Ajax-loader

Mándy Iván könyvei a rukkolán


Mándy Iván - Mit ​akarhat egy író?
Mándy ​Iván új hangot, új látásmódot, új stílust hozott novellairodalmunkba. Hangot, látásmódot, stílust, melynek nagy vonzereje van: ki ne látná, hogy az újabb nemzedék néhány, sokat ígérő tehetsége az ő útján halad tovább... Számára a próza nemcsak közlési eszköz, nemcsak ábrázolásforma, elbeszélésmód, hanem ugyanannyira költészet is, azaz - mint a szürrealisták mondták - költői valóságteremtés... Bonyolultan vegyül benne egyrészt a morális ítélet, másrészt a megértés, harmadsorban bizonyos személyesség. »Költői realista« olyasformán, ahogyan Gelléri Andor Endre »tündéri realizmusáról« beszélünk...

Mándy Iván - Mi ​az öreg? / Zsámboky mozija / Régi idők mozija
Az ​életműsorozat új kötete az író három, talán legnagyobb közönségsikert aratott könyvét tartalmazza. Nemcsak a közös hős, a középkorú, élete fordulópontjáhopz elérkezett író: Zsámboky János és a régi, az ifjúságot idéző filmek emlékeket és mindennapokat átszínező hangulata kapcsolja őket össze, hanem a művészi összegezés és továbblépés igénye is. Mándy Iván, miközben megformálta e már-már hasonmásfigurát, Zsámbokyt, lírai-groteszk leltárt is készített életéről, amelyben egymásba fonódik siker és kudarc, álom és valóság, szeretet és gyűlölet, a képzelet mindent átlényegítő játéka és a szürke, hétköznapi létezés rutinja. Mindezt, mint állandó történést, váltakozó idősíkokban ábrázolja az író, mint egy különös, szakadatlanul pergő film kockáig, egymást követik a történetfoszlányok és emlékezetes mondattöredékek (kitaláltak és valóságosak), régi és új álmok keverednek az ébrenlétpillanataival és az ébren álmodás fantáziaképeivel. És mint a moziban, egymást váltják, űzik-kergetik az ifjúság hősei, a hajdani sztárok, akik hol az egykori népszerűség glóriájának fényében állnak elénk, hol pedig szürkén, kisemmizetten, megöregedetten. Előlépnek és eltűnnek a bájos fruskák, a végzet asszonyai, a daliás szívtiprók, a brutális hímek, a féltékeny férjek és az esendő clownok. Mellettük, hosszabb-rövidebb időre, föltűnnek Zsámboky életének nagy szereplői is: Anya és Apa, e haláluk után felmagasodó alakok, akik átköltöztek a mozihősök titokzatos világába, s velük együtt, a sérthetetlenek fölényével kísérik-figyelik-kommentálják most már véglegesen felnőtté vált gyermekük életét.

Mándy Iván - A ​bútorok
A ​roskatag karosszékek, ormótlan hármasszekrények, kopott kórházi vaságyak, ásatag ebédlőgarnitúrák, hivalkodó márványasztalok - e könyv különös hősei - valamennyien tanúk. Az önnön szűkösségüktől szenvedő, képzelt csodákkal, valódi és álmodott emlékekkel vígasztalandó emberi életek tanúi. A múlt és a jelen kísérteteiről, kínzó magányról és megunt társaságáról, betegségről és halálról, röpke szerelmekről, ünnepi kedvről és hétköznapi józanságról: az emberi életek kiszámíthatatlanul formálódó költészetéről vallanak Mándy Iván bútorai, a padlásra került ócskaságok csakúgy, mint a pöffeszkedő vadonatújak. "Éjjeliszekrények érkeztek a házba. Zömök, barna éjjeliszekrények. Elfoglalták a lépcsőfordulókat. Minden emeleten egy-egy éjjeliszekrény. Egy pillanat és felcsendül a karének. Egy rekamié lebegett az udvar fölött. Egy olyan dupla rekamié. Oldalt dőlve úszott a levegőben. Ellebegett az udvar fölött. Visszatért. Mozdulatlanul állt a levegőben. Lassan ereszkedett."

M%c3%a1ndy_iv%c3%a1n__-_%c3%96n%c3%a9letrajz
elérhető
1

Mándy Iván - Önéletrajz
Mándy ​Iván új könyve az elmúlt években írott műveinél határozottabb kontúrú alkotásokat tartalmaz, amelyek java része, mint a cím is jelzi, önéletrajzi fogantatású. Ne gondoljunk persze realista igénnyel megformált valóságábrázolásra, konkrét eseménysorokra, plasztikusan fölvázolt alakokra. A fölényes mesterségbeli tudással szerkesztett írásművekben gyors vágásokkal vagy lassú áttűnésekkel továbbra is álom és valóság, képzelgés és emlékezés, lírai látomás és pontos megfigyelés keveredik, szinte szétválaszthatatlanul, és nagyjából mégis körvonalazható történeteket mondanak el, elsősorban a terjedelmesebb novellák és a rádiójátékok.- Ezekben többek közt egy nyugati utazás viszontagságairól, előkészületeiről, Zsámboy János félelmeiről és menekülési kísérleteiről, a lebontásra ítélt házból elköltöző, az új házban a lakókkal ismerkedő Selyem Béla élményeiről, Somos Béni Balaton-parti, alagsori tárlatáról olvashatunk. A lírailag oldottabb és lazább vonalvezetés rövidebb írásokban pedig egy temetői látogatásról, egy kávébarna kavicsról, amitől a gyermeki képzeletben föltámad "az éles, hideg sivatagi szél", és sok minden másról, Apa és Anya felejthetetlen alakjáról, Marlene Dietrichről, Nemeskürty mozijáról, egyáltalán a régi mozik varázsáról, a létrák sorsáról, a kabinszúnyogokról, az előszoba-huszárokról, az 50-es évekbeli emlékekről és írói följegyzésekről. De talán fontosabb, ami az elmondható történetek mögött rejtőzik, ami bennük testet öltve kifejeződik. A hétköznapi világ pazarló bőségét ábrázolva, a használatból kikopott, kallódó tárgyakat, elárvult színhelyeket fölvillantva, elúszó beszédfoszlányokat, régmúlt párbeszédtöredékeket, váratlanul fölbukkanó, majd gyorsan a semmibe hanyatló alakokat, találkozásokat rögzítve ugyanis Mándy Iván mindig a létezés iszonyáról, a boldogság elvesztéséről, a gyötrelmes s mégis megrendítő szépségű emberi küzdelmekről beszél, érzékletesen és hitelesen.

Mándy Iván - Álom ​a színházról
Az ​Író színdarabja bemutatására készül. S eközben nyomasztó, különös álmok gyötrik. Szorong, hogy el találja mulasztani a bemutatót. Hogy nem lesz közönség. Hogy egyáltalán előadás sem lesz...S mialatt a rendezővel együtt helyszíneket keres, szereplők után futkos, különös kalandokban lesz része. Álombeli kalandokban persze.Néger nagyapót játszik egy eszpresszóbeli, furcsa színielőadáson, s a játék szívszorítóan komollyá változik...Zsókával, a meghalt színésznővel indul süteményt és tejszínhabot vásárolni, és megismerkedik egy bigott főpincérrel...Versenyt úszik valami nagy, titokzatos vízben Bélával, darabja rendezőjével; Süddeutsches Theater meghívását várja; megkéri Dragonics Teréz kezét; jegyet vált a halottak színházába; hátán cipeli a nagy Liszauert, az Árusok Terének veteránját...De mindig, mindenhova későn érkezik.

1552575
elérhető
2

Mándy Iván - Ciklon
Senki ​sem ismerte nála jobban a budapesti bérházak, presszók, uszodák és focipályák világát, és senki sem tudta nála jobban, hogy a nagy felfedezésekhez nem feltétlenül kell elutazni: elég egy választott világot minél közelebbről szemügyre venni. Mándy Iván a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb, besorolhatatlan, mindig újra és újra felfedezett klasszikusa. Novellái éppolyan feledhetetlenek, mint ifjúsági regényei vagy a Régi idők focija című film alapjául szolgáló írások, mégis ezek a novellák jelentik az életmű esszenciáját. A szerző születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyv Mándy legjobb történeteiből ad válogatást, a kötetet szerkesztő Darvasi Ferenc értelmező életrajzának kíséretében.

A_trafik
elérhető
1

Mándy Iván - A ​Trafik
A ​hölgy feláll. (Néha feláll, és akkor látni a szűk fekete szoknyáját.) Kiemelt két cigarilloszt a dobozból. Zacskóba csúsztatja. Úgy nyújtja a fiú felé. Szeret! Ha zacskóba adja a szivart akkor szeret! Még akkor is, ha papírba csomagolja. Leszakított újságpapírba vagy olyan bús barnába. De persze, ha csak úgy nyomja a kezembe!... A trafik esti fénye. Egyszerre csak előtte a kivilágított kirakat. A járdára hulló kedves, otthonos fény. A járdaszéli vékonyka fa is kapott valamit ebből a fényből. Mintha többen állnának a fa mellett. Egész kis társaság. Itt adtak találkozót egymásnak, hogy aztán együtt menjenek be. És beszélgessenek. Odabent is ismerősök várják őket. De a legkedvesebb ismerős maga a hölgy. Nem, a hölgy nem beszélget senkivel. Még sose láttam, hogy beszélgetett volna valakivel. Talán nincs is ott. Talán az a másik ül a pult mögött. Ó, igen, az a másik. Sovány, szemüveges nő szétlapított orral. Valahonnan a szemüvege fölül néz. Kedélytelen, náthás hang. Két cigarillosz! És már nyújtja is. De a fiú megszólal. (Most megszólal!) - Tessék szíves lenni becsomagolni! - Becsomagolni? Na nézd csak! És legalább köszönnél! Nem tudsz köszönni? Nem tud köszönni. Úgy is megy ki, köszönés nélkül.

Mándy Iván - Egy ​ember álma
"- ​A trónörökös nagyon szerette ezt a fürdőt... - Csak nem azok ott? - Mit képzelsz! Rudolf soha nem húzott volna fel egy ilyen trikót! ... A tábornok bent volt az előszobában. Egy képet nézett a szekrény mellett. Előkotorta öreg, drótkeretes szemüvegét, úgy hajolt a képhez. - Város, valamilyen város. Azért egy domboldal mégiscsak más, domboldal présházzal. - Présház az nincs - János hátrább húzódott. ... Itt szállt meg a svéd király - magyarázta apa. - Ágyba kérte a reggelijét. Kávé, vaj, dzsem, tojás. ...A nő felnézett az ágyról. - Mit csinál a hajammal? - kérdezte elnyúlt, panaszos hangon. János ujjai megmerevedtek. A nőt nézte, ahogy hever az ágyon. A vörös hajat a szekrény tetején. - Egészen összekócol! - hallatszott az ágyról. - Micsoda hajzuhatag! - Apa állt az ajtóban. Hóna alatt a hegedű. - ó, a feleségem haja! - Ferenczi Aurél kijött a szobából. Odament Jánoshoz, letépte kezéről a hajat. - Valaki azt mondta, hogy Erzsébet királynőé volt ilyen. ...Oszlopokban jött a füst. Szélrohamok hajtották. Átszállt a kiégett ablakokon, a szobákon. János a kavargó eget nézte. Közben egy hangot hallott valahonnan mélyről. - Egy könyv... Nekem volt egy könyvem."

Mándy Iván - A ​villamos
"Figyeljen ​ide! Nincsenek már tizenkilencesek. Nincs egyetlen tizenkilences se. Akiről maga azt hiszi, hogy tizenkilences, az nem más, mint... Ördögi, uram! Ördögi! A régi hatosok! Valaha a város büszkeségei. A Körút gavallérjai! És most ezeken a kis utcákon. Megbújva, meglapulva. És megalázva. Ő, de milyen gyalázatosan meggyalázva! Idegen név alatt. Bárki bármikor rájuk piríthat. Megszégyenítheti a nyílt utcán. Hohó! Mintha már találkoztunk volna! Mintha már láttam volna uraságodat! Csak akkor éppen... Igen, ezt még megkaphatják. Ez még hátravan. Hát akkor inkább széthasítva aprófára vágva eltüzelve... Egy kalauznő aludt a fűben a végállomás mellett. Zubbonya szétnyitva. Szőke haját fújta a szél. Kissé távolabb a villamos mélységes megértéssel. Aludj csak! Aludj!"

Mándy Iván - Magukra ​maradtak
"Asszonyok ​a házak homlokzatán. Kibontott hajuk egymásba fonódott. Hajfonatok lánca végig a házfalakon. Mosolyogtak, megkövült, távoli mosollyal. Az engedelmesség és az alázat mosolyával. Pufók gyerekarcok a falakon. De ez néma derű pufókasága. Megkeményedett sár ezeken az arcokon. Esőtől ázott agyagos utakon bukdácsolhattak keresztül. Egy ideig még fogták a kezüket. Még vezették őket. Akkor tört rájuk az a népség. Apró, szőrös majompofák. Kezüket kirántották az anyjuk kezéből."

Mándy Iván - Robin ​Hood
Vidám ​kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. "Robin pajtás" ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.

Mándy Iván - Mi ​van Verával?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mándy Iván - Ma ​este Gizi énekel
Mándy ​Iván mindössze 19 éves, amikor az Irodalom című lap 1937-ben megjelent egyetlen számában napvilágot lát első elbeszélése, és 1945-re már száznál is több írása jelent meg. Mire első novelláskötete 1949-ben megjelenik, már tekintélyes prózaírói életművet tudhatott magáénak. Kisprózai írásainak nem kis hányada azonban mind ez ideig mára elfeledett napilapokban, elsárgult újságoldalakon lappangott, sőt egy részük még ma is csak ott található meg. A lírikusokról elterjedt, hogy már egészen fiatal korban maradandót alkothatnak, s ez igaz is, gondoljunk csak a francia Rimbaud-ra vagy a mi Petőfinkre. E séma szerint a prózaírók később érnek, hiszen csak érett, felnőtt fejjel lehet jó elbeszélést vagy regényt írni. Nos, Mándy eleven cáfolata ennek: már első írásai is az alkotó személyiség talentumát hirdetik, és félre-ismerhetetlenül magukon viselik a „mándys” jegyeket. Nyoma sincs itt tétova próbálkozásnak, éretlen keresgélésnek: biztos kézzel rajzol portrékat, szituációkat, hétköznapi tragédiákat és apró komédiákat. Meglepődve vehette tudomásul a legkényesebb ízlésű kritikus is, hogy átütő tehetség bukkant fel a magyar prózairodalomban. Mándy több húron játszik: rövid, karcolatszerű szösszenetei egy-egy karakter, egy-egy szituáció epikai pillanatfelvételei, mások a humor és a szatíra felé hajlanak. A kötet legmarkánsabb írásai a klasszikus elbeszélő irodalom dramaturgiájára építenek, de Mándy egyéni alkotásmódja felülírja a klasszikus elbeszélés formajegyeit. Kiadásunk 118 újonnan feltárt, 1937 és 1945 között napvilágot látott, kötetben eddig nem publikált írása igazi csemege azoknak, akik a magyar irodalmat kedvelik. Közreadásuk nagymértékben segítheti elő egy „Mándy-összes” megjelentetését.

Mándy Iván - Lélegzetvétel ​nélkül
Az ​életmű sorozat első kötete Mándy Iván novelláinak egy részét, az első három novellás kötetének anyagát (Vendégek a Palackban, 1949, Idegen szobák, 1957, Az ördög konyhája, 1965) gyűjti egybe. Azokat az írásait, amelyekben lenyűgöző művészi erővel, megejtő líraisággal és talán a legkorábban körvonalazta írói világát, azt a jellegzetes külvárosi tájat, csetlő-botló hőseivel, kallódó kisembereivel. Csavargók és léhűtők, árusok és bódésok, felhajtók és rongyrázók, potyapofák és futballdrukkerek, mozirajongók, öregek és fiatalok, öntudatlanul szenvedő és tehetetlenül vergődő, esendő, ám nemegyszer a kegyetlenkedéstől sem visszariadó alakok elevenednek meg és kavarognak ezekben a háború zűrzavarában, a koalíciós években vagy az ötvenes évek első felében játszódó művekben. Az íróról és e korszakának novelláiról szólva Rónay György így összegezte benyomásait Az ördög konyhája megjelenésekor: " Világát már jól ismerjük: társadalom peremén kallódó emberek, az élet hajótöröttjei, akik nemcsak a létükért való küzdelemre látszanak alkalmatlanoknak, hanem arra is, hogy egyáltalán fölépítsék valahogyan az életüket, csináljanak valamit magukból. (...) Kétségkívül nagyon éles szeme van, s amit lát, azt könyörtelen élességgel rögzíti. De az észlelésen és a rögzítésen túl - lehetetlen meg nem érezni - van benne valami mély, leplezett, sokszor iróniával takart részvét, homályosan tapogatódzó érdeklődés ezek iránt a többnyire vakvágányon futó sorsok iránt. Ezek nem pusztán kuriózumok Mándy Iván számára, nem afféle érdekességek, csodabogarak, melyeket gombostűjére szúr, elevenen fölnyársal, s aztán nézi, hogyan kapálódznak és vergődnek. (...) Világa kétségkívül határolt, de ezt a határolt világát nagyon alaposan ismeri, és ábrázolására, >>lényegének<< föltárására sikerült adekvát stílust teremtenie - mondhatnám stílusában olyan műszert teremtett, amely elsőrendűen alkalmas a lét e homályos tudatvilágú rétegének föltárására. A lényeges társadalmi problémák iránt, úgy látszik, valóban nem túlságosan érdeklődik, de azt a keveset, amire figyelmét ráirányítja, különleges éleslátással tudja nézni, ráadásul olykor igen kemény, bár mindig pusztán csak az ábrázolásban megnyilatkozó - és sosem moralizáló - kritikával. "

Mándy Iván - Fél ​hat felé
"Mit ​akarhat egy író? Bármilyen meglepő, írni. A tehetsége törvényei szerint." _(Az író válasza egy körkérdésre)_ "Vannak, akiknek tetszik, s vannak, akiknek nem tetszik; ez azonban mit sem változtat a tényen: azon, hogy Mándy Iván új hangot, új látásmódot, új stílust hozott novellairodalmunkba... Már csak hatását tekintve is olyan író áll előttünk, akit modern prózánk történetéből semmiképpen sem lehet kifelejteni, és akinek jelentőségét alighanem ideje volna higgadtan és alaposan lemérni." _(Rónay György, 1963)_ "Odavetett, éles képek, frappáns hasonlatok. Montírozás, úsztatás, vágás. Csupa filmes kifejezéssel lehet jellemezni ezt az írásművészetet... A ki nem mondott hangulatok, az elharapott szavak, a csak megsejtett érzelmek művészete." _(Gáll István, 1973)_

Mándy Iván - Egy ​ember álma / Álom a színházról / A locsolókocsi
Az ​életműsorozat új kötete Mándy Iván három nagy sikerű, varázslatos erejű alkotását gyűjti egybe. Első megjelenésük időrendjében a következőket: A locsolókocsi (1965), Egy ember álma (1971), Álom a színházról (1977). Ez a három írásmű, mintegy hatévenkénti látleletként, tematikai, részben műfaji és eszközbeli eltéréseivel kitűnően érzékelteti a szerző írói világának gazdagságát és sokszínűségét, szerves egységét és egyúttal változását, elmélyülését is a csaknem két évtizedes időszakban. Mindegyik más és más szeletét, aspektusát és problémakörét mutatja be a rejtekező, szövevényes és izgató, a kimeríthetetlenül csodálatos és fenyegető létezésnek…

Mándy Iván - Az ​ördög konyhája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mándy Iván - A ​huszonegyedik utca
_A ​huszonegyedik utca_ egy egyetemista fiúról szól. Külvárosi utcák, bérházak, kocsmák füstös, kopottas világa tárul fel a regényben. A huszonegyedik utca pedig a főbérlőék kisfiának víziója: Ott aztán énekelhetsz, nem ver meg a rendőr. Nem kiabálnak, nem veszekednek veled, és ha reggel tovább akarsz feküdni, senki sem zavar. A boltos ingyen is ad narancsot, mert nem mindig van pénze az embernek, és a moziban nem kell jegyet váltani. Gábor, a főszereplő, akinek kóborlásairól és vergődéseiről naplójegyzeteket is olvashatunk, a regény vége felé így ír: – Az elhagyott kis mellékutcákban van a huszonegyedik utca.

Mándy Iván - Előadók, ​társszerzők
Ronda ​dolog volt ez. Utazás előtt való éjszaka valóságal rosszul lettem. Elkapott a láz, valami sötét betegség indult. Korán kellett kelnem. Ettől a gondolattól aztán végképp nem tudtam elaludni. Belebámultam a sötétbe, vártam a reggelt. A redőny rései között kedélytelen, szürke fénnyel beszivárgott a reggel. Hogy másztam ki az ágyból? Hogy ittam meg a teát a konyhában? Hogy aztán valami bódult félálomban elinduljak a pályaudvar felé. Ez volt az utazás reggele. Így elindultam. Így indult az előadó, hogy valahol vidéken egy könyvet ismertessen. Ötvenes évek. Az ötvenes évek első fele. Kizuhanva az irodalmi életből, kizuhanva mindenhonnan, jó, hogy ez akadt. Előadások, átírások. Az ifjúsági rádió valósággal az életemet mentette meg, hogy "átcsúsztatott" néhány hangjátékot. "Dobja fe, Mándykám" De hát jó írók írásait általában nem kell feldobni. Azok valahogy megvannak anélkül is. És akiket fel kell dobni...! Azt hiszem, felkötöttem volna magam, ha néhány hasonlóan lepasszolt írótársam nem száll be társszerzőnek. Így mégiscsak elviselhetőbb volt. Közben azért írtam. Előadások, hangjátékok között novellákat. A megjelenés minden reménye nélkül. Úgy éreztem, be kell számolnom erről a korszakomról. Mindarról, ami körülvesz. Mindazokról, akik felmerülnek körülöttem. Előadók, társszerzők... ők vonulnak át ezeken a lapokon. Megcsúszott figurák, mondhatná valaki. De ezek a figurák mégiscsak megőrizték önmagukat. Nem lettek hűtlenek a tehetségükhöz. És nyugodtan mondhatom, hogy a Városhoz se lettek hűtlenek, ahol éltek, és amit soha el nem hagytak.

Mándy Iván - Huzatban
Mándy ​Iván az egyik legrangosabb és legnépszerűbb prózaírónk, akinek már az első írásai is varázslatos világot ábrázoltak, a Teleki téri árusok és vagányok, kallódó figurák, a hónapos szobák és kis hotelek lakóinak világát, szegényes életét, amelyben álom és valóság, vágyak, képzelgések és rideg tények szinte szétbogozhatatlanul keveredtek. Az elmúlt fél évszázad során aztán tematikailag és formailag egyaránt tovább gazdagodott, önéletrajzi és más egyéb témákkal bővült, filmtechnikai vágásokra emlékeztető fogásokkal finomodott, prózaírói igényességéből semmit sem veszítve, stílusában, hangulatában és tömörségében mindinkább a lírához közeledett, és minden tekintetben kiteljesedett írói életműve. Regények, novellák és hangjátékok hosszú sora igazolja ezt, és igazolhatják például újabb novelláinak bevezető sorai, amelyekkel azonnal légkört, hangulatot teremt, s amelyekkel azonnal lebilincseli, magával ragadja olvasóit. "Egy infánsnő jön le a lépcsőn. Olyan méltóságteljes közvetlenséggel. Ki tudja! Talán már régen ismerős ebben az öreg, pesti házban. A lakásokban, az emeleteken, a lépcsőkön. Na persze! Hiszen már többször is járt Bauer Lajosnál. Az infánsnő Henriknek szólítja. Olykor Lajos Henriknek." Csengetésre ébredt. A délutáni álom szétfoszlott. Az a kedves, békés délutáni álom. És most már úgy feküdt a díványon a csengetés záporában. Nem kelt fel. Nem! Még nem! Belekapaszkodott a dívány szélébe. Csengessenek! Csak csengessenek! Most mintha abbahagynák. Nem hagyták abba. Talán többen is nekiugrottak a csengőnek." "A kis Balla! Átviszem őket a szomszéd udvarba a kis Ballához. Kopott külvárosi figura egy külvárosi udvar mélyén. Előbb volt itt, mint maga a ház. Senki se ismeri úgy ezt a környéket. Csak megpöccintem és kidől belőle minden. A németek ráharapnak a kis Ballára." Ezekben az új novellákban Mándy Iván a tőle megszokott könnyedséggel és fölényes mesterségbeli tudással elegyíti a régmúlt, a közelmúlt és a jelen eseményeit, gyakran egy-egy művön belül is egymásba csúsztatva az emlék- és álomfoszlányokat, egymás mellé illesztve a különböző időkből származó elemeket. Többek között az Árusok terén lezajló fejelőcsatákról, Schöpflin Aladár szerkesztői fogadásáról, a zsidóüldözések korának emlékeiről, az emberi gyávaságról és bátorságról, egy nemrégi londoni utazás élményeiről, Petőfi állítólagos Szibériába kerüléséről, Ottlik Gézáról, egy pesti bérház mai életéről, légköréről, egy Kádár Jánosnak címzett tiltakozó jegyzék alá nem írásának körülményeiről olvashatunk bennük. S talán még fontosabb, ami az elmondható, körvonalazható események mögött meghúzódik, az az önmagát nem kímélő, kicsit ironikus és kesernyés szemlélet, amellyel szereplőit, személyeket és tárgyakat egyaránt ábrázolja, s amelyet mégis bölcs szomorúság, az elesettek és megalázottak iránti megbocsátás és szeretet itat át.

Mándy Iván - Előadók, ​társszerzők / Mi van Verával? - Előadók, társszerzők - Arnold, a bálnavadász
A ​Vera-novellák szülőfiguráit a fölbomlott családi hármas hangulatainak, az egybetartozás gesztusainak megőrzése vezérli a mindennapok legváratlanabb helyzeteiben is. A ragaszkodás hatja át az Előadok, társszerzők hőseinek lényét is. Arnold pedig, a kopott kis bábú, a hűség maga.A barátsághoz, a gyengéd érzelmekhez, az életet átszínező költészethez, az emberi méltósághoz való ragaszkodás megtestesítője.

Mándy Iván - Zsámboky ​mozija
Mándy ​Iván a 20. századi magyar prózairodalom mára klasszikusává vált alakja, a próza- és drámaírás nagymestere. Népszerű novellái és regényei mellett ifjúságnak szánt írások és dramaturgiai munkájának köszönhetően számos hangjáték is gazdagítja életművét.

Mándy Iván - Fabulya ​feleségei
"Komiszul ​éltünk. - Állapította meg egy interjúban Mándy Iván e kötetben szereplő, s az ötvenes években keletkezett írásainak a személyes-életrajzi, s egyben történelmi hátteréről. - Álmunkákat végeztünk, átírtunk, lektoráltunk, meg 'előadtunk'. Mások rossz hangjátékait írtam át a rádiónak, főként gyerekhangjátékokat, ezek voltak még az adott anyagban a legártatlanabbak. Persze, ami rossz volt, átírás után is rossz maradt... És előadásokat tartottunk. Milyenek voltak ezek az előadások? Borzalmak voltak. Hidegrázást kaptam előtte és közben, s utána. Mert ráadásul figyelték is, hallgatták is ezeket az előadásokat, nemcsak az egyszerű hallgatók, hanem az egyéb hivatalos hallgatók is. Például egyszer elmentem egy iskolába, tudom, akkor a _Különös házasság_ volt az a Mikszáth-regény, amiről beszélni lehetett, mivel antiklerikálisnak minősítették. Én nem erről beszéltem, hanem a _Gavallérok_ról, amit én a legjobb Mikszáth-írásnak tartok. Nagyszerű írás, nagyszerű kisregény. Nahát engem szépen följelentettek. Úgyhogy egy jó darabig nem tarthattam előadásokat."

Mándy Iván - Séta ​a ház körül
Bitó ​Imre, a cigány, aki százszor és megint csak százszor gyűjti össze minden csepp erejét, hogy magának és családjának emberi életet biztosítson: Julas, az úri szülők örökbe fogadott kedves, tiszta lelkű kislánya, akinek egész élete egyetlen csendes küzdelem a mellett az elzüllött férfi mellett, aki valaha jó volt hozzá: egy bérház, ahol az érdeklődés, a részvét s a rosszindulatú kíváncsiság csatornáival összekötve élnek egymás mellett, függetlenül és mégis kibogozhatatlanul összefonódva a ház lakói: kék kantáros totyogósok, akik ott csüngenek az óvoda kerítésének rácsán, lesve a kinti érdekes világot, tej- és grízfelhőkbe burkolózva lovagolnak a zsiráffal és nyuszikkal díszített biliken - ezek az új Mándy-kötet szereplői és tájai. Mándynál nincs bemutatkozás, és nincs se "táj-leírás", se "jellem-ismertetés". Aki szóba kerül, aki szóhoz jut - azzal rögtön jelen van egész környezete is: a lakás, amelyikből kilépett: ágyban kávézó, csontos, köhögő nagymamája vagy gyerekei, felesége, putrija, a menye, az unokák. És fordítva: a bérház kőfolyosója szomszédokat cipel, az állomás az örökké csak férjére várakozó asszonyt tartja. Minden együtt és egyszerre létezik - egymásra villanó tükördarabokból áll a világ. "Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés" - mondja Mándy a mit akarhat egy író című vallomásában. "Maradt a belső világ. Meg ami az élményekből ebbe belefutott. Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé." Mándynak nincsenek hősei a szónak XIX. századi értelmében. De bizonyos, hogy Ágnes és Bitó, Kövecses Bandi és Julas a maguk módján mégiscsak hősök. Hősök állhatatosságukban, hősök jóságukban. Csöndesek és konokak. Többnyire törékenyek, magányosak, de küzdőképesek: elszántan, utolsó leheletükig harcolnak a közöny, az önzés, a mindenfajta embertelenség ellen.

Mándy Iván - Ha ​köztünk vagy, Holman Endre
" ​Hogy is kezdődött ? Hallani akartam a hangjukat. Látni akartam őket. Az alakjaimat, az ismerőseimet. Akiket szerettem, akiket gyűlöltem. De mindenképpen velük voltam. Egyszerűen hozzám tartoztak. És találtam egy műfajt, ahol magam köré gyűjthettem őket. A hangjáték műfaját. A novella után. Mert hát a novellával indult el minden, Szülők, írók, újságírók, presszóslányok, pincérek, kísértetek - itt vannak körülöttem. Mondják, mondják az életüket. Örömeiket, keserveiket. Megjelennek előttem, látom őket. Igen elsősorban látom őket. Talán furcsa, de hát így van. Arcok merülnek fel, mozdulatok, ahogy leteszik a kabátjukat, ahogy leülnek, ölbe ejtik kezüket, ingerülten vonogatják a vállukat, legyintenek. Mindez megelevenedik. Elkezdődik egy beszélgetés. Kirobban a veszekedés. Viharzó veszekedés. És aztán beáll a csönd. Ez megint olyan különös. Hogy a hangjátékban mennyi mindent kifejez a csönd! Mennyi mindent el lehet vele mondani. Egyébként sose hittem volna, hogy a novellán kívül ilyen ismerős légkörbe kerülök. Eleinte csak néhány félszeg kísérlet. Hangjáték, na igen... Talán egy kicsit meg tudok lógni a novellaírás fegyelme alól. Már ami a hangulati szerkesztést illeti. A hangjáték ugye, azért mégis lazább, oldottabb... Hát nem! A műfaj nem adta meg magát. Tessék csak teljes bedobással! Új földrész, felfedezés... Rendben van! Csakhogy ezért tessék megküzdeni! Egymás után dobtam el az első hangjáték oldalait. Újra kezdtem. És megint csak újra kezdtem. Szó sem volt már semmiféle lazításról. A jól ismert jeges rémület, az a szinte fizikai rosszullét, mint a novelláknál. (Lelkiekről ne beszéljünk!) De akkor már tudtam, hogy otthon vagyok" Mándy Iván

Mándy Iván - Strandok, ​uszodák
Egy ​férfi ásítozik a földszinti kabinsor előtt. Egy másik a lépcsőn üldögél. A terasz üres A nyugágyak elnyúlnak a reggeli fényben. Ez az ő idejük ... ez még igen. Aztán majd az a tébolyodott roham. Ahogy elragadják őket. Egy öreg nő felfelé mászik a lehetetlenül szűk, kanyargós csigalépcsőn. Olykor kifulladva megáll. Néhány ődöngő alak a tetőn. Honnan ereszkedtek le? Miféle fényből? Az öregasszony felfelé mászik. Odalent egy lány kibújik a papucsából. Indul lefelé a medence lépcsőjén. Egy pillanatra megáll. Belecsúszik a vízbe. Belesimul. Közben már jönnek. Már megindult a menet. Nyomulnak befelé, hogy elfoglalják az uszodát. Csoportosan vagy magányosan. Sietve, szinte rohanva. Vagy éppen lassan, ráérősen. Férfiak és nők. Fiatalok és öregek. A férfi csak egy arcot keres. Egy arcra vár.

Mándy Iván - Francia ​kulcs / A huszonegyedik utca / A pálya szélén
A ​Francia kulcs (1948) fõszereplõje, mint több Mándy-írásban, apa és kisfia, valamint egy ócska szálloda a maga gyûrött népével. A kisfiú szemével látjuk a kétes egzisztenciájú, elesett emberek ideiglenes tanyáját, s ez a nézõpont szorongást és különös, könnyed derût ad egyszerre. A francia kulcs, mellyel a tulajdonos be szokta zárni a bérrel késlekedõk szobáit, beleépül a kisfiú világába és bölcsességgé érik benne. A regény végén apjával az Anyához költöznek, de érezni lehet, hogy a kisfiú is tudja: ez is csak ideiglenes, s így jó, így igaz. ; A huszonegyedik utca (1949) egy egyetemista fiúról szól. Külvárosi utcák, bérházak, kocsmák füstös, kopottas világa tárul fel a regényben. A huszonegyedik utca pedig a fõbérlõék kisfiának víziója: Ott aztán énekelhetsz, nem ver meg a rendõr. Nem kiabálnak, nem veszekednek veled, és ha reggel tovább akarsz feküdni, senki sem zavar. A boltos ingyen is ad narancsot, mert nem mindig van pénze az embernek, és a moziban nem kell jegyet váltani. Gábor, a fõszereplõ, akinek kóborlásairól és vergõdéseit naplójegyzeteket is olvashatunk, a regény vége felé így ír: -Az elhagyott kis mellékutcákban van a huszonegyedik utca.

Mándy Iván - Átkelés
Semmi ​sem véletlen Mándy világában - nagyon is szigorú törvények uralkodnak benne. A baj, a bánat, a bűn, a hit, a hűtlenség, a kirekesztettség, a kopottságában is szívós mítosz (lehet egyéni és társadalmi eredetű egyaránt), a halál, az értelem, a képzelet, a hazugság, és a józan megvilágosodás, a szenvedés és a játék - mind-mind olyan elemek, amelyek beleépülnek az emberi életbe, s kénytelen-kelletlen számolni kell velük: nincs olyan bölcsesség, nincs olyan öröm, nincs olyan szépség, amely függetleníteni tudná magát tőlük. S konzekvens írói választás az, amely tizenhét hosszabb-rövidebb írás által mindennek kifejezésére a költészetet hívja segítségül. Igaz és alkalmas formát talált e kötetében az író igaz és elgondolkoztató véleményvízióinak megjelenítéséhez.

Mándy Iván - Régi ​idők mozija / Zsámboky mozija
A ​Mándy Iván művei sorozat jelen második kötete az írónak a film, a filmművészet ihlette két nagyobb kompozícióját nyújtja át.

Mándy Iván - Séta ​a ház körül / Előadók, társszerzők
Mándy ​Iván (1918–1995) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas író, drámaíró és dramaturg. Első novellája a Magyarság című lapban jelent meg, 1937-ben. Innentől kezdve folyamatosan jelennek meg írásai. A háború alatt sporttudósítóként dolgozott, de a háború után újra a szépirodalomé a főszerep: az Újholdasakhoz csatlakozott, rövid ideig társzerkesztőként is tevékenykedett a lapnál. 1949 és 1957 között nem publikálhatott, az Újhold is megszűnt, így félig-meddig kényszerből elhelyezkedett a Magyar Rádiónál, ahol leginkább dramaturgként, hangjátékok szerzőjeként tevékenykedett. Ugyanebben az időszakban a Népművelési Intézet munkatársaként vidéken tartott előadásokat. Azonban a „kényszerű csend” időszakában is dolgozott, ezek a művei csak később jelenhettek meg. 1957 után szabadúszó,1989-től a Holmi szerkesztője, 1992-től pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Mándy Iván - Francia ​kulcs
A ​Francia kulcs (1948) főszereplője, mint több Mándy-írásban, apa és kisfia, valamint egy ócska szálloda a maga gyűrött népével. A kisfiú szemével látjuk a kétes egzisztenciájú, elesett emberek ideiglenes tanyáját, s ez a nézőpont szorongást és különös, könnyed derűt ad egyszerre. A francia kulcs, mellyel a tulajdonos be szokta zárni a bérrel késlekedők szobáit, beleépül a kisfiú világába és bölcsességgé érik benne. A regény végén apjával az Anyához költöznek, de érezni lehet, hogy a kisfiú is tudja: ez is csak ideiglenes, s így jó, így igaz.

Mándy Iván - Tépett ​füzetlapok
Mándy ​Iván (1918-) a modern magyar novella egyik mestere tősgyökeres pesti író. "Gyár utca. Tisza Kálmán tér. Józsefváros. Nekem ez Magyarország, ez a haza. Pontosabban: csak innen kiindulva tudom átfogni", vallotta meg egyszer, s írásaiban - novelláinak színe-javát tartalmazó Tépett füzetlapok című kötetünkben is - ennek a szülőföldnek a képe jelenik meg szüntelenül; a pesti utcák, terek, kapualjak, valaha volt kávéházak, kiskocsmák, ütött-kopott szállodák, "csengetős" mozik világát benépesítő, jellegzetes embereivel együtt. A régi, legendás Teleki, az Árusok tere ócskásai, ügynökök, szállodaportások, alvilági nehéz fiúk a Tisza Kálmán térről, padokon háló csavargók, valamint örökké szivarozó, lapnélküli "szerkesztő úr" apja, fantasztikus gründolások és más pénzügyi manőverek bohém életű megszállottja és kárvallottja; ebben az emberi környezetben telt el "rémületes és bizonytalan gyerekkora", a polgári jólét és a bohém nyomorúság hullámvasútján "teli életfélelemmel", s őket ábrázolja a könyörtelen éleslátás és megindult szeretetet kettős fénytörésben, meg a csinos bölcsészlányokat, presszós nőket, a tribünök árnyékában élő, s a futballpályák szélén ácsorgó, fanatikus drukkereket, akiknek a klubhűsége az író számára voltaképpen azonos a "hazaszeretet" fogalmával. - A pályakezdő novellistát Schöpflin Aladár fedezte föl, s Mándy azóta is ragaszkodik írói világának anyagához és embereihez, akik "olyanok, amilyenek, de abban valódiak." De hát az az ő ars poeticája. "Dolgozni kell - nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett terekhez, utcákhoz."

Kollekciók