzemanyagú kocsi elindulása óta még egy évszázad sem telt el, ám e rövid idő alatt a gépkocsi fantasztikus karriert futott be. Az első automobilokban legfeljebb építőik bíztak, a nagyközönség sokáig ellenszenvvel utasította el az ,,újszülöttet". Ám egy-két évtized elmúltával az érdeklődés középpontjába kerültek, és egymás után alakultak meg a kisebb-nagyobb üzemek, ahol már nem építették, hanem gyártották a gépkocsikat. Gomba módjára szaporodtak az ,,autógyárak", némelyikük alig egytucatnyi munkással. Századunk elején szinte megszámlálhatatlanul sokféle márkájú autó robogott az utakon. A gyárak versengéséből az erősebbek maradtak meg, a kisebb üzemek tönkrementek. A futószalaggyártás megindulásával még több gyár szorul ki a piacról. Ez a folyamat az 1920-as és az 1930-as években ment végbe. Ebben az időszakban - eltérően automobilizmus első éveitől, amikor a jármű tervezője rendszerint a gyártója is volt - szakosodott mind a tervezés, mind a gyártás. Aki a motort tervezte vagy annak csak egy részét, az nem foglalkozott többé a sebességváltóval, a karosszériával, s a karosszériatervezőnek nem volt már feladata a motor tökéletesítése. A szerkezetek fejlesztésére külön intézetek alakultak. Az automobilok is megbízhatóbbá váltak. Amelyik gyár - s ekkor már ezreket, sőt tízezreket foglalkoztató mamutüzemekről is beszélhetünk - nem tudott lépést tartani a fejlődéssel, az vagy beolvadt az erősebbe, vagy becsukhatta a kapuit. Ennek folytán a közutakon futó autómárkák száma megcsappant, az életerős gyárak típusai viszont annál nagyobb tömegben készültek. Ez a kis könyv végigvezeti olvasóját a gépkocsi történetének útján, felvázolja a nagyobb autógyárak múltját és jelenét. A finoman kidolgozott, színezett rajzok jól szemléltetik az automobilok formájának változását az első háromkerekűtől napjaink ,,biztonságos" autójáig.

Mandel Tamás - Régimódi ​hajók
Mandel ​Tamás rajzaival

Mandel Tamás - Régimódi ​mozdonyok
Színes ​illusztrációkkal. Szöveges részt nem tartalmaz.

Mandel Tamás - Régimódi ​hintók
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mandel Tamás - Régimódi ​autók
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók