Lene Kaaberbøl könyvei a rukkolán
Lene Kaaberbøl - Az amulett
Egyetlen pillantás elegendő, és a Szégyenlátó meglátja a legsötétebb titkaidat is!
Aki belenéz Dina szemébe, annak a bűnei napvilágra kerülnek. Még saját bátyja is tart tőle. Ám amikor húgát elrabolják, és arra akarják kényszeríteni, hogy ártatlan emberek ellen fordítsa tehetségét, csak ő segíthet kiszabadítani a fogságba került lányt. Vajon képes lesz rá?
A Sárkányfejedelem távollétében Vardracu nagyúr tartja rettegésben Magasföldet. A gyerekeknek folyton menekülniük kell, útjuk során felbukkan egy szellem-Anya, aki vízbe fúlt lányát keresi, ráadásul egy családok közötti viszály is nehezíti a hazatérést.
Az Igazlátó Krónikák második kötete!
Lene Kaaberbøl - A sárkány hívása
Dina olyan képességgel bír, amiért az emberek nem szeretnek a szemébe nézni. Ha Dina belenéz valaki szemébe, látja annak bűneit, olyan titkokat, amiért szégyenlik magukat, az igazságot; így az emberek kerülik a lány pillantását.
Egy napon Dunark királyát, állapotos feleségét és négy éves fiukat meggyilkolják. A tettes úgy tűnik a király legidősebb fia, Nicodemus Ravens, aki ájulásig italozott, majd tőrrel a kezében találtak rá. Dina édesanyját Melussina Tonerre „boszorkányt” hívják, hogy nézzen bele a férfi szemébe, és igazolja bűnösségét, azonban az események egészen más irányt vesznek. Melussina nem lát semmit Nicodemus tekintetében. A nőt börtönbe vetik és megkezdődik Dina harca, hogy kihozza anyját mielőtt Dunark sárkányai elé vetnék.
Lene Kaaberbøl - Viridians blod
“Du bliver nødt til det! Der er ingen andre der kan. Eller vil.”
Vildheksen Shanaia er fortvivlet og hårdt såret, og det hun beder Clara om at gøre, er livsfarligt. Clara vil helst sige nej – men det får hun ikke lov til..
”Viridians blod” er anden bog i serien om Clara, hendes kærlighed til dyr og hendes kamp for at overleve som vildheks i en verden hvor magi ikke ligefrem er barnemad.
Bogens omslag og vignetter er tegnet af Anders Walter.
Serien fortsætter med yderligere en bog i efteråret 2011 – og flere derefter.
Lene Kaaberbøl - Wildfire
Clara is a normal 12-year-old girl, until a scary encounter with an unusually large black cat changes her life for ever. With the help of her Aunt Isa, she is introduced to her astounding true nature: as a Wildwitch, she can learn to communicate with animals, and harness the magical power of the natural world around her.
But before Clara can get to grips with her newfound abilities, she is confronted with a powerful enemy. Her experiences force her to grow up faster than she had expected, and she learns that, in the wild world, she will have to learn to fight as well as flee
Agnete Friis - Lene Kaaberbøl - The Boy in the Suitcase
Nina Borg, a Red Cross nurse, wife, and mother of two, is a compulsive do-gooder who can’t say no when someone asks for help—even when she knows better. When her estranged friend Karin leaves her a key to a public locker in the Copenhagen train station, Nina gets suckered into her most dangerous project yet. Inside the locker is a suitcase, and inside the suitcase is a three-year-old boy: naked and drugged, but alive.
Is the boy a victim of child trafficking? Can he be turned over to authorities, or will they only return him to whoever sold him? When Karin is discovered brutally murdered, Nina realizes that her life and the boy’s are in jeopardy, too. In an increasingly desperate trek across Denmark, Nina tries to figure out who the boy is, where he belongs, and who exactly is trying to hunt him down.
Lene Kaaberbøl - Kimæras hævn
“Er han død?”
Clara tør næsten ikke spørge, for det er hendes egen vildven Kat det gælder. Hans liv hænger i en spindelvævstynd tråd, og hvis Clara vil redde ham, må hun følge et spor der fører hende lige i kløerne på dødsfjenden Kimæra …
Kimæras hævn er tredje bog i serien om Clara, hendes kærlighed til dyr og hendes kamp for at overleve som vildheks i en verden hvor magi ikke ligefrem er barnemad.
Bogens omslag og vignetter er tegnet af Anders Walter.
Lene Kaaberbøl - Blodsungen
Hun havde ventet i 400 år. I 400 år havde hun stirret op gennem en gennemsigtig masse af smeltet sten. I 400 år havde den holdt hendes krop og sind og væsen fanget. Hendes fjender troede sikkert at det var hendes grav, men hun levede stadig.
Hun vejede begærligt sine styrker, fortvivledes over sine svagheder. Stenenes tyngde, planternes langsomme grønne kraft, luftens mildhed, vandets bløde magt, jordens varme og dybe liv … det var alt sammen ikke nok. Hun skulle bruge blod. Intet andet betød noget – mindst af alt … og vreden blussede endnu voldsommere i hende når hun tænkte på det … mindst af alt en tåbelig trettenårig piges misforståede liv.
Jeg satte mig op så brat at jeg hamrede hovedet ind i sengelampen. Mit hjerte hoppede og spurtede af sted som en hækkeløber der var kommet bagud for feltet, bang-bang-HOP, bang-bang-HOP, og jeg så mig vildt omkring som om jeg ventede at Bravita Blodsunge skulle stå ved siden af sengen med fremstrakte kløer og blodsbegær i sine flammende øjne.
Rolig, formanede jeg mit hoppende hjerte, det er jo bare en drøm … og desuden var det ikke mit liv Bravita var ude efter. Det var en eller anden stakkels tretten-årig piges, og jeg var jo kun … Mine tanker standsede brat. Jeg så på det gammeldags, tik-takkende vækkeur på natbordet. De selvlysende fosforgrønne visere pegede begge næsten direkte opad. Klokken var fem minutter over tolv, og det var den sidste dag i marts.
Det var i dag jeg fyldte tretten.
Lene Kaaberbøl - W.I.T.C.H. Az idők hálója 2. - Saskarmok
Bár az Őrzőknek sikerült megszerezniük az eltört Országalma első Gerezdjét, Gorgon, az Időszellem hatalma egyre nő. Már Heatherfieldben is le-el tünedezik a létező valóság, ahogy a Világmindenség kezd átalakulni. Az Orákulumot szinte teljesen magához láncolta már Gorgon, így segítségére az Őrzők már nem számíthatnak - éppen nekik kell őt megmenteniük. Ez alkalommal Taranee, a Tűz boszi vezetésével elindulnak a második Gerezdért, Gorgon Időcsapdája már készen áll.
Ámde az Őrzők nem azért választattak ki, hogy meghátráljanak és veszni hagyják saját valóságukat! Barátságukban és egymás iránti szeretetükben hatalmas erő rejlik...
Lene Kaaberbøl - Fjendeblod
En sort fjer falder til jorden, dækket af blod. "Uden ravnene er vi bare almindelige vildhekse. Ja, måske ikke engang det," siger Thuja, og Clara må indse at ravnemødrene ikke kan hjælpe hende. I stedet bliver det hende der må hjælpe dem og redde den sidste ravn i verden. Den voldsomme dødbringende ravnestorm viser sig blot at være den første udfordring på en vild og farlig rejse hvor Clara selv må finde ud af hvem der er ven - og hvem der i virkeligheden er hendes fjende.
Agnete Friis - Lene Kaaberbøl - Gyerek a bőröndben
Nina Borg, a Vöröskereszt ápolónője megszállottan küzd az elesettekért. Nem képes nemet mondani, mikor a segítségét kérik, még akkor sem, ha ennek végül a férje és a gyermekei isszák meg a levét. Mikor régi barátnője, Karin elküldi neki a koppenhágai pályaudvar egyik csomagmegőrző szekrényének a kulcsát, még nem sejti, hogy élete legveszélyesebb bűnügyébe bonyolódik. A csomagmegőrzőben egy bőröndöt talál, a bőröndben pedig egy hároméves fiút. Valaki elkábította, de még él. Gyerekkereskedők áldozata? Mit tennének vele a hatóságok? Egyszerűen visszaküldenék a feladónak? Mikor Nina megtudja, hogy Karint brutálisan meggyilkolták, rájön, hogy nemcsak a kisfiút, de őt és családját is halálos veszély fenyegeti. Nincs más lehetőség: menekülniük kell... Lene Kaaberbl fantasy-szerzőként, Agnete Friis pedig gyerekkönyv-szerzőként érte el első sikereit Dániában. Együttműködésük eredményeként megszületett a legújabb skandináv krimi siker: Nina Borg esetei tucatnyi nyelven olvashatók világszerte. A sorozat első kötete, a Fiú a bőröndben 2008-ban az év krimije lett.
Lene Kaaberbøl - A Brimstones banda
,,Sorozatunk második kötetének hőse a varázslatos Witch magazinból már jól ismert boszorkány egyike, Irma.
Eleme a Víz, ami a többivel (Föld, Tűz, Levegő, Energia) egyesülve képes igazán nagy tetteket véghezvinni. A tini boszik most együttest alapítanak, a nevük: Jade Lányok. Irma olyannyira szeretne győzni az iskolai bulin, hogy egy kis varázslástól sem riad vissza, ami pedig tilos a hétköznapi dolgokban.
A lányok megismerkednek egy különös, a Zene világából származó fiúval. Összefognak, s varázserejükkel segítenek neki visszatérni hazájába s megtalálni szerelmét.
Ám addig még temérdek furcsaság, kaland és megpróbáltatás várja az öt tiniboszi-tanoncot."
Lene Kaaberbøl - The Shamer's Daughter
"I gobbled it up!"--Tamora Pierce
Dina has unwillingly inherited her mother's gift: the ability to elicit shamed confessions simply by looking into someone's eyes. To Dina, however, these powers are not a gift but a curse. Surrounded by fear and hostility, she longs for simple friendship.
But when her mother is called to Dunark Castle to uncover the truth about a bloody triple murder, Dina must come to terms with her power--or let her mother fall prey to the vicious and revolting dragons of Dunark.
Lene Kaaberbøl - A szalamandra szíve
,,Sorozatunk első kötetének hőse a varázslatos Witch magazinból már jól ismert öt tini boszorkány egyike, Will.
Eleme az Energia, ami a többit ( Víz, Föld, Tűz, Levegő) összefogja. Ő Kondrakar Szívének legfőbb őre - ám valaki igencsak áhítozik a mágikus hatalmú Szívre.
A lányoknak minden erejüket egyesíteniük kell, hogy újra teljesíthessék feladatukat: megóvni a Világmindenséget a Gonosztól.
Ám addig rengeteg megpróbáltatás, fantasztikus kaland vár rájuk a szalamandrák birodalmában."
Lene Kaaberbøl - W.I.T.C.H. Az idők hálója 1. - A kősólyom
Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin életük legnehezebb küldetésére indulnak: az Idő hálóját kell megvédeniük. A mágikus Országalma a távoli múltban négyfelé hasadt; aki a négy cikkelyt újból összeilleszti, hatalmat nyer az Idő fölött, és örökre megváltoztatja a világmindenség érzékeny szövetét. Az Idő Szelleme, a gonosz Gorgon éppen ezt akarja! A tini bosziknak meg kell őt előzniük, és biztonságba helyezni az Országalma cikkelyeit. Az első küldetés főleg Hay Lin képességein múlik, ám az Őrzők, mint mindig, most is csak egymásra és saját varázslatos képességeikre számíthatnak.
Lene Kaaberbøl - Ildprøven
Clara mener selv
hun er en ganske
almindelig pige.
Lidt genert, måske,
og gennemgående lidt
for leverpostejsagtig.
Men fra det øjeblik
hun møder den sorte
kat, er det sket med
at være almindelig.
Og hvis hun ikke passer
på, er det også snart sket
med at være i live ...
_Ildprøven_ er første bog i serien om Clara, hendes kærlighed til dyr og hendes kamp for at overleve som vildheks i en verden hvor magiikk ligefrem er barnemad.
Lene Kaaberbøl - A világ zöldbe borul
A világ zöldbe borul Kondrakar őrzőiről szóló sorozatunk negyedik részéhez érkeztünk. A zöld hajtások, az anyagi mágia és a Föld jóbarátja, Cornelia a főszereplője ennek a kötetnek. Cornelia hétköznapi életében nem kisebb lehetőséget kap, mint az egyik legmenőbb divatlap címlaplányává lenni! Mielőtt azonban beleélhetné magát az élménydús munkába, boszifeladatai elszólítják őt és társait. A lányok az eddig nem tapasztalt kihívások között most is csak a mágiájukra, állhatatosságukra, eszükre és az összetartásra számíthatnak...
Lene Kaaberbøl - Skammerens datter
Tag med “Skammerens datter” på en lang og farefuld rejse i en fantastisk verden med drager og fjender, som vil én det værste.
Dina er ikke en helt normal pige – Hun har arvet sin mors evne til at se skammen i andres øjne, og selvom hun bare gerne vil leve et helt normalt liv er det ikke muligt. Hun bliver blandet ind i en skrækkelig affære, og pludselig står hun overfor at miste alt, hvad hun har kært, medmindre hun tager kampen op.
“Skammerens datter” er første bog i Lene Kaaberbøls utrolige fantasy-serie om Dina og hendes færd. Den er formiddal for børn men er spændende for alle aldre.
Lene Kaaberbøl - Az igazi tűz
,,Sorozatunk harmadik kötetének hőse a varázslatos Witch magazinból már jól ismert öt tini boszorkány egyike, Taranee. Az ő eleme a Tűz.
A tiniboszi-lét alapszabálya, hogy semmi esetre sem szabad rosszat kívánni senkinek. Taranee egy őrült pillanatban megfeledkezik erről. Hiába a végtelen bűntudata, egyedül nem boldogul, az öt lánynak össze kell fognia, hogy jóvátegyék Taranee botlását. Ebben a történetben az öt tini boszinak olyan tűzzel kell megbirkóznia, ami nem igazi tűz... Kikerülnek az e világi létből, s egy fantasztikus birodalomban vár rájuk életük egyik legnagyobb megpróbáltatása."
Lene Kaaberbøl - W.I.T.C.H. Az idők hálója 4. - Az aranyfőnix
Az Őrzők, Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin már három Gerezdet megszereztek az Országalma darabjaiból, de most sem jut sok pihenés nekik. A negyedik Gerezd még hiányzik, ráadásul a gonosz Gorgon immár Heatherfieldet, az otthonukat, sőt közvetlen családtagjaikat is fenyegeti. Ismét útra kell hát kelniük, s most még nagyobb hévvel vetik bele magukat a kalandokba. A viszontagságok során a tini boszik ismét varázslatos képességeiket hívják segítségül.
Sikerül-e ismét megelőzniük Gorgont? Vajon meg tudják menteni az Orákulumot és a Világmindenséget, és így helyre tudják majd állítani az Idő Hálóját?
Lene Kaaberbøl - W.I.T.C.H. Az idők hálója 3. - A bagoly árnyéka
Az Őrzők - immáron két Gerezd birtokában - épp az év végi iskolai tesztek miatt aggodalmaskodnak, amikor furcsa dolgokra lesznek figyelmesek. Világuk Ideje mintha szétesett volna. Azonnal világossá válik számukra, hogy Gorgon, Az Időszellem munkálkodik a háttérben.
És már indulnak is...
Ám ezúttal Gorgon kezében a kezdeményezés, és mivel tudja, hogy az Őrzőknek egyetlen gyenge pontjuk van - hatalmas erejükkel szemben egyetlen módon szállhat szembe: ha elszakítja őket egymástól.
A harmadik Gerezd megszerzése során a feladat súly főként Irmára nehezedik. Élete talán legnehezebb döntésére kényszerül...
Agnete Friis - Lene Kaaberbøl - Cigányátok
Miskolctól nem messze egy elhagyott szovjet laktanya áll. Már teljesen kifosztották, két cigány fiú mégis kutakodni kezd az egykori kórház romos épületében. Olyan kincsre találnak, amire egyikük sem számított. Próbálnak túladni rajta, a dolgok azonban balul sülnek el, és az egyik fiú váratlanul eltűnik. A bátyja egészen Koppenhágáig követi a nyomát, de mindenütt akadályokba ütközik. Azok, akik találkoztak a testvérével, ijedten valami cigányátokról suttognak. Nina Borg, a Vöröskereszt ápolónője egy városszéli, elhagyott garázsban cigány menekülteken próbál segíteni, akik között titokzatos betegség ütötte fel a fejét. Arra azonban nincsen felkészülve, hogy a jó szándék ezúttal nemcsak őt, hanem a családját és másokat is halálos veszélybe sodor. A fiút és Ninát magával ragadja a tragikus események áradata... amelyet talán már túl késő megfékezni. Lene Kaaberbl fantasy-szerzőként, Agnete Friis pedig gyerekkönyv-szerzőként érte el első sikereit Dániában. Együttműködésük eredményeként megszületett a legújabb skandináv krimi siker: Nina Borg esetei tucatnyi nyelven olvashatók világszerte. A sorozat első kötete, a Fiú a bőröndben 2008-ban az év krimije lett.
Lene Kaaberbøl - A kegyetlen császárnő
A sorozat 5. kötetének főhőse nem más, mint a levegő elemének és a szélnek barátja Hay Lin. A kis boszorkány és társai igen különös események kellős közepébe csöppennek egy váratlan sugallatnak engedve.Annyit elárulhatunk, hogy a nekik szabott feladat ezúttal sem könnyebb, mint az eddigiek. A mérhetetlen nehézségek és világokon átívelő veszélyek közepette segítségükre siet az Orákulum, a halált megvető bátorság, kifogyhatatlan igazságérzetük és mind közül a legfontosabb: az barátság elszakíthatatlan köteléke.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120783
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13699
- Fantasy 32818
- Felnőtt 18+ 12813
- Gyermek 23735
- Humor 13746
- Ifjúsági 37444
- Kortárs 48425
- Krimi 15961
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16539
- Képregény 21646
- Novellák 13383
- Romantikus 51013
- Sci-fi 14831
- Szórakoztató irodalom 45834
- Tudomány és Természet 29038
- Történelem 16444
- Vallás, mitológia 19955
- Életrajzok, visszaemlékezések 16883