Ajax-loader

Jean Webster könyvei a rukkolán


Jean Webster - Gólyaláb ​apó
Az ​amerikai gyermekirodalom közkedvelt alkotását tartja kezében az olvasó. Jean Webster az írója ennek a levélregénynek. Többi írásához hasonlóan ez a műve is a 19–20. század fordulójának ellentmondásos Amerikájában játszódik. Az írónő regényeinek hősei rendszerint alacsony sorból, kemény munkával és küzdelemmel feltörő fiatal emberek, akiknek egyetlen kincsük van: a tiszta erkölcs és a töretlen optimizmus. Ez a jellembeli szépség teszi ezt a könyvét ma is közkedvelt, élvezetes olvasmánnyá. Hősnője egy fiatal árva lány, Jerusha Abbott, aki egy árvaházban tengeti keserűséggel teli életét. Egy gazdag támogató fájdalmakkal teli írását olvasva felfigyel tehetségére, és az akkori kor szokásaival ellentétben tanulmányi költségeit és megélhetését fedezve főiskolába küldi. Az ismeretlen jótevő nem fedi fel a lány előtt kilétét, álnevet ad meg, és egyetlen kikötése, hogy Jerusha havi rendszerességgel levelet írjon számára, amelyben beszámol tanulmányi előmeneteléről. A könyv ezeknek a leveleknek a füzére, a tanulással eltöltött hónapok és a vakáció színes élményeinek gyöngysora. A történetből nemcsak a kor leányiskoláinak belső életét ismerhetjük meg, hanem sok romantikus kalandot, ami érdekes olvasmánnyá teszi ezt a méltán híres regényt. Természetesen a könyv végére kiderül, hogy ez a „Gólyaláb Apó” nem is olyan ismeretlen.

Jean Webster - When ​Patty went to College
When ​Patty Went to College is the first novel by author Jean Webster, originally being published in 1903. This novel is a humorous story of about life in an all girls college at the end of the 19th century. The focus of When Patty Went to College is the title character Patty Wyatt who has a struggle to conform to the way of life in an all girls college, and as a class clown she plays pranks and entertains her friends. Patty, well into her senior year, looks to the future to see what life will be like once she graduates. This is an excellent title for those who are fans of the writings of Jean Webster and for those who are just starting to discover her work.

Jean Webster - Just ​Patty
Patty, ​Conny, and Priscilla are the best of friends, and roommates at boarding school. While the teachers might say they are mischievous, even troublemakers, Patty and her friends act only in accordance with their convictions. From forming a labor union to furnishing a house for the neighbors, Patty's ideas are unconventional, yet loads of fun. Just Patty is the prequel to When Patty Went to College, the first novel by the author of Daddy-Long-Legs and Dear Enemy.

Jean Webster - Jerry ​Junior
Large ​Format for easy reading. Fully illustrated version of a novel that sought to explore the possibility of more equal relationships between men and women.

Jean Webster - The ​Four-Pools Mystery
It ​was through the Patterson-Pratt forgery case that I first made the acquaintance of Terry Patten, and at the time I should have been more than willing to forego the pleasure. Our firm rarely dealt with criminal cases, but the Patterson family were long standing clients, and they naturally turned to us when the trouble came. Ordinarily, so important a matter would have been put in the hands of one of the older men, but it happened that I was the one who had drawn up the will for Patterson Senior the night before his suicide, therefore the brunt of the work devolved upon me. The most unpleasant part of the whole affair was the notoriety. Could we have kept it from the papers, it would not have been so bad, but that was a physical impossibility; Terry Patten was on our track, and within a week he had brought down upon us every newspaper in New York.

Jean Webster - The ​Wheat Princess
The ​Wheat Princess, by Jean Webster, is a worthy classic first published in 1905. It depicts life in Italy of the 1800's and early 1900's, where pauperism and affluence resided side by side. During a semester spent in Europe, with Italy as her base, Jane Webster did some research for her thesis titled "Pauperism in Italy." She documented her travels in a column with the Poughkeepsie Sunday Courier and also put together materials for a short story, "Villa Gianini" which was published in 1901. She later expanded Villa Gianini into a novel, The wheat Princess. The plot is authentic; the descriptions breathe taking and the romance right on point. Grab your copy today and experience what life and romance in the Italy of yesterday.

Jean Webster - Nyakigláb ​Apó / Kedves Ellenségem!
(NYAKIGLÁB ​APÓ) Judy Abbottnak mindig veszedelmesen élénk volt a képzelőtehetsége, de bármily merész volt is, az árvaházon kívülre, igazi családi otthonba nem tudta elrepíteni. A kifürkészhetetlen sors azonban kegyes, de titokzatos jótevővel áldja meg, aki segíti sorsa alakulását. Az ifjú lány csak Nyakigláb Apónak nevezi a rideg ismeretlent, s neki ír vidám és borongós, hosszú és összefirkantott leveleket az intézeti életről, vívódásairól, szerelméről és a sürgető kíváncsiságról, amely majd kifúrja az oldalát pártfogója kiléte iránt. (KEDVES ELLENSÉGEM) Beszámolóiból alaposan megismerjük barátnőjét, Sallie McBride-ot, aki személyesen is bemutatkozik a második levélregényben. Ő Judynak számol be a felnőtt fiatal nő kudarcairól és győzelmeiről, hadakozásairól a szerelmesen önző vagy a morózus, de tiszteletre méltó férfiről. Miközben nem veszítjük el szemünk elől a már révbe ért Judyt, önfeledten átadhatjuk magunkat a szellemes, derűs, bizakodó és csipetnyi öniróniával fűszerezett könyvnek, amely igen élvezetes olvasmány lehet a túlkoros bakfisok számára is.

Jean Webster - Pappa ​Långben
Vi ​får läsa den föräldralösa flickan Jerushas personliga och humoristiska brev till sin anonyma välgörare, som hon kallar Pappa Långben. Hon berättar om sina upplevelser och tankar, sin aptit på livet efter alla år på barnhemmet.

Jean Webster - Daddy-Long-Legs ​/ Dear Enemy
_"I ​meant this to be just a short little thank-you note---but when I get started I seem to have a ready pen."_ One of the great novels of American girlhood, Jean Webster's _Daddy-Long-Legs_ (1912) chronicles the adventures of Judy Abbott, a high-spirited orphan beginning a new life as a college student and aspiring writer, through her letters to her anonymous male benefactor. Its sequel, _Dear Enemy_ (1915), also told in letters, follows the progress of Judy's former orphanage now run by her idealistic, reform-minded friend Sallie McBride. Elaine Showalter's Introduction shows how the novels' irrepressible female characters recall Alcott's Jo March and anticipate the heroines of contemporary popular literature. Enhanced by the author's original line drawings, Webster's novels are witty, heartfelt and delightfully modern.

Jean Webster - A ​kismama
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jean Webster - Patty ​a kollégiumban
Az ​amerikai írónő regényei ma is igen népszerűek, hazájában, külföldön egyaránt - nálunk is sikeres volt több kiadást megért Nyakigláb apó c. regénye, és folytatása, a Kedves Ellenségem! A Patty a kollégiumban sem veszített máig frisességéből. Az amerikai nagylányok derűs, iskolai-internátusi kalandjaiból, a talpraesett Patty, a sportos Priscilla, a lelkiismeretes Cathy és számtalan barátnőjük izgalmas és mulatságos élményeiből egy távoli, de rokonszenves világot ismerhetnek meg a vidám olvsmányokat kedvelő "könyvfalók".

Jean Webster - Daddy-Long-Legs
A ​trustee of the John Grier orphanage has offered to send Judy Abbott to college. The only requirements are that she must write to him every month, and that she can never know who he is. Judy's life at college is a whirlwind of friends, classes, parties, and a growing friendship with the handsome Jervis Pendleton. With so much happening in her life, Judy can scarcely stop writing to the mysterious "Daddy-Long-Legs"!

Jean Webster - Papa-Longues-Jambes
Sujet ​: Au début du XX° siècle, aux Etats-Unis, Jerusha Abbott ne connaît à dix-sept ans que son orphelinat ennuyeux, où elle a toujours vécu. Elle apprend qu'un donateur, qui veut rester anonyme, lui offre quatre années d'études supérieures à l'université de jeunes filles, en échange d'une lettre par mois. N'ayant aperçu de ce monsieur que son ombre portée à la lumière des phares, elle le surnomme affectueusement Papa-longues-jambes et lui écrit très souvent. C'est une nouvelle vie qui commence, pour elle qui découvre la liberté, rencontre la haute société américaine, et s'essaye au métier d'écrivain. Commentaire : Roman épistolaire écrit par une femme écrivain morte prématurément, ce livre nous transporte dans l'Amérique des années 1910. Naïve et spontanée, l'héroïne porte autour d'elle un regard neuf et amusé, exerçant à bon escient son sens critique et son sens de l'humour. Dotée d'une intelligence fine et d'une grâce certaine, elle découvre le « grand monde » à travers ses camarades d'université et leur famille. Durant quatre ans, elle écrit à son donateur sans recevoir de réponse, en relatant tout ce qui fait son quotidien, exprimant impressions, sentiments et remarques en tout genre, avec beaucoup de fraîcheur. Elle fait montre d'un caractère décidé et d'idées politiques nouvelles. Elle ne voit pas venir l'heureux dénouement que le lecteur un peu attentif aura deviné. Cette belle histoire plaira aux lectrices sentimentales qui aiment rêver. Le style employé est simple et direct, proche d'une conversation qu'aurait l'héroïne avec son protecteur.

Jean Webster - Kedves ​Ellenségem!
Mi ​nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül - avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost? Nos, ennek csak Sallie McBride, e "kétfrontos" küzdelem szenvedő alanya a megmondhatója. Szerencsére kudarcairól, győzelmeiről rendszeresen tájékoztatja legjobb barátnőjét, Judyt, az immár révbe ért egykori árvaházi növendéket. A szellemes, derűs, bizakodó, és csipetnyi öniróniával fűszerezett levélregényt tini olvasók és mamák egyaránt élvezettel forgathatják. Üde olvasmány. Mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery, Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.

Jean Webster - Nyakigláb ​Apó
___A ​Hosszúlábú apu című sikeres TV-sorozat regényváltozata. ___Ez a szellemesen megírt könyv egy árvaházban felnőtt lány életét és szerelmét mutatja be. Hogyan ismerkedik az árvaházon kívüli világgal, milyen baklövéseket követ el a valódi életben, és hogyan tud beilleszkedni. Egy ismeretlen jótevő segíti sorsa alakulását, akinek Judy csak árnyképét ismeri - azért hívja "nyakigláb apó"-nak. (Sic!) Neki ír beszámolókat az iskolai életről, társairól, szerelméről. Vajon ki ez az ismeretlen? ___A titokzatos és humorral átszőt (sic!) regény biztosan kedvelt olvasmánya lesz a "könyvfalóknak".

Jean Webster - Erre ​csak Patty képes
A ​Nyakigláb apó és a Kedves Ellenségem! regények szerzője, Jean Webster ezúttal a XX. század eleji leánynevelő intézetek világába kalauzolja olvasóit. Patty, és barátnői, Conny és Priscilla, no meg a Szent Orsolya-intézet többi végzős növendéke vidám kalandokat, és torokszorító perceket élnek át az intézet szigorú, de szeretetteljes környezetében. Pattyt minden csínyre kapható, kalandvágyó természete számtalan kisebb-nagyobb kalamajkába sodorja, de talpraesettsége és jó szíve végűl mindig úrrá lesz még a legveszedelmesebbnek látszó helyzeteken is.

Jean Webster - Dear ​Enemy
Jean ​Webster (1876-1916) was an American novelist, playwright, and social activist. During the start of the twentieth century (1912), Webster wrote "Daddy-Long-Legs", an epistolary, best-selling novel that she developed into a play. It met with much success, and the characters were sold as dolls, the money from which going to charities to help fund orphan adoptions. In 1915, Webster published the sequel, "Dear Enemy". Written in the same epistolary form, "Dear Enemy" met with best-selling acclaim as well. The novel is unique in that the story is propelled by crude, stick-figure animations, drawn by Webster herself, that add a whimsical air to the social issues addressed, the care of orphans and women's life choices in particular. Sadly, Webster died of childbirth fever in 1916, just a year after the success of "Dear Enemy".

Kollekciók