Ajax-loader

Berkovits György könyvei a rukkolán


Berkovits György - V. és U.
A V. és Ú. egy kétkötetes nagyregény, csaknem ezer oldal, amelyből egy részlet olvasható e-könyvünkben.Mondhatni, hogy családregény, két, egészen különböző család története, a főszereplők, V. Emma és Ú. Gyula sorsán keresztül bemutatva. Rendkívül bonyolult viszonyként elevenedik meg Emma és Gyula kapcsolata, aprólékosan és érzékien, a mű szerelmi regényként is felfogható. De történelmi regény is, hiszen felvillantja az éppen uralkodó rendszereket, bukásukkal együtt, a jelenlegi legújabb rendszer első éveit is megrajzolva. Megidéződik a különböző korszakok szelleme, nézetrendszere, hisz Emma író, Gyula társadalomkutató. Mindketten olyan hősök, akik konfliktust konfliktusra halmoznak, önmagukkal is állandó konfliktusban állnak, természetük önvizsgáló, önmaguk élveboncolását is elvégzik. Jellemek, sorsok sokasága villan fel, véres lövészárok és haláltábor, tetemre hívás és szerencsés csillagzat, számtalan karrier és bukás, hatalomban lévők és kiszolgáltatottak, sőt ítéleteikkel bizonyos szellemi nagyságok is. Tömör, lényegre törő, láttató és pontos. Hangja összetéveszthetetlen más hangokkal.

Berkovits György - Terepszemle
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Berkovits György - A ​barátom regénye
"Lelki ​barátom, Ckó, öregfej! … Nem akarlak megsérteni, de hát, istenem a te élményszegény életecskédbõl nem írhattam volna egy ilyen vaskos könyvet, ezt beláthatod… A regény nem rólad szól tehát, hanem egy számodra ismeretlen fiatalemberrõl, aki reménytelenül szerelmes… Aztán meg az a fiatalember, azzal a rendkívül sok nõi kalandjával, bizony igen távol áll tõled, ráadásul a te kapcsolataidat hogyan is jellemezhette volna ennyi lelemény… … Hát volt fogalmad neked arról milyen is lehetett egészen közelrõl történelmünk négy legelborzasztóbb tragédiája ebben a században? S tudtad te, hogyan viszonyulsz azokhoz a rejtélyes társadalmi erõkhöz, amelyek, bár nem felfedve igazi arcukat, annyira meghatároztak téged és a családodat az ötvenes, hatvanas években?… Légy hát hálás, hogy mindezt feltártam elõtted, öregfej… és persze általad, amirõl nem tehetsz…"

Berkovits György - Magyar ​látvány
A ​szerző igen különböző témákba ássa bele magát. Családtagjainak sorsáról írva, szinte hihetetlen, különös és megrendítő tényekről számol be. Bélsárnak nevezi a hatalmat gyakorlókat. Végigtekint a különböző történelmi korszakok szexuális szokásain. Ábrándozik olyan politikai változásokról, amelyekről csak ábrándozhat. A 2001. szeptember 11-én megtörtént megrázó terrorista merénylet kapcsán elgondolkozik a mértéken és a világot minden másnál jobban veszélyeztető mértéktelenségen. A címadó esszében megelevenedik 150 év magyar történelme, és hat élpolitikusának csúnyán végződő sorsa. És felteszi a kérdést, mi lesz a most uralkodó hetedikkel. Nemrég megjelent egy kétkötetes regénye: V. és Ú./ I.-II. (2013-14). I. Díszcserje (kis)asszony., II. Jelzőművész. Az Élet és Irodalom kritikusa írta erről a regényről: "Ez a bátor, önfeltárulkozó egzisztenciális, intellektuális és a rajta keresztül feltárulkozó korpanoráma, nagyszabású, musili igényű, fontos művé avatja Berkovits munkáját." Legutóbbi regénye: Ckó, a fényképész (2016). Ugyancsak az Élet és Irodalom kritikája jegyezte meg: "Berkovits nagyszabású regényformával operál: e mű egyszerre családregény, fejlődésregény, történelmi-szociológiai képeskönyv."

Berkovits György - Világváros ​határában
"1940-ben ​születtem. Szakképzetségem szerint tanár, újságíró és szociológus vagyok. Négy hónapig gimnáziumban tanítottam Gyöngyösön, biológiát és földrajzot. Nyolc évig dolgoztam újságíróként Egerben és Pest megyében, s üzemi lapnál Budapesten, majd a Valóság munkatársaként. Írtam cikkeket, tárcákat, irodalom-, film-, képzőművészeti- és színházkritikát, szociológiai szakkönyvekről ismeretetést, tanulmányt; és riportokat és újra riportokat. Ennek a műfajnak a lehetőségei foglalkoztattak, sé vezettek el a szociográfiához, ezzel párhuzamosan a társadalomtudomáynok alaposabb ismeretének igényét is támasztva. A szociográfia elkötelezettje lettem: a műfaj kiaknázatlan és megteremthető lehetőségei állandó izgalomban tartanak. Nemkülönben az írói felelősség, amit mindenki érez, ha emberek, nagyon is kézzelfogható problémáinak hangyabolyába üti az orrát: remélhetőleg nem avatatlanul. Jelenleg a Mozgó Világ szociográfiai és közművelődési rovatát vezetem." 44 község tartozik a Budapest környéki agglomerációs övezetbe. Lakóik többsége az ország távolabbi vidékeiről költözött ide. A túlnépesedő településgyűrű száz éve alakult ki: az elmúlt negyedszázad csak meggyorsította a folyamatot. Budapest határában mintegy félmillió ember kettős életet él: nappal fővárosi munkás, este falusi lakos. A főváros csak munkaerőként fogadta be őket, lakóként nem. Amikor megérkeznek régi otthonukból Budapest környékére, kevés kivétellel szakképzetlenek: jövedelmük alacsonyabb az átlagosnál. Lakásuk nincs, hosszú évekre méregdrága albérletbe szorulnak. De a közvetlenül szorongató gondokat az évek lassan enyhítik: a legtöbb család telket vesz - közművesítetlen parcellát -, és házat épít, saját erejéből. Mert nem kerülhettek Budapestre, a főváros lakóinak jutó kommunális és kulturális előnyökből nem részesülnek. Hogy hátrányukat kiegyenlítsék félig önellátó életmódra kell berendezkedniók. Nem a paraszti mentalitás késztet hát a túlhaladott életforma őrzésére, hanem a hátrányos helyzet élteti a régi formákat, s termeli "ideológiáját", a gyűjtögető-kuporgató életmód eszményét. A progresszív gazdasági-társadalmi folyamat, az iparosítás, amelynek sodrában az itt lakók tömegei a főváros közelébe kerültek, csak fél eredményt hozott. Ingázók - nem kerülhetnek igazi kapcsolatba a munkahelyükkel, nem illeszkedhetnek be a munkások kollektívájába. Félig-meddig "önellátók" - életformájuk, érdekeik egyaránt elkülönítik őket a munkásosztálytól. Életük átalakulásával, sorsuk formálásában nem lettek szabadabbak: a paraszti kötöttségek rendszeréből kiszakadva újfajta kényszerűségek hálójába kerültek. Berkovits György szociográfiai vizsgálódása az agglomerációs övezet minden lényeges problémájára kiterjed: a gazdaságra és a társadalomra, a munkára és a szabad időre, a nőkre, az öregekre, az iskolaügyre, a vallásra... Visszapillantásai az egyes települések múltjára szokatlanul elven képet adnak a magyar társadalomtörténet egyes, kevéssé ismert fejezeteiről és tanulságos epizódjairól. A közvetlenül tapasztalható helyzetképből eljut a szó legszélesebb értelmében vett helyzetképig: az okok és lehetőségek feltárásáig. Ennél többet szociográfus és író valószínűleg nem is tehet.

Berkovits György - Százéves ​táncosnő
A ​Százéves táncosnő Berkovits György második drámakötete. Az első, öt színdarabból álló Abreál 2002-ben jelent meg. Átírta két színdarabját, az Abreált, szigorúbb szerkezetbe ágyazva, Százéves táncosnő, címmel, és az előző változatnál sokkal kiemeltebben hangsúlyozva azt a két motívumot, amelyre a darab épült, miszerint a százéves táncosnő úgymond élve temette el férjét, amely persze semmi más, mint a zsidó sors metaforája; és szintén jobban hangsúlyozva, hogy a szintén táncosnő, nyolcvanéves lánya politikai parancsra, felsőbb utasításra vált el a férjétől, mert ha nem teszi, akkor mindent kockára tesz, az életét is. Az Egy különös asszony Évája emlékeztet az Életvesztesek című dráma főhősére, életének, út -és társkereséseinek stációira; az értelmiségi Gyárfásra, az elkapatott fotós, Pálra, az erőszakos rendezőre, Gézára. Átírta a Gabes és Gy. Bencét is, színpadszerűbbé téve, Maffiózó és a túsz címen, és sokkal kiemeltebben rámutatva, hogy a többszörös gyilkos maffiózó, aki háborítatlanul éli a milliárdosok életét, egyszerűen fogva tartja, túszként, a valaha neki tanácsokat adó értelmiségit, és gúnyosan kifejezi, hogy tulajdonképpen egy panoptikumba zárta, mert manapság egy értelmiségi csak panoptikumba való. Berkovits György szívesen hangoztatta, hogy darabjai a képtelenség stílusteremtő erejéből fakadnak, de ez a képtelenség szerinte a realitásé, az életé, ha úgy tetszik az élet képtelen stílusa, amelyből, szerinte, színjátékainak szellemisége fakad. Azonban kesernyés fanyalgás helyett választékos szellemességgel beszél minderről.

Berkovits György - Halálkísértő
"Persze ​emlékeztetni akarják a piros színnel régi meggyőződésére, felkorbácsolni bűntudatát, tehát ismerik a legérzékenyebb pontjait is. Ha a piros kocsikat megpillantotta, akkor mintha megszorult volna a szívében néhány csepp vér. Egyre többször jutott eszébe, hogy az apját is biztosan üldözték. Milyen furcsa, az apjával kapcsolatban sohasem érzett mást, csak rejtélyeket. Már teljesen áthatotta a szerinte kivert kutyák hangulatát árasztó ősz, amikor azt is észrevette, hogy sárga színű autókkal követik. Mit akarnak üzenni neki vajon ezzel a színnel?" Előző könyvem (Életvesztesek) hátoldalára ugyanezt a hetes számot biggyesztettem. Hát ez ugye bizony rejtélyes: hiszen az előző regény hatodik könyvemként jelent meg, ezért fülszövege nehezen lehet a hetedik, viszont ez a kötet, amit most az olvasó a kezében tart, a hatodik megírt könyvem, így aztán fülszövege miért ne lehetne a hetedik, ha egyszer hetediknek jelent meg, nemde. S vajon mit akartam üzenni mindezzel, mondhatom semmit, illetve annyit, miszerint hétig sem tudok számolni. Hogy az előzőeket igazoljam, idemásolom, mit is írtam az Élet és Irodalomba: "A regényről manapság semmit sem lehet tudni, és ez bizony nem árt a regénynek." (Gondoltam itt A barátom regénye és a Nem sírunk nem, nem nevetünk című ötödik, illetve negyedik fülszövegeimet tartalmazó köteteimre - az első háromra nem gondoltam, mert azok szociográfiák.) Hát így kedves közönség. Viszont ha semmi másban, de abban biztos vagyok, hogy ez a fülszövegem mindenképpen a hetedik most már.

Berkovits György - Nem ​sírunk, nem nevetünk
Berkovits ​György szinte valamennyi novellájának alaphelyzete: a beszélgetés, az intim vallomás. Az események tehát nem a novella tematikai körén belül történnek meg, hanem - általában - utólag értesülünk róluk, rendszerint az események fő- és mellékszereplőinek immár minősítő elbeszéléséből. A minősítés persze mindig szubjektív, hiszen a beszélők saját múltjukról vallanak, saját életük gubancait bogozzák. A múlt történései szembesülnek a mesélő vagy a hallgató jelen tudati állapotának értékeivel, normáival: megértéssel, értetlenséggel, megbocsátással, elutasítással, cinizmussal - szituációtól és személyiségtől függően. De ezek az elbeszélések nem a hagyományos keretes novellák mintájára íródtak. Berkovits György a széppróza legtömörebb műfajában újított, és hozta létre azt a non fictionre építő, de valójában ízig-vérig szépirodalmi műfaj-variációt, amit talán nem is volna túlzás novella-verité-nek nevezni, egyszerre hangsúlyozva az egyértelműen szépirodalmi indíttatást és a mellette is megőrzött dokumentarista valóságábrázolás jelenlétét. Mert a szépíró Berkovits Györgyöt nem a tudományosan is feldolgozható, értékelhető társadalomlélektani tanulság érdekli elsősorban, hanem e novellák különös figurái, helyzetei, a történelmi-politikai múlt és jelen eseményeinek, atmoszférájának hatása az emberi sorsokra. A legkülönfélébb emberi sorsokra. És kutatja, ábrázolja ezt olyan valóságismerettel és irodalmi hitellel, hogy szereplői valamennyien személyes ismerőseinkké válnak, indulatos azonosulásra vagy még indulatosabb elutasításra késztetnek, mert olykor - az író jóvoltából - jobban ismerjük őket, mint ők önmagukat. Legyenek akár meghasonlott értelmiségiek, mellőzött veteránok, kisiklott életű fiatalok, pszichopaták, tragikus sorsú parasztasszonyok, vagy a közép-európai történelem megnyomorítottjai. Határtalanul széles spektrum ez, amelynek az író valamennyi árnyalatát ismeri. Ismeri és megjeleníti. Kendőzetlenül, tiszteletre méltó szókimondással, a vélt tabukat is félrelökve. És ami talán a legfontosabb: lebilincselő olvasmányossággal.

Berkovits György - Virágh ​Hanga legendát ír
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Berkovits György - Egy ​modern amodern
Berkovits ​György tíz ragyogó esszében a világhoz való viszonyáról ír, arról, hogy amodernként szeretne tekinteni rá. Nemcsak narrátora, hanem szereplője is azoknak az eszmefuttatásoknak, amelyekben mérlegre teszi a terroristát, mint a lázadó ellentétét, vagy a legendásan őshonos magyar kiszúrást, alamuszi megbélyegzést és övön aluli túlkapást. Személyes sorsába ágyazza, hogyan hat rá a nagyvárosi zajszenny, a zsidó másság általa kategorizált számos tényezője, vagy apja és (első) apósa regénybe illő életútja. Az a hang, amelyet a magyar politikai elit alantasságáról ír, engesztelhetetlen hang. Mondatai tüntetnek világosságukkal és eredetiségükkel. Berkovits György semmilyen művészi, eszmei vagy politikai csoportosuláshoz sem vonzódik.

Berkovits György - - ​mondta Gabes - magyarázta Gy. Bence
Nocsak... ​Faramuci egy krapek különben, valami öreg nővel él, elég sokat piál, nem talált egy kislányt magának... A Mezőn nem csodálkozom, annak a krapeknak semmmi nem jó itt nálunk, és minden szép, ami Nyugaton van... A szociográfiai, szociológiai tanulmányairól ismert szerző ezúttal regénnyel jelentkezik. Természetesen nem tagadja meg önmagát: regénye rendhagyó tartalmában s formájában is. A hagyományos cselekményt, konfliktust itt hasztalan keresi az olvasó: helyette Gy. Bence szociológus és Kulcsár Gábor (Gabes) több éven át tartó beszélgetését és magneofonszalagra rögzített nyilatkozatokat talál. A beszélgetés oka - vagy inkább ürügye -, hogy Kulcsár Gábort egy jó szándékú határozat alapján, különböző vizsgák és vizsgálatok után kiemelték a munkapadok mellől, s egyetemre küldték, hogy majdan értelmiségiként, "káderként" térjen vissza korábbi környzetébe. Az olvasó úgy vélné: Berkovitsot (Gy. Bencét) csupán ez a váratlan és véletlen fordulat érdekli. De kiderül: bármennyire egyedi is Kulcsár Gabes esete, mégsem tekinthető rendkívülinek. A csöndben, szinte észrevétlenül lezajlott esemény mögött, ugyanis országos, sőt korszakos jelentőségű, nemegyszer ellentmondásos tények rejtőznek, kivált ha tudjuk, hogy a múltat a kaotikusnak tetsző jelennel, az információáradat sokkoló hatású jelzéseivel kell egybevetnünk ahhoz, hogy megsejthessük a jövőt. Azt a jovőt, amely már az értelmiségi Gabes ideje. A szatirikus hang, az önirónia, a kétely emiatt is nélkülözhetetlen Berkovits számára. Regényének - ellentmondásos módon - ez adja meg a hitelét.

Berkovits György - V. ​és Ú. I-II.
A ​kétkötetes nagyregény első kötetében egy művész-értelmiségi házaspár élet- és családtörténetén keresztül a huszadik század különböző politikai rendszereinek pillanatképei villannak fel. Megidéződnek a különböző korszakokhoz kötődő szellemi áramlatok és érzésvilág, a könyv így családregényként és tudatregényként egyaránt olvasható.

Berkovits György - Életvesztesek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók