Ajax-loader

Csurka Gergely könyvei a rukkolán


Csurka Gergely - Bálint Antónia - A ​királynő könnyei
A ​könyv többek között az 1990-es évek legnagyobb Szépségkirálynő botrányát dolgozza fel. Bemutatja a ’91-es trónfosztást, az azt követő időszakot, majd a ’97-es újrakoronázás részleteit. Olvashatnak az RTL Klub televízió kulisszatitkairól, ahol '98-ban Antónia a legnépszerűbb időjárás-bemondó lett. Megtudhatjuk azt is, milyen volt a TV2 nézőit Európa és Afrika legszebb üdülőhelyeire kalauzolni az elmúlt nyáron. Megismerhetnek néhány rövidebb történetet Orbán Józsefről, Somló Tamásról, Frei Tamásról, Friderikusz Sándorról, Bajor Imréről vagy éppen Gerard Depardieu-ről. Egy szeletnyi Magyarország, a kilencvenes évekből, ahogy így, a 2000. év küszöbén állva visszapillantunk rá. "Mostani szenvedésünk része majdani boldogságunknak!" (Bálint Antónia)

Csurka Gergely - Az ​igazi Dream Team
Láttuk, ​hogy minden meccsükön győztek, láttuk, hogy 3- 0-ra nyerték meg az utolsó negyedet a szerbek ellen. A könyv arról szól, amit nem láthattunk: mi fűti a zseniket, hogy első olimpiai aranyuk után nyerjenek még egyet, aztán az öltözői történetekről, az olimpiai falu életéről, a kegyetlen szenvedésekről, a csapatot vagy tagjait ért támadásokról és azok kivédéséről, most először elmondott személyes tragédiákról, felhőtlen örömről és keserű bánatról.

Csurka Gergely - A ​nemzet aranyai
A ​magyar háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabda válogatott nem pusztán az olimpiákon alkotott maradandót: tizenkét év alatt 24 világversenyen vett részt, 23 alkalommal érmet szerzett - a modernkori vízilabdában ez páratlan bravúr. Ez a könyv foglalat. Történelmi tettek foglalata, benne van mindannak az összegzése, amiről az előző három kötetben részben már olvashattak. Könyv a rosszab napokra, hogy legyen miből, kikből meríteni. Mert belőlük lehet. A könyv címe - A nemzet aranyai - úgy hisszük, igazán illik erre a csapatra.

Mezei Dániel - Csurka Gergely - Kemény ​évek
Dávid ​Ibolya miniszterasszony: "Nem sok férfinek küldtem virágot életemben, de Kemény Dénes közéjük tartozik. Történt mindez 2000-ben, a sidneyi olimpia idején. Fiammal - aki szintén vízilabdázik - az interneten kószáltunk, és egy ausztráliai virágküldő szolgálat oldalán kötöttünk ki, mely azt kínálta, hogy bárkinek egy órán belül eljuttat egy csokor virágot az olimpiai faluba. Pár hónappal később, Budapesten egy kereszteződésben egyszercsak valaki rám dudált. Ugyan mintha már láttam volna valahol, mintha Kemény Dénesre hasonlítana, de húsz évvel fiatalabb. Van neki egyáltalán fia? Majd amikor a dudáló autós a forgalom dübörgésén keresztül átkiabált: »Miniszter asszony, köszönöm a gratulációt, nagy örömöt szerzett vele!«, akkor döbbentem rá, nem Kemény Dénes fiával, hanem magával a mesterrel beszélek. Ekkora átváltozást még soha nem láttam senkin. Arca megfiatalodott, vonásai kisimultak, sugárzott róla a boldog beteljesülés érzése: sikerült, itt vagyunk a világ tetején. Kemény Dénes és csapata révén mi magyarok, valamennyien egy kicsit a világ tetjére kerültünk. Köszönet érte." Albert Flórián, Aranylabdás: "Kapcsolatunk több volt, mint a hagyományos szomszédság. Rendszeresen átjártunk egymáshoz, s igen jókat beszélgettünk, sosem ragadva le csak a futballnál és a vízilabdánál. Arról nem is beszélve, hogy bármi baja volt a kutyáinknak, Dénes jóvoltából nálunk házhoz jött az állatorvos. És azok az állatok, amelyek a kertjükből szálltak át, amikor vendégül látta a játékosait!..." Kásás Tamás olimpiai bajnok: "Dénes a tekintetünkön keresztül lát be lelkünk legmélyére, és ezáltal mindig tudja, kinek mire van szüksége az adott pillanatban." Koncz Gábor, színész: "Kemény Dénes lehet a legjobb szövetségi kapitány, nekem akkor is az a tizennégy éves Dini marad, aki a negyvenötös lábával feltrappolt egy emeletet és megette az összes sztrapacskámat a vadpörkölttel együtt. Hálából megtanítottam vizisízni. A mai hobbink is ugyanaz: a vadászat. Ha csak fél százalékkal is hatással voltam rá, a sors ajándékának tekintem, miképp azt is, hogy egy ilyen sportember útját testközelből végigkísérhettem. Ha meg az egyik lovamat is megülné, teljes lenne a kép..." Molnár Endre olimpiai bajnok "Már az óriási volt, hogy amikor odakerült hozzánk, a Szpariba, a nagy korkülönbség ellenére rögtön megtalálta velem a hangot, meg másokkal is, ami fiatal pólósoknál általában nem megy ilyen simán. Remek embert ismertem meg benne, továbbá egy kitűnő centert, aki a válogatottban, sajnos, nem lett állandó csapattag, holott az adottságai és a képességei megvoltak hozzá. Baráti kapcsolatunk azóta is megmaradt, s mondhatom, én vagyok az egyik legnagyobb szurkolója." Ratko Radic, vízilabdázó: "Játékoskorunk óta ismerjük egymást Dénessel, akivel már akkor remek kollégák voltunk, amikor ő Comóban dolgozott, én pedig az olasz válogatottat irányítottam. Kapitányként ő volt az, aki hosszú idő után az amúgy addig is jó játékosokból álló magyar válogatottból csapatot kovácsolt. A sok aranyéremmel pedig nem csak a magyar, de a nemzetközi vízilabdasportnak is jót tett, a pólóvilágnak ugyanis nagy szüksége van győztes magyar csapatokra." Riskó Géza újságíró-főszerkesztő "Vízilabdázni nem könnyű, de csodálatos. Kemény Dénes a legsportszerűbb játékosok egyike volt, akivel valaha találkoztam a vízben. Szellemes, trükkös, könnyed, gólerős, intelligens. Egyszer csak elment világot látni, majd hazajött olimpiai bajnokokat nevelni. Az arany után médiasztár lett. Megtanult nyilatkozni. Könnyedén, szellemesen, ráérősen. Nála jobb riportalanyt kívánni sem lehet.

Csurka Gergely - Az ​edzőfejedelem
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Csurka Gergely - Győzelemre ​születtek
Könnyű ​lenne egy "nem tudni, miért, de..." fordulattal kezdeni. Felmentést adna sok minden alól. Mint ahogy elég sokan bújnak a "nem tudom, miért, de..." felvezetés mögé. Nem tudják miért, de úgy érzik, nekik semmi sem sikerül. És nem is sikerül. Beletörődnek. Aszalódnak a saját kis életük vereségei között. Nem tudják, miért jutott nekik ez a sors. Viszont nem is akarják tudni. Pedig hajdanában-danában mennyire másképp szólt a dal errefelé! Sőt, még egy kicsit odébb is, amikor eleinket a Kárpátok láncai mögül hívogatták nyugatra, segítsék ezt vagy azt a győzelemben. Mert biztosak voltak abban, hogy velünk csak győzhetnek. Míg Olaszországot is megjárták (szerződtetett légiósként...) de később higgadt, kereszténnyé lett nemzetként is sorra aratták a mieink a sikereket. A hadak élén Istvánnal, Lászlóval, a jó Nagy Lajos idejében, sőt, apróbb hullámhegyeket követően Mátyás is szétkergetett néhány ellenséges elit alakulatot. Aztán mintha elvágták volna. Vegyük például a sportot, azon belül is a csapatsportokat. Azért azokat, mert zseniális egyének mindig voltak és lesznek, Magyarországon különösen, az individuum pedig mindig is könnyebben boldogul, mint a közösség. A közösség, amelyben együtt kell előrejutni úgy, hogy közben egymásért is muszáj küzdeni. A csapatsport a háborúság szelídített leképezése. Két alakulat, hadvezérekkel, taktikával. És ha sikerül, egy kicsit mindenki nyertesnek érzi magát. Ugyanakkor nem csupán csatákat és háborúkat kell megnyerni az igazi dicsőséghez - hanem világháborúkat is. Az pedig nekünk, magyaroknak végképp nem ment a históriában. A sport történetében is ritkán. Korábban a futballisták hódítottak olimpiákon, a kézilabdázónők egyszer hoztak egy vb-aranyat, a férfi kosarasok Eb-n triumfáltattak, egyébként kizárólag a pólósok voltak képesek relatíve egyenletes sikerszériát produkálni. Már ameddig produkáltak. Az új éra kezdete előtt, 1976-ban nyertek utoljára olimpiát, 1973-ban világbajnokságot, 1977-ben Eb-t. Amióta beköszöntött a pénz, továbbá a ki-ki mérkőzések korszaka, a magyarok mintha eltűntek volna a süllyesztőben. Generációk nőttek fel, remek játékosok sora, leúsztak több ezer kilométert, felemeltek több tonna súlyt, végigszenvedtek száz és száz órát a tréningben - és nem és nem és nem. Már-már úgy tűnt, a hitetlenség, az akaratgyengeség, a beletörődés és a kényszeres nosztalgiázás homokja lassan betakarja az egykor rettegett erődítményt, mint ahogy csodás futballunkkal történt. Mígnem kiderült, ész, erő és oly szent akarat mégsem sorvadt el az átoksúly alatt. A Kárpátok pesszimizmussal színültig telt medencéjében tizenvalahány ember megmutatta, hogy igenis lehet. Lehet nyerni, ha hisznek, ha az első botlást követően csak azért is megpróbálják, ha elengedik a fülük mellett a bezzeg-szúnyog döngését, ha kitartanak a végsőkig, összeszorított fogakkal, semmi másra, kizárólag a szent célra összpontosítva minden energiájukat. Ezer és egy gáncsot kellett kikerülniük, miközben le kellett küzdeniük a közeg ellenállását, arra is ügyelve, nehogy bárki vagy bármi éket verjen közéjük, azt ugyanis tudták: együtt, összeforrva mindenre képesek. Ez a könyv róluk szól. Róluk, akiknek példája talán serkentőleg hathat mindannyiukra. Róluk, akik talán elhitetik másokkal is, nincs lehetetlen. Róluk - akik győzelemre születtek.

Kollekciók