Ajax-loader

Hilary Mantel könyvei a rukkolán


Hilary Mantel - Farkasbőrben
A ​Nagy-Britanniában tavaly boltokba került terjedelmes történelmi regény hamar közönségkedvenc lett, és majd másfél évig őrizte helyét az eladási listák élmezőnyében az éppen aktuális kommersz bestsellerek között. Ez azért különösen érdekes, mert a Farkasbőrben voltaképpen kitűnő szépirodalmi munka, noha az is igaz, hogy egyszersmind az olvasók számos csoportjának ízlését kiszolgálja: egyforma élvezettel olvashatják a szerelmes regények, a történelmi művek és a kifinomult irodalmi alkotások rajongói. A Farkasbőrben VIII. Henrik Tudor király udvarában játszódik. Az 1520-as évek második felében Angliát komoly veszély fenyegeti: ha Henrik fiúörökös nélkül hal meg, az országban a Rózsák háborúját idéző véres hatalmi vetélkedés kezdődhet. A király minden befolyását latba vetve igyekszik elérni, hogy a pápa kimondja Aragóniai Katalinnal majd két évtizede kötött házassága semmisségét. Ha Kelement sikerül erre rábírnia, akkor elvehetné új szerelmét, Boleyn Annát, akitől fiúgyermeket remél. A pápa és szinte az egész keresztény Európa ellenzi Henrik válási tervét. A bonyolult diplomáciai manőverezések közepette az udvarban is izgalmas hatalmi harcok folynak a király kegyéért versengő nemes urak - és nem mellesleg: udvarhölgyek - között. A vagyonért és hatalomért majdhogynem bármire képes főuraknak szövevényes intrikával sikerül elérniük, hogy Henrik talán legnagyobb hatalmú bizalmasa, Wolsey bíboros kegyvesztetté váljék. Távozásával kisebb hatalmi űr támad az udvarban. Ekkor lép elő a háttérből a bíboros pártfogoltja és bizalmi embere, Thomas Cromwell. Az alacsony sorból származó Cromwell igazi politikai géniusz: kora összes korlátját áttörve hág egyre magasabbra a társadalmi ranglétrán, és válik végül a király jobbkezévé, nélkülözhetetlen tanácsosává. Rendkívül éles elméjének, ravaszságának és rengeteg tapasztalatának köszönhetően páratlan ügyességgel küzdi fel magát a hatalom csúcsának tövébe. Nem fél szembeszállni sem a parlamenttel, sem a pápával, és kész akár arra is, hogy az országot saját akarata és Henrik vágyai szerint radikálisan átformálja. A Farkasbőrben az ő felemelkedésének krónikája.

Hilary Mantel - Holtaknak ​menete
Hilary ​Mantel szinte pontosan ott folytatja történetét, ahol a "Farkasbőrben" végén abbamaradt: a központi szereplő továbbra is a cselszövésben jártas, agyafúrt Thomas Cromwell, akinek azonban ebben a kötetben az lesz a feladata, hogy a kiábrándult királyt megszabadítsa Boleyn Annától és családjától. A királynénak nem sikerült fiú trónörököst szülnie, vonzereje megkopott, s modorával is gyakorta felingerli Henriket, akinek egy nem kifejezetten szép, ám hamvas, csendes és visszahúzódó lány, Jane Seymour felé fordul a figyelme...

Hilary Mantel - Eight Months on Ghazzah Street
Frances Shore is a cartographer by trade, a maker of maps, but when her husband's work takes her to Saudi Arabia she finds herself unable to map the Kingdom's areas of internal darkness. The regime is corrupt and harsh, the expatriates are hard-drinking money-grubbers, and her Muslim neighbours are secretive, watchful. The streets are not a woman's territory; confined in her flat, she finds her sense of self begin to dissolve. She hears whispers, sounds of distress from the 'empty' flat above her head. She has only rumours, no facts to hang on to, and no one with whom to share her creeping unease. As her days empty of certainty and purpose, her life becomes a blank – waiting to be filled by violence and disaster.

Hilary Mantel - Bring ​Up the Bodies
The ​sequel to the Man Booker-winning Wolf Hall. 'My boy Thomas, give him a dirty look and he'll gouge your eye out. Trip him, and he'll cut off your leg,' says Walter Cromwell in the year 1500. 'But if you don't cut across him he's a very gentleman. And he'll stand anyone a drink.' By 1535 Thomas Cromwell, the blacksmith's son, is far from his humble origins. Chief Minister to Henry VIII, his fortunes have risen with those of Anne Boleyn, Henry's second wife, for whose sake Henry has broken with Rome and created his own church. But Henry's actions have forced England into dangerous isolation, and Anne has failed to do what she promised: bear a son to secure the Tudor line. When Henry visits Wolf Hall, Cromwell watches as Henry falls in love with the silent, plain Jane Seymour. The minister sees what is at stake: not just the king's pleasure, but the safety of the nation. As he eases a way through the sexual politics of the court, its miasma of gossip, he must negotiate a 'truth' that will satisfy Henry and secure his own career. But neither minister nor king will emerge undamaged from the bloody theatre of Anne's final days. In 'Bring up the Bodies', sequel to the Man Booker Prize-winning 'Wolf Hall', Hilary Mantel explores one of the most mystifying and frightening episodes in English history: the destruction of Anne Boleyn. This new novel is a speaking picture, an audacious vision of Tudor England that sheds its light on the modern world. It is the work of one of our great writers at the height of her powers.

Hilary Mantel - Wolf ​Hall
'Lock ​Cromwell in a deep dungeon in the morning,' says Thomas More, 'and when you come back that night he'll be sitting on a plush cushion eating larks' tongues, and all the gaolers will owe him money.' England, the 1520s. Henry VIII is on the throne, but has no heir. Cardinal Wolsey is his chief advisor, charged with securing the divorce the pope refuses to grant. Into this atmosphere of distrust and need comes Thomas Cromwell, first as Wolsey's clerk, and later his successor. Cromwell is a wholly original man: the son of a brutal blacksmith, a political genius, a briber, a charmer, a bully, a man with a delicate and deadly expertise in manipulating people and events. Ruthless in pursuit of his own interests, he is as ambitious in his wider politics as he is for himself. His reforming agenda is carried out in the grip of a self-interested parliament and a king who fluctuates between romantic passions and murderous rages. From one of our finest living writers, Wolf Hall is that very rare thing: a truly great English novel, one that explores the intersection of individual psychology and wider politics. With a vast array of characters, and richly overflowing with incident, it peels back history to show us Tudor England as a half-made society, moulding itself with great passion and suffering and courage.

Hilary Mantel - The ​Assassination of Margaret Thatcher
A ​brilliant - and rather transgressive - collection of short stories from the double Man Booker Prize-winning author of 'Wolf Hall' and 'Bring Up the Bodies'. Hilary Mantel is one of Britain's most accomplished and acclaimed writers. In these ten bracingly subversive tales, all her gifts of characterisation and observation are fully engaged, summoning forth the horrors so often concealed behind everyday facades. Childhood cruelty is played out behind the bushes in 'Comma'; nurses clash in 'Harley Street' over something more than professional differences; and in the title story, staying in for the plumber turns into an ambiguous and potentially deadly waiting game. Whether set in a claustrophobic Saudi Arabian flat or on a precarious mountain road in Greece, these stories share an insight into the darkest recesses of the spirit. Displaying all of Mantel's unmistakable style and wit, they reveal a great writer at the peak of her powers.

Hilary Mantel - Margaret ​Thatcher meggyilkolása és más történetek
Az ​árnyak életre kelnek. De ne valamiféle horrortörténetre gondoljunk itt, hanem a valóságos, hétköznapi életünk mögött megbújó sötétségre. Egy bejárónő első napja új munkahelyén. Egy felolvasó est vidéken. Egy idősödő házaspár kései nyaralása. Mindegyik történet magja ismerős. És ismerősek a mögöttük megbújó feszültségek és titkok is. Hilary Mantel mesterien ábrázolja az emberi kapcsolatok egymásra utaltságát, azt a hétköznapi kiszolgáltatottságot, amelynek feloldására nap nap után mi magunk is kísérletet teszünk. Például úgy, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet.

Kollekciók