Ajax-loader

Orbán Ottó könyvei a rukkolán


Eszterlanc
elérhető
8

Orbán Ottó - Eszterlánc
A ​kötet versei témában és hangulatban igen sokfélék. Számos vers szól a természetről, a környező világról, legtöbbjük azonban a négyéves Eszterről mesél. A kötet rendkívül szoros és szigorú belső logikai rendszerre épül fel: a gerincet az Eszterről szóló versek képezik, erre épülnek a témájukban eltérő költemények, amelyek sorrendben úgy követik egymást, ahogy a növekvő kisgyerek látóköre is bővül, hiszen a gyerek egyre többet ismer meg a környező világból. Orbán Ottó verseire a groteszk humor, a tréfás hangnem jellemző. A kötetet a lírai fogékonyságáról ismert grafikus, Heinzelmann Emma illusztrációi ékesítik.

Kati-patika
elérhető
5

Orbán Ottó - Kati-patika
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Balla D. Károly - Baranyi Ferenc - Czigány György - Faludy György - Gergely Ágnes - Görgey Gábor - Juhász Ferenc - Kalász Márton - Lator László - Lászlóffy Aladár - Mezey Katalin - Mozzi Giulio - Nagy Gáspár - Orbán Ottó - Riccardi Antonio - Székely Magda - Szőcs Géza - Takács Zsuzsa - Tari István - Tornai József - Tőzsér Árpád - Turczi István - La giornata della poesia - Antologia poetica
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - A ​világ teremtése és egyéb badarságok
Beszédhibász, ​az egyiptomi főpap Ízisz, Ozirisz, jól halad a piramisz, nemcak kő van, iram isz: egész nap harszog a rabszolga-kórusz: egy, kettő, Hó-rusz! A szerző ezen művét is játékos komolytalanság jellemzi. A címadó írás egy filozófiai operett, irónia az alaphangja a Badarkáknak is, a Paródiák pedig kortárs költőkről íródtak, mint például Heves Vagy Ágnesről vagy Búsuló Juhász Ferencről. Tartalom: - A világ teremtése - Badarkák - Paródiák költőkről

Orbán Ottó - Barbarus ​utazásai
Orbán ​Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban töltött tizenkét nap 1962-ben keletkezett útirajza, amely 2006-ban jelent meg először a Holmiban. Orbán Ottó összegyűjtött prózai írásainak első kötetében különös fénytörésben mutatják meg egymást ezek az útirajzok. A szerző útitársa a világra való kíváncsiság, az ismeretlen felé forduló nyitottság. A természeti és a teremtett világban valóban utazások kérdése: mi az, ami tőlünk különböző, hogyan ismerhetnénk meg jobban önmagunkat. A felejthetetlen párbeszédek, emlékezetes jelenetek nemcsak idegen országok, de mára megváltozott korok krónikájává is váltak.

Orbán Ottó - Honnan ​jön a költő?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Válogatott ​versek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Boreász ​sörénye
A ​Cédula a romokon után Orbán Ottó ismét esszékkel jelentkezik. Új könyvének olvasói a ráismerés örömével élvezhetik a szerző szellemességét, a beszélt nyelv frissességére törekvő beszédmódját, szatirikus-ironikus stílusának villanásait - és, ha meglepő is ezt mondanunk egy sok tekintetben humoros írásokat tartalmazó kötetről szólva, a szerző világszemléletének tisztességes kiegyensúlyozottságát. De hát mi ebben az új? Különbözik-e Orbán Ottó, a költő az esszéírótól? Rávághatjuk a választ, hogy nem. Kétféle a műfaj, de egy az ember, aki műveli őket.

Orbán Ottó - A ​mesterségről
"Egy ​asztalos háromnapos kislányát temették. Az apa kábultan állt a ravatalnál, semmivel sem törődve. Mellette én - írta Kosztolányi Mesterség című miniatűrjében. - A koporsóra, melyet ezüstszegélyes papírcsipke vett körül, a gyászhuszárok már ráemelték a fafödelet, és szögezni kezdték, ügyetlenül. Egyik szög elgörbült. Hosszan piszmogtak vele. Erre az asztalos föltekintett mélységes fájdalmából. Megvetően nézte ezeket a kontárokat, kik nem értenek a szöghöz és fához. Szeme megcsillant. Ocsúdott benne a mesterség gépies, nevetséges, de mindig megható szeretete... Mindnyájan ilyenek vagyunk. Az író..." is, a mesterség reflexe benne is így működik. A lényeget tekintve mégis más, hiszen anyaga - végső soron persze - ő maga, ha dolgozik, lelkét üti nyélbe, József Attila szerint, különbözik mestersége anyagait, eszközeit, eljárásait tekintve is. Jól gyalulni egyféleképpen lehet, jól írni csak mindenki mástól különbözően. Ha egy asztalosra mondjuk: jó mesterember - dícséret; ha íróra: az ellenkezője. Noha olyan mesterséget űz, melynek gondjai, műhelyproblémái mindennél jobban izgatják. Innen érthető Orbán Ottó meghatározása: "Ha a mesterségről beszélek, nem a mesterséget értem rajta... A mesterség a kulcs a zárhoz." Ez a briliáns könyv a kérdésre: "Mi tudható a mesterségünkről?" csak látszólag ad kitérő választ: "...az élet mindig túltesz a költészeten". Bármily különös, ez nem veresége a költészetnek, hanem győzelme. Az ellentmondás homályát eloszlatja a versről adott, a matematikai szabályok világosságával szóló definíciója: "A vers az emberi elme hibátlan működése." Egyik József Attiláról írott verséből való a sor, akinek mint tudjuk, élete egy időszakában beteg volt az elméje, ám ez időben írta a fenti definíciót legteljesebben igazoló verseit. A könyv tárgya tehát a költői mesterség, mesterségen azonban a szónak nem a szótári jelentését kell érteni; mondjuk inkább azt: tárgya maga a költészet, az élettel, az egyéni és a közösség sorsával való kapcsolatában; hősei e különös "mesterség" mávészei közül azok, akik Orbán számára azt jelentik, ami a legfontosabb, a legkevésbé nélkülözhető a költészetben, külföldiek és magyarok, klasszikusok és modernek, halottak és élők, természetesen nemcsak neki jelentik, hanem nekünk, az iolvasónak is. Remeklés ez a könyv: aki írta, a mesterek közé tartozik maga is.

Orbán Ottó - Fekete ​ünnep
Orbán ​Ottó 1936-ban született - első kötetében mégis főként a háború, a fasizmus, az egyetemes pusztulás élményeivel viaskodik. A meggyilkolt apa, a KZ-lágerek emlékét nem tudja elfeledtetni az idő. Tragédiáról ír, mégsem pesszimista: az emberi létezés törvénye az újjászületést igazolja számára, nem az elmúlást. a múlt fekete képei mellett a jelen, a szerelem, a természet harsányabb és melegebb színei sem hiányoznak verseiből. Tehetségét, az intellektualitás, ízlés, a műfordításon iskolázott formakultúra jellemzi, és az igény, hogy az ember és természet életének minél több miértjére találjon feleletet.

Orbán Ottó - Szép ​nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Egyik ​oldaláról a másikra fordul; él
Két ​irodalmi generáció közé születtem, két szék közül a pad alá, ahonnét pompás kilátás nyílt felnőtt éveim fogcsikorgató edzőmérkőzésére. Harminc éven át birkóztam a mocsári iszapban megbújó szörnnyel, mely a poétikai állathatározóban a Költői Én nevet viseli. Az előző nemzedék utóvédjeként kóválygó, lelkes ifjú, aki 1954-ben aktatáskájában ezer örökbecsű remekművel járkált Budapest utcáin, még épen és sértetlenül kapta örökbe a költészet kozmikus elhivatottságába és világhódító hatalmába vetett hitet, de csak azért, hogy néhány év múlva ugyanő, a nála is fiatalabbak frontharcos földerítőjeként vetődve a klasszikus értékek kiégett kastélyába, a föltépett nyelvi padozat és a megrendült egyéniségkép látványától lesújtva e hit maradék foszlányait sebkötözésre használja. Más szavakkal, a hasadt tudatom volt a két birkózó és a fogalmazás az iszap. Alapjában naiv lélek vagyok, az ihlet médiuma, kétkedő szörnyeteget, úgynevezett intellektuális költőt a bizonytalanság csinált belőlem. Most tehát, hogy kezemben győzelmem tanújelével, a hagyományosan merev énszerkezet helyett egy modernül hajlékonnyal nagy nehezen kievickéltem a partra, a helyzetem legalábbis tragikomikus. Körülöttem egy mélyen kispolgári kor, a posztmodern dicső korszaka. Meggyőződése szerint a vers bohóság, a felnőtt férfi műfaja az esszé, mely egy pártprogram körvonalait sejteti; amúgy pedig ott lebeg szemünk előtt az öntörvényű művészet kristálygömbje, jó egyméternyire a talajszint fölött. Én meg jövök a nagy eredménnyel, hogy tessék, épp az avantgárd eszközök fölényes használatával bizonyítható a legfényesebben a klasszikus teljességigény szükséges volta; az, hogy a legmeghökkentőbb modor sem több modornál, s hogy a lényeg mindig a versbe mentett élet, tömören szólva: a vér – a lelkes közönség annyit mond rá, ühüm, és visszafordul a képernyői felé. Nincs mese, ott állunk a végeláthatatlan sorban, melynek elejetájt Csokonai bizakodik egy jobb kor eljövetelében. Ő szegény a mi vérbűn és halál mocskolta századunktól várja azt, amit mi a ránk köszöntő ezredévtől, és amit majd annak fiai ki tudja, kinek miféle idejétől… Láthatjuk, baj van bőven, de válság azért nincs. Bízva bízunk, helyi szokás szerint.

Orbán Ottó - Hatvan ​év alatt a Föld körül
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - A ​fényes cáfolat
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Az ​alvó vulkán
Felnőtt ​fejjel hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy mindannyian egy vulkán tetején élünk. Egyik percről a másikra fölrobbanhat alattunk, hogy a legmindennapibb lehetőséggel kezdjük, a saját testünk, és korábban elképzelhetetlen hirtelenséggel találhatjuk magunkat egy kórházi ágy izzó törmelékkupacában. De szétrobbanhat körülöttünk tágabb világunk is, és nemcsak úgy, hogy a szó szoros értelmében robban szét, hanem úgy is, hogy a fölismerhetetlenségig megváltozik. Ahol az imént még a jövő hegycsúcsa állt, most egy kráter sötétje tátong. A biztosnak tetsző ismeretek helyén szédítő bizonytalanság. Az alvó vulkán versei e bizonytalanság jegyében születtek, veszélyeztetettségünk tudatában, még ha ez elsőre meglepően hangzik is, némiképp lehiggadva. Minthogy a veszélyhelyzet egyben elgondolásaink szigorú vizsgája is. A lázas hánykolódás kérgét taposva tápláljunk talán irodalmi ambíciókat? Tartsuk a költészet lényegének azt, ami benne szakma? A költészetnek ez az arisztokratikusan korlátolt fölfogása mindig is bosszantott, de soha még annyira, mint most. Tudni a mesterségünket? Jó vicc. Az életünk múlik rajta. Hisz épp azt készülünk kimondani, hogy mai eszünkkel a költészetet egy szabadságharc terepének tartjuk, frontvonalnak abban a makacs háborúban, melyet az emberi lény folytat az ismeretek birtoklásáért, a boldogságért, a boldogtalanságért, ki tudja, miért... Meglehet, csak azért, hogy csúzlijával, a verssel, a filozófiával, a találékony ésszel leszedjen az égről egy rigó módjára röpködő csillagot. Vonzó és szörnyű lény, vér a véremből; talán még sohasem kerültem ennyire közel hozzá, mint most, amikor már forrósul a föld a talpam alatt. Húsz év költői gyakorlata után mintha kezdeném beszélni a nyelvét.

Orbán Ottó - A ​visszacsavart láng
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - A ​keljföljancsi jegyese
A ​kilencvenes évek elején megjelent köteteiben Orbán Ottó számos önarckép-verset ír, groteszk-önironikus metaforákat ad magának („kozmikus gavallér”, „keljföljancsi”, sőt monogramja alapján: két nulla). Ihletanyagát a politikával is teljes hétköznapok adják, de a vers mindig valamilyen általánosabb szintre emelkedik. Játékos-tisztelgő-megszólító gesztusból, nagy műgonddal és sok humorral, nyíltan imitálja klasszikus és modern (magyar és világirodalmi) szerzők hangját – egyik legszebb darabjában „Balassi Bálint módján fohászkodik”.

Orbán Ottó - A ​költészet hatalma
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Orbán ​Ottó összegyűjtött versei I-II.
E ​két kötetben az olvasó Orbán Ottó minden versét olvashatja, de nem minden könyvével ismerkedhet meg; munkásságának ugyanis van egy egészen sajátos, egyedi vonása. A költő jó néhány kötetében tematikusan is elrendezte verseinek egyes csoportjait, s ahogy maga is vallotta (s az irodalomtörténész, kritikus ezt csak megerősítheti), ezek a kiadások, bár új verseket nem tartalmaztak, mégis teljesen önállóak voltak, sőt önálló értékminőséggel rendelkeztek (olykor nagyobbal, emlékezetesebbel, mint némelyik új verseket közlő kötete). Ez a kiadás nyilvánvalóan nem terjedhetett ki még érintőlegesen sem e tematikus könyvekre, hiszen ez lehetetlen vállalkozás lett volna. Mégis - mint Orbán Ottó 1986-os utószavában - felsorolom legalább e helyütt az azóta terjedelmesre bővült címlistát: Helyzetünk az óceánon. Versregény (válogatott prózaversek), 1983; A mesterségről, 1984; Útkereszteződés Minneapolisban. Ötuenegy uers Amerikából, 1993; A költészet hatalma. Versek a mindenségről és a mesterségről, 1994.A kiadásban található egyszerű, minden jel nélküli évszám mindig a vers keletkezésének évét jelöli; ha a dátum mögött kérdőjel van, az azt jelenti, hogy valószínűleg abban az évben született a vers, de ezt nem lehetett teljes biztonsággal megállapítani; a zárójelbe tett évszám mindig a megjelenés idejére utal; a kötőjeles évszámok azt jelentik, hogy a költő folyamatosan, esetleg több éven át is dolgozott a művön (ezek értelemszerűen általában hosszabb ciklusok; itt jegyzem meg, hogy az egy cikluson belüli verseket külön nem dátumoztam); a törtjeles (/) évszámok pedig úgy értelmezendők, hogy Orbán Ottó azon a művön megszakításokkal, a szöveghez újra és újra visszatérve dolgozott (ami elsősorban egy korábbi szöveg újraírását vagy átírását eredményezte); sajnos a Fekete ünnepben szereplő, s később módosított szövegű verseknél az átírásnak még közelítő pontosságú dátumát sem tudtam megadni (valószínűleg a hetvenes évek elején történt mindez), de mentségemre szóljon: Orbán Ottó sem jelölte ezeket az 1986-os nagy gyűjteményében, s csak az eredeti keletkezési évszámokat ír- ta a versek mellé.A betűrendes címmutatóban dőlt betűvel szedett verscímek azt jelzik, hogy a mű egy nagyobb ciklus része is. Dérczy Péter

Orbán Ottó - Emberáldozat
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Szegénynek ​lenni
A ​József Attila-díjas költő válogatott verseinek gyűjteménye közel húsz év termésének javát összegzi.

Orbán Ottó - Ostromgyűrűben
„Véletlenül ​lett posztumusz Orbán Ottó _Ostromgyűrűben_ című kötete; bár a halál-versek, a betegséggel és a közelítő, de kiszámíthatatlan és kicselezhetőnek tűnő halállal való szembenézés versei hosszú évek óta jelen voltak Orbán költészetében. Az _Ostromgyűrű_ben a vicc, a keserű humor és a fájdalom együttállása; ezek vegyülékei és változatai kristályosodnak ki a versekben. Orbán Ottó költészete éppen ezzel foglalkozott az utóbbi években; életrajzilag lehet ezt a betegséghez, az öregedéshez, a haláltudathoz kötni, de poétikailag abban fejeződik ki, hogy megtalálja, kikeverje (köteteiben és egyes verseiben egyaránt) az annyira különbözőnek tetsző megszólalásmódok, stílusok, érzelmek és formák (számára) megfelelő változatait.” – Eszéki Erzsébet

Orbán Ottó - Búcsú ​Betlehemtől
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Kocsmában ​méláz a vén kalóz
"Orbán ​Ottó, a hagyomány korszerű klasszicitását képviselő költő, akinek kisujjában van a posztmodern eljárások fölényes ismerete, a posztmodern teszi idézőjelek közé. Közelmúlt éveinek költészete a tagadás tagadása, ami sokak szemében esztelennek minősülő remény..." Domokos Mátyás

Orbán Ottó - Rejtett ​működés
Orbán ​Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének. A szerző összegyűjtött prózai munkáinak második köteteként most először kerül egymás mellé a Honnan jön a költő? (1980), a Cédula a romokon (1994) és a Boreász sörénye (2001), melyekből egy páratlanul eleven alkotói portré rajzolódik ki. A műhelytitkok és a személyes élettörténetek egy a költészetet a legszemélyesebb kérdések megválaszolására tett kísérlet részeiként bontakoznak ki az olvasó előtt.

Orbán Ottó - Az ​éjnek rémjáró szaka
_Búcsú_ Néhány ​hónapja arról beszélgettünk Orbán Ottóval, telefonon persze, mert már nehezen járt el otthonról, én meg nem tudom felvonszolni magam a lépcsőn a liftig, szóval azt mondtam, hogy olyan vörösmartys verseket ír mostanában, mármint az öreg Vörösmartyhoz visszanyúló verseket, csak frivolitással, álfrivolitással ellenpontozva. Aztán márciusban elküldte _Az éjnek rémjáró szaká_t, Arany-Hamlet mottóval ugyan, de belerejtve egy utalást az _Előszó_ra: "fűfrizurás tavasz". Nagy vers, gondoltam, nagy, kétségbeesett és tökéletesre megmunkált búcsúvers. Amikor megköszöntem, azt mondta: - Hagyd májusra, születésnapi ajándékul. - A _Holmi_ májusi számát még postázhattam neki Szigligetre. Amikor vasárnap kora délután megtelefonálták a brutális hírt, újra elolvastam a verset, az első dal - dal a szenvedésről, dal a halálról, ahogy a régi nagyok csinálták! -, az első dal így végződik: "Jeges lepedőjén szeretkezni hív a két fekete nővér, Szívhalál és Agyhalál." Szívhalál vitte el, egyetlen perc alatt. _Réz Pál_

Orbán Ottó - A ​kozmikus gavallér
Verseskötet.

Orbán Ottó - A ​teremtés napja
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Orbán Ottó - Távlat ​a történethez
A ​József-Attila díjas Orbán Ottó a negyvenes éveihez közeledő korosztály egyik legtehetségesebb és bizonnyal egyik legsokoldalúbb költője, aki a legkülönfélébb irányzatok és stílusok összeötvözésével kísérletezik. Válogatott kötete, a Szegénynek lenni 1974-ben jelent meg, ennek érzékletes és remek versei már igazolták vállalkozását, kiderült, hogy egységes és hiteles világot teremtett ezekből a látszólag ellentétes indíttatású kísérletekből. Legújabb kötete ezt a költői világot építi és tágítja tovább. Megtalálhatók benne hiánytalanul összes költői fogásai. Az érzékenység minden irányban kinyújtott csápjai itt is az ősök, a példaképek felé fordulnak először, de aztán a mai költészet különböző útjait, az avantgarde zsákutcáit is végigtapogatják. Egy mindenre kíváncsi és mindenre választ kereső tudat nyilatkozik meg a kötet lapjain, fanyar iróniával utasítva el magától a nyilvánvaló túlzásokat. Orbán Ottót azonban nemcsak a költő szemléletek és stílusok változékonysága, más szóval nemcsak a szakma fennkölt belügyei foglalkoztatják. És nemcsak a személyes lét útvesztői, mindig tragikus alapkérdései. Ellentmondásos korunk eseményeivel, fölháborító gaztetteivel is szembenéz, és a humánum nevében tiltakozik, állást foglal és ítélkezik; többnyire úgy, hogy groteszk és fájdalmas objektivitás mögé rejti el fölháborodását vagy megdöbbenését. A kötet több szólamú versei kiegészítik és erősítik egymást, és ugyanakkor egy minden részletében izgalmas, érett költészet összetevőivé válnak.

Orbán Ottó - Mese ​a csodálatos nyárról
"A ​nyár a földön járt aranycipőben, aranycipőben, szárnyakon vivőben, aranycipőben, virágos ruhában, melyet suhogva lengetett a szél..." - így indul Orbán Ottó gyönyörű szép poémája, mely nemcsak a csodálatos arany nyarat varázsolja elénk, hanem az évszakok körforgását is. Mire az olvasó végigolvassa a költeményt, valamennyi évszak szépségével és jellegzetességével találkozik. Hajnal Gabriella színpompás, üde grafikája még hangulatosabbá teszi ezt a szép kis kötetet.

Orbán Ottó - Lakik ​a házunkban egy költő
Legújabb ​verseit gyűjtötte össze kötetébe Orbán Ottó. Keserű, dacos sorok bőséggel találhatók benne, valamint lemondó, legyintő, a költészetet, a költői tartást, attitűdöt bíráló-kicsinylő passzusok. De talán még több az önbíráló, öngyalázó, a saját költészetét semminek, értelmetlenségnek, fölöslegesnek állító-bizonyító szakasz, sőt csak erről szóló egész költemény is. Nem ritka a magát az emberi léthelyzetet, az emberi autonómiát kérdésbe tevő vers sem, és igen sok az emberi nyomorúságot, a betegséget, az elmúlást, a szörnyű mellékjelenségeket produkáló, lassan és éppen nem méltósággal közelítő halált megidéző költemény vagy költeményrészlet. ; Az egész kötet mégis üdítően, bátran, szinte szemtelenül lendületes, erős, bátorító és - minden szarkazmus és irónia ellenére - patetikus. Épp e pátosz a legfőbb mondandója, üzenete. Csakhogy ennek az "és mégis"-nek a kimondásához múlhatatlanul szükség van mind az ön-, mind a létgyalázásra, a keserű ontikus megállapításokra, az ontológiai, metafizikai kételyre. Ezek közegén át, ezek ellenében, ezek komolyan vételével lendülhet fel csak a vers a légi magasságokba, a nagy költészet, az igazi poézis fennsíkjaira (Hajótörés; Romantikus festő képe; Kiűzetés a Paradicsomból; A bölcsesség korába érve; Éji sötétben a bástya fokán; Bottal kopogva a szélben stb.). És ezt a kettősséget erősítik a pályatársakhoz, élő és halott barátokhoz írott, nekik ajánlott költemények is. Csoóri Sándor, Fodor András, Csukás István és a többiek beszélgető partnerekként lépnek fel a költeményekben, de megidéződik Weöres Sándor, Arany János és Vörösmarty Mihály is. A legtöbbször éppen nem tiszteletteljesen, ámde annál meghittebben, annál nagyobb emberi-géniuszi közelségben. És ebből a közelségből mondatik ki a súlytalan költészet talán legnagyobb magyar nyelvű bírálata is, az Arany klasszikus ars poeticájára nemcsak "rímelő", de azzal szinte egyenrangú esztétikai vallomás is (Vojtina recepcióesztétikája). - Igen jelentős, fontos kötet, minden verskedvelő olvasónak melegen ajánlandó.

Orbán Ottó - Helyzetünk ​az óceánon
"Csodagyereknek ​elég mindennapi voltam. Nem sugárzott belőlem a mozarti báj; ha sugárzott valami is, az ostrom. Éltem - és ez volt a csoda. Három bombát kapott a házunk - mindhárom belefulladt. >>Jenkidudl kipitap<< két bombázás közt a gangon, az SS-ek feje fölött fütyültem az amerikai rádió hívójelét - nem volt hallásuk, nem lőttek agyon (anyám szétpofozta a fejem a lakásban). A környéken minden ház égett - a miénk nem. Csodák, csodák, csodák. A felnőtt társadalom mindemellett a költőt becsülte bennem. A Rádióba is elvittek; magnó még nem volt, lemezre vették a szavalatom. Az érzékeny szerkesztőnő kikelt magából: >>ez a kis, idegbeteg pávián!<< Grandpierre Emil tengerkék szemével úgy bámult, mint egy számolni tudó verebet. De titkomat nem tudta egyikük sem: tökmaggal volt teli mind a két zsebem. Ez volt a Költő Jutalma, a Tökmag Kéje - fizetség az árvaságért, pofonokért, páviánért, rádiónyilatkozatért. Az Árnyas úton tökmaggal a számban szuszogva másztam az intézet felé. A Szegény Árva: rágtam és röfögtem. E sanda képrejtvény jelentését persze nem fejthettem meg ott, a helyszínen. Máskor és más helyen pattant szét ez a buborék is. De bármikor és bárhol történt: mint parttól a hajó, elvált bennem a könny a nevetéstől; én voltam a növekvő messzeség és én, aki kétfelől integettem. Gyilkos humortól hasadt meg, mint napfénytől a rög, a benső pásztorjáték nyájas színtere, és nyílt meg szemem előtt a vér tükrös szakadéka, ahol versben bomlik el a lelki hasadóanyag."

Kollekciók