Ajax-loader

Munkácsi Miklós könyvei a rukkolán


Munkácsi Miklós - Kihívás
Léptek ​hallatszottak. A kezdetleges tusolóval átellenben, az ajtóban megjelent a bőrkabátos, fáradt, semmitmondó arcú férfi. Kezét karba fonva, fél vállával az ajtótoknak támaszkodott. - Ne kínozza a hangszálait - mondta nyugodtan. - Egy sáros, elhagyatott telken van. A közelben egyetlen épület sincs, és több száz méteres körzetben csak nyaralók vannak. - És ezért kötött oda a klozetthoz, mint egy kutyát? - Két okból kötöztem oda. Egyrészt, mert el kell mennem, másrészt, hogy szükség esetén használni tudja, ha némi üggyel-bajjal is. Cecília bólintott. - Praktikus. - Az. Bár esztétikusnak kétségkívül kevésbé mondható. De nem tehettem mást. És az egész nem fog tovább tartani néhány óránál. Hallgattak. Cecília végigmustrálta Simont. - Korábban azt mondtam, hogy maga egy pitiáner csirkefogó. - Meg azt is, hogy bolond vagyok - biccentett Simon. - De ezt később visszavonta. - Visszavonom mindkettőt. Maga egy közönséges szörnyeteg. Egy állat. Simon halványan elmosolyodott. - Pedig még nem is tud mindent.

Munkácsi Miklós - Pánik ​a repülőtéren
"... ​A 154-es száz és száz szempár tekintetértől kísérve a betonra szökkent, és süvöltve fékezni kezdett. Az órák az utolsó perchez érkeztek. A térség több pontjáról gépkocsik indultak a futópálya vége felé. A gép rohamosan lassult, ám az erős oldalszélben túlságosan a nedves, latyakos leszállóbeton szélére került, s a jobb oldali futómű megbicsaklott a beton mentén. A parancsnok a másik oldalra rántotta a gépet, s a 154-es a másik oldal bevezető fénysorának lámpáit kezdte gyomlálni, majd még mintegy száz kilométeres sebességgel, rázkódva nekivágódott a mezőnek..." "...A gép lebukott a légörvényről, s lomhán odacsapódott a leszállópályához. A futómű reccsenve kiszakadt a helyéről, a repülő "hasraesését" a Dániel által bekapcsolt sugárfék üvöltése, a betonon szikrázó fém visítása és a bekapcsolódó tűzoltó automatikák sistergése kísérte. A fel-felcsapó lángnyelveket eloltotta-elfojtotta a hab- és porfelhő. A 154-es csúszva elfordult, a bevezető fénysorok lámpái cimbalomhangon verődtek a földhöz."

Munkácsi Miklós - Holtak ​kalendáriuma
Magyar ​gengsztercsalád a 20. században. Az 1920-as, 1944-es és 1956-os fordulópontokat kiemelő történetben a védelmi pénzt begyűjtő, ékszerüzletet kifosztó családtagok tablószerűen mutatják mindazt, amivé ezekben a történelmi időkben a kisember válhatott. Nyilasként vagy zsidómentőként, ávós vallatótisztként vagy koncepciós per elítéltjeként, hithű kommunistaként, '56 káoszát kihasználó hiénaként vagy tankokkal szembeszálló szabadságharcosként próbálják túlélni az eseményeket, és így nemcsak a történelem részeseivé, hanem alakítóivá is válnak. Munkácsi Miklós izgalmas kalandregénye pergő, fordulatos cselekménnyel, a hősei jelleméből adódó mozgalmassággal és a kor tipikus, mégis egyedivé érlelt mozzanatainak bemutatásával ellentmond minden kizárólagos nézőpontnak.

Munkácsi Miklós - A ​sintér
Geri ​megértő - bölcs, a helyzet magaslatának tudatát közvetítő mosollyal hajolt ki az ablakon, figyelte az életéért vergődő embert. - Szóval? ... Hol is van az a kulcs? ... - Geri jobb kézzel, finoman mozgatta a volánt, balra, majd jobbra böcögtette. - Félre ne érts: nem nekem fontos! Én most úgy leküldelek oda, mint a pinty! Ha nem mondod meg, akkor is. - És ha megmondom? - Péter vetődve hemperedett egyet. Geri mosolygott. - Hát... azt most még így nem tudom eldönteni. Mindenesetre van valami halvány esélyed. Kezd némi szimpátiát ébreszteni bennem, ahogy ott keféled a földet. A meredély széle már csak egy méternyire volt. Péter a hasán fekve vonszolódott a mélység felé, arcáról ömlött a veríték. - Állj. - szólt vissza rekedten. - Megmondom. - Hogy? ... Nem értem. - Megmondom! Geri leállította a motort, kiszállt. - Ez már beszéd, jóbarát. No halljuk. - Menj hátra ezzel... Csak egy métert. - Üm, üm - csóválta a fejét Geri. - Ott vagy a legjobb helyen, ahol vagy. Meséld el így. - A helyzetem ellen nincs kifogásom. Nem látom a helyet, ahova tettem. - Miért, hova tetted? - Amikor kijöttem, elrejtettem arra a fűben. Geri gondolkozott pár másodpercig. - Oké. - Beugrott az ülésre: a Ford hátra indult, majd blokkolt. Geri kiszállt, hóna alá vette a puskát. - Indulj el arra a fa felé. - Péter áttekeredett, fejjel a fa irányába, - Amerre mutatok a kezemmel. Geri lassan, oldalazva lépkedett, gyanakvóan figyelte Pétert s közben az irányt is. - Kicsit balra. Úgy...Még...Még... Geri hátrálva lépkedett. - Jó? - Igen...Egy kicsit jobbra...Ott. - Itt?... - Geri tekintetével pásztázta maga előtt a füvet. - Még egy lépést hátra! - szólt erővel a másik. Geri lépett - aztán felordított. A "fű" megnyílt alatta, vállig bezuhant valami értelmetlen, dohszagú semmibe; majd egy eszeveszett őserejű rántás újra kitépte a földből.

Munkácsi Miklós - A ​mangófa negyedik gyümölcse
"...A ​hegyek oldalainak zöldjében itt-ott kolostorok, pagodák csillogtak. Peremig merült csónakjaikból a Tét alkalmából idezarándokolt családok köszöntek ránk 'Azida-fat!' köszöntéseikkel (üdvözlégy, Buddha-Amitabha, aki magad vagy a Fény, a bölcsesség). Vízen járó - igazából: úszó bivalyok hátán álló - asszonyok és fiúk jöttek szembe velünk. Aztán kikötöttük a csónakot, s elindultunk fölfelé a dzsungelúton, a nyirkos, trópusi párától csöpögő phong- és lan-cserjék között, a dai- és cao-fák hosszú, ezüst, arany levelei alatt, a nedves, bronzszínű, márványkemény sziklaúton. Fullasztóan párás, egyre kanyargó, emelkedő sziklaösvényen érünk fél óra múltán az út feléhez, az Angyalhegy Pagodájához, ahol ismét kifújjuk magunkat. Elsősorban miattam, akiről szakad a víz és csak hősiességem hozott már idáig is: könnyű termetű, egészséges barátaimnak meg sem kottyan ez a séta. Majd az elbeszélhetetlen szépségű tájon át továbbhaladva, a gyötrelmesen nehéz és párás úton végre elérjük a katlant, a Gomolygó Illatok templomát, ahová - a hegy gyomrába - százhúsz óriási lépcsőfok vezet le, s ahonnét füst száll, és gyerekhangok szállnak a Ködök Barlangja fölé. Megrendülten bámulok le a mélybe. És akkor hirtelen megértem, megérzem, hogy elérkezett: a lépcsőkön túl OTT VAGYOK, s a sorsok közül, melyek még rálépnek velem ezekre a kövekre, egy sem fog többé visszatérni, mert már ott lesz az abszolút egyetlen, hogy végfohászában földíszítse emlékükkel a boldog Amitabha szarkofágjait!..."

Munkácsi Miklós - A ​késdobáló
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Munkácsi Miklós - A ​halálraítélt sziget
A ​címadó mű 1970-ben készült, 1971-es első kötetem darabjaival egyidőben, melyek közé azért nem került be, mert a képlet-szituáció filozofikus őrjöngése megzavarta volna "Jánoska hullái"-nak szakadatlan s olykor öntudatlan bohóckodását. Az időrendben legkésőbbi mű, a Csipkesivatag, amelyben a magam és ezen túl kevert fajú népem számomra mindig is döbbenetes európai magányosságát próbáltam egy afféle jól koncentrált költői ökölcsapássá fogalmazni, az évtized legvégén íródott, mondhatnám annak utolsó pillanataiban. A kettő közti tíz év teljességgel szétszórt terméséből való válogatás a többi mű, amelyekben hol ember- és életismeretem trezorjának egy-egy darabkáját váltottam a folyóirat-szerkesztőségek által kínált aprópénzre, hol a magam néha már-már elviselhetetlen szenvedését.

Munkácsi Miklós - A ​klán
Munkácsi ​Miklós félelmetes sodrású, "letehetetlenül" izgalmas regénye, a három fiú és később született gyermekeik, a "Lantos-klán" tagjainak sorsát követi végig 1956. októberéig.

Munkácsi Miklós - A ​fattyú
Egy ​munkásról szól ez a könyv. Átlagosnak semmiképp sem mondható munkássorsról lévén szó, hősömet kallódó embernek is nevezhetném. De nem teszem, mert nem szeretem ezt a kifejezést. nem szeretem, igaz, a kallódó embereket sem. Nemtetszésem mégis a kifejezésé inkább, mivel azt tartom, hogy akik boldogulásukért folytatott hajszájuk során elkallódtak egy-egy életlehetőség számára, azokat sem szabad számításon kívül hagynunk létük más természetű és talán nem kevésbé fontos jelentése szempontjából. A társadalom, azaz mindannyiunk irántuk való felelősségéről nem beszélve. De azt sem mondom, hogy elnézőknek kellene lennünk irántuk. Egy mű keletkezésének azonban köztudottan oka is van. E könyv szerzője ugyancsak "elkallódott" a munkássors szemszögéből nézve. Ilyenformán, minthogy életét munkásként kezdte, ez a könyv róla is szól: és ez, ha úgy tetszik, keletkezésének - oka. Mégis óva int mindenkit attól, hogy a könyv lapjain az ő életét keresse. Ami hősével történik, az sohasem történt meg vele, s jólértesültségét is úgy könyveljék el. Az itt fellépő személyeknek tehát minden esetleges egyezésük valóságos, vélt vagy föltételezett emberekkel csak puszta véletlen műve vagy a beleképzelés szándékosságáé lehet.

Munkácsi Miklós - Saint-John ​hullái
Budapesten ​születtem, 1941. december 15-én. Különféle szakterületeken, fizikai munkásként dolgoztam huszonnyolc éves koromig. Első elbeszélésem megjelenése, 1969. márciusa óta mintegy negyven novellámat és cikkemet közölték a lapok, folyóiratok. Ezek honoráriumából élek. Regényen és drámán dolgozom. Babel Lovashadsereg-ét olvasni éjszakákon át, egy munkásszálló emeletes ágyán kuporogva, felnőttekkel havat lapátolni, lázasan, végkimerülésig, házibulikban elmerülni, romantikus álmokat álmodni, csillapíthatatlan tettvágyban égni, kalandokba keveredni, kettő helyett verekedni, vigyorogni, amikor tán vicsorogni kéne - ilyen állapotok között hányódnak Munkácsi Miklós novelláinak hősei, akik tulajdonképpen egy személy alteregói: egy Jack London-i energiájú egyéniség önmagáról készített pillanatképei. Keserű sorsokkal, tanulságokkal ismerteti meg olvasóit, páratlanul mulatságos, élvezetes, szórakoztató előadásban. Érdeklődésünket az első betűtől az utolsóig ébren tartja az izgalom, a cselekmény váratlan fordulatai, a szerző vérbő humora, a szereplők eszeveszett kalandjai. Mukácsi szerencsés tehetség: mindenki számára van szava, mondanivalója.

Kollekciók