Ajax-loader

Dénes Zsófia könyvei a rukkolán


Dénes Zsófia - Gyalog ​a baloldalon
A ​nyolcvanéves írónő életrajzregényének már megjelent első részében - az Egyszeri kaland-ban - kisgyermek korától az első világháború kitöréséig terjedő időszak élményanyagát gyűjtötte össze. A mostani második rész történelmileg és társadalmilag is egy sokkal izgalmasabb, bonyolultabb kort, az első világháborút, és az ezt követő forradalmat, a Tanácsköztársaság és a forradalom elbukását követő fehérterror kezdetének időszakát eleveníti meg, hasonló színes, gazdag élményanyagon keresztül. Az asszonyi élet tükrében kibontakozik előttünk a történelmi események krónikásaként a szilárd szemléletű, az emberért felelősséget érző, haladó gondolkodású, fiatal újságírónő, aki szenvedélyes szerelmese hivatásának. Anyagi és társadalmi helyzetével szemben hivatása és hivatástudata szinte anakronizmusnak hat, hiszen élhetne gondtalanul, sőt fényűzően is - második férje egy előkelő, gazdag török bej, aki a háborús évek gazdasági összeomlása közepette is kiváltságos vagyoni helyzetben van. A fiatal Dénes Zsófia azonban rendíthetetlenül és lelkesen menetel "gyalog a baloldalon", szegénygondozóként járja a nyomortanyákat, önkéntes ápolónőként a sebesült katonákkal zsúfolt kórházakat, tollával harcol az imperialista háború ellen, a szerencsétlen áldozat, a nép felemeléséért. Tanulmányokat ír, és előadásokat tart, fáradhatatlan a haladó művészetek hazai és külföldi művelőinek ismertetésében. A Tanácsköztársaság bukását követő fehérterror a "számonkérés" legelején utána is kinyújtja karmait, de a fiatal írónő hű marad eszméihez, önmagához, s vállalja a küzdelmeket, mint annyi más a legjobbjaink közül, emigrációba vonul. Mindezek mellett az írónő élete színpadán továbbra is megjelenik korának nem egy híres embere: művésze, írója, tudósa és más történelmi személyisége, mélyen jellemző megjelenítéssel. A lázban elmondott életregény hol egyéni, hol az emberiség közös fájdalmaival és örömeivel - vibrálásával és víziószerűségével -, izgalmas, feszült légkörével maradandó élményt nyújt az olvasónak.

Dénes Zsófia - Szivárvány
Még ​jóval az első világháború előtt, fiatalon elindultam, hogy írjak. Hogy az írásból megéljek. Megéltem. De amit papírra vetettem, soha sem volt kieszelt történet. Nekem az élet kellett, úgy, ahogy átéltem. Embereket láttam – művészeket, tudósokat és írókat-, megfestettem külső és belső képmásukat. Tájakat és városokat láttam-, megrajzoltam, ahogyan bennem tükröződtek. Elébe mentem mindennek, ami művészet - de éppúgy mindennek, ami emberség - és boldog voltam, ha igazival találkoztam. Egészen benne éltem koromban, és minden évjárat azévi gyermeke voltam. Ezért gondolom, hogy amit följegyeztem, az egyben korrajz. Ez a könyv ugyancsak memoár, itt is az emlékeimet mondom el. Főként a két világháború között átéltekről beszélek, bár van úgy is, hogy megelőzöm vagy túllépem ezt az időhatárt. Mert amit itt elmondok, másvalaki azt a valóságot már úgysem idézhetné fel. Nem írok terjedelmesen, mert írás közben vele élek a reprodukált élettel, és a hosszútávot nehezen győzöm lélegzettel. Kisplasztika az igazi műfajom. Ilyen formában adom most át több mint negyedszázad átélt valóságát, amely immár emlékké hamvadt. Hogy lángolt-e valaha, azt olvasóm dönti majd el.

Dénes Zsófia - Talán ​Hellász küldött
Az ​1980-ban megjelent Élet helyett órák c. könyvének második részét századik életévében adja közre új, bővített, átdolgozott kiadásban az írónő. Ady Endréhez írott leveleskönyvét Ady és Csinszka neki címzett leveleivel bővíti ki, s eme új levelesládából kikerülő ereklyék világánál új fényben ragyog föl e három ember barátsága, emberi, eszmei szövetsége. Ady fájdalmas, ám sugárzó életének utolsó élő résztvevője e "levélregénnyel" tiszteleg a költő emlékének, új összefüggéseket csillogtatva meg a kései olvasó előtt arról az életre szóló, töretlen hűségű barátságról, mely kettejüket öszakapcsolta. Ahogy az írónő mondja: "Már csak én élek egyedül Ady barátai közül, én vagyok az utolsó koronatanú. Így magam mutatok föl kétségbevonhatatlan bizonyítékaimból sok, eddig kiadatlan dokumentumot... Magam rehabilitálom tehát emberi tisztességemet és feddhetetlen írói becsületemet..."

Dénes Zsófia - Ami ​a százból kimaradt
A ​szerző biológiai és szellemi csoda: túl századik életévén, még mindig szellemi kapacitásának birtokában van, még mindig képes az alkotásra, emlékeinek, élményeinek művészi formába öntésére. Ez a kötete egyaránt tartalmaz réges-régen - például a 20-as évek elején, a bécsi emigrációban - keletkezett írásokat, amelyek több mint fél évszázad alatt alámerültek az írásművészet óceánjába, de jelentős találkozásokat, eseményeket örökítettek meg annak idején, továbbá a közelmúltban, folyóiratainkban, újságjainkban megjelent, hangulatos, magával ragadó, impresszionisztikusan színes tárcákat, miniatűr esszéket és egészen friss, új írásokat, amelyek ebben a kötetben kerülnek először közlésre. Tematikájában, sokszínűségében is igazi Dénes Zsófia-kötet: emberségre tanító, érzelemmel telített, morális ihletésű.

Dénes Zsófia - Egyszeri ​kaland
Csodálatosan ​szép, színes, gazdag világ tárul az olvasó elé Dénes Zsófia életrajzi regénye során. Áradóak ezek az emlékek, valóságosak és őszinték, mint ahogyan az ennyi szépséggel, kultúrával, művészettel átitatott életet élni is csak leplezetlenül, őszintén lehet. A Vaskapu-szoros kiépítésének munkálatait vezető kitűnő építészmérnök és a szabad, francia szellemű család leányának gyermekeként, a fiatal Zsófia az akkor oly ritka érettségi után egyetemre iratkozik, ahol művészettörténetet akar tanulni. Tanulmányait azonban megszakítja, mert beleszeret valakibe, akivel szüleinek minden tiltakozása ellenére házasságra lép. Apja a házasságkötés előtt öngyilkos lesz, férje pedig tüdőbetegségével pár hónapos együttlét után szanatóriumokba kényszerül, majd meghal. Így azután, a családi tragédiákon keresztül a szépségek iránt annyira fogékony fiatalasszonyban élő belső kényszer külsődleges támogatásokra is talál: kenyérkereső pályára kell lépnie, és óriási energiával megteremti ehhez a kora társadalmában még rendkívül ritka alapokat. Párizsba utazik, a művészetek hazájába, teleszívja magát az új művészetek áradó levegőjével s egyben a függetlenség testet-lelket felszabadító érzésével. Írni kezd, a Pesti Napló, majd később a Világ munkatársaként dolgozik. Sokat utazik külföldön, társasági, rokoni-baráti köre révén, s a benne élő művészi fogékonyság hatására a kor leghíresebb művészeivel, festőkkel, írókkal érintkezik. Így ismerkedik meg Ady Endrével is, akivel rövid ideig tartó bensőséges érzelmi viszonya egész további életének egyik meghatározójává válik. Dénes Zsófia életrajzregényének következő kötete Gyalog a baloldalon címmel 1965 első negyedében jelenik meg.

Dénes Zsófia - Zrínyi ​Ilona
Három ​évig, mint sziget a tengerben, áll Munkács: a magyar szabadság utolsó védvára, Thököly kurucainak végső menedéke. Az ostromról és a hősi helytállásról, Zrínyi Ilona életéről, szerelméről szól ez a távoli idők hangulatát élesztő történelmi regény, mert az írónő végigkíséri Zrínyi Ilona életét első házasságától egészen haláláig, mely messzi Törökországban, száműzetésben érte utol, második férje, Thököly Imre oldalán.

Dénes Zsófia - El ​ne lopd a léniát!
Vitray ​Tamás: Megért két világháborút, két forradalmat, két ellenforradalmat, - tehát borzasztó nagy válságokat. Hogyan tekint vissza mégis minderre? Dénes Zsófia: Mindig a művészet segített át. Mindig. Nézze, vannak vallásos emberek, azokat a vallás segíti át. Nekem ez nem adatott meg, mert engem voltariánus szülők neveltek. Ellenben a nagy művészet örök szépségében, abban hiszek. És a természet nagy törvényeiben. Az egészen nagy költőket... és az egészen nagy zenét végtelenül szeretem. És az egészen nagy képekkel örökre körülvenném magam...

Dénes Zsófia - Úgy, ​ahogy volt és...
___ ​A 97 esztendős Dénes Zsófia életpályája nemcsak időben ível át páratlanul hosszú szakaszt - közel egy évszázadot -, hanem sorsfordító eseményekben, jelentős és érdekes találkozásokban is mérhetetlenül gazdag. E találkozások élményei ihlették azt a remekbe sikerült portrésorozatot jelentős magyar kor- és művésztársairól, amelyet itt egybegyűjtve nyújtunk át az olvasónak. ___ Ahogy maga az írónő mondja: "Amit ebben a könyvben megírtam, az ilyen formában nálunk talán szokatlan. Élménykönyv magyar kortársaimról, akik valamennyien alkotók voltak, akár írtak, akár festettek, színpadon játszottak vagy a tudománynak éltek. ___ A nincstelen küszködőkön kívül másfajta ember engem, az írót, sohasem érdekelt. De a kiváltságos egyéniségeket figyeltem és megjegyeztem magamnak. Ami e találkozások élményeiből bennem a mai napig megmaradt, igyekszem átadni a fiatalabbaknak, mert már szinte alig akad az ábrázoltak közül, akikkel ők még találkozhatnak." ___ "Akikről itt írok - kevés kivétellel - az új forradalmát érlelték magukban, amellyel a kor terhes volt. És hiszem, ez teszi érdemessé, hogy aki még együtt volt velük, az a látható és láthatatlan dolgok fehér és fekete kőtükrével tükrözze őket." ___ Dénes Zsófia írói karakterét feltétlen őszinteség, mély emberség és az emberivel átitatott szépség iránti páratlan érzékenység és fogékonyság jellemzi. Ahogy ő maga vall erről: "Amit papírra vetettem, sohasem volt kieszelt történet. Nekem az élet kellett, úgy ahogy átéltem. Embereket láttam - művészeket, tudósokat és írókat - és megfestettem külső és belső képmásukat. Egészen benne éltem koromban, minden évjárat azévi gyermeke voltam. Ezért gondolom, hogy amit feljegyeztem, az egyben korrajz."

Dénes Zsófia - Szivárvány ​Pesttől Párizsig
A ​94 esztendős Dénes Zsófia élményekben-eseményekben és jelentős és érdekes találkozásokban oly páratlanul gazdag életének hatvan esztendőnyi távolságát fogja át ez a kötet. Memoár, remekbe sikerült portrék sorozata és színes-ízes útibeszámoló egyben. Dénes Zsófia már az 1910-es évek elején a Világ tudósítója Párizsban, tanúja a nagy művészeti forradalmaknak, Párizs forrongó, erjedő művészeti életének. Találkozik neves művészeivel és minden szépre és újra fogékony szemmel és lélekkel issza magába és raktározza el e találkozások élményeit. Megismerkedik Brandessel és Andersennel, hallja Carusót, Giglit és Saljapint, látja Nizsinszkijt és Sarah Bernhardtot éppúgy, mint a párizsi revük fényes csillagát Polaire Etoile-ot vagy a másik híres revüsztrát Dolly Jennyt. De ismeri Freudot is; Ferenczi, Freud kongeniális munkatársa a nagybátyja, és Goddeck, a már akkor európai hírű pszichoanalitikus a Tanácsköztársaság bukása után bécsi emigrációba kényszerült írónő lelki támasza, a hazátlanság és kilátástalanság keserveinek elviselésében. És ezek az emberek mind-mind felvonulnak a könyv lapjain, a maguk igazi mivoltában, Dénes Zsófia írói karaktere feltétlen őszinteség, mély emberség és az emberséggel átitatott szépség iránti páratlan érzékenység jellemzi. Ahogy ő maga vall erről: "Amit papírra verettem, sohasem volt kieszelt történet. Nekem az élet kellett, úgy, ahogy átéltem. Embereket láttam - művészeket, tudósokat és írókat - és megfestettem külső és belső képmásukat. Egészen benne éltem koromban, minden évjárat azévi gyermeke voltam. Ezért gondolom, hogy amit feljegyeztem, az egyben korrajz." Mint ahogyan nemcsak útibeszámoló, hanem maradandó irodalmi és művészeti élmény kötetének második része, amelyben a 60-as években tett két franciaországi utazásának eseményeit és találkozásait eleveníti fel. A közel fél évszázaddal ezelőtt felfedezett dolgokkal és emberekkel való újratalálkozásról ad benne számot és a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon, és mi ott, művészek és művek mai értékelésében és hatásában.

Dénes Zsófia - Tegnapi ​újművészek
Dénes ​Zsófiát nem véletlenül nevezte kiváló kortársa, Hatvany Lajos a riport poétájának. A kilencvenedik évében járó írónő emlékeit is a friss élmény megragadó elevenségével tudja felidézni, olyan érzékletesen és izgalmasan, hogy kevés fiatal szállhatna versenybe vele. Könyve a század eleji Párizsba és Budapestre viszi el az olvasót, az avantgarde-művészet születésének idejébe, mikor a képzőművészet, a zene, az irodalom alkotói a forradalmi újítás lázában égtek. Amikor Picasso, Apollinaire, Ady, Bartók, Sztravinszkij, Kodály és a többiek az ifjú emberek vakmerőségével indultak harcba azért, hogy a XX. század jusson kifejezésre műveikben. Dénes Zsófia személyes közelségbe hozza őket és egész korszakukat.

Dénes Zsófia - Élet ​helyett órák / Talán Hellász küldött
1940-ben, ​a könyv első megjelenésekor Móricz Zsigmond üdvözölte Dénes Zsófiát a Kelet Népé-ben: "»Addig is« csak annyit üzenek: írásod első írás Adyról. Három napra beteggé tett. Oly közvetlenül, érzékletesen hatott rám, hogy míg olvastam, ott voltam Ady forgószél-körében, a szobájában, vele, veletek." Az olvasó bizonyára kiérzi a lüktető szavakból, hogy Móricz és Ady igaz barátai valóságos fegyverténynek tartották annak az asszonynak a vallomásos emlékeit, aki nemcsak menyasszonya volt Ady Endrének, nemcsak sugárzó szerelmes versek ihletője, hanem életre szólóan őszinte, töretlen hűségű értője, támasza, védelmezője, eszmetársa, a "gyaloglásban a baloldalon". Emlékirat, de fénytörések nélkül. Mert író írta, aki tiszta, józan okosságú szellemén átszűrve jelenítette meg életének és írásművészetének legihletőbb pillanatait Ady utolsó négy évének résztvevőjeként – az átélés olyan hőfokán, amely hatvan-egynéhány év történelmi hidegén is átsüt. Az érzelmi közelség szubjektivitását azonban kordában tartja a tények tisztelete. Ennek az írói attitűdnek kézzelfogható és csalhatatlan bizonyítékai a könyv második részének, Talán Hellász küldött, dokumentumai: Dénes Zsófia kiadatlan levelei Ady Endréhez, levélváltása Csinszkával. "Már csak én élek egyedül Ady barátai közül, én vagyok az utolsó koronatanú. Így magam mutatok föl kétségbevonhatatlan bizonyítékaimból sok, eddig kiadatlan dokumentumot ebben a kötetben. Magam rehabilitálom tehát emberi tisztességemet és feddhetetlen írói becsületemet... Tartozom vele Adynak és magamnak" – vezeti be Dénes Zsófia az Élet helyett órák negyedik, bővített kiadását.

Dénes Zsófia - Párizsi ​körhinta
A ​81 éves Dénes Zsófia életrajz-regényének már megjelent két kötete után, alig egy évvel azután, hogy hazatért Párizsból, ahol utoljára harmincegy évvel ezelőtt járt, máris az olvasók elé tárja a szorongva várt viszontlátás élményeiről szóló beszámolóját. Párizsi naplója nem felfedezőútról, hanem a már közel fél évszázaddal ezelőtt felfedezett dolgokkal, emberekkel való újratalálkozásról ad számot, s a minden írásában annyira megkapó őszinteséggel a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon és mi ott, művészek és művek mai értékelésében, hatásában. Ez az objektivitás, a maradandó szépség igaz megértése és ezzel együtt a művészettel kapcsolatban álló emberek mércére állítása - ez adja meg a sokat látott Dénes Zsófia új művének is azt a friss, izgalmas-érdekes hangulatát, amely minden írásában dominál. Kitűnő ízléssel és érzékkel, még ma is vérbeli újságíró kíváncsiságával válogatja meg interjú-alanyait és beszámolóinak tárgyát, helyszínét. Meglátogatja otthonában Simone de Beauvoirt, ma is élő, neves festőművészeket - köztük Réth Alfrédot -, de felkeresi fiatalsága imádott művészeinek alkotásait is, hogy újra és újra hitet tegyen amellett: az igazi művészet minden kor számára megmarad. Mindenről vall, és minden vall neki: Pimodan Hotel: erről írt Ady, itt élt Baudelaire, Gautier, Courbet, Delacroix; Párisz hófehérre mosott házai: beszél Marlaux-ról és Chagallról, aki az államminiszter megbízásából festette meg a nevezetes operakupola-freskót. Van Gogh és Gauguin képei láttán feleleveníti a két festőóriás barátságát, s elzarándokol Gachet doktor és a festő auvers-i házába, hogy meghallgassa és leírja a róluk szóló, még ma is élő legendákat. Korát meghazudtoló frissességgel rányílik a szeme minden újra is: Jean Genét, a Goncourt-díjas Conchon és a 79 éves Marcel Jouhandeau könyvei mellett Ionesco és Becket színdarabjainak esztétikai és társadalmi hatásait is érzékeli, érzékelteti. Dénes Zsófia Párizsi körhintája nemcsak rendkívül élvezetes, kitűnő stílusban megírt útibeszámolót, hanem maradandó irodalmi-művészeti élményt jelentő olvasmányt ad az olvasónak.

Dénes Zsófia - Akkor ​a hársak épp szerettek...
Dénes ​Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk - nagy emberünk - belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki >>kárhozottan<< kóborol a >>váradi éjben<< majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért - utoljára 1918-ban - szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek - ha ezt kerestem, ha nem - szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert >>Akkor a hársak épp szerettek<

Dénes Zsófia - Élet ​helyett órák
Dénes ​Zsófia - aki pár hónapon keresztül Ady menyasszonya volt - könyvében nemcsak a halhatatlan költőről, hanem az esendő emberről is ír, mégpedig olyan érzelmi közelségből fakadó őszinteséggel, ami csak egy egész életre szóló, eltéphetetlen belső kapcsolatból fakadhat.

Dénes Zsófia - Galimberti ​Sándor és Dénes Valéria
A ​művészet kiskönyvtára

Kollekciók