Ajax-loader

Véronique Olmi könyvei a rukkolán


Véronique Olmi - Tengerpart
A ​fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen. Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél. De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is - kivéve Kevin otthon felejtett cumiját -, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt. A baljós környezet, a szűnni nem akaró eső, a sár, a sötétség, az ellenségesen háborgó tenger, az elhagyatottság, a társadalmi közömbösség, sőt kegyetlenség és az anya kétségbeesett víziói egyre torokszorítóbb hangulatot teremtenek. A végkifejlet azonban túltesz minden képzeleten. A fanyar, sallangmentes, egyúttal lázadó, mégis gyöngéd és költői stílusban elbeszélt történet egyszerű és több mint felkavaró. Mert kiáltás ez a regény, mely kizökkent a nyugalmunkból, halálos rémületet kelt a szívünkben, tükröt tart elénk... Véronique Olmi színműíró és dramaturg. 1998-ban megjelent novelláskötete után ez az első regénye.

Véronique Olmi - Nous ​étions faits pour être heureux
Serge, ​la soixantaine, a tout ce dont peut rêver un homme : une belle situation, une femme jeune et jolie, deux beaux enfants. Pourquoi s’éprend-il soudain de Suzanne, une accordeuse de piano d’apparence ordinaire, mariée elle aussi, et qui n’est a priori pas son genre ? Et pourquoi la choisir comme confidente de lourds secrets d’enfance dont il n’a jamais parlé et qui ont changé le cours de sa vie ?

Kollekciók