Ajax-loader

Christopher Paolini könyvei a rukkolán


Christopher Paolini - Elsőszülött
Eragon ​és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és a harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s a férfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon. Időközben azonban hírét veszi, hogy faluját, Carvahallt Galbatorix pribékjei a földdel tették egyenlővé, a falubeliek pedig, Eragon unokatestvére, Roran vezetésével, elmenekültek, hogy a vardenekhez csatlakozva ők is harcba szálljanak a zsarnok ellen. Eragon nem tehet mást, mint hogy lélektársával, Saphirával együtt részt vegyen az öldöklő háborúban, ahol egy hozzá hasonlóan ifjú Lovassal, halottnak hitt barátjával, Murtaghval kerül szembe, s a kíméletlen párbajban fény derül egy rettenetes titokra. Eragon megtudja, ki volt az apja. A véreskezű, nagy erejű mágus, Galbatorix uralmát most sem sikerült megtörni, a történet folytatódik. Hogy hogyan alakul a Birodalom és alattvalói, továbbá a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa a későbbiekben, azt a főhőséhez hasonlóan immár férfivá cseperedett Christopher Paolini Az örökség trilógiájának készülő, harmadik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.

Christopher Paolini - The ​Official Eragon Coloring Book
The ​first and only coloring book to explore the world of Eragon and the Inheritance Cycle—the New York Times and worldwide runaway bestselling phenomenon by Christopher Paolini! Immerse yourself in Christopher Paolini's land of Alagaësia in this captivating Eragon coloring book that features more than forty pieces of brand-new, exclusive art from award-winning fantasy illustrator Ciruelo, with perforated pages that allow you to easily remove your favorite images for bulletin boards or frames. From the quiet dignity of Eragon to the strength of Roran, from the majestic heights of the Beor Mountains to the somber beauty of Brom's tomb, the world of Eragon is at your fingertips. Filled with heroes and villains, mountains and deserts, Alagaësia is an unforgettable place, with surprises around every corner. Complemented by memorable quotes from the internationally bestselling Inheritance Cycle, this book offers you a chance to personalize the world that's always been so vivid in your mind's eye. Also included is a note from Christopher about the vital role of art in his life, and a piece of his own art for readers to color.

Christopher Paolini - Eragon ​(portugál)
_Um ​rapaz._ _Um dragão._ _Um universo fantástico à tua espera._ Com 15 anos, Eragon acredita ser apenas um pobre camponês, até seu destino como Cavaleiro de Dragão, Ihe ser revelado. Tendo apenas como herança uma espada, um dragão leal e um sábio conselho de um velho contador de histórias, Eragon cedo se irá ver enredado numa teia de magia, glória e poder. Agora as suas escolhas podem ditar o fim, ou o fortalecimento, do império.

Christopher Paolini - Eragon ​2. - Der Auftrag des Ältesten
Die ​Dämmerung setzt ein… Die Verzweiflung wächst… Finstere Mächte regieren! Geschunden, aber siegreich ist Eragon aus seiner ersten Schlacht gegen den mächtigen Tyrannen Galbatorix hervorgegangen. Er ist zum Helden vieler Elfen, Zwerge und Varden geworden, doch nicht alle sind ihm wohlgesinnt. Die Kräuterfrau Angela hat einen Verräter prophezeit, der aus Eragons eigener Familie stammen soll. Eragon ist sich sicher: Der einzig lebende Verwandte ist sein Cousin Roran – aber niemals würde dieser sich gegen ihn wenden! Doch die Prophezeiung spricht: »So wird es kommen, selbst wenn du es zu verhindern suchst.

Christopher Paolini - Eragon ​4. - Das Erbe der Macht
Das ​lang ersehnte, grandiose Finale der Eragon-Saga Ein schrecklicher Krieg wütet in Alagaësia. Alle Völker haben sich zusammengeschlossen und ziehen in den Kampf gegen Galbatorix, den grausamen Herrscher des Imperiums. Eragon weiss, dass er und Saphira ihm irgendwann gegenüberstehen werden. Treue Gefährten kämpfen an seiner Seite, allen voran die wunderschöne, kluge Elfe Arya. Doch der finstere König ist nahezu unbesiegbar, denn er besitzt die Macht zahlloser Drachen, deren Seelenhort, den Eldunarí, er an sich gerissen hat. Ein neuer Drache und ein neuer Drachenreiter verändern das Kräfteverhältnis. Wird Eragon Galbatorix besiegen können? Oder muss er sich geschlagen geben? Eine Prophezeiung besagt, dass Eragon Alagaësia für immer verlassen wird ...

Christopher Paolini - Eragon ​3. - Die Weisheit des Feuers
Schlachten, ​große Abenteuer und ein Tod, der alles verändern wird … Die Schlacht auf den brennenden Steppen haben die Rebellen gewonnen – und wieder brauen sich die dunklen Wolken des Krieges über Alagaësia zusammen. Galbatorix und seine Armee warten nur auf den geeigneten Zeitpunkt für einen Vergeltungsschlag. Varden, Elfen und Zwerge brauchen Eragons magische Fähigkeiten so dringend wie nie zuvor, aber der Drachenreiter hat den Schwur, den er seinem Cousin Roran gab, nicht vergessen: Im Helgrind, dem Unterschlupf der grausamen Ra’zac, wartet Rorans geliebte Katrina auf ihre Rettung. Ungeahnte Gefahren lauern dort, doch sie sind erst der Beginn einer abenteuerlichen Reise, die Eragon und seinen Drachen Saphira bis über die Grenzen des Königreichs führt.

Christopher Paolini - Eragon ​(német)
Der ​Wind heulte durch die Nacht und trug einen Duft heran, der die Welt verändern sollte … Als Eragon auf der Jagd einen glänzenden blauen Stein findet, ahnt er nicht, dass dieser Fund sein Leben verändern wird. Doch plötzlich rührt sich der Stein. Feine Risse zeichnen sich auf seiner Oberfläche ab – ein Drachenjunges entschlüpft der Schale und es beschert Eragon ein Vermächtnis, das älter ist als die Welt … Über Nacht wird Eragon in eine schicksalhafte Welt voller Magie und Macht geworfen. Elfen, Zwerge und Monster bevölkern Alagaesia, dessen grenzenlos grausamer Herrscher das Volk unterjocht. Mit nichts als einem Schwert und den Ratschlägen seines Lehrmeisters stellt sich Eragon dem Kampf gegen das Böse. An seiner Seite Saphira, der blaue Drache. Wird Eragon das Erbe der legendären Drachenreiter antreten können? Das Schicksal aller liegt in seiner Hand …

Christopher Paolini - Brisingr ​(angol)
Following ​the colossal battle against the Empire's warriors, Eragon and Saphira narrowly escaped with their lives. But more awaits the Rider and his dragon, as Eragon finds himself bound by promises he may not be able to keep, including his oath to cousin Roran to help rescue his beloved Katrina. When unrest claims the rebels and danger strikes, Eragon must make choices that take him across the Empire and beyond, choices that may lead to unimagined sacrifice. Conflict, action, adventure and one devastating death await readers as Eragon battles on behalf of the Varden while Galbatorix ruthlessly attempts to crush and twist him to his own purposes. Can he become a leader who can unite the rebel forces and defeat the King?

Christopher Paolini - Eragon ​(svéd)
En ​pojke... En drake... En värld av äventyr... En dag hittar den fattige bondpojken Eragon en vacker blå sten i skogen. Om han säljer den kanske hans familj slipper svälta under vintern. Men det blir inte som han hoppas - stenen kläcks och en drake föds. Eragon håller draken hemlig och ger henne namnet Saphira. De talar med varandra genom tanken och blir bästa vänner. Och legenden om drakar och drakryttare blir levande igen. Över en natt förändras sedan hela Eragons liv. Han kastas in i en värld av faror, magi och maktkamper. Med bara ett gammalt svärd som hjälp och en sagoberättare som vägledare måste Eragon och Saphira färdas genom platser där mörka krafter härskar, i ett Imperium som styrs av en kung vars ondska inte har några gränser...

Christopher Paolini - Inheritance
Not ​so very long ago, Eragon - Shadeslayer, Dragon Rider - was nothing more than a poor farm boy, and his dragon, Saphira, only a blue stone in the forest. Now, the fate of an entire civilization rests on their shoulders. Long months of training and battle have brought victories and hope, but they have also brought heartbreaking loss. And still, the real battle lies ahead: they must confront Galbatorix. When they do, they will have to be strong enough to defeat him. And if they cannot, no one can. There will be no second chances. The Rider and his dragon have come farther than anyone dared to hope. But can they topple the evil king and restore justice to Alagaësia? And if so, at what cost?

Christopher Paolini - Eldest
Darkness ​falls... Despair abounds... Evil reigns... Eragon and his dragon, Saphira, have just saved the rebel state from destruction by the mighty forces of King Galbatorix, cruel ruler of the Empire. Now, Eragon must travel to Ellesmera, land of the elves, for further training in magic and swordsmanship, the vital skills of the Dragon Rider. It is the journey of a lifetime, filled with awe-inspiring new places and people, each day a fresh adventure. But chaos and betrayal plague him at every turn, and Eragon isn't sure whom he can trust. Meanwhile, his cousin Roran must fight a new battle back home in Carvahall - one that puts Eragon in even graver danger. Will the king's dark hand strangle all resistance? Eragon may not escape with even his life...

Christopher Paolini - Örökség
Kezdetben ​volt _Eragon_… És végül itt az _Örökség_. Eragon, az Árnyékölő, a Sárkánylovas, csak egy szegény parasztfiú volt, amíg meg nem találta Saphira tojását. Miután a sárkány kikelt, élete alaposan megváltozott. Most már az egyetlen szabad sárkánylovasként neki kell szembeszállnia Galbatorix zsarnokságával és legyőzni a királyt, mert második esélyt nem kap a világ. De még mielőtt ezzel megpróbálkozhatna, a varden seregnek is oda kell érnie a főváros falai alá. Útjukban bevehetetlen városok és legyőzhetetlen hadvezérek állnak… Eddigi csatáik és győzelmeik reményt adtak a Birodalom ellenfeleinek. De sikerül-e Nasuadának együtt tartania seregét, amelyet annyi különböző népből szervezett? Segítségére sietnek-e a tündék, amikor a legnagyobb szüksége van rájuk? Lehet-e a vardenek varázslóinak esélye Galbatorix ellen? Új csaták, hajmeresztő kalandok, elképzelhetetlen titkok várnak a szabadságukért harcoló emberekre, törpékre, urgalokra, tündékre és segítőikre, a váltott macskákra. Ismét szembekerül Murtagh és Tövis meg Eragon és Saphira. Az út végén pedig Galbatorix és fekete sárkánya, Shruikan várja őket…

Christopher Paolini - Brisingr
Csak ​alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a "brisingr" szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége - és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni. Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak - szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez... Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát? Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt _Az örökség_ tetralógia negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.

Christopher Paolini - Eragon ​(angol)
When ​Eragon finds a polished stone in the forest, he thinks it is the lucky discovery of a poor farm boy; perhaps it will buy his family meat for the winter. But when the stone brings a dragon hatchling, Eragon soon realizes he has stumbled upon a legacy nearly as old as the Empire itself. Overnight his simple life is shattered and he is thrust into a perilous new world of destiny, magic and power. With only an ancient sword and the advice of an old storyteller for guidance, Eragon and the fledgling dragon must navigate the dangerous terrain and dark enemies of an Empire ruled by a king whose evil knows no bounds. Can Eragon take up the mantle of the legendary Dragon Riders? The fate of the Empire may rest in his hands...

Christopher Paolini - Eragon
2003 ​őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót. Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel - egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.

Kollekciók