Ajax-loader

Sz. Lukács Imre könyvei a rukkolán


Sz. Lukács Imre - Tábor ​a pusztán
A ​vonat erőtlenül araszolt, ódivatú gyászkocsiként. Nem füttyentgetett. Hatalmas fák sátora takarta az állomást, gyenge fény hullott a kavicsokra. A sínek két oldalán rendőrök, államvédelmisek őrködtek. Döccentek a tehervagonok. Marhabőgés hangzott, puli vakkantott, a mozdony köhécselt. Nem igyekeztek a leszállók. A rendőrök elhúzták a vagonajtókat. - Kiszállás! - kiabálták. Riadt emberek kászálódtak lefelé, asszonyok, gyerekek, hangtalanul. Lassú mozdulatokkal emelgették batyuikat, a vasúti sínek mellé ejtették, újabbakért fordultak, gyerekeket ültettek rájuk, akik tágranyílt szemmel figyeltek. Zsákokat, ládákat, bőröndöket, kosarakat cipeltek, jószágokat rakodtak. Toporzékoltak a lovak, malacok röfögtek. A hajnali költözködés háborús menekültek képét idézte. Se panasz, se tiltakozás nem hangzott. Különös viszony teremtődött a kitelepítettek és a kitelepítők között, magyarázkodás, sírás, könyörgés nélkül értették egymást, megbízható érzés tájékoztatta őket: a félelem. A puskák nem mozdultak. Az őrök mereven strázsáltak a helyükön, vállukra vetve viselték fegyverüket, némelyikük farkaskutyát tartott pórázon. A kötelesség-szolgálat fegyelmével várakoztak, s éberen figyeltek.

Sz. Lukács Imre - Elvesztett ​szegénység
Egykori ​cselédek, tsz-parasztok, munkában törődött öregek és jövőbe néző fiatalok, ráncos kezű, repedezett sarkú asszonyok és miniszoknyás lányok, gyalogszerrel bandukoló tanyasiak és autón robogó fiatalok élnek és keresik önmagukat a düledező vályogviskók és fürdőszobás házak világában, a múlt és a jövő határmezsgyéjén, emlékektől zaklatottan és a jövőbe vetített vágyaktól fűtötten. Mai életünk egy szeletének képe bomlik ki ebben a regényben, amely a formálódó új paraszti sorsot ragadja meg lüktető dinamikájában. Sikerül-e megtalálni az élet új tartalmait az elvesztett szegénység hőseinek? Hogyan rázzák le a múlt koloncait az új életforma megteremtői és lerázzák-e egyáltalán? És nem terhelik-e meg magukat újabb koloncokkal, most már saját gyarlóságaik, emberi gyengéik koloncaival? Van-e esélye a győzelemre a cselédházak egykor mezítlábas gyerkőcének, a pedagógussá és családapává érett Potornai Bandinak, amikor harcba indul a jobbért, az igazi értékekért? Van-e jó oka a tűnődésre, a megtett egyéni és közösségi út felmérésére a tsz-elnöknek, amikor fáradt szíve a kórházi ágyra dönti?

Sz. Lukács Imre - Tábor ​a pusztán / A halál színpadán
A ​szerző két korábbi műve most egy kötetben lát napvilágot, sajátos kontextust létrehozva, egymás üzenetét ily módon is erősítve. Az első mű a "magyar Gulág", a Sztálin-korszakbeli kormói munkatábor történetéről szól. Pálinkától bűzlő őrmesterek, riadt pakolás, kászálódás, félállati sorban való tengődés, alattomosság, a "semmiből mindenné" lett felügyelők hatalmaskodásai rombolják a tábor közösségét, az egymásra utaltság mégis gyakran igazi sorstárssá, egymásban támaszra lelő, humánus emberré alakítja őket. A második írás Szilágyi Lajos színművésszel készült életinterjú. Szilágyi számára "a nagy kaland" 1943-ban, a háború kellős közepén kezdődött. Ekkor tett előadóművészi vizsgát a Magyar Királyi Színművészeti Kamaránál, ekkor került a Szegedi Színház tagjai sorába. Harcolt a szovjet hadsereg ellen: élettörténete nagyrészt ennek következményeiről szól.

Sz. Lukács Imre - Szülém ​mégis utazik
A ​szerző képzeletbeli riportregényt készített édesanyjával. Felidézi szegénysorban töltött gyermekkorát, visszavezet bennünket a XX. század közepén-végén átélt emberpróbáló évtizedeken. A tizenegy testvér közül hatan maradtak életben, most köztük ingázik az író édesanyja, a számára már érdektelen és követhetetlen világban. Magával ragadóan, végtelen szeretettel ábrázolja édesanyját és az annak halála utáni keserűséget, bánatot. Sorait olvasva hiteles forrásból ismerhetjük meg az öregedés jellemző tüneteit. Emberi tragédiákkal terhes időszakokról szóló és bölcs tanulságokat szolgáltató írás.

Sz. Lukács Imre - Tegnapi ​szegények
Sz. ​Lukács Imre három regényében egy alföldi falu, Tisza menti település embereinek történetét írja meg 1945-től a hatvanas évek végéig, a falusi átalakulás negyedszázadát pásztázza néhány család történetén keresztül. Az első regény alaprajz, a falusi szegénység különböző változatait adja, az életindulásnak eseményeit rajzolja meg, a második centrumában a termelőszövetkezet megalakulása és gondjai állnak, a harmadik a cselédházból tanári diplomát szerző fiatalember sorsán, gondolatain és történetét keresztül mutatja be a falut, annak változásait.

Sz. Lukács Imre - Szegények ​ünneplőben
A ​szegények ünneplőben már a mába vezet, a gazdagodó, "ünneplőbe" öltözött faluba, ahol az élet és éltmód változásaival együtt jár a szemléletváltozás is. Az író hősei a maguk módján döntenek arról, hogy múltjukat feledve, tagadva a saját boldogulásukra törekszenek-e, vagy vállalva eddigi életüket, hitükben meg nem rendülve folytatják jövőt építő munkájukat. Az áradó, gyors sodrású cselekményfolyamban, Potornai Bandi belső vívódásaiban, felháborodásában, beletörődésében, lelkesedésében, szilárd meggyőződésében rajzolódik ki a falu lakóinak ellentmondásos világa, a növekedéssel, a fejlődéssel együttjáró gondok sokasága. A falu éli mindennapi életét, az emberek teszik a dolgukat - ám ez a külső világ, a látható felszín , mely egy épülő ház vagy egy közösen vásárolt autóbusz képében mutatja a változást, nem fedi el a belső feszültségeket, a szikrázó indulatokat, a tenni vágyást, az összefogás közösségi gondolatát. Az első adandó alkalommal megmutatkozik az emberekben munkáló tettrekészség - a közös gond leküzdésére egybeforrt közös akarat.

Sz. Lukács Imre - Magyar ​gulág
A ​szegedi újságíró a rendszerváltozás előtt számos szociográfiai értékű riportkönyvet, regényt írt. Már akkor Tábor a pusztán (1985) című könyvében megörökítette az ötvenes évek internálótáboraiban szenvedők sorsát. Ezt most alaposan kibővítve, további sorsdrámákkal kiegészítve tárja az olvasó elé hiteles tudósítását a kitelepítettekről, a táborévekről. Könyve fontos tanúbizonyság a felejtés ellen.

Sz. Lukács Imre - Beszélgetés ​az Istennel
Sz. ​Lukács Imre - Isten akaratából - megalkotta e könyvet, s így megállapíthatjuk, hogy nemcsak jó újságíró, író, hanem megállja a helyét a versírásban, költészetben is. Erről tanúskodnak az ez év elején és az 1958-ban külföldön írt versei is. Költészetét titok övezte, soha nem beszélt róla. Először tavasszal jelentkezett versekkel. Öt éve tartó betegsége hatására szívet-lelket szorongató búcsúzó verseket írt, amit átadott nekem megőrzés végett. Ezeket családja sem láthatta. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy a kabátom belső zsebében titkon őrzött versekből színvonalas, tanulságos verseskönyv lesz. Istenünk ebben is segített - legtökéletesebb rendezőként -, hiszen az új versekkel egyidejűleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából előkerültek, megérkeztek a szerző 50 évvel korábban - 1958-ban - nyugaton írt versei, amit az akkori hatalom begyűjtött. Az előkerült verseket a szerző és kedves családja sírva olvasták el. Megható pillanatokat éltem át én is, mint a család jóban-rosszban kitartó barátja.

Sz. Lukács Imre - Szegények ​krónikája
Sz. ​Lukács Imre a tiszántúli cselédházak világából indult el, s hivatásánál fogva - a szegedi Dél-Magyarország munkatársa - ma is mindennapos kapcsolatban van ezzel a világgal. Nem véletlen, hogy könyvének féltve-szeretett alakjait ugyanebből a világból vette: írói lelkiismerete parancsára hallgatva igyekszik számot adni arról az útról, amelyet a tiszántúli cselédsor kis közössége tett meg az elmúlt negyedszázad alatt a semmiből az emberi élet felé. Könyve krónika a szó igazi értelmében: a magyar parasztság egykor legszegényebb rétegének, a cselédházak lakóinak szívbemarkolóan őszinte, pátosztalan és sallangmentes krónikája. Az istenhátamögötti kis közösség története bár egy helyhez és egy időszakhoz kötődik, mégis mindenkihez szól. A maradiság és az új nehéz küzdelme, az emberi sorsokban konkretizálódó haladás és a haladással feltörő mind újabb problémák hűséges és egyszersmind lakonikus rajza olyan tanulságokat sugall, amelyek gazdagítanak minden olvasót. Sz. Lukács Imre krónikája hiteles híradás a mai faluból. Hiteles azért, mert szerzője valóban csak krónikás maradt, s mert jól ismeri a falut és népét, amelyről ír: övéit írta meg.

Kollekciók