Ajax-loader

Marlitt E. könyvei a rukkolán


Marlitt E. - A ​tiszttartóék szolgálója
-...Persze, ​persze, szeretsz te engem, de hogyan...! Ha e szerelem nem halad a legsimább mederben, akkor levetjük, mint a nem sikerült kabátot! Hahaha... - Az Isten szent szerelmére kérlek, csillapodjál! - Nem, soha! Te természetesen nem is sejtheted, mennyire szenvedek. Téged kielégít, hogy teljesíted a kötelességedet. Első az anyád, második az én anyám, azután vadidegen emberek következnek, végül egy nyomorúságos kis zug nekem is marad, és ezt még szépen meg is kell köszönnöm... Hazudtál, szégyenletesen rútul bántál velem! Képmutató teremtés vagy, nincsen szíved... de majd megismersz... Enyém vagy, most és mindörökké! A világért se hidd, hogy valaha is megszabadulhatsz tőlem... előbb pusztuljon el az egész világ!

Marlitt E. - A ​Bagolyvár
- ​Küldje be hozzám Bergnét - mondotta a komornának. Néhány perc múlva Bergné ott állott Ilona ágya mellett. A szobát csak a hold fénye világította be. - A bizonyítékot akarom! - mondta halk, reszkető hangon a hercegnő. - Itt van! Tegyen vele, hercegnő, ami jól esik. Bergné kisuhogott. Ilona világot gyújtott és elolvasta a herceg levelét. Olyan mozdulatot tett, mintha szét akarná tépni, de meggondolta a dolgot... A szobát még a nyár nap tikkasztó hősége töltötte be, s a nyitott ablakon át beáradt a virágzó hársak édes illata. Ilona szíve kimondhatatlan vággyal telt meg, vággyal a szerelem, a boldogság után. Remegő ujjakkal egészen apróra hajtotta össze a levelet, s a nyakán csüngő aranyfüggőbe zárt. A függő egy férfi arcképét rejtette, amelyet a nővérétől csent el titokban Ilona még akkor, amikor Katinka menyasszony volt, Lotár menyasszonya. A bizonyító levéllel szíve fölött aludt el. Azzal mentette magát önmaga előtt, hogy nem fogja a levelet felhasználni. Cselekedeteinek azonban ekkor már nem volt korlátlan ura többé. Szerelme végzetes, ellenállhatatlan erővel ragadta magával egyetlen cél felé. Boldog akart lenni. Minden áron.

Marlitt E. - A ​második feleség
Liána ​kiáltani akart, de amaz tüzes ajkait vadul szorította az övéire... azután egy lökés, és a karcsú női alak fejjel belezuhant a felloccsanó vízbe... Iszonyú sikoltás harsogott végig a vízen, de ez nem a lezuhant kiáltása volt. A lombfolyosó felől a cselédlány rohant elő, s mögötte a vadászlegény... - Segítség! Segítség! Fogják meg... Előbukkan a vízzel elárasztott női fej, hajában a drágakövekkel. Mélyen hátrahanyatlott e fej a nyakszirt felé, míg a fehér karok az üres levegőbe nyúltak...

Marlitt E. - A ​kereskedelmi tanácsos házában
Előtörtek ​a vízsugarak, a harang egyre kongott, amít a tűzőrség deszkákat és gerendákat hozott, melyből a vízen át ideiglenes hidat raktak. A lárma és a tolongás percről percre növekedett. A zaj közepette velőt hasító sikoltás hangzott. Ferenc molnár feküdt holtan közel a romhoz - egy kő a mellét zúzta össze. Szerencsétlen neje sikoltott fel. - Móric! Bizonyosan őt is megtalálták! - sikoltott fel az elnökné. Közel a házhoz egy padon rokadt le. - Megtalálták őt? Meghalt? Meghalt? A szép menyasszony volt az egyetlen, ki nem veszté el lélekjelenlétét. A fák mögött fekete füstfelhő, emitt a fehér menyasszony meg nem tört elbizakodottsággal.

Marlitt E. - Gizella ​grófnő
- ​Ne merj hozzámnyúlni! - kiáltott fel a szépasszony fenyegetőleg. - Semmi jogod többé hozzám!... Ó, ki adja nekem vissza elrablott fiatalságomat, a kárba veszett tizenegy esztendőt!... - Jól van hát, igazad van - mondta a miniszter. - Hamisítottam, csaltam is... Ha azonban e válságos pillanatban semmi egyébre sem gondolsz, mint arra, miképpen alázhatnál minél mélyebbre, hát kénytelen vagyok röviden elmondani, hogy kiért váltam tulajdonképpen koldussá... Házasságunk minden évével egyre fokozottabb igénnyel léptél fel, s végül már határt sem ismertél. És én nem ellenkeztem soha. Teljesítettem minden óhajtásodat, megszereztem mindazt, amire csak áhítoztál, úgyhogy kezeid a szó szoros értelmében könyékig dúskáltak az aranyban... A báróné kiragadta magát férje karjaiból... - Ne nyúlj hozzám még egyszer! Undorodom tőled!

Marlitt E. - A ​pusztai hercegleány
Claudius ​úr huszonegy éves fiatalember volt akkor, telve szenvedéllyel s rajongással... Egy nőt szeretett, oly forrón, hogy én nem vagyok képes azt Önnek leírni. Volt egy barátja, kit egész bizalmával megajándékozott, s kiért nagyon sokat áldozott. Egy napon arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy a nő és a barát megcsalták, hogy mindkettő hűtlen lett hozzá. ezt a férfiak szokása szerint csak vér moshatta le. Párbajt vívtak az áruló asszony miatt, s a barát egy lövést kapott a vállába. A seb magában véve nem volt ugyan veszélyes, ám az elgyengült szervezet cserbenhagyta őt. Dacára a legkitűnőbb orvosok fáradozásainak, többheti ágyban fekvés után meghalt... - De hát a nő, a nő? - Igen, a nő. Ő is elhagyta Claudius urat. Egy angollal utazott el.

Marlitt E. - A ​bérgazda cselédleánya
- ​... Persze, persze, szeretsz te engem, de hogyan...! Ha e szerelem nem halad a legsimább mederben, akkor levetjük, mint a nem sikerült kabátot! Hahaha... - AZ Isten szent szerelmére kérlek, csillapodjál! - Nem, soha! Te természetesen nem is sejtheted, mennyire szenvedek. Téged kielégít, hogy teljesíted a kötelességedet. Első az anyád, második az én anyám, azután vadidegen emberek következnek, végül egy nyomorúságos kis zug nekem is marad, és ezt még szépen meg is kell köszönnöm... Hazudtál, ezt még szépen meg is kell köszönnöm... Hazudtál, szégyenletesen rútul bántál velem! Képmutató teremtés vagy, nincsen szíved... de majd megismersz... Enyém vagy, most és mindörökké! A világért se hidd, hogy valaha is megszabadulhatsz tőlem... Előbb pusztuljon el az egész világ!

Marlitt E. - A ​gránátköves asszony
Halk ​sikoltás s egy panaszos jaj verte föl a folyosó csendjét, de hogy azután mi történt, arról Gitta sohasem tudott magának számot adni. Valaki borzasztó érővel megragadta, megrázta, hogy se látott, se hallott, s mint egy labdát, végigrepítette a hallon, egészen a nagy folyosó torkolatáig, ahol a falhoz vágódott s a földre bukott. Kábultan a fájdalomtól, behunyt szemmel feküdt ott néhány pillanatig. Amikor ismét kinyitotta a szemét, édesapját látta maga előtt. Alig ismerte meg. Ösztönszerűleg újra lecsukódtak szemei érezte, valami rettenetes fog következni. - Felállni! - rivallt rá szörnyű hangon és durva mozdulattal lábra állította. - Mit kerestél itt!? Nem tudott felkelni. Szavát elvette a rémület és a kegyetlen bánásmód felett való kimondhatatlan elkeseredés.. - Nem hallottad, mit kérdeztem? Tudni akarom, mit csináltál itt.

Marlitt E. - A ​vénkisasszony titka
Amint ​a leányka kidugta fejét a padlásablakon, heves szélroham csapott arcába... Gyors léptekkel futott a nyikorgó téglákon végig, és szemeit egy pillanatra sem árnyékolta be a félelem fátyola. Láthatatlan ellensége azonban vajmi kevés időt engedett magának a pihenésre, egy éles sivítás és újult erővel tört ki. Az előszoba ajtaja csörömpölve feltárult, virágcserepek hullottak le ezer cserépdarabra zúzódva a folyosóra, és a rozzant, ingatag talaj, amelyen végighaladt, szinte csikorgott, remegett a lány könnyű léptei alatt. Még a szomszédos háztetőn állt, de kezei már átölelve tartották a tornác korlátját, melyet épp e percben ért el. A vihar belékapaszkodott a leányka hajába és vad erővel csapkodta a dús fürtöket, de Felicitas szilárdan állt. Egy pillanatnyi nyugodt még, és átdobhatta magát a korláton...

Marlitt E. - Ármány ​és szerelem
- ​Küldje be hozzám Bergnét - mondotta a komornának. Néhány perc múlva Bergé ott állott Ilona ágya mellett. A szobát csak a hold fénye világította be. - A bizonyítékot akarom! - mondta halk, reszkető hangon a hercegnő. - Itt van! Tegyen vele, hercegnő, ami jólesik. Bergné kisuhogott. Ilona világot gyújtott és olvasta a herceg levelét. Olyan mozdulatot tett, mintha szét akarná tépni, de meggondolta a dolgot... A szobát még a nyári nap tikkasztó hősége töltötte be, a nyitott ablakon át beáradt a virágzó hársak édes illata. Ilona szíve kimondhatatlan vággyal telt meg, vággyal a szerelem, a boldogság után. Remegő ujjakkal egészen apróra hajtotta össze a levelet, s a nyakán csüngő aranyfüggőbe zárta. A függő egy férfi arcképét rejtette, amelyet a nővérétől csent el titokban Ilona még akkor, amikor Katinka menyasszony volt, Lotár menyasszonya. A bizonyító levéllel szíve fölött aludt el. Azzal mentette magát önmaga előtt, hogy nem fogja a levelet felhasználni. Cselekedeteinek azonban ekkor már nem volt korlátlan ura többé. Szerelme végzetes, ellenállhatatlan erővel ragadta magával egyetlen cél felé. Boldog akart lenni. Mindenáron. Szerelmesnek az áhított személynél viszonzásra találni legtöbbször nem sima ügy. Így van ez a XXI. században, de a XIX.-ben sem volt könnyebb. Nem számít, hogy a nép egyszerű gyermeke vagy, netán a felső tízezer közé tartozol. S a célhoz vezető eszközök sem mindig kifogástalanok. Vajon a tiszta érzés győz-e a gonoszság felett? Erre ad választ a regény.

B. M. Croker - Marlitt E. - Ahol ​a boldogság terem / Kékszakáll
Részlet: ​Az egyik pillanatban hirtelen elhatároztam, hogy nem fogadom el Johanna ajánlatát. Hogyan utasíthatom vissza Laselle-ék meghívását? S Quinee Hamilton esküvője is nemsokára itt lesz. Persze hogy nemet kell táviratoznom Mrs. Valdynak, hiszen Carbey hangversenyén is meg kell jelennem. Alig született meg bennem ez az elhatározás, amikor maga Norvégia jelent meg képzeletemben, mint valami gyönyörű, tragikus alak, ékesszólással dicsőítvén a fjordokat, a hegyeket és az erdőket. A fejem megfájdult, a homlokom lüktetett a megfeszített töprengés miatt, - s mégsem tudtam elszánni magam a végleges döntésre. Végre gyötrelemben és kétségbeesésemben elhatároztam, hogy rábízom a döntést a véletlenre. Ó, csak legalább lenne itt a kezem ügyében egy pénzdarab, amelyet feldobhatnék, hadd döntse el a kérdést fej vagy írással. De nincs, - mert sohasem viszem magammal ágyba a pénztárcámat. Ah, pompás ötlet! Rábízom a döntést a tapétára, amely kék pántlikával átkötött rózsák rajzaival van tele! Ha a két ablak között levő rózsafüzér virágainak száma páros, akkor itthon maradok Angliában, ha azonban páratlan, akkor elutazom Norvégiába. - Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy! Norvégia győzött!

Marlitt E. - Aranyos ​Erzsike
- ​Az okokat! Az okokat akarom tudni! - dadogta ismét Hollfeld az ajtó felé lépve, ahová a leány tartott, s ruhája felé kapott, hogy visszatartsa. Erzsike megijedt e mozdulattól, s néhány lépésnyire beljebb húzódott a szobába. - Hagyjon! - kiáltotta gyors lélegzettel... - Ha nincsen önben egy szemernyi becsület sem, akkor én is kénytelen vagyok fegyvereimhez nyúlni, s megmondani, hogy mélyen, nagyon mélyen megvetem Önt, hogy gyűlölöm még a látását is, a kígyó sziszegése sem tölthetne el engem nagyobb utálattal és rémülettel, mint az ön szavai... Hagyjon most nyugodtan távoznom, és... - Eszem ágában sincs, hogy hagyjam! - kiáltott dühösen, fogait csikorgatva. Előbb oly halvány arca most lángolt, szemei forogtak, a szenvedélytől magánkívül volt, vadállat módjára rohant feléje...

Marlitt E. - A ​Schilling-ház
"- ​Ismerem én azokat a jó barátaidat - mondta nejének Schilling báró -, akik szerint te, mint egykori apáca, már régen visszatértél volna eredeti szent hivatásod körébe, ha a pokoli elvakultságban kimondott "igen" nem kötelezne férjedhez. A báróné szótlanul hanyatlott vissza székébe és csaknem véresre harapdálta ajkait. A báró folytatta: -Atyám sajnos kierőszakolta egybekelésünket. A te csendes, higgadt modorod, a csinosan megírt leveleidben megnyilatkozó szelíd odaadásod az ő szemében valóságos madonnává tett téged. Akkor a sír szélén állt, és azt hitte, hogy fiának könnyű, kényelmes sorsot biztosít. Fia pedig azokban a súlyos órákban nem is gondolt a jövőre. - Ezzel talán most azt akarod mondani, hogy sohasem szerettél?"

Kollekciók