Ajax-loader

Schwajda György könyvei a rukkolán


Schwajda György - Válogatott ​művek
Na, ​majd most Az egyik apám első drámája, a Bohóc, amellyel sikerült rögtön drámapályázatot nyernie, és utána megvalósítania a magyar álmot tűzoltókészülék-ellenőrből egyszerre író, dramaturg és színházi ember lenni. Belül valahol azonban megmaradt kisembernek, ahogy a hősei is. Nála senki se keressen gáncs nélküli lovagokat és hősszerelmeseket gyarló, nyomorult, a rohanó világgal lépést tartani alig tudó, kiszolgáltatott emberekről szólnak a művek. És női sorsokról. Mert gondolhatjuk, hogy a Csoda Vencele éli át a tragédiát, a valódi dráma azonban Veronikáé. Aki ébren próbál maradni a rémálomban, aki kétségbeesve igyekszik megkapaszkodni a valóság egy aprócska morzsájában. Vagy a Szent Család Anyája, aki szívszorító, ugyanakkor gusztustalan módon machinálva akar szeretetet kicsikarni azokból, akik körülötte élnek. Sőt, ott van az 1992-ben bemutatott Száz év magány, Gabriel Garcia Marquez fantasztikus könyvének színpadi adaptációja Ursula története családról, életről és halálról. Világsiker lett, köszönhetően a fantasztikus Törőcsik Marinak, Garas Dezsőnek, Kézdy Györgynek, Taub János rendezőnek és a Szolnoki Szigligeti Színház csapatának. És helyet kapott ebben a csonka válogatásban az utolsó önálló műve is, a Miatyánk egy furcsa életkeresés, helykeresés története.

Schwajda György - A ​rátóti legényanya
Csoda ​történt. Józsi teherbe esett. Történetünk szálai a messzi múltba nyúlnak vissza. Azokba a daliás időkbe, mikor Rátóton kitört a demokrácia. Hogy honnan jött, ki hurcolta be, azt még a mai napig kutatják a járványügyi szakemberek, de történelmi tény, hogy egyszer csak ott sétált a rátóti főutcán. Köszönt jobbra köszönt balra, meg-megállt a porták előtt, megpróbált ismerkedni, szóba elegyedni, még a kocsmába is benézett, sőt fel is hajtott egy deci törkölyt. De a rátótiak sem azért rátótiak, hogy mindenféle jöttment idegent csak úgy maguk közé eresszenek, rövid úton elkapták a nyavalyás demokrácia grabancát, és kirakták a szűrét. Nahát azt rakhatták! Kirakták az alvégen, visszajött a felvégen. Kirakták nappal, visszajött éjjel. Zsákba kötötték, folyóba dobták, délután jött haza a csordával... No erre már igazán megharagudtak a rátótiak. Még hogy rajtuk kifog egy ilyen-olyan-amolyan demokrácia! Nosza, ásót, kapát, kaszát ragadtak. Mindjárt az első kapavágás kitűnően sikerült, úgy hasadt ketté a demokrácia, mint a csányi dinnye, mikor belepisál Lőrinc. Hanem épp ez volt a bökkenő! Nem tudták ezek a derék rátótiak, hogy ez a göthös demokrácia osztódással szaporodik!...

Schwajda György - Csoda
Abszurd ​kisregény - az író szándékai szerint - maró szatíra, korunk és a mai társadalmunk ál- és pótcselekvéseiről, gyanús és céltalan humanizmusáról, segítőkészségéről. A "csoda", ami mindjárt a regény elején megtörténik, abban áll, hogy Nagy Vencel, a 26 éves betűszedő, boldog férj, két kisgyermek szerető papája, aki immáron egy év óta vak, az SZTK papírja szerint visszanyeri látását. Orvosi igazolványt kap arról, hogy keresőképes, és hát ezentúl ehhez kell alkalmazkodnia, jóllehet tényleg nem lát semmit. Schwajda végtelenül sokat tud elmélkedni az ál-látón, valódi vakon, fergeteges jeleneteket produkál olyan történetekből, hogy Vendel nem tud kiszállni a páternoszterből, nekiütközik az ajtónak, az SZTK helyett a temetőbe akar betérni stb. Munkahelyén - az író megállapítása szerint - ugyanúgy helytáll, mint minden normális ember, hiszen mást sem tesz, mint kollégái elvégzett munkáit elrontja (nem látván a kiszedett betűket), bajok csak olyan anomáliákból adódnak, hogy nem nézi meg (hiszen vak) a formás Gizike fenekét (e testrészt szinte Cyránó-i bőbeszédűséggel, csak és éppen nem Cyránó-i szabadszájúsággal írja le a szerző, aki különben sem takarékoskodik a trágár kifejezésekkel). Vendel lassan iszákossá válik, veri feleségét, szeretőre tesz szert, és minnél mélyebbre süllyed (e süllyedés is végig humorisztikusan van előadva), annál inkább próbálnak rajta segíteni a szomszédok, a szocialista brigád, a televízió. Persze csak kárt okoz a segítség, míg végül kiviláglik, a legjobb az lenne, ha senki nem segítene.

Kollekciók