Nicholas Halasz könyvei a rukkolán

Nicholas Halasz - Dreyfus ​kapitány
Amikor ​George Clemenceau-t megkérdezte személyi titkára, tulajdonképpen mennyit is értett meg Dreyfus az egész Ügyből (mert a Dreyfus - ügyet idővel nagybetűvel írták), a "Tigris" így felelt: - Semmit. Ő az egyetlen, aki az égvilágon semmit sem értett meg. Mérhetetlenül alatta áll a Dreyfus-ügy színvonalának. Léon Blum, sok év múltán majd a Népfront - kormány miniszterelnöke, ugyanígy látta a kapitányt: - Ha Dreyfus nem Dreyfus, még csak Dreyfus híve sem lett volna. Főhősünk tehát nem is szimpatikus, hacsak abban a tekintetben nem, hogy az Ördögsziget kunyhóbörtönében, ágyához láncolva is megőrizte lelkierejét. Maga sem tekintette hősnek magát. - Egyszerű tüzértiszt voltam - mondta életet alkonyán -, akinek tragikus tévedés folytán derékba törték a karrierjét. Dreyfus, az igazság zászlója, nem én voltam. Ezt az alakot önök teremtették. Az aranykornak tartott századforduló ismeretlen arcát nyújtja felénk: maroknyi bátor férfi áll szemben kémekkel, kalandorokkal, okirathamisítókkal és megtévesztett lumpentömegekkel. A századforduló Párizsában, ahol halálos veszélyt vállal az, aki az elvont igazságért küzd az Intézmények és a Közvélemény roppant ereje ellen.

Nicholas Halasz - Robert Halasz - "Tiszta ​szívű gyilkosok"
"Hát ​a nagyszerű Caseriónak, Carnot elnök gyilkosának nincsenek utódai? A királyok gyilkosai - halottak? Nem, hiszen él még az emberi lelkiismeret! Eljön az igazság napja.... s akkor elvesztitek hatalmatokat, elsöpri a vihar kincseitekkel együtt, akár egy füstfelhő rongyait..." Az anarchisták - hangulatuktól függően - poétikus szavakkal is képesek voltak kifejezni érzelmeiket. A fenti sorok szerzője egyébként valóban költő. Laurent de Tailhade, aki szerfölött lelkesedett a dinamitért, bár fél szemét éppen egy bombamerénylet alkalmával veszítette el. A színesen megírt munkából megismerjük Proudhon, Bakunyin, Kropotkin és a kevésbé híres anarchista teoretikusok elméleteit. Ezekre a teóriákra támaszkodva követték el az akcióikat a "tett propagandistái", az egymás nyomában járó, egymás halálát megbosszuló "tiszta szívű gyilkosok" akik közül Ravachol aligha volt tiszta szívű, hiszen beismert rablógyilkosságot is. Vaillant-t ugyan a polgári társadalom áldozatának tekinthetjük, Henry azonban már keserű fanatikus, Carnot elnök gyilkosa, az olasz Caserio pedig primitív gyerekember. A szerzők megismertetnek az anarcho-szindikalizimus keletkezésével, majd hanyatlásával, röviden érintik a századforduló francia munkásmozgalmának kérdését, majd bemutatják miként züllöttek bűnözőkké az anarchistáknak is aligha nevezhető "tragikus banditák."