Ajax-loader

Császár István könyvei a rukkolán


Császár István - Fotográfiák
Különös, ​a Népszava Könyvtár sorozatban rendhagyó kötetet ajánl a kiadó az olvasó figyelmébe. A SZOT-díjas író filmjeinek irodalmi forgatókönyveit gyűjtötte egybe és dolgozta át lebilincselő olvasmánnyá, de néhány novella és útirajz is helyet kapott új könyvében. Az első három szatirikus élű írás középpontjában a szerző a hazai irodalmi élet jellegzetes figuráit állította, groteszkbe hajló, kesernyés humora az országot járó fiatalok kalandjainak, az elvonókúrán vergődő művésznek, a csecsemőgyilkos anyának és környezetének ábrázolásakor is fel-felvillan, akárcsak a Fotográfiák Boriskáról című, szociográfiának is beillő elbeszélésében. Az író hangütése a könyvet lezáró négy írásban egyre komorabbá válik. A Csontváry-film forgatókönyvében és a hozzá csatlakozó elbeszélésekben az író a művészi elhivatottság természetét kutatja.

Császár István - Én ​voltam az
"Rájöttem ​- mondja Császár egyik elmélkedő hőse -, hogy az emberek szinte sohasem tudják igazán megokolni tetteiket. Sodródnak csupán..." E megállapítás még Császár hőseit sem igazolja maradéktalanul, mégis érzékeltet valamit elbeszéléseinek lényegéből. Legjobb írásainak alakjai kallódó emberek, akik nem tudják elviselni a hétköznapok szorítását, elmennek onnan, ahol éppen vannak, majd onnan is továbbállnak: gyakran csavarognak. Furcsa, különcködő életüket nemigen tudnák megmagyarázni, de történetük mindig elgondolkoztató. A novellák hol tragikus, hol humoros fordulatai - és az olvasó számára ez igazán nem közömbös - mindig lebilincselők.

Császár István - Feljegyzések ​az utolsó padból
Második ​kötetét adjuk az olvasók kezébe, akik - hőseiről szerzett benyomásaikat kiterjesztve az íróra - hajlamosak őt amolyan kedves csavargónak elképzelni. Korábbi írásainak hősei között valóban akadnak jóindulatú naplopók, akik az állandó helyváltoztatás állapotában vannak, s arcukon barátságos mosollyal kisebb-nagyobb kalandokba keverednek. Nos, ez az írói világ az új kötetben módosul. Nem külsőségeiben. A járás-kelés a világban nem szünetel. De mintha a látvány és a tapasztalás mögött szerényen meghúzódó lényegről most többet mondana. S az a bizonyos kissé tétova mosoly is mintha változna. A derű iróniába vált át, sőt néha gúnyba. Az új kötetben több az ítélet: rokonszenvéd és ellenérzéseit gyakran nyílt közvetlenséggel fejezi ki most Császár István. Többet beszél gyerekkoráról, kamaszéveiről "múltjának kövületeit" vizsgálgatja, és mai törekvéseiről, csalódásairól és düheiről ír. Aki ismerkedni akar vele, a kötetében több támpontot nyer, mint a korábbi írásaiban. Nem különbözik viszont a két kötet egymástól abban, hogy ez is, az is a szerző korlátlan, mondhatni feneketlen kíváncsiságának dokumentuma. Érdekli őt a tudatlanság és a tudás, a boldogtalanság és a boldogság. Tagranoff, a majomember, és Hertl, aki egyszer szorult helyzetében segített rajta. Csontváry termékeny rögeszméje és a nyárspolgár természetrajza. Röviden: minden.

Császár István - Gyilokjáró
Vaslépcső ​vezet birodalmába, vörös lángnyelvek nyaldossák szívlapátját, amikor dagadó izmokkal megrakja a kazánt szénnel, hogy a Tűz istenének hódoljon. Ha író volna Rév Zoli, akár így is bemutathatná önmagát. Ám Rév Zoli nem író. Rév Zoli kazánfűtő; valódi tehát a vaslépcső, a feszülő izmokat sem lehet eltagadni, s azt a félelemmel vegyes csodálatot sem, amelyet a kicsapó tűznyalábok láttán érez. A romantikus megfogalmazás ellen viszont kifejezetten tiltakozna, mert igen kényes a pontos és hajlékony stílusra. De ki ez a titokzatos csodabogár? Egy író kazánfűtővel vagy egy kazánfűtő íróval van dolgunk? Megtudjuk, ha elmegyünk a találkozások színhelyére, a kazánházba, ahol is, miközben szeliden korholja Rév Zoli a témahiányban szenvedő Császár Istvánt, barátságból tollbamondja tíz "beszélyben" mindazt, amit a világról tudni érdemes.

Császár István - A ​csácsi pusztán
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Császár István - Fejforgás
Ezzel ​a furcsa címmel egy első kötetével bemutatkozó író jelentkezik az olvasónál meghallgatásra. A fejforgás gyerekes szólelemény, valami képtelen mutatványt jelöl, "a világ legnehezebb mutatványát". "Rájöttem - mondja Császár egyik elmélkedő hőse -, hogy az emberek szinte sohasem tudják igazán megokolni tetteiket. Sodródnak csupán..." Máshol, mintha ezt a gondolatot folytatná, így ír: "Az ember megdühödik attól, amit az élet kínál, és dühében elfogadja. Irgalmatlanul mások és önmaga iránt." Ilyen alaphelyzetből indulnak Császár hősei, de a sorsuk "a világ legnehezebb mutatványához" viszonyítva nyeri el a maga értékét. Elvesztegetik néha a lehetőségeiket, vagy elbuknak, de ott vannak mellettük a tanúk, akik mindent láttak, mint saját sorsuk lehetséges variációját fogják fel, ami előttük - és az olvasó előtt - lejátszódott, és tovább viszik a törekvést, "Mert vagy emberfeletti érték az ember, akinek minden tette több lehet annál a pillanatnyilag létezőnél, aki cselekszik, vagy pedig egyszerűen része egy öntudatlanságba önmagát a végtelenségig ismétlő fajtának." Császár szerencsésen egyesíti a cselekményességet a gondolatisággal. Mindig a földről indítja hőseit és olvasóit, ha nem is a fellegekbe, de a dolgok rendszert alkotó kapcsolatai felé. Nem a különös sors, a bizarr helyzetek teszik a történetek szereplőit érdekessé, hanem az, hogy ez az elsőkönyves író, aki korosztálya legjobbjai közül való, képes meglátni és megmutatni a legapróbb eseményből is messzire gyűrűző hullámokat.

Császár István - Csak ​képzelet, mi?
A ​magyar irodalom tele van, sajnos, önpusztító nagy tehetségekkel. Közéjük tartozik e kötet írásainak szerzője, a nemrégiben még kortársunk, Császár István (1936-1998) is, akiről csakugyan elmondható, hogy valósággal "berobbant a magyar irodalomba - ahogy Réz Pár írja róla -: úgy olvastuk a Fejforgást 1976-ben, mint tíz-húsz évvel előbb Galgóczi, Szabó István, Sánta Ferenc, majd néhány év múlva Hajnóczy első novelláit. Egy alkoholista férfi utolsó napjait és halálát beszélte el ez a novella elviselhetetlen feszültséggel, tébolyító örvényléssel, merőben újszerűen. Az előző nemzedékek önsorsrontó hősei csalódásukban, kiábrándultságukban menekültek a szeszhez, a halálhoz, Császár alteregójának már nem volt miből kiábrándulnia, metafizikai kétségbeesésből pusztította el magát, perzselte föl maga körül a világot." S hogy egyik idősebb pályatársa, Szász Imre jellemezte, írói világa ezért emlékeztetett egy "működőképes, mert öntörvényű bolondokházára", mert a valódi világ "ormalitásában" rejlő abszurditására mutatott így rá az önmagukat elégető lelkek könyörtelen és részvétteljes írói diagnózisával. Utolsó éveiben az irodalom hivatásos és minden új divatra érzékenyen figyelő augurjai közül jó néhányan megfeledkezni látszottak erről a nagyszerű íróról, pedig nem Császár István "ment ki a divatból - ahogy halálakor fiatalabb írótársa, Temesi Ferenc leszögezte -, hanem a divat ment ki belőle. Mindig is utálat a divatot, leginkább az irodalomban. A mélység, ahonnan jött, tartotta a magasban."

Császár István - Tiszta ​hazugság
"Valaki ​azt írta, hogy a gyerek a szülő nevelője. Minden emberben - legyen bármilyen magányos - attól kezdve, ahogy gondolkodni kezd, három személy vitázik: a gyermek, a szülő és a felnőtt. Hol az egyik kerekedik felül, hol a másik. Régebben klasszikus irodalmi művek jelentek meg: átdolgozva az ifjúság számára- ma már szerencsére alig akad ilyesmi. Napjainkban viszont előfordul, hogy a fiataloknak szánt irodalmat elkapkodják a boltokból a szülők és felnőttek; szinte arra vágyva, hogy az író kedvesen mesélgessen nekik. A némelyek szerint gyermetegnek tartott fiatalok pedig, alig kinőve a gyermekkorból, vitatják a felnőttek igazságait, és az irodalomban is azt keresik, ami újat akaró kételkedésükben vagy akár tévedéseikben támogatja őket. Ez a könyv fiataloknak készült, vagyis mindazoknak, akik életkoruktól függetlenül, egyformán helyet akarnak magukban biztosítani a gyereknek, a szülőnek és a felnőttnek."

Császár István - ...és ​más történetek
"De ​szerkesztő úr, tessék elhinni, hogy az olvasó csak egyszerűen olvasni akar. Tegyük fel, hogy az eddig leírt sorokat áthúzom, és itt, ez után a kettőspont után: belekezdek egy történetbe, ami valami színházban játszódik. Mondjuk, a Szentivánéji álom előadásán. A darab megkezdése után néhány perccel az egyik színész lerángatja a parókáját, megtörli az arcát (a kabátujjával), és azt mondja: "Nem tudok ma este játszani! Tudom, hogy disznóság a társulattal és a közönséggel szemben. Nem bánom, rúgjanak ki, váltassa vissza a jegyét, aki akarja. Én itt maradok a színpadon, és szívesen beszélgetek mindenféléről..." Az igazgató lihegve rohan a színpadra, mert a függönyhúzó elfelejti leengedni a függönyt. "Mi történik itt?" - kérdezi az igazgató erélyesen. A közönség tulajdonképpen ennek a mondatnak a hangsúlyából érti meg, hogy ez a sötét öltönyös férfi az igazgató. "Én történek itt!" - mondja a színész színészkedve. Ha megírnám a történetet a színészről, feltétlenül azzal fejezném be, hogy az igazgató szemrehányóan mondja a színésznek: - Nézzen szét! Ennyi embert nem lehet csak úgy átejteni! Ezek mind jegyet váltottak az előadásra. A színész bohóckodva végigmegy a rivalda szélén, ahogy Latabár Kálmántól tanulta valamikor, és összecsapja a kezét: - Ma ez volt az előadás! Ekkorra már előkerül a részeges függönyhúzó, és leengedi a függönyt."

Császár István - Soós Viktor Attila - Magyar ​Tarzíciusz
Mindenható ​örök Isten, aki János szolgádnak megadtad a papi hivatás kegyelmét és méltónak találtad őt a vértanúság nagy ajándékára, kérünk: dicsőítsd meg őt Egyházadban! Hűséges és példás élete, valamint papi hivatásának szolgálatában érted vállalt vértanúhalála eszközölje ki számunkra a kegyelmet, hogy megerősödjünk szent hitünkben, és mi is vállaljuk érted a küzdelmet és szenvedést a Te országodnak eljöveteléért. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Kollekciók