Ajax-loader

Mándy Iván könyvei a rukkolán


Mándy Iván - Egy ​ember álma
"- ​A trónörökös nagyon szerette ezt a fürdőt... - Csak nem azok ott? - Mit képzelsz! Rudolf soha nem húzott volna fel egy ilyen trikót! ... A tábornok bent volt az előszobában. Egy képet nézett a szekrény mellett. Előkotorta öreg, drótkeretes szemüvegét, úgy hajolt a képhez. - Város, valamilyen város. Azért egy domboldal mégiscsak más, domboldal présházzal. - Présház az nincs - János hátrább húzódott. ... Itt szállt meg a svéd király - magyarázta apa. - Ágyba kérte a reggelijét. Kávé, vaj, dzsem, tojás. ...A nő felnézett az ágyról. - Mit csinál a hajammal? - kérdezte elnyúlt, panaszos hangon. János ujjai megmerevedtek. A nőt nézte, ahogy hever az ágyon. A vörös hajat a szekrény tetején. - Egészen összekócol! - hallatszott az ágyról. - Micsoda hajzuhatag! - Apa állt az ajtóban. Hóna alatt a hegedű. - ó, a feleségem haja! - Ferenczi Aurél kijött a szobából. Odament Jánoshoz, letépte kezéről a hajat. - Valaki azt mondta, hogy Erzsébet királynőé volt ilyen. ...Oszlopokban jött a füst. Szélrohamok hajtották. Átszállt a kiégett ablakokon, a szobákon. János a kavargó eget nézte. Közben egy hangot hallott valahonnan mélyről. - Egy könyv... Nekem volt egy könyvem."

Mándy Iván - Mit ​akarhat egy író?
Mándy ​Iván új hangot, új látásmódot, új stílust hozott novellairodalmunkba. Hangot, látásmódot, stílust, melynek nagy vonzereje van: ki ne látná, hogy az újabb nemzedék néhány, sokat ígérő tehetsége az ő útján halad tovább... Számára a próza nemcsak közlési eszköz, nemcsak ábrázolásforma, elbeszélésmód, hanem ugyanannyira költészet is, azaz - mint a szürrealisták mondták - költői valóságteremtés... Bonyolultan vegyül benne egyrészt a morális ítélet, másrészt a megértés, harmadsorban bizonyos személyesség. »Költői realista« olyasformán, ahogyan Gelléri Andor Endre »tündéri realizmusáról« beszélünk...

Mándy Iván - A ​villamos
"Figyeljen ​ide! Nincsenek már tizenkilencesek. Nincs egyetlen tizenkilences se. Akiről maga azt hiszi, hogy tizenkilences, az nem más, mint... Ördögi, uram! Ördögi! A régi hatosok! Valaha a város büszkeségei. A Körút gavallérjai! És most ezeken a kis utcákon. Megbújva, meglapulva. És megalázva. Ő, de milyen gyalázatosan meggyalázva! Idegen név alatt. Bárki bármikor rájuk piríthat. Megszégyenítheti a nyílt utcán. Hohó! Mintha már találkoztunk volna! Mintha már láttam volna uraságodat! Csak akkor éppen... Igen, ezt még megkaphatják. Ez még hátravan. Hát akkor inkább széthasítva aprófára vágva eltüzelve... Egy kalauznő aludt a fűben a végállomás mellett. Zubbonya szétnyitva. Szőke haját fújta a szél. Kissé távolabb a villamos mélységes megértéssel. Aludj csak! Aludj!"

Mándy Iván - Magukra ​maradtak
"Asszonyok ​a házak homlokzatán. Kibontott hajuk egymásba fonódott. Hajfonatok lánca végig a házfalakon. Mosolyogtak, megkövült, távoli mosollyal. Az engedelmesség és az alázat mosolyával. Pufók gyerekarcok a falakon. De ez néma derű pufókasága. Megkeményedett sár ezeken az arcokon. Esőtől ázott agyagos utakon bukdácsolhattak keresztül. Egy ideig még fogták a kezüket. Még vezették őket. Akkor tört rájuk az a népség. Apró, szőrös majompofák. Kezüket kirántották az anyjuk kezéből."

A_trafik
elérhető
2

Mándy Iván - A ​Trafik
A ​hölgy feláll. (Néha feláll, és akkor látni a szűk fekete szoknyáját.) Kiemelt két cigarilloszt a dobozból. Zacskóba csúsztatja. Úgy nyújtja a fiú felé. Szeret! Ha zacskóba adja a szivart akkor szeret! Még akkor is, ha papírba csomagolja. Leszakított újságpapírba vagy olyan bús barnába. De persze, ha csak úgy nyomja a kezembe!... A trafik esti fénye. Egyszerre csak előtte a kivilágított kirakat. A járdára hulló kedves, otthonos fény. A járdaszéli vékonyka fa is kapott valamit ebből a fényből. Mintha többen állnának a fa mellett. Egész kis társaság. Itt adtak találkozót egymásnak, hogy aztán együtt menjenek be. És beszélgessenek. Odabent is ismerősök várják őket. De a legkedvesebb ismerős maga a hölgy. Nem, a hölgy nem beszélget senkivel. Még sose láttam, hogy beszélgetett volna valakivel. Talán nincs is ott. Talán az a másik ül a pult mögött. Ó, igen, az a másik. Sovány, szemüveges nő szétlapított orral. Valahonnan a szemüvege fölül néz. Kedélytelen, náthás hang. Két cigarillosz! És már nyújtja is. De a fiú megszólal. (Most megszólal!) - Tessék szíves lenni becsomagolni! - Becsomagolni? Na nézd csak! És legalább köszönnél! Nem tudsz köszönni? Nem tud köszönni. Úgy is megy ki, köszönés nélkül.

Mándy Iván - Álom ​a színházról
Az ​Író színdarabja bemutatására készül. S eközben nyomasztó, különös álmok gyötrik. Szorong, hogy el találja mulasztani a bemutatót. Hogy nem lesz közönség. Hogy egyáltalán előadás sem lesz...S mialatt a rendezővel együtt helyszíneket keres, szereplők után futkos, különös kalandokban lesz része. Álombeli kalandokban persze.Néger nagyapót játszik egy eszpresszóbeli, furcsa színielőadáson, s a játék szívszorítóan komollyá változik...Zsókával, a meghalt színésznővel indul süteményt és tejszínhabot vásárolni, és megismerkedik egy bigott főpincérrel...Versenyt úszik valami nagy, titokzatos vízben Bélával, darabja rendezőjével; Süddeutsches Theater meghívását várja; megkéri Dragonics Teréz kezét; jegyet vált a halottak színházába; hátán cipeli a nagy Liszauert, az Árusok Terének veteránját...De mindig, mindenhova későn érkezik.

1552575
elérhető
2

Mándy Iván - Ciklon
Senki ​sem ismerte nála jobban a budapesti bérházak, presszók, uszodák és focipályák világát, és senki sem tudta nála jobban, hogy a nagy felfedezésekhez nem feltétlenül kell elutazni: elég egy választott világot minél közelebbről szemügyre venni. Mándy Iván a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb, besorolhatatlan, mindig újra és újra felfedezett klasszikusa. Novellái éppolyan feledhetetlenek, mint ifjúsági regényei vagy a Régi idők focija című film alapjául szolgáló írások, mégis ezek a novellák jelentik az életmű esszenciáját. A szerző születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyv Mándy legjobb történeteiből ad válogatást, a kötetet szerkesztő Darvasi Ferenc értelmező életrajzának kíséretében.

Mándy Iván - Robin ​Hood
Vidám ​kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. "Robin pajtás" ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.

Mándy Iván - A ​bútorok
A ​roskatag karosszékek, ormótlan hármasszekrények, kopott kórházi vaságyak, ásatag ebédlőgarnitúrák, hivalkodó márványasztalok - e könyv különös hősei - valamennyien tanúk. Az önnön szűkösségüktől szenvedő, képzelt csodákkal, valódi és álmodott emlékekkel vígasztalandó emberi életek tanúi. A múlt és a jelen kísérteteiről, kínzó magányról és megunt társaságáról, betegségről és halálról, röpke szerelmekről, ünnepi kedvről és hétköznapi józanságról: az emberi életek kiszámíthatatlanul formálódó költészetéről vallanak Mándy Iván bútorai, a padlásra került ócskaságok csakúgy, mint a pöffeszkedő vadonatújak. "Éjjeliszekrények érkeztek a házba. Zömök, barna éjjeliszekrények. Elfoglalták a lépcsőfordulókat. Minden emeleten egy-egy éjjeliszekrény. Egy pillanat és felcsendül a karének. Egy rekamié lebegett az udvar fölött. Egy olyan dupla rekamié. Oldalt dőlve úszott a levegőben. Ellebegett az udvar fölött. Visszatért. Mozdulatlanul állt a levegőben. Lassan ereszkedett."

Mándy Iván - Tribünök ​árnyéka
Az ​oroszlánsörényes süket, fölényes mosollyal belebámult a levegőbe. - Ezen a helyen nem szoktak verekedni. Vagy maga verekedett? - Harsogva nevetni kezdett, majd megkérdezte: - Mi van a trópusi frakkjával? Ugye, magának van egy trópusi frakkja? - A fiam küldte a trópusi frakkot - bólogatott a mókusszemű. - A másikra nézett, és újra megpróbálkozott: - Tegnap innen kivertek egy egész bandát. Egy tigrisvadász kipofozott egy egész társaságot.

Mándy Iván - Séta ​a ház körül / Előadók, társszerzők
Mándy ​Iván (1918–1995) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas író, drámaíró és dramaturg. Első novellája a Magyarság című lapban jelent meg, 1937-ben. Innentől kezdve folyamatosan jelennek meg írásai. A háború alatt sporttudósítóként dolgozott, de a háború után újra a szépirodalomé a főszerep: az Újholdasakhoz csatlakozott, rövid ideig társzerkesztőként is tevékenykedett a lapnál. 1949 és 1957 között nem publikálhatott, az Újhold is megszűnt, így félig-meddig kényszerből elhelyezkedett a Magyar Rádiónál, ahol leginkább dramaturgként, hangjátékok szerzőjeként tevékenykedett. Ugyanebben az időszakban a Népművelési Intézet munkatársaként vidéken tartott előadásokat. Azonban a „kényszerű csend” időszakában is dolgozott, ezek a művei csak később jelenhettek meg. 1957 után szabadúszó,1989-től a Holmi szerkesztője, 1992-től pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Mándy Iván - Mi ​van Verával?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mándy Iván - Tájak, ​az én tájaim
Emlékezetvillanások ​keverednek itt a képzelet játékaival és a hétköznapi beszéd törmelékeivel. A Tárgyak életre kelnek, és önnön életükbe belekövesedett emberek osztoznak az élet elkoptatott színterein. A jelen néha megfakul, s a múlt eleven lesz, töredezettségében is diadalmas. A költészet átszínezi a kopott utcákat, tereket és a bérházak lakásait. A nagyváros kötészete ez. Groteszk és bensőséges, részvéttel teli és kíméletlen képek váltakoznak: belőlük rajzolódik ki az író teremtett és valódi világa, amelyet teljessé és felejthetetlenné a hűség avat. Hűség a városhoz, az emberekhez, teremtett alakjaihoz, önnön életéhez. Elbeszélések, kisregények: amelyeket az írói szemlélet töretlen azonossága formál egyetlen nagy egésszé. Pillanatfelvételek és finoman megmunkált epizódok egymásutánjai, amelyekből egy nagy film épül.

Mándy Iván - Séta ​a ház körül
Bitó ​Imre, a cigány, aki százszor és megint csak százszor gyűjti össze minden csepp erejét, hogy magának és családjának emberi életet biztosítson: Julas, az úri szülők örökbe fogadott kedves, tiszta lelkű kislánya, akinek egész élete egyetlen csendes küzdelem a mellett az elzüllött férfi mellett, aki valaha jó volt hozzá: egy bérház, ahol az érdeklődés, a részvét s a rosszindulatú kíváncsiság csatornáival összekötve élnek egymás mellett, függetlenül és mégis kibogozhatatlanul összefonódva a ház lakói: kék kantáros totyogósok, akik ott csüngenek az óvoda kerítésének rácsán, lesve a kinti érdekes világot, tej- és grízfelhőkbe burkolózva lovagolnak a zsiráffal és nyuszikkal díszített biliken - ezek az új Mándy-kötet szereplői és tájai. Mándynál nincs bemutatkozás, és nincs se "táj-leírás", se "jellem-ismertetés". Aki szóba kerül, aki szóhoz jut - azzal rögtön jelen van egész környezete is: a lakás, amelyikből kilépett: ágyban kávézó, csontos, köhögő nagymamája vagy gyerekei, felesége, putrija, a menye, az unokák. És fordítva: a bérház kőfolyosója szomszédokat cipel, az állomás az örökké csak férjére várakozó asszonyt tartja. Minden együtt és egyszerre létezik - egymásra villanó tükördarabokból áll a világ. "Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés" - mondja Mándy a mit akarhat egy író című vallomásában. "Maradt a belső világ. Meg ami az élményekből ebbe belefutott. Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé." Mándynak nincsenek hősei a szónak XIX. századi értelmében. De bizonyos, hogy Ágnes és Bitó, Kövecses Bandi és Julas a maguk módján mégiscsak hősök. Hősök állhatatosságukban, hősök jóságukban. Csöndesek és konokak. Többnyire törékenyek, magányosak, de küzdőképesek: elszántan, utolsó leheletükig harcolnak a közöny, az önzés, a mindenfajta embertelenség ellen.

Mándy Iván - Ma ​este Gizi énekel
Mándy ​Iván mindössze 19 éves, amikor az Irodalom című lap 1937-ben megjelent egyetlen számában napvilágot lát első elbeszélése, és 1945-re már száznál is több írása jelent meg. Mire első novelláskötete 1949-ben megjelenik, már tekintélyes prózaírói életművet tudhatott magáénak. Kisprózai írásainak nem kis hányada azonban mind ez ideig mára elfeledett napilapokban, elsárgult újságoldalakon lappangott, sőt egy részük még ma is csak ott található meg. A lírikusokról elterjedt, hogy már egészen fiatal korban maradandót alkothatnak, s ez igaz is, gondoljunk csak a francia Rimbaud-ra vagy a mi Petőfinkre. E séma szerint a prózaírók később érnek, hiszen csak érett, felnőtt fejjel lehet jó elbeszélést vagy regényt írni. Nos, Mándy eleven cáfolata ennek: már első írásai is az alkotó személyiség talentumát hirdetik, és félre-ismerhetetlenül magukon viselik a „mándys” jegyeket. Nyoma sincs itt tétova próbálkozásnak, éretlen keresgélésnek: biztos kézzel rajzol portrékat, szituációkat, hétköznapi tragédiákat és apró komédiákat. Meglepődve vehette tudomásul a legkényesebb ízlésű kritikus is, hogy átütő tehetség bukkant fel a magyar prózairodalomban. Mándy több húron játszik: rövid, karcolatszerű szösszenetei egy-egy karakter, egy-egy szituáció epikai pillanatfelvételei, mások a humor és a szatíra felé hajlanak. A kötet legmarkánsabb írásai a klasszikus elbeszélő irodalom dramaturgiájára építenek, de Mándy egyéni alkotásmódja felülírja a klasszikus elbeszélés formajegyeit. Kiadásunk 118 újonnan feltárt, 1937 és 1945 között napvilágot látott, kötetben eddig nem publikált írása igazi csemege azoknak, akik a magyar irodalmat kedvelik. Közreadásuk nagymértékben segítheti elő egy „Mándy-összes” megjelentetését.

Mándy Iván - What ​Was Left
Ivan ​Mandy (1918-1995) created one of the most original oeuvres in 20th-century Hungarian fiction. The stories written in the first half of his career have become classics of the genre, recalling Chekhov and Salinger. From the 1970s on Mandy's writings, borrowing techniques from the radio play and the cinema, have projected scenes from the narrator's mindscapes, catching memory and desire in the act, capturing states of mind in the process of becoming, strange and familial voices arising from the near and distant past, erasing the tenuous boundaries between dreaming and waking, past and present. The dozen stories and novellas in WHAT WAS LEFT have been selected from four collections of Ivan Mandy's fiction published between 1972 and 1992. In them, starting from the material things of everyday life, transcending the realm of the rational and, like his beloved Buster Keaton, approaching other dimensions in the hierarchy of being, Ivan Mandy works his quiet, enigmatic and preposterous charm.

Mándy Iván - A ​locsolókocsi
Egy ​kefefejű kisfiú áll az utcasarkon. Áll és vár. Talán ma feltűnik a locsolókocsi, egyszer csak behúzza egy kéz a kocsiba, és ő suttorgó vízesésben repül a város felett. Furcsa útjai vannak a kisfiúnak, aki egyesek szerint épp csak akkora, mint egy pattogatott kukorica, de "rém erős". Különben Totyinak hívják, igazi nevén pedig Garancsi Jancsinak. Ő és barátja, a nagy Oma meg a már említett locsolókocsi a főhősei ennek a regénynek. további szereplők: a VII. á) és b) osztály tanulói, köztük a két Beke a labdával, a szőke copfos Král Bori, Lukács, akit intézetbe visznek, Panni néni, Szász doktor, aki besegít fiának a politechnikai versenybe, egy titokzatos legionárius és még sokan mások. A könyvet a népszerű Csutak-történetek szerzője írta.

Mándy Iván - Francia ​kulcs
A ​Francia kulcs (1948) főszereplője, mint több Mándy-írásban, apa és kisfia, valamint egy ócska szálloda a maga gyűrött népével. A kisfiú szemével látjuk a kétes egzisztenciájú, elesett emberek ideiglenes tanyáját, s ez a nézőpont szorongást és különös, könnyed derűt ad egyszerre. A francia kulcs, mellyel a tulajdonos be szokta zárni a bérrel késlekedők szobáit, beleépül a kisfiú világába és bölcsességgé érik benne. A regény végén apjával az Anyához költöznek, de érezni lehet, hogy a kisfiú is tudja: ez is csak ideiglenes, s így jó, így igaz.

Mándy Iván - A ​huszonegyedik utca
_A ​huszonegyedik utca_ egy egyetemista fiúról szól. Külvárosi utcák, bérházak, kocsmák füstös, kopottas világa tárul fel a regényben. A huszonegyedik utca pedig a főbérlőék kisfiának víziója: Ott aztán énekelhetsz, nem ver meg a rendőr. Nem kiabálnak, nem veszekednek veled, és ha reggel tovább akarsz feküdni, senki sem zavar. A boltos ingyen is ad narancsot, mert nem mindig van pénze az embernek, és a moziban nem kell jegyet váltani. Gábor, a főszereplő, akinek kóborlásairól és vergődéseiről naplójegyzeteket is olvashatunk, a regény vége felé így ír: – Az elhagyott kis mellékutcákban van a huszonegyedik utca.

Mándy Iván - Harminc ​novella
Írásaim ​örökké visszatérő színtere a három tér világa. Tisza Kálmán tér, Mátyás tér, Teleki tér. Ifjúságom idején három külön világ. A Tisza Kálmán tér nagyköre a sötétség beálltával, meglehetősen fenyegető. Szinte maga az alvilág. De a virágokkal szegélyezett sétányok a szerelmespároké. A Mátyás tér szűk kis mellékutcáival a cigányoké. Innen mindig zene hallatszik, látni olykor nem látni senkit. Mintha maga a tér zenélne. A Teleky pedig az árusok tere. Legendás alakok ezek az árusok. Beleveszve egy soha véget nem érő párbeszédbe. Váratlanul megvadulnak. Előkerül a kés? Egymásnak ugranak? Á, dehogy. Összeölelkeznek, elindulnak egy ivó felé. Hát igen, nekem ez a hazám. A hajdani külvárosi terek, kapualjak, cukrászdák, homályos kávéházak. Ahol a novellák és regények lejátszódnak. Igen írtam néhány regényt, úgy érzem, nem is kell szégyenkeznem miattuk. De ami nálam alapvető, az mégis a novella. Mondhatni, valahogy ez az anyanyelvem. Ez a rövid lélegzetű, tömören, néhány szóval is kifejezhető műfaj. Ahogy egy fénysáv kihasít egy darabot a sötétből. Nem tűri el a magyarázatot, a locsogást. Jobb pillanataiban talán a versre emlékeztet. (Mándy Iván)

Mándy Iván - Lány ​az uszodából
A ​kötet huszonkét novellája a mai magyar próza egyik legegyénibb hangú mesterének életművébe nyújt betekintést. A néhol drámai, de legtöbbször ironikusan vagy szorongatóan költői elbeszélések hősei egyszerű emberek: bérkocsisok, felszolgálónők, kültelki vagányok, árusok, ügynökök, vásott suhancok. S ha feltűnik is közöttük néhány "intellektuálisabb" figura - Zsámboky János író és néhány kartársa -, az ő történeteikben is éppúgy a hétköznapiság levegője leng, mint a Teleki téri legendákban, novellákban. A frisebb elbeszélések igazi hősei pedig az emlékek: a múlt, amely többnyire szomorú és reménytelen volt, s felejthetetlenként megőrzött pillanatait is legtöbbször csak utólag teremtette meg a képzelet és az önvédő hazugság. E kitalált, átlényegített pillanatok azonban hamisságukban is megejtőek és varázsosak, mert az élet furcsa, éltető és élni segítő költészete testesül meg bennük.

Mándy Iván - Zsámboky ​mozija
Mándy ​Iván a 20. századi magyar prózairodalom mára klasszikusává vált alakja, a próza- és drámaírás nagymestere. Népszerű novellái és regényei mellett ifjúságnak szánt írások és dramaturgiai munkájának köszönhetően számos hangjáték is gazdagítja életművét.

Mándy Iván - Strandok, ​uszodák
Egy ​férfi ásítozik a földszinti kabinsor előtt. Egy másik a lépcsőn üldögél. A terasz üres A nyugágyak elnyúlnak a reggeli fényben. Ez az ő idejük ... ez még igen. Aztán majd az a tébolyodott roham. Ahogy elragadják őket. Egy öreg nő felfelé mászik a lehetetlenül szűk, kanyargós csigalépcsőn. Olykor kifulladva megáll. Néhány ődöngő alak a tetőn. Honnan ereszkedtek le? Miféle fényből? Az öregasszony felfelé mászik. Odalent egy lány kibújik a papucsából. Indul lefelé a medence lépcsőjén. Egy pillanatra megáll. Belecsúszik a vízbe. Belesimul. Közben már jönnek. Már megindult a menet. Nyomulnak befelé, hogy elfoglalják az uszodát. Csoportosan vagy magányosan. Sietve, szinte rohanva. Vagy éppen lassan, ráérősen. Férfiak és nők. Fiatalok és öregek. A férfi csak egy arcot keres. Egy arcra vár.

Mándy Iván - Tépett ​füzetlapok
Mándy ​Iván (1918-) a modern magyar novella egyik mestere tősgyökeres pesti író. "Gyár utca. Tisza Kálmán tér. Józsefváros. Nekem ez Magyarország, ez a haza. Pontosabban: csak innen kiindulva tudom átfogni", vallotta meg egyszer, s írásaiban - novelláinak színe-javát tartalmazó Tépett füzetlapok című kötetünkben is - ennek a szülőföldnek a képe jelenik meg szüntelenül; a pesti utcák, terek, kapualjak, valaha volt kávéházak, kiskocsmák, ütött-kopott szállodák, "csengetős" mozik világát benépesítő, jellegzetes embereivel együtt. A régi, legendás Teleki, az Árusok tere ócskásai, ügynökök, szállodaportások, alvilági nehéz fiúk a Tisza Kálmán térről, padokon háló csavargók, valamint örökké szivarozó, lapnélküli "szerkesztő úr" apja, fantasztikus gründolások és más pénzügyi manőverek bohém életű megszállottja és kárvallottja; ebben az emberi környezetben telt el "rémületes és bizonytalan gyerekkora", a polgári jólét és a bohém nyomorúság hullámvasútján "teli életfélelemmel", s őket ábrázolja a könyörtelen éleslátás és megindult szeretetet kettős fénytörésben, meg a csinos bölcsészlányokat, presszós nőket, a tribünök árnyékában élő, s a futballpályák szélén ácsorgó, fanatikus drukkereket, akiknek a klubhűsége az író számára voltaképpen azonos a "hazaszeretet" fogalmával. - A pályakezdő novellistát Schöpflin Aladár fedezte föl, s Mándy azóta is ragaszkodik írói világának anyagához és embereihez, akik "olyanok, amilyenek, de abban valódiak." De hát az az ő ars poeticája. "Dolgozni kell - nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett terekhez, utcákhoz."

Mándy Iván - Huzatban
Mándy ​Iván az egyik legrangosabb és legnépszerűbb prózaírónk, akinek már az első írásai is varázslatos világot ábrázoltak, a Teleki téri árusok és vagányok, kallódó figurák, a hónapos szobák és kis hotelek lakóinak világát, szegényes életét, amelyben álom és valóság, vágyak, képzelgések és rideg tények szinte szétbogozhatatlanul keveredtek. Az elmúlt fél évszázad során aztán tematikailag és formailag egyaránt tovább gazdagodott, önéletrajzi és más egyéb témákkal bővült, filmtechnikai vágásokra emlékeztető fogásokkal finomodott, prózaírói igényességéből semmit sem veszítve, stílusában, hangulatában és tömörségében mindinkább a lírához közeledett, és minden tekintetben kiteljesedett írói életműve. Regények, novellák és hangjátékok hosszú sora igazolja ezt, és igazolhatják például újabb novelláinak bevezető sorai, amelyekkel azonnal légkört, hangulatot teremt, s amelyekkel azonnal lebilincseli, magával ragadja olvasóit. "Egy infánsnő jön le a lépcsőn. Olyan méltóságteljes közvetlenséggel. Ki tudja! Talán már régen ismerős ebben az öreg, pesti házban. A lakásokban, az emeleteken, a lépcsőkön. Na persze! Hiszen már többször is járt Bauer Lajosnál. Az infánsnő Henriknek szólítja. Olykor Lajos Henriknek." Csengetésre ébredt. A délutáni álom szétfoszlott. Az a kedves, békés délutáni álom. És most már úgy feküdt a díványon a csengetés záporában. Nem kelt fel. Nem! Még nem! Belekapaszkodott a dívány szélébe. Csengessenek! Csak csengessenek! Most mintha abbahagynák. Nem hagyták abba. Talán többen is nekiugrottak a csengőnek." "A kis Balla! Átviszem őket a szomszéd udvarba a kis Ballához. Kopott külvárosi figura egy külvárosi udvar mélyén. Előbb volt itt, mint maga a ház. Senki se ismeri úgy ezt a környéket. Csak megpöccintem és kidől belőle minden. A németek ráharapnak a kis Ballára." Ezekben az új novellákban Mándy Iván a tőle megszokott könnyedséggel és fölényes mesterségbeli tudással elegyíti a régmúlt, a közelmúlt és a jelen eseményeit, gyakran egy-egy művön belül is egymásba csúsztatva az emlék- és álomfoszlányokat, egymás mellé illesztve a különböző időkből származó elemeket. Többek között az Árusok terén lezajló fejelőcsatákról, Schöpflin Aladár szerkesztői fogadásáról, a zsidóüldözések korának emlékeiről, az emberi gyávaságról és bátorságról, egy nemrégi londoni utazás élményeiről, Petőfi állítólagos Szibériába kerüléséről, Ottlik Gézáról, egy pesti bérház mai életéről, légköréről, egy Kádár Jánosnak címzett tiltakozó jegyzék alá nem írásának körülményeiről olvashatunk bennük. S talán még fontosabb, ami az elmondható, körvonalazható események mögött meghúzódik, az az önmagát nem kímélő, kicsit ironikus és kesernyés szemlélet, amellyel szereplőit, személyeket és tárgyakat egyaránt ábrázolja, s amelyet mégis bölcs szomorúság, az elesettek és megalázottak iránti megbocsátás és szeretet itat át.

Mándy Iván - Csutak ​és a szürke ló
Csutak, ​ez az érzékeny és nyugtalan kiskamasz a Csutak színre lép című könyvben kezdte el bolyongásait a budapesti utcák, terek, kapualjak, grundok világában. Ott, az előző történetben Csutakot elrabolják. Most ő adja a fejét rablásra. Csakhogy ő nem embert rabol, hanem - lovat. Vagy talán ez nem is rablás, hanem életmentés? A fuvarosnő mindenesetre hiába keresi kiöregedett szürke lovát, és joggal gondolhatja hogy ellopták. Kis hőseink azonban szentül hiszik hogy megmentették a vén paripát a vágóhídtól. Hová rejtik, mi lesz szegény pára sorsa a gyerekek gondozásában, erről szól Mándy Iván regénye, mely egyike a legszebb legköltőibb Csutak-történeteknek. A kötetet Réber László kitűnő rajzai díszitik.

Mándy Iván - Régi ​idők mozija
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mándy Iván - Az ​ördög konyhája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mándy Iván - Egyérintő
Diákkoromban ​futballista-karrierről álmodtam. Korán kiderült: a kerek labdához semmi tehetségem. Elkezdtem írni. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, mikor egy fejelőmérkőzésen valamit észrevettem. Öreg csavargó ment át a téren, leült a padra és elaludt. Ez lett az első novellám. Ezzel rábukkantam az alaptémára, vagy még inkább: az alaptéma talált meg engem. Hőseim azóta is jönnek, legyintenek, elalszanak. Másképpen: a külváros varázsa, álomvilága és költészete adott nekem látásmódot. Amit írok, egy szelet a világból. Amennyit a reflektor kihasít a sötétből. Mint mikor egy gyerek az ablakon át az utcára bámul, s az előtte elvonuló látványból valamit behúz magának, hogy alaposan szemügyre vegye. Írói igényem: kizárni minden esetlegességet, elhagyni a töltő- és mellékanyagot, megtalálni és rögzíteni a legfontosabbat. Egy szóval sem többet. Annak a bódénak, amit én Budapesten, az árusok terén felállítok, a világ minden pontján meg kell állnia. Ha bárhol összedől, be kell ismernem, hogy rosszul építkeztem. Regényeim és novelláim szereplői küzdő emberek. Ezzel azt is mondtam: van bennük optimizmus. Persze, nincsenek a gyengeelméjűek monoton derűlátásával megverve. Csempe-Pempe, Csutak vagy más hősöm életében a kezdés, a bukás, az újrakezdés, a csalódás olykor szánnivalóan tragikus, néha groteszk. De hát felesleges is az ilyesmit agyonmagyarázni... Mándy Iván

Mándy Iván - Lélegzetvétel ​nélkül
Az ​életmű sorozat első kötete Mándy Iván novelláinak egy részét, az első három novellás kötetének anyagát (Vendégek a Palackban, 1949, Idegen szobák, 1957, Az ördög konyhája, 1965) gyűjti egybe. Azokat az írásait, amelyekben lenyűgöző művészi erővel, megejtő líraisággal és talán a legkorábban körvonalazta írói világát, azt a jellegzetes külvárosi tájat, csetlő-botló hőseivel, kallódó kisembereivel. Csavargók és léhűtők, árusok és bódésok, felhajtók és rongyrázók, potyapofák és futballdrukkerek, mozirajongók, öregek és fiatalok, öntudatlanul szenvedő és tehetetlenül vergődő, esendő, ám nemegyszer a kegyetlenkedéstől sem visszariadó alakok elevenednek meg és kavarognak ezekben a háború zűrzavarában, a koalíciós években vagy az ötvenes évek első felében játszódó művekben. Az íróról és e korszakának novelláiról szólva Rónay György így összegezte benyomásait Az ördög konyhája megjelenésekor: " Világát már jól ismerjük: társadalom peremén kallódó emberek, az élet hajótöröttjei, akik nemcsak a létükért való küzdelemre látszanak alkalmatlanoknak, hanem arra is, hogy egyáltalán fölépítsék valahogyan az életüket, csináljanak valamit magukból. (...) Kétségkívül nagyon éles szeme van, s amit lát, azt könyörtelen élességgel rögzíti. De az észlelésen és a rögzítésen túl - lehetetlen meg nem érezni - van benne valami mély, leplezett, sokszor iróniával takart részvét, homályosan tapogatódzó érdeklődés ezek iránt a többnyire vakvágányon futó sorsok iránt. Ezek nem pusztán kuriózumok Mándy Iván számára, nem afféle érdekességek, csodabogarak, melyeket gombostűjére szúr, elevenen fölnyársal, s aztán nézi, hogyan kapálódznak és vergődnek. (...) Világa kétségkívül határolt, de ezt a határolt világát nagyon alaposan ismeri, és ábrázolására, >>lényegének<< föltárására sikerült adekvát stílust teremtenie - mondhatnám stílusában olyan műszert teremtett, amely elsőrendűen alkalmas a lét e homályos tudatvilágú rétegének föltárására. A lényeges társadalmi problémák iránt, úgy látszik, valóban nem túlságosan érdeklődik, de azt a keveset, amire figyelmét ráirányítja, különleges éleslátással tudja nézni, ráadásul olykor igen kemény, bár mindig pusztán csak az ábrázolásban megnyilatkozó - és sosem moralizáló - kritikával. "

Mándy Iván - Mi ​az öreg? / Zsámboky mozija / Régi idők mozija
Az ​életműsorozat új kötete az író három, talán legnagyobb közönségsikert aratott könyvét tartalmazza. Nemcsak a közös hős, a középkorú, élete fordulópontjáhopz elérkezett író: Zsámboky János és a régi, az ifjúságot idéző filmek emlékeket és mindennapokat átszínező hangulata kapcsolja őket össze, hanem a művészi összegezés és továbblépés igénye is. Mándy Iván, miközben megformálta e már-már hasonmásfigurát, Zsámbokyt, lírai-groteszk leltárt is készített életéről, amelyben egymásba fonódik siker és kudarc, álom és valóság, szeretet és gyűlölet, a képzelet mindent átlényegítő játéka és a szürke, hétköznapi létezés rutinja. Mindezt, mint állandó történést, váltakozó idősíkokban ábrázolja az író, mint egy különös, szakadatlanul pergő film kockáig, egymást követik a történetfoszlányok és emlékezetes mondattöredékek (kitaláltak és valóságosak), régi és új álmok keverednek az ébrenlétpillanataival és az ébren álmodás fantáziaképeivel. És mint a moziban, egymást váltják, űzik-kergetik az ifjúság hősei, a hajdani sztárok, akik hol az egykori népszerűség glóriájának fényében állnak elénk, hol pedig szürkén, kisemmizetten, megöregedetten. Előlépnek és eltűnnek a bájos fruskák, a végzet asszonyai, a daliás szívtiprók, a brutális hímek, a féltékeny férjek és az esendő clownok. Mellettük, hosszabb-rövidebb időre, föltűnnek Zsámboky életének nagy szereplői is: Anya és Apa, e haláluk után felmagasodó alakok, akik átköltöztek a mozihősök titokzatos világába, s velük együtt, a sérthetetlenek fölényével kísérik-figyelik-kommentálják most már véglegesen felnőtté vált gyermekük életét.

Mándy Iván - Budapesti ​legendák
Mándy ​Iván és Budapest összetartoznak: Mándy városa Budapest, a legbudapestibb író Mándy. Történeteiben és történettelen prózai költeményeiben a városlakók (az úgynevezett kisemberek: kereskedők, presszósok, ügynökök, háziasszonyok) hangját halljuk, a város érdes részét látjuk, azt a világot, amely olykor poétikus és varázslatos, olykor ijesztően kopár és nyomorúságos. Az írásokat Mándy kedves témái, a kávéházak és létrák, a tér és legendái, a foci és a mozi köré csoportosítottuk, a nyitány pedig az író eddig nem publikált, kötetünk számára írt két novellája.

Kollekciók