Ajax-loader

Bächer Iván könyvei a rukkolán


Bächer Iván - Hatlábú
"Kutyás ​lettem. Hatlábú. Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt. Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át. Szilárd elvi alapon nem volt kutyám. Szeretem a függetlenséget, még akkor is, ha nemigen volt részem benne soha. Ebbe bele is nyugodtam rég. De hogy még egy kutyától is függjek, ez soknak tűnt fel előttem. Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutya büdös, továbbá zajos és harap. Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt. Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap, több mint harminchat éven át. Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem leltem sehol, hamarosan már nem is kerestem. Kutyát sétáltattam helyette. Kutyás lettem." 1957-ben születtem. Húsz éven át tanultam. Tíz éven át tanítottam. Lassan húsz éve írok. Közben szakadatlanul éltem a legkülönfélébb emberekkel, no meg állatokkal, akiknek egyetlen közös vonásuk van: mindegyikőjüket szerettem.

Bächer Iván - Teknős Miklós - Megyek ​Budára
Mindent ​a végtelenségig lehet írni, minden kimeríthetetlen: egy csokor virág és egy hatalmas ország, egy szál ember és egy metropolis; mindről egyként lehet írni három kötetes trilógiát és egy flekkes szösszenést. Újlipótváros jelene és históriája is csak - bocsánat a lopott hasonlatért - egy ilyen feneketlen kút, amelyből az idők végeztéig lehet meregetni a történeteket. Harmincezernyi ember, több ezer ház, üzlet, intézmény, neves és névtelen hely, látható és láthatatlan nevezetesség. Egy-egy nagyobb házmonstrumában nagyközségnyi ember él, akiknek mind-mind egyenkénti élete is kész regény. Bolond, aki teljességre tör, és én nem vagyok bolond, vagy ha mégis, hát másként. Dehogyis lehet itt mindent megírni, meg se próbálom; szemezgetek csupán, csak arról referálok, ami elém bukkan, amibe belebotlok, vagy amit az orrom alá dugnak barátaim, akikből - hál istennek - bőségesen el vagyok látva itt. Felírom az elém kerülő dolgokat csak, mint felírónő ősöm, nagyanyám testvére, Lonci néni, a Britannia söntésének koronázatlan királynője, felírom mindazt, ami elém kerül. Ami ma nem jött elő, benn maradt a hűtőben, konyhában, azt ma nem regisztrálom. Majd legközelebb. (Bächer Iván)

Bächer Iván - Hatlábú ​(sőt több)
A ​nagy sikerű kötet vadonatúj fotókkal illusztrált és újabb történetekkel bővült kiadásáról így ír a szerző: „Mindig állatok között éltem, de kutyásnak lenni persze más. S ebbéli igyekezetemben annyira elmerültem, hogy meg is felejtkeztem a macskákról, akik addigi életemet kísérték. No meg nem állott módomban beszámolni az előző kutyaéltem utáni eseményekről sem, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy azok akkor még nem történtek meg. Megpróbálom pótolni a mulasztást: eléje és hozzája is biggyesztek némi állatságokat, hadd kerekedjen tovább ez a furcsa emberi história, ami az enyém volt és - ha az állatok istene adja - még az enyém lesz egy kis darabig.”

Alpári György - Bächer Iván - Harapnivaló
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bächer Iván - A ​zongora helye
"Csak ​újsághoz ne kerülj" - hallgattam otthon gyerek- és ifjúkoromban az intést, amelyet súlyos családi tapasztalások hitelesítettek. Egy darabig el is kerültem a redakciókat, de aztán 1989 nyarán csak-csak ott ültem egy szerkesztőségi szobában. Azóta "írásra kötelezett munkatárs" vagyok, nemigen járok szerkesztőségbe be, nem ügyelek, nem bíbelődöm mások kézirataival, jobbadán azt, arról és úgy írok, amit, amiről és ahogyan akarok. És ami a legfontosabb: távol tarthatom magam a politikától. Csak akkor szólok ilyes ügyekhez, amikor már végképp nem bírom türtőztetni magam. Gyakran meg is bánom utólag, hogy szólásra ugrottam gondolatlanul. De azért néha próbálok gondolni, ha nem is végig, de egy darabig legalább. Így aztán előadódik, hogy később sem röstelkedem, legalábbis nem annyira. Ezek a nem nagyon bánt dolgok vannak összegyűjtve itt. És most, hogy összeraktam, lepődve látom: tizenkét év históriája ez, ahogyan én megéltem.

Bächer Iván - Idegen ​ország
Aki ​ebbe a kötetbe belelapoz, rögtön láthatja, hogy a szerző élete és munkássága még mindig szorosan kötődik a magyar hírlapíráshoz, amely utolsó óráit éli tán. Cikkek, tárcák, tárcanovellák sorakoznak e kötetben, megemlékezések kedves könyvekről, képekről, emberekről, öncélú regisztrációk, rögzítések; ha már mindennek vége van, hátha legalább nyoma marad valaminek. Megvan a szépsége, romantikája ennek is: magányos, utolsó mohikánnak lenni; ide-oda döcögni a göthös lovon, hadonászni a rozsdás flintával, őrizni a nyelvet, amelyen már senki nem beszél, óvni a parazsat, amelyet a többi már rest széttaposni is, belevakkantani a süket éjbe néha egy-egy rekedt, elfúló csakazértis uff-ot. Bächer Iván

Bächer Iván - Ruccanások
Az ​író rendhagyó útikönyve turisztikai-gasztronómiai és szellemi-kulturális kalandozásra invitálja az olvasót a nagyvilág és az emberi lélek különös tájaira. Ruccanjunk ki Budapest, Róma, London, Kolozsvár főtereire és eldugott utcácskáiba, piacaira és vendéglőibe, kóstoljunk bele más népek életébe és konyhájába, és habzsoljuk az élményeket nagykanállal!

Bächer Iván - Zsál
A ​żal - kiejtve zsál - lengyelül más nyelven kifejezhetetlen érzemény; szomorúság, vágyódás, beletörődés, panasz és harag van egyszerre benne. Ez az érzés köti össze e kötet különféle műfajú írásait; van köztük publicisztika, portré, zenei okoskodás, kórházi referátum és tárcanovella - de vidámkodó, harsány, ujjongó írást az olvasó ebben a kötetben ne keressen. Nem olyan kort élek éppen. Szomorúságom részben öröklött, adott, részben az engem körülvevő világ az, amely kedvemet szegi. De azért élni még mindig szeretek. És ha búsan, de mégiscsak: szeretnék is még egy darabig.

Bächer Iván - Elindulni ​három nővel
„Egy ​tárcakötet második kiadását tartja kezében most az olvasó. Az első kiadás 2000-ben jelent meg. Azt írtam egyszer: a tárca sokféle, sok milyen, meg se lehet pontosan mondani, hányféle, micsoda, milyen. Csak egy biztos: tárgya soha nem lehet szerzőjének közömbös. Szokás okoskodni, hogy félúton van, vagy ingázik ide-oda a publicisztika és a kispróza között. De néha kisiklik szinte a versig. Ebből fakadón e könyv nem csupán tíz-tizenkét évvel ezelőtt megjelent, olvasott könyvekről, akkoriban megismert emberekről, átélt helyzetekről, begyűjtött történetekről referál, de a szerzőről is, az akkoriról.”

Bächer Iván - Kék ​Duna Keringő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bächer Iván - Molnár Gál Péter - Helyek
Gyűjteményünkben ​a szerzők közismert anekdotázó stílusukkal mutatnak be egy-egy városrészt, épületet, kávéházat, színházat. Elsétálhatunk vezetésükkel a Százados útra, a hajdanvolt Tisza Kálmán (Köztársaság) térre, a Városligetbe, megszemlélhetjük a Bródy-házat a Bajcsy-Zsilinszky úton vagy az OTI-tornyot (ha még meglenne) a Fiumei úton. Elidőzhetünk nosztalgiázva, régi történeteket felelevenítve az egykori Simplon vagy Abázia kávéházban, esetleg "mélyebbre" hatolva a Dózsa sörözőben. Lokálpatriótákhoz híven, nagy szeretettel - bár olykor kissé ironikusan - mutatják be kedves helyeiket, kifigurázva néhol a múlt, néhol a jelen furcsaságait.

Bächer Iván - Kószáló
A _Kószáló_ ​egy útikönyv. Nem szokványos, de speciális útikönyv. A szerző útjainak könyve. A szerző nem szeret utazni már. Otthon szeret ülni, és az otthoni tájban kószálni délutánonként kicsit. ___De néha mégis útra kél. Nem lenne módja visszatérni különben. Meg nem lenne mivel az otthont összevetni. ___Amszterdamtól Kolozsvárig vannak itt úti vázlatok. De teljességre törésről még csak véletlenül sem lehet szó. A szerző nem utazik, csak odacsöppen valahová. Eltébolyog. Kiruccan. Nyakon csípik, és elviszik. Gyakorta komoly sleppel megy, hogy otthon érezze magát idegenben is. És úgy is érzi. ___Kóstolók ezek csak, innen-onnan, Európa és Magyarország végtelen gazdagságú asztaláról fölkapkodott vendég- és hazafalatkák.

Bächer Iván - A ​város
1957-ben ​születtem Budapesten. A katonai szolgálat esztendejét leszámítva több mint húsz éve szakadatlanul iskolába járok: a kispesti Wekerle-telepre, az Apáczai Csere János Gimnáziumba, a bölcsészkarra, és jelenleg - immár tanári minőségben - a Móricz Zsigmond Gimnáziumba. Első verseimet 1982-ben mutatta be Mezei András az Élet és Irodalom hasábjain. Azóta is itt jelenik meg írásaim legtöbbje. 1985-ben a Radnóti Miklós Színpad és számos állami szerv által meghirdetett egyfelvonásos drámapályázaton az e kötetben is olvasható Oszkár című jelenetemért megosztott második díjat kaptam. A darabot ugyanebben az évben be is mutatták. ____________________________________________________________Bächer Iván

Bächer Iván - Rötúr
A ​Rötúr a szerző legnépszerűbb könyveinek egyike. Nagy szeretettel és kedves humorral megírt történeteken keresztül ismerjük meg az írót megszemélyesítő Gold Jenő őseinek hétköznapjait, ünnepeit, örömét és bá­na­tát. Az események a XX. század elejétől a nyolc­vanas évekig követik egymást: A Felvidékről a Józsefvárosba települt iparos déd­szü­lők nyugodt, békés életet élnek. Kisebbik lányuk Aranka azonban, a családi és történelmi viharokat elkerülendő Algériába költözik, majd onnan vissza a Baross utcába. És ezt ilyen-olyan lövöldözések miatt többször megismétli. A regény az 1997-es első kiadás óta most ötödször jelenik meg.

Bächer Iván - Sétatárs
"Ő ​volt az író. Ez a kis könyv őróla, Kardos G. Györgyről szól. Az íróról, aki életének utolsó másfél évtizedében a szerzőnek nem csupán közeli barátja, sétatársa, cimborája, napi beszélgető partnere volt, de írói, emberi példaképe, pótapja is, aki a halála óta eltelt másfél évtizedben mindennap ott sétált mellette a pesti utcán, és ott sétál ma is."

Bächer Iván - Nagypapa ​hűlt helye
Egy ​zsidó könyvet tart kezében az olvasó. Részben már más kötetben megjelent, részben eddig csak újságban publikált - mondjuk zsidó tárgyú írások - cikkek, tárcák, portrévázlatok sorjáznak itt. Lehet kérdeni, éspedig joggal: Minek? Mire jó ez? Micsoda dolog ez? Felekezet, faj, származás, vagy valami más efféle bajos szempont szerint különböztetni embereket, helyeket, történeteket. Én a zsidóság kérdését másképpen fogom fel. Számomra ez se nem vér, se nem hitvallás, de még csak nem is kultúra kérdése. Hanem sorsé. A zsidó sors az, ami valakit zsidóvá tesz. Egyszerűbben: zsidó az, akit mások lezsidóznak. Hogy csak egy példát mondjak: Aki 1944-ben lezsidózottat bújtatott, az életveszedelemnek tette ki magát. Vagyis vállalta a zsidó sorsot. Zsidóvá lett. Aki zsidózottnak volt férje, felesége, aki zsidót mert tisztelni, szeretni - szintúgy. És azok a németek, akiket a magukat demokratikusnak nevező hatóságok és hatalmak űztek el századok óta szeretett otthonukból, éppúgy zsidó sorsot szenvedtek, mint pár évvel előbb honfitársaik. Ezért szerepel ebben a könyvben vagonra rakott sváb és kisemmizett erdélyi arisztokrata, kilóra eladott szász és magyar cselédszármazék is. Megannyi zsidó. De persze az itt megidézett lelkek többségének volt valami zsidó vallású fölmenője. Én nem vagyok hullaszámoló, nem tudom, mi a bánat mértékegysége, nem szokásom az emberi könnyeket halmozni latra és méricskélni. Mégis: meggyőződésem, hogy a magyar zsidóság tragédiája - amely magyar tragédia volt - nem fogható semmihez. Nem vitatkozom ezen. Én így érzem, és kész. Most van hatvan éve annak, hogy néhány hét alatt elpusztíttatott szinte a teljes vidéki magyar zsidóság, pontosabban lezsidózottság. Még pontosabban: csecsemők, gyerekek, anyák, férfiak, nagymamák, nagypapák, dédik. Emberek. Magyarok. Ezt a könyvet az ő emlékükre állítottam össze

Bächer Iván - Hogyan ​kell a nőkkel bánni
A ​kötetben az 1986-tól megjelent tárcáiból közöl válogatást a szerző. Témaválasztása szerteágazó: 'A tárca tárgya lehet akármi: mesélhet egy történetet, esetet, emlékezhet egy embertársra, szólhat házról, városról, múltról, ököruszálylevesről, bármiről.' Az öt fejezetcím alá gyűjtött történetek többféle hangulatot és életérzést tükröznek: vidámat, dühöset, cinikust és néha szomorút. A kötetet kézbe véve érdeklődésének és pillanatnyi hangulatának megfelelően válogathat az olvasó a publicisztikák között.

Bächer Iván - Teknős Miklós - Újlipócia
Újlipótváros ​földje az ősidők óta lakott. Lassan száz éve. Azelőtt területét malmok, fatelepek, raktárak borították, azoknak előtte meg homok pergett itt csupán. De aztán megtelepedett és remek lakhelyre lelt itt az ember is. Köszönhető ez a jó természeti adottságoknak, kedvező éghajlati viszonyoknak, a víz közelségének, a kemény, de gondosan trágyázott talajnak. A növényzet dús és változatos, az állatvilág fajokban gazdag. Itt még nagy számban föllelhetők bennszülött őslakók, akik öreg korukban is abban a lakásban, házban, utcában élnek, amelyben születtek. A bennszülöttektől, de a telepesektől sem kell tartani, az újlipóciánerek többsége – bár kicsit nehezen idomítható – alapjában véve szelíd, barátságos, vendégszerető. Igaz, ha élőhelyét veszély fenyegeti, tud kemény is lenni és harcias. Erről a változatos vidékről, ezekről a sokat próbált emberekről, az itt lévő érdekes házakról, zegzugos utcákról, tágas terekről szól ez a kis képeskönyv.

Bächer Iván - Kurgast
1905 ​nyarán Romlaky Zalán magyar író, hírlapíró tüdőbajos lett. Ezt a betegséget a kor tudományossága nem volt képes még gyógyítani, legfeljebb csak – sok pénzért – kúrálni kicsinyt. ___E célra szolgáltak Európa jó klímával bíró pontjain kiépült gyógyintézmények, Kuranstellék, amelyekben volt Kurkapelle, Kurfriseur, Kursaal, Kurtaxa és mindenekelőtt rengeteg vendég – Kurgast. ___Ilyen Kurgast lett Romlaky Zalán kilenc hónapon át. Ezen idő alatt fokozatosan meggyőződött arról, hogy a legtöbb orvos pénzéhes sarlatán, aki tehetetlen a betegséggel szemben, és aki becsapja, áltatja és kirabolja a betegeket. Meggyőződött arról is, hogy ő sem gyógyulhat meg többé. Számvetést végzett, végigpergette rövid életét, és végtelen keserűséggel nézett szembe azzal, hogy úgy kell elmennie, hogy nem tud gondoskodni hátramaradottjairól. ___Ráadásul ezekben a hónapokban kezdett el recsegni-ropogni a harminc éven át viszonylag jól szolgáló Monarchia épülete is, hogy pár évvel később összedőljön, maga alá temetve mindazon értéket, hitet és kultúrát, ami Romlaky Zalánnak és kortársainak éltető lege volt. ___Kezdetét veszi a huszadik század, és abból nem lesz köszönet.

Bächer Iván - Kőrösi Zoltán - Podmaniczky Szilárd - Vasúti ​műemlékeink / Our Railway Monuments
Előszó: A ​magyar vasút az európai és a hazai közlekedés történetének, jelenének és jövőjének aktív részese. Egykori és mai működésünk kultúrát teremtett, és kultúrát tart életben. Ez szinte magától értetődő, hiszen a helyváltoztatás módjainak fejlődése a XIX. századtól napjainkig a legfontosabb gazdasági, és társadalmi folyamatok egyike. Szerteágazó hagyományunk a technikai eszközöktől az épületeken át a tágabb értelemben vett utazási szokásokig szervesen kapcsolódik a mindennapi és a magas kultúrához. Ha rátekintünk a MÁV és jogelődei által kiépített nyomvonalak térképére, már a legelső benyomás azt sugallja: ez a vállalat elődeivel együtt a Kárpátmedence tájaival, történelmével és gazdaságával, a régió mindenkori életével szorosan összefonódó hálózatot hozott létre. S ha emellé megidézzük a magyar művészet és irodalom remekeit, és föllapozzuk a tudományos kiadványok hosszú sorát, benyomásunkat a sokatmondó tények gazdag tárházával támaszthatjuk alá. A közlekedésfejlesztési szakemberek pedig nem hiába hangoztatják: a XXI. század pozitív forgatókönyve elképzelhetetlen vasút nélkül. Ezt a kultúrát, a vasút kultúráját igyekszünk méltóan megőrizni, közvetíteni és megújítani. Reprezentatív kiadványunk sokrétű és sokszínű hagyományunkat tükrözi. Napjaink ismert alkotóinak fotóit és irodalmi miniatűrjeit gyűjti egybe, és megjelenítő erejük segítségével a vasút kultúrateremtő szerepének beszédes tanúit, emlékeink és emlékezetünk nemző és megőrző helyeit ajánlja az Olvasónak. Minden kedves utasunknak jó olvasást és kellemes utazást!

Bächer Iván - Emberevő
Csak ​az ember főz. A többi hideget eszik. Az ember viszont nehezen kerülheti el, hogy – ha nem is tud, ha nem is szokott – legalább néha, hébe-korba rá ne kényszerüljön valami konyhai ténykedésre. És ha mégsem, hát megismerszik abból is. A konyhában nem lehet hazudni. Ott mindenki magamagát adja. Készíts nekem egy jó reggelit, és megmondom, ki vagy. Régebben sokat mondták nekem, akik nem ismertek, de olvastak tőlem egyet s mást, hogy idősebbnek gondolnak. Mára már behoztam magamat, utánam öregedtem. Sokat éltem, sokat tapasztaltam, sok emberrel hozott jó vagy balsorsom össze. Sok emberem sokféle volt, de egy dologban szinte kivétel nélkül egyeztek: jól és kedvvel sütöttek, főztek valamennyien. Ebben a könyvben most csakis e szempontból veszem őket sorba… Mestereimet, tanítóimat, őseimet, rokonaimat, barátaimat, barátnőimet, társaimat eszem végig.

Bächer Iván - Kutya ​Mandovszky
___1957-ben ​születtem, Budapesten. ___A kispesti Wekerle-telepen gyerekeskedtem, iskolába a Belvárosba, az Apáczaiba, illetve az ELTE bölcsészkarára jártam. ___1982 és 1990 között középiskolai tanárként, azóta hírlapíróként keresem kenyerem. ___Gimnazista korom óta írok, éveken át persze titokban tettem ezt, aztán lassan és fokozatosan elvesztettem minden szégyenérzetemet. ___Úgynevezett nagycsaládban, mindenféle nagyanyák, nagyapák, nagynénik, apák, anyák, feleségek között éltem sokáig, mindaddig, míg a felsoroltak meg nem haltak hirtelen és valamennyien. ___Rám hagyták bútoraikat, könyveiket, papírjaikat, villamosbérleteiket, szemüvegeiket, pipáikat, leveleiket, naplóikat, receptgyűjteményeiket, embereiket, titkaikat, történeteiket, indulataikat, bánataikat, mozdulataikat, arcukat, hangjukat. ___Ebből élek.

Bächer Iván - Névsorolvasó
„Nemrégiben ​egy kedves hölgy megkérdezte tőlem a boltban, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy írással. „Igen?”, kérdezte. És miket írok? Kezdtem erre mondani, hogy írok történeteket, históriákat, okoskodásokat, írok életrajzot, útirajzot, földrajzot, szívesen vázolok életképet, helyzetképet, arcképet, foglalkozom történelemmel, azon belül is irodalom- és művelődéstörténettel, de vállalok helytörténeti dolgozatokat, szokásom agrártörténeti közleményeket is publikálni, természetesen figyelemmel kisérem a politikai eseményeket és meg-megkommentálom azokat. Ha időm engedi, szívesen értekezem az építészet, a zeneművészet, a nyelvészet időszerű kérdéseiről, gyakran látnak napvilágot kétszázezer példányban gondolataim moziról, táncról, operettről, operáról, nőgyógyászatról, beteg-, csecsemő-, kutya-, és autóápolásról, kozmetikumokról, narkotikumokról, egzotikumokról, konyítok továbbá a pedagógiához, gasztronómiához, kronológiához, mitológiához, kozmológiához, ergonómiához, bronchoszkópiához... Ekkor a hölgy, pedig még a felinél sem tartottam, félbeszakított: „Nem tudná mindezt rövidebben elmondani?” „Rövidebben? Újságíró vagyok”, mondtam, és elvörösödtem akkor.” Igen, Bächer Iván ír. Mindenről. Egyről. Arról az egyről, ami ott van minden mögött, előtt, fölött. Az emberről. Kicsiről és nagyról. Hétköznapiról és különlegesről. Csodabogárról és zseniről. Mozartról és a szomszéd Mariska néniről. Ilyenről, olyanról. Mindről. Csodálattal, hökkenéssel, tisztelettel, szeretettel, indulattal, szenvedéllyel. Egyszóval érzéssel. Beleérzéssel. Megérzéssel. Ráérzéssel. Mert a világból ez érdekli. Csakis ez. Az ember. Arcképcsarnok ez a könyv. Hatvan ember portréja van benne.

Révész Tamás - Bächer Iván - Budapest
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bächer Iván - Klétka
A ​könyv az író majd egy évtizede elkezdett, folytatásos "családregényének" negyedik, zárókötete, amelyben megint csak történnek a dolgok. A Gold-családban. A Gold-családdal. A kilencvenes évek Magyarországán. Mindenféle dolgok. Szomorúak és vidámak. Itt főleg szomorúak. Történnek, megtörténnek, véget érnek. Aztán kezdődnek mások. Ahogyan az már csak lenni szokott. A szerelemben. Az életben. És a halálban.

Bächer Iván - Levélregény
"A ​szerző - nekiveselkedvén a munkának - tervbe vette, hogy első regényébe most aztán alaposan beleírja mindazon társadalmi visszásságokat, iskolai kicsinyességeket, emberi gyarlóságokat, amelyekkel tanári pályafutása során találkozni szerencséje volt. Ám írás közben a regény főhőse, a nyugdíjas magyartanárnő - a szerző legnagyobb megrökönyödésére - szenvedélyesen föllázadt. Hiába akart a szerző a pedagógusok szerencsétlen voltáról és megalázhatóságáról értekezni - a jó öreg tanárnő kikérte ezt magának, és sem szerencsétlennek nem volt hajlandó mutatkozni, sem megalázni nem hagyta magát. Hiába próbálta a szerző jelezni, hogy a nyolcvanas évek magyar ifjúsága videofasizmuson nevelkedő, karate-kulturált csőcselék - főhőse kinevette, és vég nélkül sorakoztatta föl az értelmes, művelt, emberarcú fiatalokat. Hiába igyekezett a szerző drámaian felmutatni az öregség fájdalmas szomorúságát - főhőse erre olyan méltóságteljes, színpompás, utolérhetetlen illatú és zamatú indonéz csirkékkel, rakott burgonyákkal és töltött dagadókkal válaszolt, hogy regénye végén a szerző itt áll teljesen elbizonytalanodva. Lehet, hogy mégiscsak van valami értelme ennek az életnek nevezett fura micsodának? Bächer Iván"

Bächer Iván - Világörökség
"Van-e ​különbség újságíró és hírlapíró között? Legalább akkora, mint turista és utazó között. Mint igásló és versenyló között. Mint az önkiszolgálóban vásárolható és az esztenán kapható juhtúró között. Vagy idevágóbban, Bächer Iván könyvéhez közelítve, egyben a különbség természetét is pontosabban érzékeltetve: legalább akkora, mint a kollektív mi és az egyéni én Erdély-képe között. Mint fénykép és festmény között." (Láng Zsolt)

Bächer Iván - Utóíz
Régi ​receptjeimből, étírásaimból válogattam össze egy csokorral ebben a könyvben. Az írásokból kirajzolódnak elmúlt életem stációi is - lassan huszonöt éve írogatok étellel, konyhával, főzéssel, sütéssel kapcsolatos dolgozatokat, tanulmányozható, mikor hol éltem, hogyan és kivel. De ilyen szempontból nem rendezgettem az írásokat; a mára koncentrálok, emlékeimet hagyom szabadon gomolyogni. Az újabb írások új életem lenyomatai. Mást eszem, máshol, mással. De azért nem felejtem el azt, ami volt. Ez mindenekelőtt a voltak könyve. De a jelenből is adok egy kis kóstolót.

Bächer Iván - Intőkönyv
"De ​azért meglepetések érték. Például, amikor először járult a dobogóra helyezett tanári asztalnál trónoló Nusi néni elé, aki egy hatalmas pofonnal engedte visszaútjára el. Vagy amikor először térdelt tíz percen át ugyanezen dobogó vasalt szegélyén. Nusi néni egyébként szerette a változatosságot, néha vonalzóval dolgozott, ilyenkor a kinyújtott és összeszorított ujjaknak kellett a körmöst viselnie... Altalánosságban előrebocsátható: több évtizedes iskolai pályafutása alatt Jenő közelről tanulmányozhatta, mint lesz a poroszos, tekintélyelvű, ám hatékony iskola szépen fokozatosan nyugati típusú, liberális és egyben hatástalan intézménnyé, amelyben elébb a nevelés tűnik el teljesen, majd megszűnik a tanítás is. Olyan iskolában kezdte, amelyben a tanár verte a gyereket, és olyanban végezte, amelyben a gyerek verte a tanárt." Így veszi kezdetét Gold Jenő szocializációja. Kilépése az otthon óvó melegéből a nagyvilágba. De körmös ide, körmös oda, az ifjú Gold mindenek dacára egy életre elkötelezett híve marad mindenféle gyermek- és tanintézménynek. Olyannyira, hogy még tanárnak is felcsap egy időre.

Bächer Iván - Zónázó
...a ​vonaton nagyon sokféle dolgot lehet csinálni. Lehet például nézegetni kifele. Minden érdekes, miért pont az ne lenne az. Kinézni. Nézni a dolgok végét. Mert a vasútnál a dolgoknak a vége van leginkább. Út vége, kert vége, város, falu vége. A vasútnál véget érnek a dolgok. Ami meg nem ér véget, az sem folytatódik. Az ott van. A vasút mentén mindne oda van pakolva, stószolva, rakva, ömlesztve, hányva. Ott van felejtve, hagyva. Mindenütt kupacok, halmok, hegyek, rakások magasodnak. Össze van ide hordva kő, szén, fa, beton, palack, üveg, flakon, vas. Minden csupa barkács, buhera, gány. Minden össze van firkálva, festve, karcolva. Ezt lehet nézni a vonatból. A véget. De lehet, persze mást is: erdőt, mezőt, falut, várost, házat, villát, gyárat, vásárteret. De lehet olvasni a vonaton, persze. Lehet nézni a házakat, és tudni már, ki lakta azokat egykor. Lehet elnézni a házak felett, és tudni, mit takarnak azok el. Lehet nézni a hegyet, a dombot, és tudni, mi van azok mögött. de lehet olvasni is a vonaton, persze. És lehet diskurálni is.

Bächer Iván - Haláltánc
- ​Na menjél! - Megyek. De ezt el akartam mondani. Hogy éppen olyan vagy, mint az Anna! Neked az egész élet csak egy téma. Egy nagy téma. De mi élünk ebben a rohadt életben, érted! Mi ebben élünk, és ebbe döglünk bele! Érted!? A jó, édes anyádat, érted!? Köszönés nélkül belépett a liftbe, magára csapta a vasajtót. Gold Jenő visszament a lakásba, be a szobába, a kuckóba, papírt kapott elő, lejegyezte gyorsan: "Neked az élet csak egy téma... olyan vagy... De mi élünk..." Betette a cetlit a fiókba, ment ki mosogatni. Mosogatás közben arra gondolt, ez még jó lehet fülszövegnek is egyszer.

Bächer Iván - Az ​elhagyott falu
„A ​kötet persze más is, több is ennél. Amit Bächer Iván szociográfusként, vizsgálódó újságíróként rögzít, azt voltaképpen – az általánosság, a számok, a trendek és hasonlók szintjén – máshonnan is tudhatjuk, s ha érdekel bennünket a dolog, tudjuk is. De hogy mindezekben benne lenni vagy legalábbis mindezeknek a közvetlen közelében lenni milyen érzés, azt már Gold Jenőtől tudjuk meg, azaz egy irodalmi alak és a sajátosan irodalmi tapasztalat révén. Bächer ugyanis legalább annyira író ebben a könyvében, mint amennyire újságíró, a kötet darabjai legalább annyira novellák, mint amennyire tudósítások. Itt-ott jólesően nyugtázzuk a nagy elődök szellemujjlenyomatait, Tömörkényt, Mórát, Móriczot, a magyar parasztnovellisztika divatjamúlt, csodálatos örökségét is, bár az elegy: a kimondó-figyelemfelhívó újságírói indulat és a közhasznúnál több és maradandóbb irodalmi látomás összjátéka érdekes módon ismét inkább a hatvanas éveket idézi, Galgóczit és – a ma már elfeledett – Galambos Lajos néhány jobb falusi elbeszélését.” (Takács Ferenc)

Kollekciók