Ajax-loader

Bächer Iván könyvei a rukkolán


Bächer Iván - Hatlábú ​(sőt több)
A ​nagy sikerű kötet vadonatúj fotókkal illusztrált és újabb történetekkel bővült kiadásáról így ír a szerző: „Mindig állatok között éltem, de kutyásnak lenni persze más. S ebbéli igyekezetemben annyira elmerültem, hogy meg is felejtkeztem a macskákról, akik addigi életemet kísérték. No meg nem állott módomban beszámolni az előző kutyaéltem utáni eseményekről sem, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy azok akkor még nem történtek meg. Megpróbálom pótolni a mulasztást: eléje és hozzája is biggyesztek némi állatságokat, hadd kerekedjen tovább ez a furcsa emberi história, ami az enyém volt és - ha az állatok istene adja - még az enyém lesz egy kis darabig.”

Bächer Iván - Idegen ​ország
Aki ​ebbe a kötetbe belelapoz, rögtön láthatja, hogy a szerző élete és munkássága még mindig szorosan kötődik a magyar hírlapíráshoz, amely utolsó óráit éli tán. Cikkek, tárcák, tárcanovellák sorakoznak e kötetben, megemlékezések kedves könyvekről, képekről, emberekről, öncélú regisztrációk, rögzítések; ha már mindennek vége van, hátha legalább nyoma marad valaminek. Megvan a szépsége, romantikája ennek is: magányos, utolsó mohikánnak lenni; ide-oda döcögni a göthös lovon, hadonászni a rozsdás flintával, őrizni a nyelvet, amelyen már senki nem beszél, óvni a parazsat, amelyet a többi már rest széttaposni is, belevakkantani a süket éjbe néha egy-egy rekedt, elfúló csakazértis uff-ot. Bächer Iván

Bächer Iván - A ​város
1957-ben ​születtem Budapesten. A katonai szolgálat esztendejét leszámítva több mint húsz éve szakadatlanul iskolába járok: a kispesti Wekerle-telepre, az Apáczai Csere János Gimnáziumba, a bölcsészkarra, és jelenleg - immár tanári minőségben - a Móricz Zsigmond Gimnáziumba. Első verseimet 1982-ben mutatta be Mezei András az Élet és Irodalom hasábjain. Azóta is itt jelenik meg írásaim legtöbbje. 1985-ben a Radnóti Miklós Színpad és számos állami szerv által meghirdetett egyfelvonásos drámapályázaton az e kötetben is olvasható Oszkár című jelenetemért megosztott második díjat kaptam. A darabot ugyanebben az évben be is mutatták. ____________________________________________________________Bächer Iván

Bächer Iván - Kószáló
A ​Kószáló egy útikönyv. Nem szokványos, de speciális útikönyv. A szerző útjainak könyve. A szerző nem szeret utazni már. Otthon szeret ülni, és az otthoni tájban kószálni délutánonként kicsit. De néha mégis útra kél. Nem lenne módja visszatérni különben. Meg nem lenne mivel az otthont összevetni. Amszterdamtól Kolozsvárig vannak itt úti vázlatok. De teljességre törésről még csak véletlenül sem lehet szó. A szerző nem utazik, csak odacsöppen valahová. Eltébolyog. Kiruccan. Nyakon csípik, és elviszik. Gyakorta komoly sleppel megy, hogy otthon érezze magát idegenben is. És úgy is érzi. Kóstolók ezek csak, innen-onnan, Európa és Magyarország végtelen gazdagságú asztaláról fölkapkodott vendég- és hazafalatkák.

Bächer Iván - Levélregény
"A ​szerző - nekiveselkedvén a munkának - tervbe vette, hogy első regényébe most aztán alaposan beleírja mindazon társadalmi visszásságokat, iskolai kicsinyességeket, emberi gyarlóságokat, amelyekkel tanári pályafutása során találkozni szerencséje volt. Ám írás közben a regény főhőse, a nyugdíjas magyartanárnő - a szerző legnagyobb megrökönyödésére - szenvedélyesen föllázadt. Hiába akart a szerző a pedagógusok szerencsétlen voltáról és megalázhatóságáról értekezni - a jó öreg tanárnő kikérte ezt magának, és sem szerencsétlennek nem volt hajlandó mutatkozni, sem megalázni nem hagyta magát. Hiába próbálta a szerző jelezni, hogy a nyolcvanas évek magyar ifjúsága videofasizmuson nevelkedő, karate-kulturált csőcselék - főhőse kinevette, és vég nélkül sorakoztatta föl az értelmes, művelt, emberarcú fiatalokat. Hiába igyekezett a szerző drámaian felmutatni az öregség fájdalmas szomorúságát - főhőse erre olyan méltóságteljes, színpompás, utolérhetetlen illatú és zamatú indonéz csirkékkel, rakott burgonyákkal és töltött dagadókkal válaszolt, hogy regénye végén a szerző itt áll teljesen elbizonytalanodva. Lehet, hogy mégiscsak van valami értelme ennek az életnek nevezett fura micsodának? Bächer Iván"

Bächer Iván - Klétka
A ​könyv az író majd egy évtizede elkezdett, folytatásos "családregényének" negyedik, zárókötete, amelyben megint csak történnek a dolgok. A Gold-családban. A Gold-családdal. A kilencvenes évek Magyarországán. Mindenféle dolgok. Szomorúak és vidámak. Itt főleg szomorúak. Történnek, megtörténnek, véget érnek. Aztán kezdődnek mások. Ahogyan az már csak lenni szokott. A szerelemben. Az életben. És a halálban.

Alpári György - Bächer Iván - Harapnivaló
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bächer Iván - Kék ​Duna Keringő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bächer Iván - Teknős Miklós - Megyek ​Budára
Mindent ​a végtelenségig lehet írni, minden kimeríthetetlen: egy csokor virág és egy hatalmas ország, egy szál ember és egy metropolis; mindről egyként lehet írni három kötetes trilógiát és egy flekkes szösszenést. Újlipótváros jelene és históriája is csak - bocsánat a lopott hasonlatért - egy ilyen feneketlen kút, amelyből az idők végeztéig lehet meregetni a történeteket. Harmincezernyi ember, több ezer ház, üzlet, intézmény, neves és névtelen hely, látható és láthatatlan nevezetesség. Egy-egy nagyobb házmonstrumában nagyközségnyi ember él, akiknek mind-mind egyenkénti élete is kész regény. Bolond, aki teljességre tör, és én nem vagyok bolond, vagy ha mégis, hát másként. Dehogyis lehet itt mindent megírni, meg se próbálom; szemezgetek csupán, csak arról referálok, ami elém bukkan, amibe belebotlok, vagy amit az orrom alá dugnak barátaim, akikből - hál istennek - bőségesen el vagyok látva itt. Felírom az elém kerülő dolgokat csak, mint felírónő ősöm, nagyanyám testvére, Lonci néni, a Britannia söntésének koronázatlan királynője, felírom mindazt, ami elém kerül. Ami ma nem jött elő, benn maradt a hűtőben, konyhában, azt ma nem regisztrálom. Majd legközelebb. (Bächer Iván)

Bächer Iván - Kocsmazaj
„Kocsmás ​lettem. Nem voltam mindig az. De már jó régen az vagyok. Kocsmába járó, kocsmát szerető, kocsmafüggő. Nem szégyellem, vagy ha szégyellem, referálok róla akkor is. Szeretek kocsmába járni. Szeretek társasággal, és szeretek egyedül. Mert betérek bizony magam is. Támasztom a pultot, fogom a párás söröskriglit, vagy kisfröccsös poharat, és meredek némán magam elé. És jól érzem magam. Megnyugszom. Lelassulok. Megpihenek. Megállok. Vagyok. De szívesen kocsmázom társaságban is. Párban, csapatban, mindenhogyan. Általában eléggé kuka vagyok. Mogorva, szótlan. A magam dolgaival nem szeretném túlságosan terhelni a másikat, a másik pedig vagy nem érdekel, vagy ha érdekel, és meghallgatom, és tisztába jövök gondjával, bajával, örömével, eléggé gyorsan elfelejtem azokat. Esetleg nem felejtem el, de összekeverem az egyik baját, örömét a másik örömével, bajával. Azzal mentegetem magam, hogy ez nem is csoda: az életben három, maximum ötféle öröm, illetve bánat adódik, azokat variáljuk, ismételjük, csereberéljük, repetáljuk aztán. Kár a szóért. De kocsmában ülve, gyakorta elfelejtem ezt. És elfelejtkezem magamról, és szóba elegyedek, és néha még a másikra is odafigyelek. Egy kicsit.” Bächer Ivánnak bevallottan szokása kocsmában és kocsmából figyelni a világ dolgait. Nincs ezzel egyedül, sem az életben, sem az irodalomban. Mert hát a kocsmázásnak egész irodalma van. Világirodalma. A kocsma köztudottan évezredek óta az emberek érintkezésének egyik legfőbb színhelye. Remekül lehet ott szemlélődni. Befelé figyelni önmagunkra és kifelé figyelni a világra. Odafigyelni másokra. Egy kicsit. Vagy nagyon. Mert Bächer Iván nagyon tud ám figyelni, hiába is állít mást. Kocsmazajon, kocsmafüstön át hallgatni és meghallani, nézni és meglátni a lényeget. Ahogy két határon túl, a prágai Arany Tigris sörözőben egy másik író is tette. Valami összeköti őket. Keresésük tárgya. Az egyedi. A kivételes. Az örökbecsű. Az igazán emberi. Az a bizonyos gyöngy a mélyben. Az emberben. Csak az egyik a hetedik pincegrádicson hűtött sört, a másik rozéból és szódavízből kevert fröccsöt kortyolgat közben.

Bächer Iván - Zónázó
...a ​vonaton nagyon sokféle dolgot lehet csinálni. Lehet például nézegetni kifele. Minden érdekes, miért pont az ne lenne az. Kinézni. Nézni a dolgok végét. Mert a vasútnál a dolgoknak a vége van leginkább. Út vége, kert vége, város, falu vége. A vasútnál véget érnek a dolgok. Ami meg nem ér véget, az sem folytatódik. Az ott van. A vasút mentén mindne oda van pakolva, stószolva, rakva, ömlesztve, hányva. Ott van felejtve, hagyva. Mindenütt kupacok, halmok, hegyek, rakások magasodnak. Össze van ide hordva kő, szén, fa, beton, palack, üveg, flakon, vas. Minden csupa barkács, buhera, gány. Minden össze van firkálva, festve, karcolva. Ezt lehet nézni a vonatból. A véget. De lehet, persze mást is: erdőt, mezőt, falut, várost, házat, villát, gyárat, vásárteret. De lehet olvasni a vonaton, persze. Lehet nézni a házakat, és tudni már, ki lakta azokat egykor. Lehet elnézni a házak felett, és tudni, mit takarnak azok el. Lehet nézni a hygete, a dombot, és tudni, mi van azok mögött. de lehet olvasni is a vonaton, persze. És lehet diskurálni is.

Bächer Iván - Sétatárs
"Ő ​volt az író. Ez a kis könyv őróla, Kardos G. Györgyről szól. Az íróról, aki életének utolsó másfél évtizedében a szerzőnek nem csupán közeli barátja, sétatársa, cimborája, napi beszélgető partnere volt, de írói, emberi példaképe, pótapja is, aki a halála óta eltelt másfél évtizedben mindennap ott sétált mellette a pesti utcán, és ott sétál ma is."

Bächer Iván - Kezdőbetűk
Ha ​nagyképű akarnék lenni, azt mondhatnám: zsengéimet tartja kezében a kedves olvasó. De hát ez azt a meggyőződést feltételezné, hogy az ezek után írottak már érett, komoly opuszok, amiről azonban én meggyőződve nagyon nem vagyok.Az e kötetben lévő írások minden külső kényszer nélkül születtek. Nem kérte senki, hogy írjak, nem kaptam érte pénzt, nem voltam alkalmazásban semmiféle lapnál. Egyetemista voltam, majd tanár. Csak úgy írtam, ha írtam, mert sokszor hónapokon, éveken át nem is. Bächer Iván

Bächer Iván - Vándorbab
Az ​élet többnyire az evés-ivás körül folyik. Van, aki megadja a módját, másoknak mindegy, mit és hogyan esznek. Az, ahogyan elkészül egy étel, annyi mindentől függ. Nemcsak attól, hogy mi van kéznél, hogy ki főzi, süti, de nagyban befolyásolja a fantázia gazdagsága, a körülmények, sőt a múltbéli, no meg az eljövendő események is. Enni pedig kell. Lehetőleg minden nap.

Bächer Iván - Kutya ​Mandovszky
... ​Úgynevezett nagycsaládban, mindenféle nagyanyák, nagyapák, nagynénik, apák, anyák, feleségek között éltem sokáig, mindaddig, míg a felsoroltak meg nem haltak hirtelen és valamennyien. Rám hagyták bútoraikat, könyveiket, papírjaikat, villamosbérleteiket, szemüvegeiket, pipáikat, leveleiket, naplóikat... Ebből élek. ...

Bächer Iván - Nagypapa ​hűlt helye
Egy ​zsidó könyvet tart kezében az olvasó. Részben már más kötetben megjelent, részben eddig csak újságban publikált - mondjuk zsidó tárgyú írások - cikkek, tárcák, portrévázlatok sorjáznak itt. Lehet kérdeni, éspedig joggal: Minek? Mire jó ez? Micsoda dolog ez? Felekezet, faj, származás, vagy valami más efféle bajos szempont szerint különböztetni embereket, helyeket, történeteket. Én a zsidóság kérdését másképpen fogom fel. Számomra ez se nem vér, se nem hitvallás, de még csak nem is kultúra kérdése. Hanem sorsé. A zsidó sors az, ami valakit zsidóvá tesz. Egyszerűbben: zsidó az, akit mások lezsidóznak. Hogy csak egy példát mondjak: Aki 1944-ben lezsidózottat bújtatott, az életveszedelemnek tette ki magát. Vagyis vállalta a zsidó sorsot. Zsidóvá lett. Aki zsidózottnak volt férje, felesége, aki zsidót mert tisztelni, szeretni - szintúgy. És azok a németek, akiket a magukat demokratikusnak nevező hatóságok és hatalmak űztek el századok óta szeretett otthonukból, éppúgy zsidó sorsot szenvedtek, mint pár évvel előbb honfitársaik. Ezért szerepel ebben a könyvben vagonra rakott sváb és kisemmizett erdélyi arisztokrata, kilóra eladott szász és magyar cselédszármazék is. Megannyi zsidó. De persze az itt megidézett lelkek többségének volt valami zsidó vallású fölmenője. Én nem vagyok hullaszámoló, nem tudom, mi a bánat mértékegysége, nem szokásom az emberi könnyeket halmozni latra és méricskélni. Mégis: meggyőződésem, hogy a magyar zsidóság tragédiája - amely magyar tragédia volt - nem fogható semmihez. Nem vitatkozom ezen. Én így érzem, és kész. Most van hatvan éve annak, hogy néhány hét alatt elpusztíttatott szinte a teljes vidéki magyar zsidóság, pontosabban lezsidózottság. Még pontosabban: csecsemők, gyerekek, anyák, férfiak, nagymamák, nagypapák, dédik. Emberek. Magyarok. Ezt a könyvet az ő emlékükre állítottam össze

Bächer Iván - Igazad ​van, Loncikám
2010 ​tavaszán barátaimmal ellátogattunk Algériába. Gyerekkoromban rengeteget hallottam erről az országról és Algír – ahogy otthon mondták: "Alzsír" – városáról. A harmincas évek derekától a hatvanas évek közepéig ott éltek nagyszüleim, anyám ott – az akkor még francia gyarmati Algériában – nevelkedett. Utamról szokásom szerint írásban referáltam, festőművész, fotográfus barátom, Lengyel Zoltán pedig rengeteg fényképet készített. Ezeket adjuk most közre, kiegészítve nagyanyám hatvan-hetven évvel ezelőtt írt leveleinek részleteivel, illetve korabeli algériai fotográfiákkal. (Bächer Iván)

Bächer Iván - Ököllel ​a zongorát
"Gyakran ​kérnek tőlem írást: helytörténetet, gasztronómiai értekezést, alkalmi megemlékezést, nekrológot, könyvrecenziót, tárcát, novellát. Húsz év. Az e könyvbe gyűjtött írások nem rendeltek. Jóakaróim szerint nekem ilyeneket nem is szabadna írnom. De muszáj vagyok. Különben megfulladnék." (Bächer Iván)

Bächer Iván - Ruccanások
Az ​író rendhagyó útikönyve turisztikai-gasztronómiai és szellemi-kulturális kalandozásra invitálja az olvasót a nagyvilág és az emberi lélek különös tájaira. Ruccanjunk ki Budapest, Róma, London, Kolozsvár főtereire és eldugott utcácskáiba, piacaira és vendéglőibe, kóstoljunk bele más népek életébe és konyhájába, és habzsoljuk az élményeket nagykanállal!

Bächer Iván - Utóíz
Régi ​receptjeimből, étírásaimból válogattam össze egy csokorral ebben a könyvben. Az írásokból kirajzolódnak elmúlt életem stációi is - lassan huszonöt éve írogatok étellel, konyhával, főzéssel, sütéssel kapcsolatos dolgozatokat, tanulmányozható, mikor hol éltem, hogyan és kivel. De ilyen szempontból nem rendezgettem az írásokat; a mára koncentrálok, emlékeimet hagyom szabadon gomolyogni. Az újabb írások új életem lenyomatai. Mást eszem, máshol, mással. De azért nem felejtem el azt, ami volt. Ez mindenekelőtt a voltak könyve. De a jelenből is adok egy kis kóstolót.

Bächer Iván - 150 ​év
Bächer ​Iván ebben a könyvében néhány generáció hagyományaira visszatekintve olyan ételek receptjeit adja közre, melyek többségében ismerős ízeket, hangulatokat elevenítenek fel bennünk. A mai olvasó azonban már nem biztos, hogy ismeri elkészítésük mikéntjét, és azt a kultúrát, életmódot, melyben természetesek voltak. Bächer nem hagyja magára az olvasóját, és szabadon engedve anekdotizáló énjét, a hozzávalók közé vegyítve, sok mindent elmesél a régi világról.

Bächer Iván - Molnár Gál Péter - Helyek
Gyűjteményünkben ​a szerzők közismert anekdotázó stílusukkal mutatnak be egy-egy városrészt, épületet, kávéházat, színházat. Elsétálhatunk vezetésükkel a Százados útra, a hajdanvolt Tisza Kálmán (Köztársaság) térre, a Városligetbe, megszemlélhetjük a Bródy-házat a Bajcsy-Zsilinszky úton vagy az OTI-tornyot (ha még meglenne) a Fiumei úton. Elidőzhetünk nosztalgiázva, régi történeteket felelevenítve az egykori Simplon vagy Abázia kávéházban, esetleg "mélyebbre" hatolva a Dózsa sörözőben. Lokálpatriótákhoz híven, nagy szeretettel - bár olykor kissé ironikusan - mutatják be kedves helyeiket, kifigurázva néhol a múlt, néhol a jelen furcsaságait.

Bächer Iván - Haláltánc
- ​Na menjél! - Megyek. De ezt el akartam mondani. Hogy éppen olyan vagy, mint az Anna! Neked az egész élet csak egy téma. Egy nagy téma. De mi élünk ebben a rohadt életben, érted! Mi ebben élünk, és ebbe döglünk bele! Érted!? A jó, édes anyádat, érted!? Köszönés nélkül belépett a liftbe, magára csapta a vasajtót. Gold Jenő visszament a lakásba, be a szobába, a kuckóba, papírt kapott elő, lejegyezte gyorsan: "Neked az élet csak egy téma... olyan vagy... De mi élünk..." Betette a cetlit a fiókba, ment ki mosogatni. Mosogatás közben arra gondolt, ez még jó lehet fülszövegnek is egyszer.

Bächer Iván - Az ​elhagyott falu
„A ​kötet persze más is, több is ennél. Amit Bächer Iván szociográfusként, vizsgálódó újságíróként rögzít, azt voltaképpen – az általánosság, a számok, a trendek és hasonlók szintjén – máshonnan is tudhatjuk, s ha érdekel bennünket a dolog, tudjuk is. De hogy mindezekben benne lenni vagy legalábbis mindezeknek a közvetlen közelében lenni milyen érzés, azt már Gold Jenőtől tudjuk meg, azaz egy irodalmi alak és a sajátosan irodalmi tapasztalat révén. Bächer ugyanis legalább annyira író ebben a könyvében, mint amennyire újságíró, a kötet darabjai legalább annyira novellák, mint amennyire tudósítások. Itt-ott jólesően nyugtázzuk a nagy elődök szellemujjlenyomatait, Tömörkényt, Mórát, Móriczot, a magyar parasztnovellisztika divatjamúlt, csodálatos örökségét is, bár az elegy: a kimondó-figyelemfelhívó újságírói indulat és a közhasznúnál több és maradandóbb irodalmi látomás összjátéka érdekes módon ismét inkább a hatvanas éveket idézi, Galgóczit és – a ma már elfeledett – Galambos Lajos néhány jobb falusi elbeszélését.” (Takács Ferenc)

Bächer Iván - Rötúr
A ​Rötúr a szerző legnépszerűbb könyveinek egyike. Nagy szeretettel és kedves humorral megírt történeteken keresztül ismerjük meg az írót megszemélyesítő Gold Jenő őseinek hétköznapjait, ünnepeit, örömét és bá­na­tát. Az események a XX. század elejétől a nyolc­vanas évekig követik egymást: A Felvidékről a Józsefvárosba települt iparos déd­szü­lők nyugodt, békés életet élnek. Kisebbik lányuk Aranka azonban, a családi és történelmi viharokat elkerülendő Algériába költözik, majd onnan vissza a Baross utcába. És ezt ilyen-olyan lövöldözések miatt többször megismétli. A regény az 1997-es első kiadás óta most ötödször jelenik meg.

Bächer Iván - A ​zongora helye
"Csak ​újsághoz ne kerülj" - hallgattam otthon gyerek- és ifjúkoromban az intést, amelyet súlyos családi tapasztalások hitelesítettek. Egy darabig el is kerültem a redakciókat, de aztán 1989 nyarán csak-csak ott ültem egy szerkesztőségi szobában. Azóta "írásra kötelezett munkatárs" vagyok, nemigen járok szerkesztőségbe be, nem ügyelek, nem bíbelődöm mások kézirataival, jobbadán azt, arról és úgy írok, amit, amiről és ahogyan akarok. És ami a legfontosabb: távol tarthatom magam a politikától. Csak akkor szólok ilyes ügyekhez, amikor már végképp nem bírom türtőztetni magam. Gyakran meg is bánom utólag, hogy szólásra ugrottam gondolatlanul. De azért néha próbálok gondolni, ha nem is végig, de egy darabig legalább. Így aztán előadódik, hogy később sem röstelkedem, legalábbis nem annyira. Ezek a nem nagyon bánt dolgok vannak összegyűjtve itt. És most, hogy összeraktam, lepődve látom: tizenkét év históriája ez, ahogyan én megéltem.

Bächer Iván - Hogyan ​kell a nőkkel bánni
A ​kötetben az 1986-tól megjelent tárcáiból közöl válogatást a szerző. Témaválasztása szerteágazó: 'A tárca tárgya lehet akármi: mesélhet egy történetet, esetet, emlékezhet egy embertársra, szólhat házról, városról, múltról, ököruszálylevesről, bármiről.' Az öt fejezetcím alá gyűjtött történetek többféle hangulatot és életérzést tükröznek: vidámat, dühöset, cinikust és néha szomorút. A kötetet kézbe véve érdeklődésének és pillanatnyi hangulatának megfelelően válogathat az olvasó a publicisztikák között.

Bächer Iván - Zsál
A ​żal - kiejtve zsál - lengyelül más nyelven kifejezhetetlen érzemény; szomorúság, vágyódás, beletörődés, panasz és harag van egyszerre benne. Ez az érzés köti össze e kötet különféle műfajú írásait; van köztük publicisztika, portré, zenei okoskodás, kórházi referátum és tárcanovella - de vidámkodó, harsány, ujjongó írást az olvasó ebben a kötetben ne keressen. Nem olyan kort élek éppen. Szomorúságom részben öröklött, adott, részben az engem körülvevő világ az, amely kedvemet szegi. De azért élni még mindig szeretek. És ha búsan, de mégiscsak: szeretnék is még egy darabig.

Bächer Iván - Kurgast
1905 ​nyarán Romlaky Zalán magyar író, hírlapíró tüdőbajos lett. Ezt a betegséget a kor tudományossága nem volt képes még gyógyítani, legfeljebb csak – sok pénzért – kúrálni kicsinyt. E célra szolgáltak Európa jó klímával bíró pontjain kiépült gyógyintézmények, Kuranstellék, amelyekben volt Kurkapelle, Kurfriseur, Kursaal, Kurtaxa és mindenekelőtt rengeteg vendég – Kurgast. Ilyen Kurgast lett Romlaky Zalán kilenc hónapon át. Ezen idő alatt fokozatosan meggyőződött arról, hogy a legtöbb orvos pénzéhes sarlatán, aki tehetetlen a betegséggel szemben, és aki becsapja, áltatja és kirabolja a betegeket. Meggyőződött arról is, hogy ő sem gyógyulhat meg többé. Számvetést végzett, végigpergette rövid életét, és végtelen keserűséggel nézett szembe azzal, hogy úgy kell elmennie, hogy nem tud gondoskodni hátramaradottjairól. Ráadásul ezekben a hónapokban kezdett el recsegni-ropogni a harminc éven át viszonylag jól szolgáló Monarchia épülete is, hogy pár évvel később összedőljön, maga alá temetve mindazon értéket, hitet és kultúrát, ami Romlaky Zalánnak és kortársainak éltető lege volt. Kezdetét veszi a huszadik század, és abból nem lesz köszönet.

Bächer Iván - Hatlábú
"Kutyás ​lettem. Hatlábú. Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt. Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át. Szilárd elvi alapon nem volt kutyám. Szeretem a függetlenséget, még akkor is, ha nemigen volt részem benne soha. Ebbe bele is nyugodtam rég. De hogy még egy kutyától is függjek, ez soknak tűnt fel előttem. Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutya büdös, továbbá zajos és harap. Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt. Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap, több mint harminchat éven át. Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem leltem sehol, hamarosan már nem is kerestem. Kutyát sétáltattam helyette. Kutyás lettem." 1957-ben születtem. Húsz éven át tanultam. Tíz éven át tanítottam. Lassan húsz éve írok. Közben szakadatlanul éltem a legkülönfélébb emberekkel, no meg állatokkal, akiknek egyetlen közös vonásuk van: mindegyikőjüket szerettem.

Bächer Iván - Vendégkönyv
Bächer ​Ivánnak van mire emlékeznie. Kisgyerekként, családi körben kezdte a vendégeskedést, aztán a kör egyre bővült, és ő hosszú-hosszú évekig vendéglátott és vendégellátott. Most megosztja élményeit és tapasztalatait az olvasókkal. Elméleti alapozást és gyakorlati tanácsokat ad. Használati útmutatást a vendéghez, aki furcsa egy szerzet, annyi válfaja és alfaja van, hogy győzze őket fel- és kiismerni az ember. Recepteket ír, mivel lehet feldobni, aztán, amikor feldobódott, lenyugtatni. No meg főleg jóllakatni, mert a vendég ugyan nem enni jön, de ha már ott van, eszik, mégpedig rengeteget. Év vége táján, az ünnepek közeledtével, amikor kezdetét veszi a vendégjárás és vendéglátás, felettébb hasznos lehet egy ilyen kézikönyv. Vendégkönyv. Mert a vendéglátás időigényes, fáradságos, és nem utolsósorban költséges foglalatosság. A vendégnézés azonban kárpótolja az embert. Mert az remek mulatság. És Bächer Iván mestere ennek. A vendégnézésnek. A vendégmegírásnak. Az írásnak.

Bächer Iván - Íz-lelő
Sajnos ​nem tudunk segíteni. Megadhatnánk ugyan számokat, hogy ennyi túró, meg ennyi tojás, meg ennyi cukor, meg ennyi perc, de bizony lehet, hogy a túrótorta széjjelfolyna úgy is. Sőt, szinte bizonyosan széjjelfolyna. Dafke. Az ételnek ugyanis lelke van. Nem lehet kifogni rajta. Rögtön észreveszi például, ha először készítik őt. Elsőre az étel sohase sikerül. Mit csináljunk? Ilyen az étel. Bele kell nyugodni, és hozzá kell látni a következőhöz. (Ravaszabbak megpróbálhatják rögtön a másodikkal kezdeni, hátha szerencséjük van, az étel elbambul, és jó lesz.)

Kollekciók