Ajax-loader

Peter Sloterdijk könyvei a rukkolán


Peter Sloterdijk - A ​gondolkodó a színpadon - A Jó Hír megjavításáról
A ​kötet Peter Sloterdijknek, Nietzsche avatott szakértőjének két esszéjét tartalmazza. A könyvből az olvasó Nietzsche korai művének, _A tragédia születésé_nek új értelmezési kísérletével ismerkedhet meg, melynek során a szerző a felvilágosodás fogalmát a dráma fogalmával társítja. Ha ugyanis a felvilágosodást drámaként fogjuk fel, akkor az újkori filozófia mentesül attól az önértékelési zavartól, amely a szerző szerint zátonyra vitte. Csak a drámai tudat képes megszabadulni az elmélet és az úgynevezett praxis egymással szembehelyezkedő torz fejlődésétől. A felvilágosodás csak a realitás önmegvilágításaként mehet végbe. A filozófia azonban a drámaiba való átmenete után megszűnik puszta világszemlélet lenni - a világ legintenzívebb önmegvalósításaként válik megismerhetővé.

Peter Sloterdijk - A ​varázsfa
Az ​először 1987-ben megjelent, s azóta világkarriert befutott regény különös írás. Bár 1785-ben játszódik, nem történelmi mű, s bár hőse utazik, fejlődik, nem pikareszk, és nem is nevelődésregény. Egy szellemi kaland története: Van Leyden fiatal orvos virtuális útja a pszichoanalitikus világlátás stációin keresztül Isten és ember, ember és ember viszonyának, szerepének újragondolásáig.

Peter Sloterdijk - Világra ​jönni - szót kapni
Hölgyeim ​és uraim, a mai előadást azzal a gondolattal szeretném zárni, hogy a kritikai elmélet megalapítóját Szókratészben kell látnunk. Ezen elmélet kritikai elvét nem az életutálat, nem a siránkozás és nem is a remény nyújtja, hanem a biopozitív, illúziók nélküli és felismerhetetlen magzati világidegenség. (...) A magzati világidegenség megmutatja számunkra a nem-erről-a-világról-valónak egy olyan formáját, amely teljesen ebből a világból való, egy nem transzcendens transzcendenciát; vagy, hogy kimondjuk a filozófiailag döntő motívumot: egy metafizika nélküli ontológiai differenciát.

Peter Sloterdijk - Harag ​és idő
Peter ​Sloterdijk gondolkodása és írásos munkája összetéveszthetetlen ismertetőjegyének tekinthető, hogy még a legaktuálisabb kérdéseket is azok távolba nyúló történetébe ágyazza. A szerző így jut el a jelenkori "emberi állapot" újrameghatározásaiig, amelyet egy eleddig ismeretlen nézőpontból világít meg, illetőleg amely váratlan - vagy előre nem sejtett - összefüggések feltárásához segíti őt hozzá. Sloterdijk új könyve a harag témakörével foglalkozik, amelynek következményei a harcban, az erőszakban és az agresszióban csapódnak le. Az európai hagyomány kezdetének tekinthető, az Iliász elején olvasható mondat a "harag" szóval kezdődik. Ebben a szövegben a harag baljós erőként jelenik meg, ám mégis nagyrabecsülés övezi, mivel hősöket hív életre. Vajon hogy történhetett, hogy nem sokkal ezután a görög poliszban csak igen szűk korlátok között lehetett létjogosultsága? S mi magyarázza, hogy a későbbi kulturális tradíciók keretei között kibontakozhatott "a harag szentsége", s ezzel együtt az igazságosság első fogalma? Továbbá: hogy képzelhetjük el a harag kommunista világbankját? És mi vezetett odáig, hogy az igazságosságot mint alapértéket szem előtt tartó társadalmak minden lehetséges összefüggésből száműzték a haragot? S vajon mit mondhatunk annak visszatértéről a 21. század kezdetén? Peter Sloterdijk erre a következő választ körvonalazza: „Nagyszabású politika csak egyensúlyozó gyakorlatok módjára valósítható meg. Az egyensúlyozás azt jelenti, hogy nem térünk ki egyetlen szükségszerű harc elől sem, miközben egyetlen fölöslegeset sem provokálunk ki. Továbbá azt is, hogy nem adjuk fel a versenyfutást az entrópikus folyamatokkal, mindenekelőtt a környezetrombolással és a demoralizálódással.”

Kollekciók