Ajax-loader

Ivan Alekszandrovics Goncsarov könyvei a rukkolán


Ivan Alekszandrovics Goncsarov - A ​letűnt század szolgái
Ez ​a kötet az Oblomov és a Szakadék című klasszikus regények világhírű szerzőjének kisprózájából ad válogatást olvasóinknak. A címadó írás Goncsarov csúfondáros, öniróniától sem mentes beszámolója és egyben ragyogóbbnál ragyogóbb jellemrajza négy szolgájáról - a nagy szoknyapecér Valentyinról, az örökösen a bendőjét tömő, fecsegő Antonról, a gazdája pénzét az utolsó kopekig elivó Sztyepanról és a zsugori, pénzét uzsorakamatra kikölcsönző Matvejről -, akik a jobbágyfelszabadítás előtt szolgáltak nála. A válogatás ezen kívül tartalmazza még a Szülőföldemen című írását, amely egy naplopó, szoknyavadász állami hivatalnok története, és az Ivan Szavics Podzsabrin című színes, korabeli életképet. A válogatás az író születésének 175. évfordulójára jelenik meg.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - Szakadék
"Attól ​a perctől kezdve, hogy írni kezdtem, (...) egyetlen művészi eszményem volt: egy becsületes és jó, rokonszenves figurát akartam ábrázolni, aki a legnagyobb mértékben idealista, egész életében küszködik, keresi az igazságot, de hazugsággal találja magát szemközt mindenütt, és végül teljesen elhidegül mindentől, apátiába süllyed, mivel érzi a maga és mások, általában az emberi jellem gyengeségét" - írta Goncsarov arról az embertípusról, amelyet Oblomov alakjában tett halhatatlanná, egy bonyolult emberi magatartás jelképévé, s ma már az "oblomovizmusra" világszerte éppúgy hivatkoznak mint alapképletre, ahogy a "hamleti" alkatot vagy a "donkihotizmust" emlegetik.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - Hétköznapi ​történet
Goncsarovnak, ​a klasszikus realizmus világhírű művészének remekművét, az Oblomov-ot jól ismeri a magyar olvasóközönség. Másik nagy regénye: a Hétköznapi történet. A cári Oroszország nemesi intelligenciájának lomha, tehetetlen, zilált életét ábrázolja ez a regény, olyan világossággal és igazsággal, amilyenre csak a nagy realista irodalom képes. Ez a munkátlanságban felnőtt nemesi réteg visszariadt attól, hogy valóságos tettekkel - és ne csak szavakkal - helyezkedjék szembe környezetével és szakítson szokásaival, hagyományaival; így élete belesüllyedt a teljes céltalanságba és ürességbe. Adujev, a regény hőse, tipikusan példázza ezt az életet, amíg ifjúkora nagy, romantikus ábrándjaitól elérkezik a hozományvadászaton át a hivatalnoki rangkórságig.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - A ​Pallasz fregatt
A ​Pallasz fregatt, az akkori orosz hadiflotta büszkesége, azért indult útnak Putyatyin tengernagy vezetésével, hogy felnyissa Oroszország számára a „csukott japán szelencét”. Goncsarov mint a tengernagy titkára vett részt az utazáson. Útleírása azonban nem „hivatalos”, hanem magánélményeit tartalmazza. Útjuk 1852-ben kezdődött. Goncsarov járt Londonban, Madeira szigetén, a Zöld-foki szigeteken, Fokföldön, Szingapúrban, Japánban, Sanghajban, Hongkongban, a Fülöp-szigeteken, Koreában. Volt, ahol csak egy-két napot, de volt, ahol heteket, hónapokat töltött. Különös érdeklődéssel figyelte az előretörő angol gyarmatosítást, és bár voltak – ma már tudjuk, mennyire téves – illúziói a gyarmatosítók és a bennszülöttek együttélésének perspektíváiról, azt képzelvén, hogy az angolok megosztják majd a civilizáció áldásait mindenkivel, leírásai pontosak, rendkívül szemléletesek és szellemesek. Ráadásul számtalan olyan ismeret birtokába jutunk e távoli földek s számunkra már távoli idők tájairól, társadalmi struktúráiról, az emberek szokásairól, életmódjáról, ami sok esetben megérteti velünk a későbbi eseményeket. Goncsarov Szibérián keresztül tért haza. Ez a szárazföldi utazás abban az időben, ha lehet, még nagyobb vállalkozás volt, mint a tengeri út. Szibéria ugyan Oroszországhoz tartozott, de az európai Oroszország számára ismeretlen föld volt.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - Mihail Jurjevics Lermontov - Oblomov ​/ Korunk hőse
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - A ​"Pallada" fregatt
A ​Pallasz fregatt, az akkori orosz hadiflotta büszkesége, azért indult útnak Putyatyin tengernagy vezetésével, hogy felnyissa Oroszország számára a "csukott japán szelencét". Goncsarov mint a tengernagy titkára vett részt az utazáson. Útleírása azonban nem "hivatalos", hanem magánélményeit tartalmazza. Útjuk 1852-ben kezdődött. Goncsarov járt Londonban, Madeira szigetén, a Zöld-foki szigeteken, Fokföldön, Szingapúrban, Japánban, Sanghajban, Hongkongban, a Fülöp-szigeteken, Koreában. Volt, ahol csak egy-két napot, de volt, ahol heteket, hónapokat töltött. Különös érdeklődéssel figyelte az előretörő angol gyarmatosítást, és bár voltak - ma már tudjuk, mennyire téves - illúziói a gyarmatosítók és a bennszülöttek együttélésének perspektíváiról, azt képzelvén, hogy az angolok megosztják majd a civilizáció áldásait mindenkivel, leírásai pontosak, rendkívül szemléletesek és szellemesek. Ráadásul számtalan olyan ismeret birtokába jutunk e távoli földek s számunkra már távoli idők tájairól, társadalmi struktúráiról, az emberek szokásairól, életmódjáról, ami sok esetben megérteti velünk a későbbi eseményeket. Goncsarov Szibérián keresztül tért haza. Ez a szárazföldi utazás abban az időben, ha lehet, még nagyobb vállalkozás volt, mint a tengeri út. Szibéria ugyan Oroszországhoz tartozott, de az európai Oroszország számára ismeretlen föld volt.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - Oblomov
Goncsárov ​jellem-regénye, az Oblomov, e század elején hódította meg a világot. Az "oblomovizmus" fogalma akkoriban nemcsak a tunya, nembánom, akaratgyönge embert, hanem szinte az egész orosz népet jelentette, népi alapvonássá mélyült. Most, mialatt hosszan és meghitten elbeszélgettem Ilyics Illéssel, - az oroszok mindig szerették az ilyen meghitt beszélgetéseket -, nem birtam szabadulni a gondolattól: hová lett az a világ, amelyben ő élt, mi lett azokból, akiket Európa ővele azonosított?... Hamu és pernye. Az oblomovizmusból semmi sem maradt meg, csak maga Oblomov. Ő ma is ott heverészik kopott házikabátban bicegő díványán, lomhán tűrve, hogy elhömpölyögjön fölötte idő és Történelem. Oblomov túlélte önmagát és alkotóját, túlélte korát, túl a cári Oroszországot. Őt már nem semmisítheti meg semmi, mert a remekmű örökérvényű bizonyság és vallomástétel; megdöbbent, ösztönöz, felvilágosít, rejtett összefüggésekre és törvényszerűségekre mutat rá akkor is, ha az a társadalom, amelyből kisarjadt és amelyre vonatkozik, már rég a múlté. Ez Oblomov tanulsága. Ezért szólaltatjuk meg most hosszú évek után ismét magyarul.

Kollekciók