Benkei Ildikó könyvei a rukkolán

Benkei Ildikó - Jámbor László - Volt egyszer egy királyi borvidék
Szeretnék visszanyúlni a gyökerekhez. Valahol az 1500-as évek elején, Mohács után a helyi magyar gazdák kezéből kiesett a gombolyag, és ezt a fonalvéget próbáltam megkeresni részben olyan formán, hogy feltérképezem, melyek voltak azok a történelmi királyi dűlők, melyek a legjobb borokat adták, részben pedig hogy megkeresem, melyek voltak azok az őshonos szőlőfajták, amelyből a borok készültek. Hozzátéve mindehhez azt a technológiát: héjon áztatás, szüret időpontok megválasztása, szőlőművelés módok, ahogyan megtermelték az egykor európai hírű szerémségi borokat a szerémi borvidéken. Vissza az eredetekhez!

Benkei Ildikó - Meglopott ​iskolák
"Kósa ​András professzor a magyar szellemi élet különleges egyénisége. A tanári hivatást nemcsak szakemberi tevékenységnek, hanem az értelmiségi lét egy sajátos kötelezettségének tekinti. Ennek az interjúkötetnek a címadó tanulmánya tiltakozás a középiskolai irodalom tananyag bűnös és fájdalmas kifosztása ellen. Az interjú során szó esik az oktatással kapcsolatos számos, nagyon negatívnak minősíthető jelenségről, a nemzeti (?) alaptantervektől a globalizmus oktatásbeli káros hatásáig; de feltárulnak Kósa professzor életútjának roppant érdekes mozzanatai is. A könyvből kiderül, hogy a szülői ház, a társadalmi környezet pozitív hatásai, az iskola és néhány kiemelkedő tanáregyéniség miként alakíthatja egy valódi értékekre fogékony fiatal pályaválasztását, életútját és világlátását." (Varga Zoltán)

Benkei Ildikó - Vetni ​kell, és várni aratásig
„Köszönöm ​Apámnak, tizennégy év távlatából a már alig-alig hallható szavakat, és köszönöm Anyámnak, hogy megtanított élni. Köszönöm Neki, hogy megtanítottak bennünket önmagunk maradni, magyarnak maradni egy embertelen, az emberiséghez méltatlan világban. Megtanítottak arra, hogyan kell állva maradni, büszkén az Ég felé törekedni, Istent keresni ott valahol, mint a fenyők a Hargitán.”

Benkei Ildikó - Fekete ​párduc a nemzet szolgálatában
Az ​Aranycsapat tizenötmillió magyarnak adott örömet egy megátkozott korban. Amikor a világtól el voltunk zárva egy gyilkos rendszer uralkodása alatt, valami reményt, fénysugarat nyújtott a magyarságnak, az idehaza és a határon túl meg a világban szétszórtan élő magyaroknak. Amikor 1954-ben kikaptunk a világbajnokság döntőjében, százezrek vonultak ki az utcára tüntetni olyan korban, amikor ha három ember megállt az utcán, csak idő kérdése volt, hogy mikor megy oda egy negyedik feloszlatni a "tömeget", mert gyülekezési tilalom volt Magyarországon. Éjjel tizenegy órakor lövésekkel oszlatták szét a tömeget. Hogy a levegőbe vagy beléjük lőttek, ez a mai napig nem derült ki, de hogy éles lőszerrel lőttek, az biztos.

Benkei Ildikó - Ora ​et labora!
Most ​itt vagyunk az új évezred elején, amely már nem mondható kereszténynek, hanem inkább szekularizált évezrednek, de itt vagyunk benne keresztények. És keressük azt a létezésmódot, ahogy ebben mi meg tudunk maradni. Miért akarunk megmaradni? Nem azért, mert nem tudnánk esetleg mi is úgy létezni, mint mások. Tudnánk. De én például nem kívánnék másképpen élni, csak úgy, mint aki ismeri Jézus Krisztust, az Ő evangéliumát, és az életét eszerint rendezte be, és szeretne másokat is ebben részeltetni. Küldetésünk van, és küldetésünket szeretnénk megvalósítani. Ezer éven át egy felülről építkező egyház létezett, mert mindig támogatást kapott. Megítélésem szerint a következő ezer esztendőnek az egyháza az alulról építkező egyház lesz.

Benkei Ildikó - Az ​első kopogtatás
A ​Pest megyei Gödön közösségi erőből épül a szülők által létrehozott Búzaszem Iskola. Nem gazdagabbak, nem befolyásosabbak ők sem, mint a többiek, talán csak elszántabbak, erősebb a hitük, az akaratuk. Ebben a kötetben ők mesélnek.

Benkei Ildikó - Angyal, ​vigyél hírt a csodáról
És ​itt, ebben az erkölcsi szétrohadásban és rohasztásban vergődő országban makulátlan erkölcsű ostyafelmutató, mert a megoszthatatlan igazságot mutatja fel, Wittner Mária. S talán ő az egyetlen, akit a hiúsági és presztízsszempontoktól megrontott, egymásra is fenekedő maradék '56-os gárda egyértelműen elfogad. Mert tudják, hogy tiszta, és hogy a nemzet érdekében ezt az igazságot valakinek képviselnie kell! Mária ezt cselekszi rendületlenül, pózok nélkül, az átlényegítő szeretet nevében. "Nem vagyok hős, s nem is akarok a hős szerepében tetszelegni. Azok a hősök, akiknek a vére pirosra festette a macskakövet" - nyilatkozta.

Benkei Ildikó - A ​Völgy lovasa
Tudom, ​hogy nem születtem "üres lappal" erre a világra, hogy nem csak a külső élmények határozták meg az életemet. Sokkal nagyobbak az eltérések ember és ember között, mint amekkorákat a környezet kialakíthat. A lélek nem mond tollba, hanem sugall, és a léleknek mindig finom sugallatai vannak. Van, amit szeretünk, és van, amit nem szeretünk. Hogy milyen irányba indulunk, azt istenigazából a lélek határozza meg, és én mindig nagyon nagy vonzalmat éreztem őseink történelme iránt. Megragadtak a tárgyak, a tárgyi kultúra, különösen a honfoglalás kori magyar íj. Amikor életemben először megláttam, úgy éreztem, mintha már láttam volna ezt a formát, és valami késztetést éreztem arra, hogy elkészítsem. S amikor elkezdtem az íj rekonstruálásával foglalkozni, egyre mélyebben ástam bele magam a magyar őstörténetbe, a magyarok életmódjába, és egyre több dolog került a felszínre. Amikor az íj megszületett, akkor jött a gondolat, hogy meg kéne próbálni használni. Ez volt az az érzés, amit én egész életemben kerestem: vágtató ló hátán a lövés pillanata.

Benkei Ildikó - Válaszút ​vándora
"Nem ​olyan egyszerű dolog mindent itthagyni, hiszen ezer szál köt szülőföldemhez. Ide temették őseimet, itt élnek rokonaim, barátaim, nemcsak magyarok, de románok, cigányok is. Nem egyszerű dolog elmenni, mert a határon túl is csak idegen az ember [...] Még az eredetünket sem tudjuk, azt sem, hogy merre megyünk ebben az új Európában. Most fokozottabban oda kellene ügyelni a hagyományainkra, mert jön a magyar morzsolás. Én minden előadáson azt mondom, hogy addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk, mert ez a kultúra tartott meg minket ezer évig Európában. S ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, kibírunk még ezer évet Európában, ha nem, úgy vége mindennek."

Benkei Ildikó - Örvényben
Ha ​a mai harmincévesek azt akarják, hogy negyven év múlva a nyugdíjuk legalább azon a szánalmasan alacsony szinten legyen reálértékben, amilyenen ma van, akkor ahhoz a mai hatvankét év helyett mondjuk hetvenöt éves korukig kellene dolgozni, és a mai nyolc és fél százalék helyett mondjuk huszonöt százalék nyugdíjjárulékot kellene fizetni. Ez esetben még mindig csak reménykedhetnének abban, hogy a nyugdíjuk nem lesz reálértékben kevesebb, mint a jelenlegi szánalmasan alacsony magyar nyugdíjak. Szóval a világ, a létezés behajtja annak az árát, hogy egymillió gyerek felnevelésének költségeit nem vállaltuk. Igyekszem minél finomabban fogalmazni, tehát semmiképpen nem arra költöttük, amire kellett volna. Amiből fel kellett volna nevelni az újabb generációkat, a saját fogyasztásunkra költöttük.

Benkei Ildikó - Az ​aszúkirály
Pár ​héttel ezelőtt Tokajban voltunk. Előtte már ittam tokaji aszút, volt sejtésem arról, hogy mi fogad ezen a tájon. Régebben is jártam már errefelé, bár akkor még csak átutazóban. De ezen a pár fagyos, napsütéses téli napon megérintett a csoda. Elvarázsolt a táj, ámulatba ejtettek az emberek, akikkel találkoztunk. Egy beszélgetés alkalmával felmerült egy név, ahová nem tudtunk elmenni. Már kóstoltam régebben egy-két borát, amelyek illatára és ízére nem is nagyon lehet szavakat találni. Mikor nedűit ízleltem, még távolinak tűnt, hogy valaha megismerem. Ma már közelebb érzem magamhoz, pedig személyesen még nem találkoztunk. Királynak tartják. Az aszúk királyának. Ő Szepsy István. Hogy sikerült eme nemes férfit megismernem? Biztosan sokan nem gondolnák, de egy interjúkötet segített megértenem egy picit ennek az embernek az életéből, közelebb vitt az ő világához. A Kairosz Kiadó gondozásában 2007-ben jelent meg ez a kötet, a Magyarnak lenni sorozat XXI. darabjaként. A riporter Benkei Ildikó volt, akivel az interjúalany, Szepsy István végigjárta a Mád környéki dűlőket, a beszélgetés során a tulajdonos borait kortyolgatták. És mindezt olyan érzékletesen adják vissza a sorok, hogy az olvasó bizony alig várja, hogy kinyithasson egy (jobb esetben Szepsy) tokaji aszút és szép lassan iszogatva haladjon a könyvben, magába szívva gondolatokat, a 'főhős' életének apró történeteit, az utat, mely naggyá tette, de nem engedte elveszíteni alázatát, Istenbe, hazába és a munkába vetett hitét. A könyv egy sétával indít. A híres pincét mutatja be érzékletes szavakkal a riporter, már szinte kirajzolódik előttünk a történet: ha beleszagolunk a levegőbe, érezzük az illatokat, ha körbenézünk, látjuk a hordókat, ahogyan szépen sorakoznak, rajtuk itt-ott krétával egy-egy dűlőfelirat és évszám, sötét honol mindenfelé, de nem a félelmetes fajtából, hanem a behízelgően kedvesből, ahol jó picit megnyugodni, a falon vastagon penész, dohos szag… Majd csurog a pohárba az édes bor. Ez a rész az érzékek játékáról szól. Szép lassan eljutunk a következő állomásig, Szepsy István otthonába. Itt aztán jöhet a történelem óra, izgalmasabbnál izgalmasabb események fogataga sodor minket tovább a betűk és egy különleges ember világában. Megismerhetjük a Szepsy család történetét, betekintést nyerhetünk a múltba, amelyben a főszereplő már hét évesen egy metszőollóval kezében a szőlőben tevékenykedett, vagy ahogy kis barátaival katonásat játszottak, a sertésperzselőt használva géppuskának. A szülei vallásosak voltak és bár abban az időben lehetetlennek tűnt, a Szepsy apukát szövetkezeti elnökké választották. Nem akarta, bujkált, aztán mégis elvállalta. A fiúnak, Szepsy Istvánnak édesapja értékrendje, ember, munka és szőlő iránti szeretete követendő példa lett. A szőlő, a bor, amelyet már mi is megízlelhetünk, ezt a 'szerelmet' sugározza nekünk. Egy alkalommal az apa elbeszélgetett fiával. Ez a történet tökéletesen szemlélteti a borban rejlő csodát: '... szénát gyűjtöttünk, amikor kérdezte apám, hogy látom-e a szőlőnket ott, a Tokaji-hegyen. Keleti fekvésben, a Nyulas dűlőben, ami mai is megvan, újratelepítettem nyolcvankilenc-kilencvenben. `Igen – feleltem -, látom`. `Na és mit látsz?` `Sötétebb, egységesebb, jó ránézni, mert úgy kiválik a többi közül, olyan nagyon gondozott` - mondtam. `Mit látsz még?` – faggatott tovább. `Azt nem látod, hogy ragyog? Az egész mintha bíborködbe burkolózna? Ezért láttad meg, mert vonzotta a szemedet az a ragyogás. És tudod-e, miért ragyog? Mert a szeretetet adja vissza, amit kapott.` Az út a meleg otthonból, Mádról Nyugat felé tart, az Úrágyától a Szenttamásig megismerhetjük azokat a dűlőket, ahol az elmúlt években hatalmas változások történtek, Szepsy István vezette itt be a leíveléses hosszúmetszést, de szerinte még mindig kevés idő telt el az igazán jó minőségű termés eléréséhez, ahhoz, hogy a 'tőkék megnyugodjanak, hogy sejtjeikben is elhiggyék, már nem a mennyiség a fontos.' Egy rövid pince-kóstoló után az út ismét a szabadba vezet. Hajnalban. A beavató és beavatott várja a Nyulas-dűlőben, a Bodrog felett a Nap első sugarainak megjelenését. Kicsit úgy tűnhet az olvasónak, hogy az utazás végtelen. Végül az eljut az ember a belső egyensúlyra, amikor úgy érzi, hogy jó ott lenni, amikor már szinte lebeg. Ez az 'egyensúly hely' Szepsy Istvánnak Magyarország. Sok helyen járt már a világban, de ez az otthona: 'Az ember a tudata által képes a lélek síkja felé emelkedni, s ez a lényeg. Hogy ki hol tudja ezt megtenni? Én máshol nem tudnám, csak itthon. Itt, ahol a nyáron a Zempléni-hegyek tövénél kél a nap az Alföld felett…'

Benkei Ildikó - Egy ​kései végvári vitéz
Nemcsak ​nyelvében, hanem jelképeiben is él a nemzet! Bölcselet és tudás, kegyelet a múlt, az ősök iránt. A megtartás szelleme, egymás kölcsönös tisztelete nemesít embert és nemzeteket.

Benkei Ildikó - Lujos
„Szétpolitizált, ​arcra bukott világba kerültünk, amelyben nem érzem igazán jól magam. (…) Öt éve, kisfiam születése óta tervezem, hogy emléket állítok a 3-as úton ott, ahol megszületett. De segítők nélkül nem megy! (…) Öt évig tartott, míg az engedélyeket beszereztük…”

Benkei Ildikó - A ​fénygyújtogató
Kedves ​Csaba testvér! Csodálatos érzés lejegyezni szavait. Várom a lehetőséget, hogy a számítógép elé ülhessek és írhassak. Olyan hatással vannak rám szavai, hogy tegnapelőtti könyves találkozón, Királyfiakarcsán, a Felvidéken is, újra Önt idéztem. Más emberként fogom befejezni, mint ahogyan elkezdtem, ha Isten segít. Üdvözlettel és szeretettel, Benkei Ildikó Kedves Ildikó! Úgy gondolom, hogy az általam kimondott igazságok felszabadítják az embert. Valahogy az lenne jó, hogy az igazságokon legyen a fény, s ne szájon, amely kimondja. A szeretet üzenetének hordozója szeretnék lenni, a fény maga Krisztus. Szeretettel, Csaba testvér

Benkei Ildikó - Légy ​te a jel, ki új útra talál
Szellemi ​bevonulás a Kárpát medencébe... Nemeskürty István: A túlzás látszatát vállalva írom, hogy az István, a király film a rendszerváltozás egyik előkészítő mozzanata lett. Annak is szántam. E könyv olvastán Koltay Gábor hívei is elámulhatnak: mi mindent teremtett ez az ember alig húsz esztendő alatt! (2003) Sütő András: Amit a Honfoglalás filmmel cselekedtél: ugyancsak honfoglalás, szellemi bevonulás a Kárpát-medencébe. (1997) Glatz Ferenc: E könyv is talán tesz valamit a reális történelem- és jelenlátásért. Azután bízzuk a történelmi méregetést a történészekre..., hogy ki mennyi követ kapart ki abból a bizonyos falból. Amelynek megrázkódásához e kiadó oly erősen hozzájárult. (1998)

Benkei Ildikó - Veszélyben ​a hazám
Ma ​már nem az a kérdés, hogy milyen. Hogy hány tenger hullámai nyaldossák partjait, vagy hogy miféle népek lakják. Mert bajban van az én hazám a határain belül, és kívül is. szerkezetének eresztékei recsegnek-ropognak, eltűnik az ezeréves rendszer, tíz falu nem épít templomot, helyette bezárja az iskoláit, a kispostát, holnap már a hivatalt is, holnapután pedig a vonat meg a busz sem jön többé... De miként jutott idáig az én hazám? Valami végleg elromlott: szeretet, szolidaritás, szinergia - egyik sem magyar kategória. Tatárt, törököt, Trianont még túléltük, de most - most veszélyben van a mi hazánk.

Benkei Ildikó - Madárnyelven
Ebben ​az interjúkötetben Petrás Mária képzőművész beszél arról, számára mit jelent magyarnak lenni. A művésznő a csángók hírnevét terjeszti szerte a világban, hírt visz a csángók sorsáról, hátha végre valaki felfigyel arra, ami Moldvában történik.

Benkei Ildikó - Mindenki ​munkácsi egy kicsit
Munkácsy ​nemzetösszetartó erővel bír. Én azt vallom, hogy igazából Munkácsy sokkal több, mint egy világhírű piktor. Ő egy nemzeti hős, ő egy hungarikum. Pályafutása egy hihetetlen sikertörténet. Karrierje feldobja a mai kor sikerre éhes emberét is, úgy érzi, érdemes lenne példáját követni. Amerikában sok munkácsival vagyok körülvéve, munkatársaim zömében munkácsiak, a sofőröm is, a személyzet is munkácsi. Egyszer egy amerikai barátom, aki sokat hallott Munkácsról, eljött Budapestre, és megkért engem, hogy találjak neki valakit, aki kalauzolja őt a városban. Mondom, itt a sofőröm, Sanyika, ő majd elkalauzol. A városnézés végén megkérdezte barátom, honnan származik ez a srác. Munkácsról. Barátom elcsodálkozott, te, ide figyelj, hány millió ember lakik abban a városban? Mindenki munkácsi? Nevetni fog, de valóban néha úgy érzem, hogy egy kicsit mindenki munkácsi.

Benkei Ildikó - Jámbor László - A ​magyar bor nagykövete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Benkei Ildikó - Jámbor László - Prófécia ​Szomolyáról
Szomolyán, ​150-200 éves vagy még öregebb pincék egyikében beszélgetünk. Ez a hely, ahol álltunk, biztos, hogy még ennél is idősebb. Megélték azt a kort, amikor ebben a faluban több mint 15 ezer darab cseresznyefa virágzott. Egyenként 50-100 kiló termést adva. Létezett 400 hektár zártkert, amelynek a fő növénye a cseresznye volt, de bőven termett mellette a szőlő és minden más gyümölcs a legnagyobb változatosságban. Az itt élők közül legalább 300 ember pontosan tudta, mikor és hogyan kell szántani, mikor kell vetni, mikor kell aratni, hogyan kell kenyeret sütni. Legalább 500 éve ismerik a kenyérkovászt, folytonossága generációkon keresztül a mai napig tart. Tudták, mit jelent a természetes élet, és mit jelent az emberi szorgalom. Ma viszont kifigurázzák azokat, akik ezt a szorgalmat próbálják újraéleszteni.

Benkei Ildikó - Szent ​István gyermekei
Sokan ​azért jönnek el, mert saját maguk keresnek valamit saját magukban: saját magyarságukat és a magyarokat. Ez tiszta sor: eljönnek ezer kilométert keletre, átjönnek olyan országrészeken, ahol egy magyar szót nem hallanak, bejönnek, és íme, itten azért még beszélünk magyarul! Tudom, hogy ez nagy dolog. Akkor is, ha annyit beszélünk, amennyit. Tudom, határos a csodával, hogy még a mai nap is ennyit tudunk ilyen körülmények között, ami itt van. Az itteni ember nem így méri fel. Csak éli a napjait, a mindennapi életét, és ez így normális. Nem azzal telik az életünk, hogy reggeltől estig siránkozunk, hogy mi magyarok vagyunk, és nem hagynak bennünket élni. Nem, mert van más is. A mindennapi kenyér sokkal fontosabb mindennél. De aki eljön Magyarországról és végiggondolja, a saját értékrendjét rendbe rakja.