Ajax-loader

Georges Bataille könyvei a rukkolán


Georges Bataille - L'Histoire ​de l'Oeil
À ​l'image du cosmos, la littérature a ses trous noirs, ses taches aveugles qui signalent des textes limites, relatant des expériences inconcevables, qu'elles soient spirituelles, érotiques ou autres. À cette catégorie appartient l'Histoire de l'oeil de Georges Bataille. Écrite en 1935, publiée en 1957, cette "histoire" relate la geste d'un narrateur entraînant dans son sillage érotique et sacrilège, en France puis en Espagne, d'autres figures telles que celles de Simone, de Marcelle et de Sir Edmond, à la fois victime et comparse. Au fil de ce texte bref et cinglant comme un coup de rasoir, émaillé de scènes érotiques et d'actes meurtriers, s'explicite la tentative de Bataille d'une "expérience intérieure" qui, coupée de l'adoration divine, vise l'atteinte d'une extase à l'état pur, débarrassée d'un objet et d'une finalité. Extase de la sainte ou de la victime travaillée par le bourreau, extase de l'acte sacrilège ou de la débauche. Au texte lui-même sont joints d'autres précieux compléments : un fragment autobiographique de Bataille éclairant les origines de l'Histoire de l'oeil, et des fac-similés de manuscrits. --François Angelier

Georges Bataille - Belső ​tapasztalat
Georges ​Bataille (1897-1962) francia író, filozófus, szociológus a huszadik század legmeghatározóbb és egyben legprovokatívabb, legmegosztóbb gondolkodói között tartható számon. A Belső tapasztalat már megjelenésekor (Gallimard, 1954) is nagy visszhangot keltett: Jean-Paul Sartre írt róla egy hosszú tanulmányt, Michel Foucault, Maurice Blanchot, Pierre Klossowski, Philippe Sollers foglalkoztak vele behatóan. A Belső tapasztalat ugyanis – ahogy ez az életmű lezárulása után már vitathatatlanul kijelenthető – a szerző főműve. Ugyanakkor ez talán a legszemélyesebb, legkétkedőbb és egyben legmisztikusabb (persze csak a negatív teológia értelmében) bataille-i írás.

Georges Bataille - Az ​erotika
Bataille ​a lehetőségek végső határáig, egyfajta vitális teljességre akart eljutni. Új műfajt teremtett, "a pőre vallomást filozófiai elmélkedéssel és misztikus búvárkodással" társította. Az őskor emberének barlangrajzait elemezve Bataille állítja, hogy az erotika és a szexualitás két különböző dolog. A lascaux-i barlang falán a talányos rajz a dühöngő bölény lábánál fekvő, halott férfiról, akit rajzolója ágaskodó nemi szervvel ábrázolt, azt bizonyítja, hogy ezek az őskori emberek létük lényegét - az állattól magukat megkülönböztetve - összekötötték a vággyal. Az erotikával együtt jelenik meg a halállal való foglalkozás. Erotika, halál, szentség - Bataille gondolatmenetének ezek a kulcsszavai. Bataille gondolatmenetében a költészet ugyanoda vezet, ahová az erotika különböző formái: az örökkévalósághoz s a halálhoz, a halál révén pedig a folytonossághoz. A lét folytonosságának keresését az ember a közvetlen világon kívül folytatja, s ez a vallással rokon; a vallási erotika, nyugati formájában, összemosódik Isten szeretetének áhításával, Keleten viszont - például a buddhizmus - mentes ettől az elképzeléstől.

Georges Bataille - Erotismul
Erotismul ​in experienta interioara. Importanta hotaratoare a trecerii de la animal la om. Obiectul fundamental al interdictelor este violenta. Interdictul de a ucide. Prohibitia incestului. Moartea, coruptia si reinnoirea vietii. Greata si domeniul gretei in ansamblu. Orgia ca rit agrar. Licenta si formarea lumii crestine. Munca, opusa exuberantei sexuale, este conditia… Cei ce scapa ratiunii, pegra, regii. Placerea este paradoxul.

Georges Bataille - A ​szem története / Madame Edwarda / A halott
Georges ​Bataille mindhárom kisregénye a már-már őrületig felfokozott nemiségről szól. Hallatlanul obszcén és pornográf írások, de minden egyes sorukban érezhető az a szorongás, amely az eszeveszett kicsapongásokat és szentségtörést kíséri. Bataille hőseinél minden perverzió olyan, mint egy hőstett; a legelvetemültebb kicsapongások közben is a halállal viaskodnak. Ettől olyan felkavaró a könyv: Bataille-nál a szexualitás véresen komoly, s minden erotikus játékban, minden aktusban jelen van a halál. Georges Bataille a szürrealistákkal együtt indult, több folyóiratot is vezetett, igen nagy hatást gyakorolt a későbbi nemzedékekre. Különösen az erotikai tárgyú írásai jelentősek. (Erotikum című esszékötete jövőre jelenik meg a Mérleg sorozatban.) 1962-ben halt meg.

Georges Bataille - Az ​irodalom és a Rossz
Georges ​Bataille (1897-1962) francia író, filozófus és műfajt teremtett: "a pőre vallomást filozófiai elmélkedéssel és misztikus búvárkodással" társította. A lehetőségek végső határáig, egyfajta vitális teljességig kívánt eljutni, s ezt elérendő a transzot, a paroxizmust, a szerelmet a nevetést jelölte meg a "létrobbanás" eszközeként. Bataille azt vizsgálja, hogyan is állunk a testtel, amelynek indítékai, fantazmagóriái, igényei és megnyilvánulásai nevetségessé teszik egyrészt a tisztaságra való törekvést, amelyre az emberi lélek áhítozik, másrészt állandó kihívás a logikával, az intelligenciával szemben. Bataille azt a feszültséget faggatja, azt a feszültséget próbálja feltárni, amelyet az állatiasság visz be az ember életébe. De vizsgálódásainak végeredménye nem a szabadság mértéktelen követelése. Erotika, halál, szentség - ezek Bataille gondolatmenetének kulcsszavai. A lét folytonosságának keresését az ember a közvetlen világon kívül folytatja. A költészet ugyanoda vezet, ahová az erotika különböző formái: az örökkévalósághoz vezet mindkettő; a halálhoz, a halál révén pedig a folytonossághoz. Bataille értelmezésében az írás tevékenysége csakis prométheuszi lehet. Emily Bronte, Baudelaire, Michelet, Blake, Sade, Proust, Kafka és Jean Genet életét és műveit elemezve az irodalom értelmét keresi, azt, hogyan tesz kísérletet az ember a véges tapasztalat áthágására, mit tud kezdeni a léttel. Bataille szerint "az irodalom vagy a lényeg, vagy semmi". Az irodalom a Rossz, a bűn kifejeződése is, de Bataille értelmezésében ez nem az erkölcs hiányát, morálnélküliséget ír elő, épp ellenkezőleg: hogy ellenálljunk, "hipermorálra" van szükségünk.

Georges Bataille - Le ​Bleu du Ciel
Le ​verbe vivre n'est pas tellement bien vu puisque les mots viveur et faire la vie sont péjoratifs. Si l'on veut être moral, il vaut mieux éviter tout ce qui est vif, car choisir la vie au lieu de se contenter de rester en vie n'est que débauche et gaspillage. A son niveau le plus simple, le Bleu du ciel inverse cette morale prudente en décrivant un personnage qui se dépense jusqu'à toucher la mort à force de beuveries, de nuits blanches et de coucheries. Cette dépense, volontaire et systématique, est une méthode qui transforme la perdition en connaissance et découvre le ciel dans le bas. Face à la mort, et sachant que rien ne lui échappe, il ne saurait être sérieusement question de "salut", aussi la volonté de se perdre est-elle la seule éclairante - la seule d'où puisse surgir une nouvelle souveraineté. Le Bleu du ciel en décrit l'apprentissage en dénudant au fond de chacun de nous cette fente, qui est la présence toujours latente de notre propre mort. Et ce qui apparaît à travers la fente, c'est le bleu d'un ciel dont la profondeur "impossible" nous appelle et nous refuse aussi vertigineusement que notre vie appelle et refuse sa mort. --Ce texte fait référence à une édition épuisée ou non disponible de ce titre.

Kollekciók