Ajax-loader

Tahar Ben Jelloun könyvei a rukkolán


Tahar Ben Jelloun - Anyámról
"Élete ​utolsó hónapjaiban akadozó emlékezete visszatérítette anyámat a gyermekkorba. Hirtelen újra kislány volt, majd fiatal, házas asszony, beszélt hozzám, bizalmasan, megidézte az élőket és a holtakat. A gyermeki szeretet erős és szenvedélyes, gyakran kimondatlan gondolatok és szemérmesség övezi. Múltjáról mesélve, anyám megszabadult oly gyakran boldogtalan életétől. Napokon keresztül hallgattam, követtem félrebeszéléseit, szenvedtem és persze megismertem őt. Az "Anyámról" című könyvet azon emlékfoszlányok alapján írtam, amiket ő hagyományozott rám. Ezek segítségével megismerhettem a harmincas, negyvenes években, a fési óvárosban folytatott életét, elképzeltem a ritka öröm pillanatait, megértettem frusztrációinak az okát. Minden alkalommal átéltem érzelmeit és még a hallgatásaiból is sokat tanultam, a magam nyelvére formáltam ezeket. Az "Anyámról" igazi regény, hiszen egy olyan életutat mutat be, amiről semmit, vagy szinte semmit nem tudtam." (A szerző)

Tahar Ben Jelloun - A ​szentséges éjszaka
Ahmed, ​a homok gyereke felnőtt. A fiúként nevelt fiatal lány (Ahmed/Zahra) mostanra megöregedett és ezúttal ő a mesélő. Apja halála után, a holttest mellé temeti férfi élete összes kellékét és meg sem áll az ország túlsó határáig. Mindent maga mögött hagyva kezdené újra életét, amelynek első és legfontosabb feltétele a teljes felejtés. Hányattatásai és megpróbáltatásai azonban még nem érnek ezzel véget, felemásan megélt "szabadság", ismét a bezártság, az élet árnyoldala kísérik főhősünk zaklatott és korántsem hétköznapi életét. A Szentséges éjszakában, amiért 1987-ben Goncourt díjat kapott, Tahar Ben Jelloun talán megadja a kulcsot az elmúlt évek legmegdöbbentőbb regényének megértéséhez.

Tahar Ben Jelloun - L'enfant ​de sable
Inspiré ​d'un fait divers authentique, ce roman raconte la vie d'Ahmed, huitième fille d'un couple qui, sans héritier mâle, décide d'élever celle-ci comme un garçon. Découvrant peu à peu dans le trouble et l'incertitude ce qui est dissimulé aux yeux de tous, Ahmed choisit d'assumer la révolte de son père, de vivre en homme et d'épouser une fille délaissée, bientôt sa complice dans une vertigineuse descente aux enfers du mensonge social le plus fou.

Tahar Ben Jelloun - Papa, ​was ist ein Fremder?
«Papa, ​was ist ein Fremder? Wieso haben manche Menschen schwarze Haut und andere Menschen weiße Haut? Sind Ausländer anders als wir? Ist Rassismus normal? Könnte auch ich zu einer Rassistin werden? Was können wir denn tun, damit die Menschen einander nicht hassen, sondern gern haben?» Diese und andere schwierige Fragen stellt die zehnjährige Mérièm ihrem Vater, dem berühmten französisch-maghrebinischen Schriftsteller Tahar Ben Jelloun. Und der Vater erklärt der Tochter in einem einfachen und anschaulichen Gespräch, wie Fremdenfeindlichkeit und Rassismus entstehen und welche Folgen sie haben: wie Vorurteile in Diskriminierungen münden können; wann Rassismus und Kolonialismus zu Sklaverei und Völkermord geführt haben; aber auch, dass niemand als Rassist geboren, sondern erst durch die Verhältnisse dazu gemacht wird.

Tahar Ben Jelloun - A ​rasszizmus, ahogy a lányomnak elmagyaráztam
A ​szerző a lányával folytatott párbeszéd keretében világítja meg a rasszista gondolkodás jellemzőit, és rámutat a rasszizmus - s a gyakran hozzá kapcsolódó - "fajelmélet" veszélyességére és képtelenségére. A történelmi példákkal is illusztrált fejtegetésekben többek között szó esik a holokausztról, az amerikai polgárjogi mozgalomról, az örmények elleni irtóháborúról és a szerbek által a Balkánon a közelmúltban végrehajtott "etnikai tisztogatásokról".

Kollekciók