Ajax-loader

David Farland könyvei a rukkolán


David Farland - Rúnalovagok 2. - A Földkirály
Raj Athen, a világ leghatalmasabb hadura Észak erősségei ellen vonul. Egyszerre több várat is el akar foglalni, a következő célpont Longmot. Több ezer ember testi és szellemi erejének megszerzése után célja, hogy emberfeletti lénnyé váljon, aki hamarosan a világ urává lesz. A Tűzszövők pokoli mágiája támogatja, amely minden élőt elemészt. Binnesman, a titokzatos varázsló segítségével az ifjú Gaborn Orden herceg szembeszáll vele. Nem kis feladat áll előtte: Össze kell gyűjtenie az emberiség maradékát, hogy túléljék az eljövendő sötét korszakot. És ahogyan az Időurak megjósolták, megjelenik a titokzatos Földkirály, aki eljön, ha végveszély fenyegeti a világot.

David Farland - Farkasok szövetsége 2.
Gaborn alatt a Föld remegni kezdett. Először lassan, mint egy távoli rengés, amely egyre erősödött, mintha a rengés önmagát szítaná, és sokkal nagyobbra nőne, mint amit eddig tapasztalt. Megérezte az erőt, ahogy kitörni készült. Hirtelen tágulni kezdett a Föld, mintha egy óriás ököl rázná. A Féreg levegőbe emelte fegyverét. A húsába égetett rúnák és a kristályfény fegyvere belső fénytől izzottak. Sziszegő hangot bocsátott ki, amely dörrenve visszhangzott az égből. Carrais falairól és a közeli hegyekről. A Féregmágus közeléből, a Pusztítás Pecsétjéből, éjfekete felhő öltött testet. Olyan átok, amit egyetlen ember sem élhet túl. Gaborn hagyta, hogy a Föld mágikus ereje betöltse egész lényét és végtelen hatalommá erősödjön. Elméjében felidézte a pusztítás képzetét, és hagyta, hogy nőjön, kiterjedjen, egészen addig, amíg érezte, már nem tudja tovább visszafogni. A Földkirály kinyitotta az öklét, és kibocsátotta az erőt.

David Farland - Varázslónak született 3. - A pokol kapuja
A Földkirály Carris váránál fényes győzelmet aratott a férgek seregén. Ám ez csak az első csata volt, az igazi háború még ezután kezdődik. Mélyen az Alsó Világban, a férgek leghatalmasabb mágusa, aki az Egy Igaz Mester nevet viseli, megfejtette az Ősrúna titkát. Azon mesterkedik, hogy egy minden képzeletet felülmúló varázslat segítségével összekapcsolja a Pusztítás Pecsétjét a Mennyek Pecsétjével és az Inferno Pecsétjével. A Tűz lángjai mutatták meg számára, hogy nem evilági Hatalmak segítségével miként egyesítheti a Tűz és a Szél mágiáját, és hogyan törölheti el az emberi fajt a Föld színéről.

David Farland - Varázslónak született 2. - A rajtaütés
A Földkirály Carris váránál fényes győzelmet aratott a férgek seregén. Ám ez csak az első csata volt, az igazi háború még ezután kezdődik. Mélyen az Alsó Világban, a férgek leghatalmasabb mágusa, aki az Egy Igaz Mester nevet viseli, megfejtette az Ősrúna titkát. Azon mesterkedik, hogy egy minden képzeletet felülmúló varázslat segítségével összekapcsolja a Pusztítás Pecsétjét a Mennyek Pecsétjével és az Inferno Pecsétjével. A Tűz lángjai mutatták meg számára, hogy nem evilági Hatalmak segítségével miként egyesítheti a Tűz és a Szél mágiáját, és hogyan törölheti el az emberi fajt a Föld színéről.

David Farland - Farkasok ​szövetsége
Gaborn ​alatt a Föld remegni kezdett. Először lassan, mint egy távoli rengés, amely egyre erősödött, mintha a rengés önmagát szítaná, és sokkal nagyobbra nőne, mint amit eddig tapasztalt. Megérezte az erőt, ahogy kitörni készült. Hirtelen tágulni kezdett a Föld, mintha egy óriás ököl rázná. A Féreg levegőbe emelte fegyverét. A húsába égetett rúnák és a kristályfény fegyvere belső fénytől izzottak. Sziszegő hangot bocsátott ki, amely dörrenve visszhangzott az égből. Carrais falairól és a közeli hegyekről. A Féregmágus közeléből, a Pusztítás Pecsétjéből, éjfekete felhő öltött testet. Olyan átok, amit egyetlen ember sem élhet túl. Gaborn hagyta, hogy a Föld mágikus ereje betöltse egész lényét és végtelen hatalommá erősödjön. Elméjében felidézte a pusztítás képzetét, és hagyta, hogy nőjön, kiterjedjen, egészen addig, amíg érezte, már nem tudja tovább visszafogni. A Földkirály kinyitotta az öklét, és kibocsátotta az erőt.

David Farland - The ​Sum of All Men
Young ​Prince Gaborn Val Orden of Mystarria is traveling in disguise on a journey to ask for the hand of the lovely Princess Iome of Sylvarresta. Armed with his gifts of strength and perception, Prince Gaborn and his warrior bodyguard stop in a local tavern along the way. Immediately, they spot a pair of assassins who have their sights set on Princess Iome's father. As the prince and his bodyguard race to warn the king of this impending danger, they realize that more than the royal family is at risk, the very fate of the Earth is in jeopardy.

David Farland - Spirit ​Walker
Long ​ago Earth's paleobiologists established the planet Anee as a vast storehouse of extinct species, each continent home to life forms of a different era. For a thousand years the starfarers' great sea serpents formed a wall of teeth and flesh that protected Smilodon Bay from the ravaging dinosaurs that swam across the ocean from Hotland. Now the serpents are gone and Anee is being ravaged by tyranny, war and slavery. Tull, son to a human father and a Neanderthal mother, feels doomed to toil his life away as a common field hand, but his mission becomes clear when he takes action to save his homeland. Tull must seek a distant river in the slave nation of Craal, where young serpents can be found. Legend has it that Adjonai, the Neanderthal god of terror, is king of Craal. Yet only by facing this dark enemy can Tull hope to bring home his serpent catch alive. This is the first installment of a four part series. Originally published under the name "Dave Wolverton."

David Farland - Wizardborn
Wizardborn ​continues the story of the struggle of Gaborn, now the Earth King, who has lost his powers but continues to lead his people. He must contend with the threat of the huge, inhuman Reavers, whose myriads Gaborn and his forces must now pursue across the nation. It has become Gaborn's fate to follow, even into the depths. Raj Ahten, the great warlord endowed with the strength and qualities of thousands of men, once the primary threat to Gaborn, now struggles to retain his own empire. His war of conquest thwarted, his very life is now threatened by the Reaver thousands. And a young girl, Averan, who has eaten a Reaver and absorbed some of its memories, becomes a keystone in the search for the dark Reaver lair.

David Farland - Rúnalovagok
Hatalmas ​seregének élén Raj Ahten, a Délvidék rúnaura Észak felé vonul. Legyőzhetetlen harcosok és fagyóriások tízezrei özönlenek, hogy elfoglalják Sylvarresta király várát, a Felvidék kulcsát. Az ifjú Orden herceg és hűséges testőre, a hatalmas erejű Borenson is a vár felé tart. Amikor útközben véletlenül megneszelik a támadás tervét, eszeveszett hajsza kezdődik, hogy még idejében figyelmeztessék a királyt. Közben Homályerdő mélyén, ahová ember nem merészkedik, új életre kel a Föld hatalmas, ősi mágiája. Mert több forog kockán, mint egy királyság. Az ősi fák közé idegen lények merészkedtek, s magának az Életnek a fennmaradását fenyegetik.

David Farland - Brotherhood ​of the Wolf
Gaborn ​has managed to drive off Raj Ahtan, but Ahtan is far from defeated. Striking at far-flung cities and fortresses and killing dedicates, Ahtan seeks to draw out the Earth King from his seat of power, in order to crush him. But as they weaken each other's forces in battle, the armies of an ancient and implacable enemy issue forth from the very bowels of the Earth.

David Farland - The ​Lair of Bones
Prince ​Gaborn, the Earth King, has defeated the forces arrayed against him each time before: the magical and human forces marshaled by Raj Ahten, who seeks immortality at any cost and has given up his humanity in trade; and the inhuman, innumerable, insectile hordes of the giant Reavers from under the Earth, whose motives are unknowable, but inimical to human life. Now there must be final confrontations, both on the field of battle, with the supernatural creature that Raj Ahten has become, and underground, in the cavernous homeland of the Reavers, where the sorcerous One True Master who rules them all lies in wait--in the Lair of Bones. The survival of the human race on Earth is at stake.

David Farland - Varázslónak ​született
A ​Földkirály Carris váránál fényes győzelmet aratott a férgek seregén. Ám ez csak első csata volt, az igazi háború még ezután kezdődik. Mélyben az Alsó Világban, a férgek leghatalmasabb mágusa, aki az Egy igaz Mester nevet viseli, megfejtette az Ősrúna titkát. Azon mesterkedik, hogy egy minden képzeletet felülmúló varázslat segítségével összekapcsolja a Pusztítás Pecsétjét a Mennyek Pecsétjével és az Inferno Pecsétjével. A Tűz lángjai mutatták meg számára, hogy nem evilági Hatalmak segítségével miként egyesítheti a Tűz és a Szél mágiáját, és hogyan törölheti a Tűz és a Szél mágiáját és hogyan törölheti el az emberi fajt a Föld színéről.

Kollekciók