Poppy O'Neill könyvei a rukkolán
Poppy O'Neill - Légy bátor!
A könyv egy praktikus útmutató, mely segítségével a gyerekek felfedezhetik a bennük lakozó bátorságot és leküzdhetik félénkségüket. Nyelvezete könnyen érthető. A gyermekeket agy barátságos szörnyecske, Jil kíséri végig a megannyi mókás feladattal és játékkal tarkított úton. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekben tudatosuljon, hogy minden ember különböző, és értékelni tudja önmaga erényeit. Így majd új fényben látják saját félénkségüket és bátorságukat, aminek köszönhetően ledönthetik azokat a korlátokat, amelyeket a félénkség miatt állítottak maguk elé.
A kiadvány 7-11 éves gyermekek számára készült. Ebben a korban kezdenek el nagyobb jelentőséget tulajdonítani a társas kapcsolatoknak, és elkezdenek azzal foglalkozni, mit gondol róluk a környezetük. Felfedezik magukon a serdülőkor első jeleit, illetve megjelenik az iskola által jelentett nyomás, így hát nem csoda, hogy sok gyermek visszahúzódóvá vagy rejtőzködővé válik annak érdekében, hogy ne lógjon ki a sorból. Megfelelő támogatással és türelemmel segíthetünk abban, hogy a gyermek bátorságot és magabiztosságot nyerjen, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal, képes legyen önmaga lenni, és magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott emberré váljon. A kiadvány az egészséges életmóddal és az internet veszélyeivel is foglalkozik.
Poppy O'Neill - Különleges vagy!
Ez a könyv hatékony eszköz minden szülő számára. Segítségével támogathatják gyermekeiket, hogy jobban megértsék önmagukat, önbizalommal és önbecsüléssel legyőzzék a felmerülő nehézségeket, sőt tanuljanak is belőlük - hogy valódi énjük igazán ragyoghasson! A könyv 7-11 éves gyermekek számára készült.
A "Különleges vagy" című könyv nagyszerű eszköz, amely egyszerű és szórakoztató módon próbálja segíteni a gyermekeket abban, hogy egészséges önbecsüléshez jussanak. Érdekes feladatok elvégzése során a gyerekek tudatosítják saját érzelmi és gondolkodási folyamataikat. Világosan felismerhetik erősségeiket és felfedezhetik a bennük rejlő lehetőségeket. A könyv arra is ösztönzi őket, hogy új viselkedési módokat próbáljanak ki. Ez segít nekik megérteni és megbecsülni saját egyediségüket, és felismerni, milyen is az igazi barátság. Az önértékelés olyan fontos tényezőivel foglalkozik, mint például a saját testük értékelése, és megemlíti az egészséges életmód fontosságát is.
Poppy O'Neill - Ne aggódj, légy vidám!
Ez a könyv egy gyermekeknek szóló, gyakorlatias útmutató a szorongás leküzdéséhez. Egyszerű feladatokkal és biztató szövegekkel, melyek a kognitív viselkedésterápia technikáival segítenek legyőzni a szorongásos gondolatokat.
A feladatok célja az, hogy a gyermek elgondolkodjon önmagán, illetve azon, milyen módszerekkel dolgozza fel félelmeit. A gyakorlatok egyúttal hasznos útmutatóul is szolgálnak, hogy felismerje aggodalmait és le tudja küzdeni azokat. Ha a gyermek nyugodt és bízik a képességeiben, könnyebben megbirkózik a mindennapok problémáival is. Ha pedig megtanulja hatékonyan feldolgozni a negatív gondolatokat és érzéseket, akkor magabiztos és önálló fiatal válhat belőle.
Könyvünk 7-11 éves gyermekeknek készült. Ebben a korban úgy érezhetik, hogy sok minden miatt kell aggódniuk. A dolgozatok, a konfliktusok a barátokkal, a testük változásai, a nagyobb érdeklődés saját külsejük és mások iránt mind új és néha ijesztő élményt jelentenek számukra. Az ebben a korban lévő gyermekek elkezdik használni a közösségi médiát, és egyre inkább tudomást szereznek a hírekről, a médiáról és a világról. Nem csoda tehát, hogy ez egy szorongásokkal teli időszak is lehet.
Poppy O'Neill - Légy önmagad!
Az önmagunkkal való pozitív kapcsolat elvesztése elhagyatottságot, önbizalomvesztést és gyakran depressziót is okozhat. A Légy önmagad című könyv egy nagyon is szükséges útmutatást nyújt arra, miként segítsünk gyermekeinknek felfedezni erősségeiket, hogy magabiztosak legyenek és valódi énjük igazán ragyoghasson! A könyv 7-11 éves gyermekek számára készült.
A könyvben szereplő gyakorlatok és szövegek fejlesztik a gyermekekben önmaguk és mások megértését. A feladatok célja, hogy a gyerekek elgondolkodjanak arról, hogyan észlelik önmagukat és a körülöttük lévő világot, valamint támogassák kreativitásukat és pozitívan emeljék ki egyediségüket. A gyerekek megtudják belőle, hogy milyen gondolatok és hiedelmek tartják vissza őket, de mindenekelőtt megtanulják tiszteletben tartani és becsülni saját és más emberek egyediségét. Ha sikerül megváltoztatni szemléletüket, magabiztosabbnak és jobban felkészültnek érzik majd magukat a mindennapi életben.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120783
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13699
- Fantasy 32818
- Felnőtt 18+ 12813
- Gyermek 23735
- Humor 13746
- Ifjúsági 37444
- Kortárs 48425
- Krimi 15961
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16539
- Képregény 21646
- Novellák 13383
- Romantikus 51013
- Sci-fi 14831
- Szórakoztató irodalom 45834
- Tudomány és Természet 29038
- Történelem 16444
- Vallás, mitológia 19955
- Életrajzok, visszaemlékezések 16884