Ajax-loader

Balázs Ágnes könyvei a rukkolán


Balázs Ágnes - Kalózkaland ​a szófajok szigetein
Irkafirka ​Iringó és barátai minden este táncmulatságot tartanak az Igék szigetén, hiszen kiszabadították Tündérszép Ilonát a mocsári banya fogságából, és teljesítették a küldetést, amivel megbízta őket a Hangok földjének uralkodója. A legnagyobb ünneplés közepén azonban félelmetes külsejű kalózcsapat ront rájuk. A kalózok megkötözik a királyt és Árgyélust, s mire bárki észbe kaphatna, már tovább is repülnek égi hajójukon a két fogollyal. A hangok csapatának nem marad más választása, minthogy a kalózok után induljon, a felderítő úton különös népekkel ismerkednek meg: a Szófajok szigetein élő számnevekkel és névmásokkal. A meséhez kapcsolódó foglalkoztató feladatok és a letölthető zenei anyag segítségével játszva elsajátítható a magyar nyelvtan. A könyv a 4. osztályos tananyag nyelvtani ismereteire épül. Használható kiegészítő tananyagként, fejlesztésre, ismétlésre felsőbb éveseknek is.

Balázs Ágnes - A ​hisztis kiselefánt és más történetek
A ​hisztis kiselefánt Afrikában élt az anyukájával, a testvérkéivel és számtalan rokonával együtt. Nagyon szerencsés volt ez a kiselefánt, hiszen annyi testvér és unokatestvér vette körül, hogy megszámlálni is nehéz lett volna valamennyit. Ha játszani kerekedett kedve, mindig talált magának játszótársat. Egy idő után azonban hiába hívta a többieket hancúrozni, pancsolni vagy kergetőzni, mindannyian elfordultak tőle. Megelégelték, hogy minden alkalommal úgy ért véget a játék, hogy a kiselefánt toporzékolni kezdett, és visítva csapkodta magát a földhöz. Nem játszott vele senki, mégis hallgatniuk kellett a kiselefánt nyafogását. Balázs Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!

Balázs Ágnes - Torkos ​Turpi és a felhőgyár
Nézz ​csak föl az égre! Látod azt a sok, különleges alakú felhőt? Szerinted hogy kerültek oda? Jaj, dehogy, dehogy! Még hogy vízkörforgás meg pára meg felmelegedés! A felnőttek sokszor nagyon is tudatlanok. A felhőket a felhőgyárban készítik, amely egy hatalmas, csónak alakú felhő közepén lebeg. Egy szélvihar épp ide repíti Torkos Turpit, aki aztán alaposan felforgatja a felhőgyár megszokott életét.

Balázs Ágnes - Andersen ​avagy a mesék meséje
Hans ​Christian Andersen egy hideg téli napon elindul kiadójához, és megjelenteti Karácsonyi mesegyűjteményét, amelyet azután évről évre újabb és újabb követ majd. A fogadtatás frenetikus, meséi ma is olyan elevenen hatnak, mintha éppen hozzánk, mintha csak rólunk szólnának.De miért adta ki a meséket? Miközben költeményeken és színdarabokon dolgozott, talán csak pihenésképpen vetette papírra a meséit, azokat a műremekeket, melyek oly könnyedén s oly természetesen áradtak belőle, akárcsak a levegő, s melyek meghozták számára a világhírt. Valaminek történnie kellett! Ez a gondolat nem hagyott nyugodni. Ez a "valami" addig-addig foglalkoztatta a fantáziámat, amíg Andersen mesefigurái életre keltek, és elkezdték mesélni a saját történetüket... Andersen nem csupán a meséit, az életét is példaképpen hagyta az utókorra. Megszállottan követte álmait, miközben mindenkiben képes volt meglátni, megtalálni az örök emberit: hajlandóságunkat a jóra és a szeretetre. Az Andersen avagy a mesék meséje Balázs Ágnes első regénye. Akárcsak Andersen, Balázs Ágnes is a színház szerelmese. Nem véletlen, hogy a szerző a nagy meseíróról szóló történet színpadi változatát is megírta, megzenésítette...

Balázs Ágnes - Lufi ​és a hajmeresztő szerelem
„Amikor ​véletlenül összefutok Szamócával, és ő rám emeli a kedves vadgesztenye szemét, akkor én egy jókora ütést érzek a mellkasomban, amitől néhány percre teljesen megbénulok, jéghideg lesz a tenyerem, és fülig vörösödöm…” Lufi maga sem érti azt a különös érzést, ami váratlanul hatalmába keríti Szamóca közelében, tüsire vágatja a haját miatta, és nevetségessé válik az egész suli előtt. Persze nemcsak Lufit éri utol a szerelem, hanem Pierre-t, a szomszéd francia fiút, a bombázó Gombos Zsuzsit, a gimnazista rocksztár Bitász Ferit, a kényeskedő Pál Laurát és még Szamócát is.

Balázs Ágnes - Lufi ​és az elcserélt születésnap
Lufi ​fergeteges születésnapi bulit szervez. De mit tegyen, ha Szamóca nem lehet jelen az ünnepségen, mert cserediákként Londonban tanul? Ő is elcseréli hát a születésnapját!

Balázs Ágnes - A ​csodagomb
Emma ​ősztől első osztályos lesz, de a nyár egy részét még Nagymamánál tölti. Hintázás közben egy piros gomb gurul elé. A látszólag átlagos tárgy azonban különlegesebb, mint azt Emma gondolná. Vajon hogy válik egy gomb csodagombbá?

Balázs Ágnes - Borka ​és Hajcihő - Menjünk világgá!
Hajcihő ​egy mézeskalács-figura. Orra félrecsúszott, egyik szeme kicsit nagyobb a másiknál, szája ferde, és hiányzik egy gomb a kabátjáról. Marci nem adhat ilyen elfuserált ajándékot édesanyjának karácsonyra, ezért kihajítja Hajcihőt az ablakon. Így talál rá Borka, aki fölveszi a földről, s nyomban barátok lesznek. A mézeskalács-baba elkíséri a kislányt a tengerhez, és egy bohóc táskájába is bebújik, hogy a születésnapját ünneplő Borkát megnevettesse.

Balázs Ágnes - Neveletlen ​ABC
Az ​ABC pont olyan, mint a tornasor. Mindenki tudja a helyét benne. Az A van legelöl, utána következik az Á, aztán a B, a C és így tovább. De a betűk csak a tornaórán viselkednek rendesen, különben ide-oda rohangálnak egyik szóból a másikba. Mégsem mondja senki, hogy az ABC neveletlen. Öcsire bezzeg lépten-nyomon rászólnak a felnőttek! Miközben megismerkedünk egy kisiskolás mindennapjaival, a szavakból és meghatározásaikból neveletlen szótár kerekedik.

Balázs Ágnes - A ​tésztapacsni
Pulyka ​néni mást sem tesz reggeltől estig, csak pöröl, morog, szitkozódik és óbégat. Még a szomszéd gyerekekkel is haragban áll. Karácsonykor azonban minden megváltozik! Miközben Pulyka néni a mazsolás kalácsot készíti a konyhában, a gyúródeszkán megszólal egy tésztapacsni, és a ház lakóinak elhozza a csodát!

Balázs Ágnes - Lufi ​és a boszorkányfarsang
Hogy ​milyen egy boszorkány? Hát bibircsókos az orra, és fekete ruhában jár. Ja, és fejkendője is van. Éppen úgy néz ki, mint Vali néni. Lufi a legelső alkalommal haragra gerjeszti a barázdált arcú öregasszonyt. A bajt további események boszorkányos összefonódása tetézi, amelyekben különös szerepet játszik egy elhagyatott telken álló cirkuszi sátor, két ördögjelmez és három hamisított levél. A háttérben persze Lufi agyafúrt akciói állnak, amelyek nem mindig a terv szerint alakulnak, de végül mégis egybeforrasztják az egymástól elszakadt szíveket. Mi ez, ha nem boszorkányság? A varázslat áldozata két fekete férfinadrág és tíz doboz cserépangyalka.

Balázs Ágnes - Lufi ​és Szamóca
"Amikor ​az anyukám elkiáltja magát az udvaron, hogy Lufikááám, akkor csak azért sem szoktam előkerülni. Már ezerszer elmondtam neki, hogy ne hívjon Lufinak, mert réges-régóta nem illik rám ez a név. Olyan vékony vagyok, hogy kiesek minden nadrágomból." Sokan nem szeretik a becenevüket. Így vannak ezzel Balázs Ágnes legújabb regényének hősei is: Lufi és Szamóca. Hogyan lesz a gúnynévből becenév? Idomítható-e Kamilla, az aranyhörcsög? Mi a legesleggyönyörűbb ajándék, amit a szüleitől kaphat az ember karácsonyra? Az üdítően vidám történetből mindez kiderül.

Balázs Ágnes - A ​pösze nyuszi és más történetek
Hányszor ​hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak. Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a pösze nyuszi, a civakodó medvebocsok vagy a két hazudós kisegér történetét!

Balázs Ágnes - Rakoncátlan ​Rozi Ramazuriországban
Rakoncátlan ​Rozi reggeltől estig csak rosszalkodik. Lecsúzlizza a madarakat, konzervdobozt köt a macska farkára, és nem tud úgy megenni egy tányér főzeléket, hogy szét ne köpködje. A kócos, maszatos kislány egy nap Ramazuriországba csöppen, ahol éppen ő lesz a csínytevések céltáblája. Szerencsére talál egy barátot, Gézengúzt, aki kimenti őt a szurtos képű gyerekcsapat karmaiból. Vajon együtt elbírnak a szökőkutat őrző óriással is?

Balázs Ágnes - Lufi ​és a hóba rajzolt szív
Ugyan ​kit érdekel egy tanulmányi verseny, ha már hetedikes az ember és amúgy is ki kell javítani a matek hármast a félévi bizonyítványban? Ám ha kiderül, hogy Szamóca a francia fővárosba utazik a nyáron és a verseny fődíja egy párizsi utazás? A DALMÉZSUKUKUKATAPÁ HANTAZSIZIRIDEKLAMEMŐ lelkesen jelentkezik a feladatra. Vajon sikerül-e legyőzniük a 7.a-sokat, akik még csalni is képesek a győzelem érdekében? És sikerül-e kinyomozniuk, hogy ki rajzolta azt a titokzatos szívet a hóba, amelynek közepén Lufi neve díszeleg?

Balázs Ágnes - Hetedhét ​háború a hangok földjén
Egy ​varázslat hatására Iringó belekerül a nyelvtankönyvbe: irkafirkává változik. Éppen a magánhangzók és a mássalhangzók háborújának kellős közepébe csöppen, és számos furfangra, bölcsességre és szerencsére van szüksége, hogy rendet teremtsen a Hangok földjén. A meséhez kapcsolódó feladatok és a letölthető zenei anyag segítségével játszva elsajátítható a magyar ábécé hangjainak a rendszere és számos hangtani szabály. A könyv a 2. osztályos tananyag nyelvtani ismereteire épül. Használható kiegészítő tananyagként, fejlesztésre, ismétlésre felsőbb éveseknek is.

Balázs Ágnes - Az ​ügyetlen bohóc és más történetek
Örökmozgó, ​mesehallgatásra és játékra fel! Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak. Keltsd életre a vakmerő rákocska, a vaksi kismatróz vagy az ügyetlen bohóc történetét!

Balázs Ágnes - Boszorkányos ​hajsza a szófajok világában
A ​Hangok földjén immár béke honol, mégsem boldog mindenki. Iringó szívesen hazamenne a szüleihez, Ódor magányos az óriástestvérei nélkül, Kőszáli király pedig sokat betegeskedik. Amikor Árgyélus királyfi elhatározza, hogy kiszabadítja Tündérszép Ilonát a mocsári szörny fogságából, sokan vele tartanak. A Hangok földjének kis csapata aztán bejárja a Szófajok szigettengerét, eljut a Főnevek, a Melléknevek és az Igék Birodalmába, ahol számtalan kaland vár rájuk. A meséhez kapcsolódó foglalkoztató feladatok és a letölthető zenei anyag segítségével játszva elsajátítható a magyar nyelvtan. A könyv a 3. osztályos tananyag nyelvtani ismereteire épül. Használható kiegészítő tananyagként, fejlesztésre, ismétlésre felsőbb éveseknek is.

Balázs Ágnes - A ​csavargó kisautó és más történetek
Balázs ​Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!

Balázs Ágnes - Egy ​elsős varázsnaplója
Minden ​kisgyermek nagy izgalommal várja, hogy első osztályba lépjen. Rengeteg új élmény vár rá, amelyek feldolgozásában nagy segítséget jelent, ha elmesélheti, lerajzolhatja az átélt eseményeket. Lufi történeteit meghallgatva a kisiskolás megoszthatja szüleivel a saját élményeit, és a varázsnapló feladatait követve rögzítheti is azokat. Ez a napló egyben a kisiskolás emlékeinek őrzőjévé is válik, a szülők, a felnőtté cseperedő kisdiák, és a csillagmanók legnagyobb örömére!

Balázs Ágnes - Lufi ​és a párizsi randevú
"Mindannyian ​fölpillantottunk. Az Eiffel-torony teraszának korlátjára kötözve egy csokor lufi lengedezett a szélben". Hogyan kerülhettek Párizs leghíresebb építményének tetejére azok a színes léggömbök? A sorozat zárókötetében Lufi fantáziája gyakran forog egy romantikus randevú körül, s ez nem is csoda a szerelmesek városában. Ám hogyan találkozhatnának össze Szamócával, ha Lufi elvesztette a mobilját, ha Teri néni büntetésből szobafogságra ítélte a diákszállón, s ha egy idegesítő, minden lében kanál fiúcsapat társaságában kell bebarangolnia Párizst?

Balázs Ágnes - Lufi ​és a zűrös vakáció
Lufi ​a nyári vakáció alatt vándortáborba megy. A túrázások során lépten-nyomon bajba keveredik, számháborúban és kincsvadászaton is részt vesz, miközben titkos baráti társaságot alapít, hogy bosszút álljon az utálatos Pál Laurán és a Kukucska ikreken. Végül rájön, hogy legeslegjobb barátból csak egyetlen létezik. Balázs Ágnes lányregényei sok derűvel és humorral ábrázolják a gyermek- és felnőttkor közötti határhelyzet szépségeit és konfliktusait. A regény sok derűvel és humorral ábrázolja a gyermek- és felnőttkor közötti határhelyzet szépségeit és konfliktusait.

Balázs Ágnes - Feladó: ​Fekete Szivárvány
Ki ​lehet a titokzatos alak, aki éjszakánként az ablakhoz lopódzik és anyát szólítja? Vajon ő írja a névtelen leveleket is, melyek feladóján fekete szivárvány díszeleg? Édesanyja balesete után Zsófi egyedül marad otthon. A tizenkét éves kislány megtanul gondoskodni önmagáról, sőt még diákmunkát is vállal. Ám az igazi gond a szerelem, s vele együtt az előítéletek hatalma. Zsófi kételyekkel küzdve ered a Fekete Szivárvány rejtélyének nyomába, hogy felfedje a felnőttek titkait és rátaláljon édesapjára.

Balázs Ágnes - A ​száguldó hóember és más történetek
Hányszor ​hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak. Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a kíváncsi hópehely, a mohó kishörcsög vagy a száguldó hóember történetét!

Balázs Ágnes - Lufi ​és a nyolcpecsétes titok
„Mégis ​hogy képzelik? Hát mik vagyunk mi? Dísznövények? Hogy kényük-kedvük szerint csak úgy ide-oda lehet pakolgatni meg költöztetni minket?” – fakad ki a felnőttek ellen Mészáros Emőke, amikor kiderül, hogy otthonát ezentúl meg kell osztania egy pótpapával és egy kistestvérrel. Lufi is tehetetlennek érzi magát, mert szülei úgy határoztak, hogy másik kerületbe költöznek. A DALMÉZSUTAPÁ HANTAZSILAMEMŐ nem hagyja magára Lufit a bajban, és titkos mentőakciót készít elő a szülői döntés ellen. Mi lesz, ha az A, a B, és a C terv is befuccsol? Lufi új iskolába kerül, és nem látja többé Szamócát?

Balázs Ágnes - A ​beszélő kiskutya és más történetek
Hányszor ​hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak. Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a beszélő kiskutya, a zöld róka vagy a náthás kiskacsa történetét!

Balázs Ágnes - Mesélő ​ABC
A ​magyar ábécé elsajátítása gyerekjáték, ha az olykor szálkás, olykor kerekded betűformákat különleges mesehősök mutatják be. A coboly vagy a zsizsik nem éppen szokványos szereplői az állatmeséknek, az orchidea és a dália sem gyakori virágnév az ismert fabulákban. Ebben a mesekönyvben azonban jól megférnek a baromfiudvar állatai és az erdő-mező virágai mellett, s a róluk szóló rövid kis történetek apró életbölcsességeket rejtenek. Az olvasás kezdeti nehézségeinek leküzdésére minden meséhez egy-egy színnel és rajzzal kiemelt hangzó tartozik, amelynek felismerését és kiejtését könnyedén gyakorolhatja az ábécé kis- és nagybetűivel ismerkedő gyermek.

Kollekciók