Erdélyi Lajos könyvei a rukkolán

Erdélyi Lajos - Túlélés
Erdélyi ​Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus visszaemlékezéseit adta ki Túlélés címmel a Zachor Alapítvány; a kötetet csütörtökön este mutatják be a szerző jelenlétében a Bálint Házban. Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány elnöke elmondta az MTI-nek, hogy Erdélyi Lajossal, akit mindenki Lalónak ismer, először akkor találkozott, amikor interjúkat készítettek az Auschwitz-túlélőkkel. Megragadta, hogy Erdélyi milyen jól mesél és, hogy nem elfogult, pedig az egész családját deportálták Marosvásárhelyről. Az 1929-ben született Erdélyi a könyvben azt írta meg, hogy milyen hatással volt az életére a koncentrációs tábor, az, hogy édesanyja és húga soha nem került elő, apja túlélte a poklot, de nem tudtak egymásról. Az auschwitzi transzportból a dörnhaui munkatáborba vitték, a helyet a foglyok csak "száraz krematóriumnak" nevezték, mert halálra éheztették őket a kemény munka mellett. A fiatal fiúnak egy kőbányában kellett dolgoznia. Egyik névsorolvasásnál hallotta meg apja hangját, ez erőt adott neki, hogy ott van vele. Leírt egy történetet, amikor a tábor közelében lakó német nő rendszeresen ruhát és élelmet tett ki a ház elé az arra vonulóknak. A tábor felszabadulása után elment megköszönni a német asszonynak a segítséget és ott találkozott az apjával, aki szintén köszönetet mondani ment a nőhöz. Együtt tértek haza Marosvásárhelyre. Amikor hazaértek, apja rabruhában a főtérre vonult és őrjöngött. Soha nem tudta földolgozni a vele és a családjával történteket, azt, hogy a feleségét és a kislányát megölték a lágerben. Egész életében visszavárta őket, azért sem hagyta el az erdélyi várost. Fiát, Lalót is elkísérte az átélt borzalom, és nagy hatással volt a gyerekei nevelésére. Részletesen elmesélte nekik a túlélése történetét, elvitte őket Auschwitzba, arra trenírozta őket, hogyan kell túlélni. A visszaemlékezésében részletesen beszámol a II. világháború előtti marosvásárhelyi zsidó életről, a kettős kisebbségi (zsidó, magyar) létről. Erdélyi családja nem volt vallásos, az apa inkább a cionisták mellett állt. Fontos volt a családnak a magyar kultúra, az irodalom, József Attila, Ady Endre költészetének ismerete. Erdélyi Lajos kötődése a magyar zsidósághoz különös - jegyezte meg Szőnyi Andrea - nem vallásos, de egy idő után el kezdte fotózni az erdélyi zsidó temetőket, a képanyag kötetben is megjelent. A fotográfusról Laló címmel dokumentumfilm készült - összegezte Szőnyi Andrea.

Erdélyi Lajos - Az ​utópiáról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Erdélyi Lajos - Az ​élők háza
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Erdélyi Lajos - Régi ​zsidó temetők művészete
A ​temető hálás fotótéma. Olyannyira, hogy gyakran a giccs határvidékére csábítja a művészt. De nem elkerülhetetlenül. A mindannyiunkra érvényes ítélet, miszerint ki-ki a maga idejében elfoglalja a számára kijelölt helyet az enyészet birodalmában, szinte kötelez bennünket a téma fotóművészeti eszközökkel való megközelítésére. Amit ebben az albumban megkíséreltem: objektív híradás a hazai népművészet olyan területéről, amelyet nemzedéknyi idő alatt a művészettörténeti kutatás, a könyvkiadás meglehetősen elhanyagolt. Korunk leghozzáférhetőbb, egyszersmind legnemzetközibb nyelvén, a látvány, a fényképek segítségével igyekszem ráirányítani kortársaim figyelmét a hazai régi zsidó temetők fájdalmas művészetére, a névtelen kőfaragó mesterek egykori alkotásaira: a zsidó népművészet szabadtéri múzeumaira. Nem a felfedező igényével fényképeztem „az élők ősrégi házaiban”; nem is a fotóművész kötelezően szubjektív hozzáállásával. Fényképhűségű dokumentummal akarom felhívni nemzedékem figyelmét egy olyan kultúrtörténeti kincsünkre, amely mellett gyakran vakon haladunk el… /Erdélyi Lajos/

Erdélyi Lajos - Teleki ​Samu Afrikában
Az ​Afrika-kutató eredeti fényképfelvételeivel Sáromberkén, átellenben a földszintes, barakkos kastéllyal, enyhén lejtő domboldalon, szokatlan méretű sírkamra közepén nyugszik Teleki Sámuel Afrika-kutató. Negyvenéves volt, túllépett a férfikor küszöbén, és még egyetlen jel sem utalt arra, hogy beáll azok sorába, akik egy utolsó fáklyalánggal megvilágítják a híres nevet. A békekorszakban felnevelkedett tartalékos huszártiszt, a következetes kormánypárti, lojális, dilettáns politikus nem ígért semmi olyat, ami kiemelje őt a szürke jelentéktelenségből. Mígnem egy váratlan kalandos utazással Afrikában örökre beírta nevét a tudományos kutatás nagyjai közé - hogy ennek utána feljegyzésre érdemtelenül lemorzsoljon még közel három évtizedet hátralevő életéből. Ő az egyetlen hazai utazó, aki jelentősen hozzájárult a térképek utolsó fehér foltjainak eltüntetéséhez. Nevét - és ezzel egyidejűleg szülőföldünkét - beírta a nagy földrajzi felfedezések aranykönyvébe. Széchenyi Zsigmond írja: "Az Afrika-vadászoknak két fajtáját ismerjük. Két aránytalan csoportját, mert az egyik fölényes többséggel áll a másik elenyésző kisebbségével szemben. Ennek a kisebbségnek a tagjai egytől egyig kiváló, jeles emberek, ritka kivételek, akik megérdemlik a legnagyobb elismerést. Ők azok, akik nem írnak könyvet." Sajnos, Teleki Samu is közéjük tartozik. Afrikai útjairól csak szűkszavúan és ritkán írt. Megmaradt egy zanzibári levele, a bécsi udvari levéltárból előkerültek a Baringó tó vidékéről írott jelentései, valamint az a cikke, amelyet az expedíció befejezése után, zanzibári pihenőjük napjaiban fogalmazott, s amely először a londoni Times hasábjain jelent meg. Ezekre, valamint útitársa, Ludwig von Höhnel révén nyomtatásban is napvilágot látott útinaplórészleteire alapozva foglaljuk össze a két és fél esztendős expedíció eseményanyagát s tesszük hozzáférhetővé az 1886-1889 között az Egyenlítői Afrikában megtett híres út eredeti fényképfelvételeit. Erdélyi Lajos