Ajax-loader

Daniel Arasse könyvei a rukkolán


Daniel Arasse - Festménytörténetek
A ​szerző kitűnő előadó, aki izgalmas képzőművészeti elemzéseit élvezetes rádióadásokban tette hozzáférhetővé a nagyközönség számára. Festménytörténetek című sorozata 2003. július 28. és augusztus 29. között hangzott el a France Culture adóján. Briliáns elemzést ismerhet meg az olvasó például a Mona Lisáról. Ebben a szerző több meglepetéssel szolgál e számtalanszor leírt festmény hátterével kapcsolatban: felhasználva Leonardo da Vinci legközelebbi munkatársának visszaemlékezését és saját felfedezését a kép és a polihisztor festő térképészeti munkájának kapcsolatáról, megismertet bennünket azzal az összetett szimbólumrendszerrel, amellyel a zseniális művész megkomponálta a boldog fiatalasszony képének hátterét. Megtudjuk, hogy a megrendelő nem kapta meg a festményt, mert annyira megtetszett alkotójának, hogy nem tudott megválni tőle. A legtöbbet elemzett festő Leonardo da Vinci, mintegy főhőse a tanulmánysorozatnak. De sokat megtudunk Tiziano, Raffaelo vagy a későbbiek közül Vermeer, Manet vagy Courbet művészetéről is. Olvasmányos írások ezek, ugyanakkor elmélyült értekezések is egyben a realizmusról, manierizmusról vagy éppen a műalkotások restaurálásáról. A festmények elemzése során Daniel Arasse megtanít bennünket úgy nézni a képeket, hogy varázsuk megelevenedjen és megérintsen.

Daniel Arasse - Bildnisse ​des Teufels
Daniel ​Arasse zeichnet in diesem dichten und verweisreichen Essay die Veränderungen nach, denen die Darstellung des Bösen in der Kunst unterliegt. Die Bilder der Teufel, Dämonen, Hexen und Höllenbewohner, die ursprünglich rein theologische Figuren waren und eine mnemonische Funktion erfüllten, entwickelten sich im Laufe der Jahrhunderte und der Epochen immer mehr zu Bildern des "Teufels mit menschlichem Antlitz". Dieser radikalen Umformung im christlichen 15. und 16. Jahrhundert, ihren Gründen, Wegen und Abwegen geht Arasse nach. Er zieht dabei eine Linie über Cesare Lombrosos Verbrecherstudien hin zur polizeilichen Anthropometrie und verweist damit auf das Wiederauftauchen des Teufels in der modernen Sozialmoral.

Daniel Arasse - Művész ​a műben
„Amit ​a kép meg­mu­tat, de nem fi­tog­tat” - erről szól min­den mű­elem­zés, ezért keres ren­de­ző elvet az iko­nog­rá­fia, és ennek meg­ta­lá­lá­sa a mű­él­ve­zet leg­főbb for­rá­sa. A ka­land­hoz pedig Aras­se-nál jobb ve­ze­tőt nem­igen ta­lál­ha­tunk. Ebben a kö­tet­ben hét ta­nul­má­nyát egy új ve­zér­lő elv sze­rint írta meg, me­lyet ana­li­ti­kus iko­nog­rá­fi­á­nak ne­ve­zett el. A kép szü­zsé­je(sujet) és az al­ko­tó szub­jek­tu­ma(sujet),- ahogy a fran­cia szó egy­be­esé­se is azt mu­tat­ja, - egy­más­ba épü­lé­sét, és egy­más­ra uta­lá­sa­it vizs­gál­ja. „Elem­zé­sem­nek nem az a célja, hogy egy nevet kap­csol­junk egy mű­al­ko­tás­hoz, hanem az, hogy egy al­ko­tás­ban meg­ra­gad­juk, mivé tu­dott válni al­ko­tó­já­nak kö­szön­he­tő­en (aki­nek vi­szont is­mer­nünk kell a nevét ahhoz, hogy a képet meg­fe­le­lő­en tud­juk ér­tel­mez­ni). Témám jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó: újabb és újabb konk­rét ese­te­ket ele­mez­ve sze­ret­ném meg­ra­gad­ni azt, ami - túl azon, hogy egye­di­vé teszi az egyik vagy a másik mű­al­ko­tást azon a so­ro­za­ton belül, amely­hez tar­to­zik - magán vi­se­li al­ko­tó­já­nak sze­mé­lyi­ség­je­gye­it. Vagy­is azt ku­ta­tom, mi­kép­pen van benne a Mózesben Mi­che­lan­ge­lo, a Noé ré­szeg­sé­ge című fest­mény­ben Bel­li­ni, A Böl­cses­ség al­le­gó­ri­á­jában (Az idő mú­lá­sá­nak al­le­gó­ri­á­ja a böl­cses­ség által ve­zé­rel­ve) című képen Ti­zi­a­no, akár­csak Mant­eg­na a szig­na­tú­rá­i­ban, vagy Piero di Co­si­mo a Pro­mé­the­usz mí­to­sza című képen?” „Aras­se kí­ván­csi­sá­ga és fan­tá­zi­á­ja ki­me­rít­he­tet­len, nyel­vi és vi­zu­á­lis hu­mo­ra le­nyű­gö­ző, ter­mé­sze­te nyug­ha­tat­lan. De a naiv rá­cso­dál­ko­zás és az alá­zat ke­gyes ado­má­nya is az övé.”

Daniel Arasse - Festménytalányok
Daniel ​Arasse (1944-2003) a Társadalomtudományi Felsőfokú Iskola művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának vezetője, nagy jelentőségű művek szerzője volt. Jellemzésképp legjobb, ha őt idézzük: -Ez nem művészettörténet. -Fogalmazzunk úgy, hogy ez nem szokás a művészettörténetben. De talán ideje lenne, hogy ez megváltozzon. Ha a művészetnek volt története, és ha még mindig van, az a művészek munkájának köszönhető, és részben annak, ahogyan ők nézték a múlt műveit, ahogyan magukévá alakították őket. Ha nem próbálja megérteni ezt a tekintetet, megtalálni egy régi képben azt, ami a későbbi művész tekintetét magára vonhatta, akkor lemond a művészettörténet egy részéről, épp a legművészibbről. Az Urbinói Vénusz esetében ez annál is sajnálatosabb, mert az Olympia hozzájárult a modern festészet születéséhez. És maga, aki művészettörténettel foglalkozik, úgy ítéli meg, hogy ez a kérdés magát nem érinti? Minden további nélkül lemondhat róla, hogy az Urbinói Vénusz kivételes utóéletével foglalkozzék? Pedig része annak, amit maga a festmény "kritikai fogadtatásának" nevez, még akkor is, ha egy festő elemezte, és nem egy író. -Akárhogy is, Manet nekem ad igazat. Ő is egy pin-upot látott a képben, vagy ha magának jobban tetszik, egy kurtizánt, hiszen egy kuncsaftját váró prostituáltat csinált belőle... -Már megint az ikonográfia! De hát nézzen oda a képre! Én a kompozícióról, a térviszonyokról, az alakok és a háttér, a nézők és a szereplők közötti kapcsolatról beszélek! -Erről már mindent elmondtak. -Biztos benne?

Daniel Arasse - Raffaello ​látomásai
Amikor ​a reneszánsz fénykorának három legnagyobb alakját sorolják fel, Leonardo da Vinci és Michelangelo után hagyományosan Raffaello következik, a grácia és a harmónia eszményi mestere. Különösen azért magasztalják, mert a legkomplexebb narratívákat és filozófiai fogalmakat is képes figurálisan ábrázolni.Művészetének értékelésekor azonban kevesebb figyelmet szentelnek arra az átütő erejű készségére, amellyel a vallásos érzület bemutatására képes.A Raffaello látomásai két tanulmányát Arasse 20 év különbséggel írta, az első a képben a látnok és a látomás viszonyát vizsgálja, míg a Sixtusi Madonna esetén a mű egésze tekinthető látomásnak, ahol a látnok maga a néző, aki Raffaello szerint az oltár előtt álló hívő.Képet nézni Daniel Arasse segítségével mindig a „figuratív gondolat”avagy a „figuratív szövedék” megfejtésének kalandja.Jelen kötet immár a negyedik, amely a kiadó gondozásában eljut az olvasókhoz.

Daniel Arasse - Leonardo
Leonardo ​da Vinci egyszerre volt festő, szobrász, városépítész, mérnök és feltaláló – ezt a szerteágazó pályafutást a kutatók ritkán értelmezik egységes egészként. Daniel Arasse a kevesek közé tartozik: bemutatja az egyik legnagyobb elme szabadon burjánzó világát, megfesti a művész-filozófus portréját, szemlélteti Leonardo forradalmian önálló státuszát a kor kultúrájában, és roppant alapossággal elemzi művészi munkásságát a legegyszerűbb grafikáktól kezdve egészen a Mona Lisáig. Daniel Arasse szemléletének ereje a tekintet figyelmes, elmélyült koncentrációjából fakad. Könyvében ezúttal is bebizonyítja, amit Borbély Szilárd fogalmazott meg: „Képeket látni és értelmezni nem csupán a nézés, hanem a képzés, a képzelet által tanulunk meg.” „A világ ritmusa olyan szinten beleivódott Leonardo gondolataiba, munkáiba és művészetébe, hogy életművének összességére tekinthetünk úgy is, mint ami „szimbolikus formát” adott annak a világintuíciónak, mely szerint a makro- és a mikrokozmosz ugyanabban az egyetemes ritmusban mozog (…)”

Kollekciók